KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
   2019/június
A KÉP MESTEREI
• Soós Tamás Dénes: „Soha nem bírtam lefilmezni a méltánytalanságot” Soós Tamás Dénes Beszélgetés Ragályi Elemérrel – 1. rész
AFROAMERIKAI FILMEK
• Paár Ádám: Fekete és fehér Rasszizmus vagy emancipáció
• Szirmák Erik: Fekete és fehér Rasszizmus vagy emancipáció
• Benke Attila: Hétköznapi rasszizmus Ha a Beale utca mesélni tudna
• Géczi Zoltán: Magas labda Fekete sportolók, fekete sportfilmek
ÚJ RAJ
• Horváth Eszter: Otthon is idegen ÚJ RAJ: Alain Gomis
LATIN-AMERIKAI LEGENDÁK
• Árva Márton: Elátkozott vérvonal La Llorona-filmek
• Teszár Dávid: Moziterápia Alejandro Jodorowsky
• Baski Sándor: A megvilágosodásig és tovább Jodorowsky – Moebius: Incal
FILMEMLÉKEZET
• Bikácsy Gergely: A sínjáró Buster Keaton Kanadában
PANORÁMA
• Forgács Iván: Piacvadászat T-34-gyel Orosz zsáner
MAGYAR MŰHELY
• Benke Attila: Egy betörő forradalma Trezor
• Báron György: A Budapest-Casablanca járat Curtiz
• Kovács Ágnes: Sárban cuppogó körömcipők Színdramaturgia: Ismeri a szandi mandit?
• Tóth Klára: A Béres-példa Cseppben az élet
• Schubert Gusztáv: A Múzsa jogot tanul Mozgókép és paragrafusok
FESZTIVÁL
• Vincze Teréz: Régi csodák, mai árnyak Hongkong
• Szalkai Réka: Befejezetlen jelen Rotterdam
KRITIKA
• Huber Zoltán: Függőségi iszonyok Szeretlek mint Állat!
• Barotányi Zoltán: Ország gyöngye, aranya Pécsi szál
• Kolozsi László: A fájdalom is dicsőséges Fájdalom és dicsőség
• Pörös Géza: Quinta essentia Éter
• Kránicz Bence: Szökési sebesség Csillagok határán
STREAMLINE MOZI
• Pethő Réka: Fenyegető művészet Dan Gilroy: Velvet Buzzsaw
MOZI
• Barkóczi Janka: Három egyforma idegen
• Varró Attila: Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány
• Kolozsi László: A hűséges férfi
• Kovács Kata: Erdei boszorkány: Tűzpróba
• Fekete Tamás: A szavak ereje
• Pazár Sarolta: Szívek királynője
• Tüske Zsuzsanna: Csaló csajok
• Vajda Judit: A gyermek
• Huber Zoltán: Brightburn – A lángoló fiú
• Baski Sándor: Bosszúállók: Végjáték
DVD
• Pápai Zsolt: Butch Cassidy és a Sundance Kölyök
• Benke Attila: Parázs a szívnek
• Gelencsér Gábor: Csandra szekere
• Kránicz Bence: Wanted
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Kik is azok a feministák?

             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Bakkermann

Falusi naturizmus

Csillag Márton

A Szőke-humor sikere az értelmiségi önreflexió és a népies bohózat kényes egyensúlyán áll vagy bukik.

 

A Zsiguli óta underground és kommersz között lavírozó Szőke András legfrissebb dokumentarista népmeséjében furcsa egyensúlyba került régi és formálódó új énje, kompromisszum alakult ki az alkotói víziók megjelenítése és a szélesebb nézői igények kiszolgálása között. A Bakkermann ilyen (és csakis ilyen) értelemben kísérleti film tehát, hiszen azt a vékony határsávot keresi, melyen belül a kommersz középszer nem túl elvont, és a művészi-szerzői alámerülések is közérthetők. Szőke ezzel a munkájával egyszerre két legyet akar lecsapni, félő azonban, hogy a két jószág tovaszáll, és egyedül az a kis muslica nyúlik ki tenyere alatt, mely a tőle elpártolni soha nem akaró rajongókat szimbolizálja.

