KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
   2019/június
A KÉP MESTEREI
• Soós Tamás Dénes: „Soha nem bírtam lefilmezni a méltánytalanságot” Soós Tamás Dénes Beszélgetés Ragályi Elemérrel – 1. rész
AFROAMERIKAI FILMEK
• Paár Ádám: Fekete és fehér Rasszizmus vagy emancipáció
• Szirmák Erik: Fekete és fehér Rasszizmus vagy emancipáció
• Benke Attila: Hétköznapi rasszizmus Ha a Beale utca mesélni tudna
• Géczi Zoltán: Magas labda Fekete sportolók, fekete sportfilmek
ÚJ RAJ
• Horváth Eszter: Otthon is idegen ÚJ RAJ: Alain Gomis
LATIN-AMERIKAI LEGENDÁK
• Árva Márton: Elátkozott vérvonal La Llorona-filmek
• Teszár Dávid: Moziterápia Alejandro Jodorowsky
• Baski Sándor: A megvilágosodásig és tovább Jodorowsky – Moebius: Incal
FILMEMLÉKEZET
• Bikácsy Gergely: A sínjáró Buster Keaton Kanadában
PANORÁMA
• Forgács Iván: Piacvadászat T-34-gyel Orosz zsáner
MAGYAR MŰHELY
• Benke Attila: Egy betörő forradalma Trezor
• Báron György: A Budapest-Casablanca járat Curtiz
• Kovács Ágnes: Sárban cuppogó körömcipők Színdramaturgia: Ismeri a szandi mandit?
• Tóth Klára: A Béres-példa Cseppben az élet
• Schubert Gusztáv: A Múzsa jogot tanul Mozgókép és paragrafusok
FESZTIVÁL
• Vincze Teréz: Régi csodák, mai árnyak Hongkong
• Szalkai Réka: Befejezetlen jelen Rotterdam
KRITIKA
• Huber Zoltán: Függőségi iszonyok Szeretlek mint Állat!
• Barotányi Zoltán: Ország gyöngye, aranya Pécsi szál
• Kolozsi László: A fájdalom is dicsőséges Fájdalom és dicsőség
• Pörös Géza: Quinta essentia Éter
• Kránicz Bence: Szökési sebesség Csillagok határán
STREAMLINE MOZI
• Pethő Réka: Fenyegető művészet Dan Gilroy: Velvet Buzzsaw
MOZI
• Barkóczi Janka: Három egyforma idegen
• Varró Attila: Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány
• Kolozsi László: A hűséges férfi
• Kovács Kata: Erdei boszorkány: Tűzpróba
• Fekete Tamás: A szavak ereje
• Pazár Sarolta: Szívek királynője
• Tüske Zsuzsanna: Csaló csajok
• Vajda Judit: A gyermek
• Huber Zoltán: Brightburn – A lángoló fiú
• Baski Sándor: Bosszúállók: Végjáték
DVD
• Pápai Zsolt: Butch Cassidy és a Sundance Kölyök
• Benke Attila: Parázs a szívnek
• Gelencsér Gábor: Csandra szekere
• Kránicz Bence: Wanted
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Kik is azok a feministák?

             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A megtalált idő

Ádám Péter

 

Marcel Proust mondatindákból szőtt regényvilágát életre kelteni a mozivásznon – vakmerő, ha ugyan nem reménytelen vállalkozás, amibe már többen belebuktak. Ráadásul a chilei származású rendező a nehezebbik végén fogta meg a dolgot, nem a viszonylag ismertebb és cselekményes Swann szerelmét, hanem a regényfolyam fordulatosnak jóakarattal sem nevezhető – és mi tagadás, nálunk kevéssé ismert – utolsó kötetét (A megtalált idő) állítva a középpontba.

Végeredményben ez a választás egyszerre gyöngéje és erőssége a filmnek. Gyöngéje, mert a prousti látomás felidézése így csak a „boldog keveseknek” érthető, azoknak, akik olvasták ezt a kultuszregényt, és meghitt ismerősként azonosítják szereplőit. Mert akik nem, értetlenül bámulják a párizsi Faubourg Saint-Germain jellegzetes figuráinak színes kavalkádját; és őelőttük a látszólag széteső jeleneteket nagyon is egy szálra felfűző rendezői szándék ugyanúgy rejtve marad, mint a film megannyi kikacsintó célzása, ötlete, finom utalása.

Erőssége viszont a filmnek, hogy új utakon próbálja a prousti világot becserkészni. A megtalált idő ugyanis – amelyet a Proust-regénnyel birkózó rendezők eddig figyelmen kívül hagytak – egyszerre gyámköve, kulcsa, sűrített kivonata és megkoronázása a műnek, egyetlen nagy vízió, amelyben, mint afféle fináléra, még egyszer utoljára felsorakoznak e pusztulásra ítélt világ jól ismert figurái. A film, amely híven követi a regényt, ezt a finálét, ezt karneváli forgatagot mutatja be, ezt tartva az egész mű leglelkének, kvintesszenciájának.

Persze, nem realista módon, hanem egy kicsit álomszerűen, látomásosan felidézve, mintha a felelevenített alakok nem is valóságos lények volnának, csak megannyi kivetítései az író-narrátor emlékezetének és fantáziájának. Minden technikai ötlet, minden lelemény ezt a lebegő álomszerűséget szolgálja: a tér szűkítése és tágítása, a kameramozgás, sőt, a hang is. És azon már meg se lepődünk, amikor a kávéházi jelenetben, a háborús filmhíradó vetítése közben, az író-narrátor egyszercsak székestül felemelkedik, és úgy fordul, sodródik a levegőben, mintha be akarná szippantani, el akarná nyelni a mozivászon.

Bármennyire passzív és korlátozott is a szerepe, a narrátor, vagyis az író egyszerre mesélő, megfigyelő és emlékező alteregója nélkülözhetetlen eleme ennek az univerzumnak. Marcello Mazzarella hamisítatlanul prousti bajuszával és a Proust-fényképekre utaló ironikus pózaival mesterien oldja meg a feladatot. Az a tény pedig, hogy ismeretlen színész, még hangsúlyozottabban különíti el a sztárok alakította többi figurától. Mi több, a filmben két Proust is van: egyik a felnőtt, másik a felnőttet megálmodó (vagy a felnőtt emlékeiben felidézett?) gyerek; és ez utóbbi, a filmen többször is látható diavetítőjével, mintha nemcsak a későbbi írónak, de egy kicsit az írót még később filmre álmodó rendezőnek is előképe volna.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/12 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2017