KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
   2019/július
AGNES VARDA
• Margitházi Beja: Szem, kéz, kamera, Agnès Agnès Varda 1928–2019
CANNES
• Gyenge Zsolt: Műfajok alkonya Cannes
MAGYAR MŰHELY
• Soós Tamás Dénes: „Mint gyerek a játszótéren” Beszélgetés Ragályi Elemér operatőrrel – 2. részÉletműinterjúnk folytatása: Dögkeselyű, Hollyw
• Hirsch Tibor: Új múlt, új sötét A történelmi film színeváltozása
• Várkonyi Benedek: „Soha nem volt brahista” Beszélgetés Dér Andrással
• Zalán Márk: Múltidézés Erőss Gábor: A történelmi filmek szociológiája Múltidézés
KECSKEMÉTI ANIMÁCIÓ
• M. Tóth Éva: Animált idők Varga Zoltán: A kecskeméti animációs film
• Herczeg Zsófia: A sokszínűség egysége Kecskeméti Animációs Filmfesztivál
ANCIEN RÉGIME
• Kálovics Dalma: Férfiszerepben Riyoko Ikeda: Versailles rózsája
• Kovács Ilona: Casanova szerelmei Csábítás és balsors
• Fekete Tamás: Rizsporos szerelmek Casanova – Az utolsó szerelem
BRIAN DE PALMA
• Vízkeleti Dániel: Miénk a világ? Brian De Palma: A sebhelyesarcú
• Varga Zoltán: Pisztoly az asztalon Dominó
TELEVÍZÓ
• Pernecker Dávid: Mocskos zsaruk Reno 911!
• Baski Sándor: Amikor a valóság berobban Csernobil
• Huber Zoltán: Egynyári kaland Gourmé lángos
• Greff András: Vörös és fehér Frant Gwo: The Wandering Earth
KRITIKA
• Huber Zoltán: A játéknak nincs vége A John Wick-trilógia
• Ádám Péter: Együtt megyünk Barátok jóban-rosszban
MOZI
• Baski Sándor: Yao utazása
• Vajda Judit: Pajzán kíváncsiság
• Lovas Anna: Éretlenségi
• Pethő Réka: Rocketman
• Barkóczi Janka: Szerelem második látásra
• Kovács Kata: Csekély esély
• Soós Tamás Dénes: Bajnokok
• Tüske Zsuzsanna: Ma
• Huber Zoltán: Pompon klub
• Benke Attila: Aladdin
• Fekete Tamás: Men in Black – Sötét zsaruk a Föld körül
• Kránicz Bence: X-Men: Sötét Főnix
• Alföldi Nóra: Pokémon: Pikachu, a detektív
• Varró Attila: Godzilla II: A szörnyek királya
DVD
• Varga Zoltán: Sárkány és papucs
• Kovács Patrik: Arizonai ördögfióka
• Pápai Zsolt: Csak egyszer élünk
• Géczi Zoltán: Mimic – A Júdás faj
• Benke Attila: Bizalmas jelentés
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Hold

Kovács Marcell

Moon­ – brit, 2009. Rendezte: Duncan Jones. Írta: Duncan Jones és Nathan Parker. Kép: Gary Shaw. Zene: Clint Mansell. Szereplők: Sam Rockwell (Sam Bell), Kevin Spacey (GERTY hangja), Matt Berry (Overmeyers), Robin Chalk (Sam), Dominique McElligott (Tess Bell). Gyártó: Liberty Films UK / Lunar Industries / Xingu. Forgalmazó: Szuez Film. Feliratos. 97 perc.

Planet Earth is blue and there’s nothing I can do.” Duncan Jones bánatos sci-fijéhez ugyan Aronofsky házi muzsikusa, Clint Mansell írt finom instrumentális kísérőzenét, mégis végig a Space Oddityt éneklő Bowie hangja búg az ember fülében. Biztosan közrejátszik ebben a lépten-nyomon felemlegetett rokoni kapcsolat is (Jones David Bowie fia), de mindenképpen zavarba ejtő a tematikus és a hangulati egyezés. Jones bemutatkozó filmje is a mindentől távol érzéséről, a fojtogató egyedüllétről és a végtelen tehetetlenségről szól, és ugyanúgy Kubrick Űrodüsszeiája (valamint a nyomában sarjadó spirituális sci-fi-vonulat) ihlette, mint Bowie csillagközi magányról szóló örökzöldjét negyven évvel korábban.

Csendes, meditatív film a Hold. Egyetlen szereplője Sam, a földi otthonától távol szolgálatot teljesítő munkafelügyelő, aki intelligens robotalkalmazottjával osztozik az egyhangú mindennapokon, mígnem egy balesetből felépülve visszatér holdjárója roncsához, és abban váratlanul sebesült önmagára bukkan. Tudathasadásos monodrámát látunk a technikai haladás veszteséről, a szavatosság lejárta után újra cserélhető klón-dolgozóról. A sorozatgyártott személyiségnek a filmben felvetett problémája nem annyira új és eredeti, mint azt Jones gondolja, és a Holdra semmiképpen sem a műfaj megújítójaként fogunk emlékezni. Sokkal inkább mint emberi léptékű, érzékeny hangvételű sci-fire, tetszetős, régi vágású makett-trükkökkel. A fehér plasztikfalra ragasztott családi fotókra emlékszünk majd, a hajszárításra is programozható háztartási robotra és a Sam Rockwell zombiarcában felcsillanó szemekre, ahogy a feleségétől kapott videóüzenetet figyelik. Hasonló ez a nyomott, tompa hangulat olyan Solaris-leszármazott kortárs brit sci-fikéhez, mint a Halálhajó vagy a Napfény, de a Hold érzelmesebb azoknál, akár szerelmes filmnek is hívhatjuk – elvégre Tarkovszkij filmje is az.

Jones nem bírálja a rendszert, amely manipulált érzelmekkel rendelkező, eldobható klón-rabszolgákkal tartatja fenn magát. Adottságnak tekinti a körülményeket, figyelme másra koncentrál. A Hold a hamis, beprogramozott életével szembesülő klón személyes drámája, tulajdonosairól, fejlesztőiről nem sokat tudunk meg, de perverz cinizmusról árulkodik, hogy a Sam(ek)et ébresztő vekker minden reggel Chesney Hawkes hurráoptimista slágerét harsogja: „I am the one and only…”


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2010/01 55-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10023