Mióta az eszét tudja, Szőke András nyomoz. Alfred Hitchcockhoz hasonlóan az ő filmjeiben is mindig van egy McGuffin, egy ok, melyet pontosan nem ismerünk meg, csakhogy az ő történeteiben ez nem egy kitalált tárgy vagy egy államtitok, hanem egy szokatlan cselekedetet eredményező emberi motiváció, mely vagy banális, vagy értelmezhetetlen. Legalábbis józan ésszel vizsgálva. És a rejtély megoldásának kulcsa éppen a józanság hiánya: hazugságok, cinkos elhallgatások és szégyenteljes titkok sűrű hálójában folyik a nyomozás, mely végül megállapítja, hogy az ember (különösen a magyar ember) esendő, útjai pedig kifürkészhetetlenek. A Szőke-világ felépítménye zseniális keret egy folyamatosan változó, azaz a mocsárban egyre mélyebbre süppedő társadalom bemutatásához, és az első filmekben (Vattatyúk, Európa kemping, Kiss Vakond) legalább olyan megbízható és meghökkentő receptnek bizonyult, mint Tarr Béla hosszú snittjei. Csakhogy a rendező a kilencvenes évek végén kíváncsiságból vagy küldetéstudatból kirándulást tett a programfilmek birodalmában, amikor a kurzusfilmekre és az azokkal kapcsolatos vitákra válaszul elkészítette a Helyfoglalás, avagy a mogyorók bejövetele című opust. Szőke megmutatta, hogy az egzisztencialista mélyfúrásra alkalmas piti kis ügyek mellett nemzeti mítoszok, közösségi identitástörténetek elmondásához is ért, filmnyelvi kísérletei nagyregények elmondásához is alkalmasak – azaz sajátos módon éppen a nagy elbeszélések korának végét jelző posztmodern eszközeivel élesztette újra a magyarok mondáját, őseink történetét.

A Helyfoglalás… utáni Tündérdomb szintén historizáló történet volt, mely már vállaltan a rendező második otthonának választott Balaton-felvidéken játszódott, majd következett az első celluloidra forgatott darab, mely egyszerre jelentett technikai újítást és visszatérést a riportfilmes-oknyomozó gyökerekhez. A Zsiguli azonban inkább volt Szőke-stílusban előadott népies bohózat, mint a misztikus dokumentarizmus szépségeinek feltárása a szélesebb nézői tömegek előtt, az azt követő Hasutasok pedig egyenesen élve temette el a rendező által évtizedek alatt nagy műgonddal tökéletesített műfajt. A művészi értelemben vett feltámadás elmaradt, a Bakkermann azonban azt mutatja, hogy Szőke továbbra is a kommersz és az underground ötvözésén fáradozik, és közben újra és újra elköveti ugyanazokat a hibákat: a komplex karakterekből egyszerű idiótát farag, a cselekményt időnként bukdácsolássá redukálja, és ezzel elveszi az abszurd élét. A fent említett Hitchcock képes volt nemcsak ugyanazon recept, de azonos történet alapján is újabb remekművet forgatni (A férfi, aki túl sokat tudott), Szőke azonban olyan görcsösen ragaszkodik az eredeti összetevőkhöz, hogy egy ideje képtelen új ízt adni a régi történetnek, vagy új történetet a régi ízhez.

A magyar film évek óta hiányolja lelkes úttörőjét, aki korábban egy mosollyal tudott könnyet csalni szemünkbe vagy egy kiadós sírással megnevettetni bennünket, és amellett, hogy szórakoztatott, figyelmeztetett is: a valóság odaát és ideát, azaz a kamera mindkét oldalán megtalálható. Ma már csak a szórakozás maradt, mert talán már a valóságot sem érdemeljük meg – sem itt, sem ott.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/05 55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9354