KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
   2019/július
AGNES VARDA
• Margitházi Beja: Szem, kéz, kamera, Agnès Agnès Varda 1928–2019
CANNES
• Gyenge Zsolt: Műfajok alkonya Cannes
MAGYAR MŰHELY
• Soós Tamás Dénes: „Mint gyerek a játszótéren” Beszélgetés Ragályi Elemér operatőrrel – 2. részÉletműinterjúnk folytatása: Dögkeselyű, Hollyw
• Hirsch Tibor: Új múlt, új sötét A történelmi film színeváltozása
• Várkonyi Benedek: „Soha nem volt brahista” Beszélgetés Dér Andrással
• Zalán Márk: Múltidézés Erőss Gábor: A történelmi filmek szociológiája Múltidézés
KECSKEMÉTI ANIMÁCIÓ
• M. Tóth Éva: Animált idők Varga Zoltán: A kecskeméti animációs film
• Herczeg Zsófia: A sokszínűség egysége Kecskeméti Animációs Filmfesztivál
ANCIEN RÉGIME
• Kálovics Dalma: Férfiszerepben Riyoko Ikeda: Versailles rózsája
• Kovács Ilona: Casanova szerelmei Csábítás és balsors
• Fekete Tamás: Rizsporos szerelmek Casanova – Az utolsó szerelem
BRIAN DE PALMA
• Vízkeleti Dániel: Miénk a világ? Brian De Palma: A sebhelyesarcú
• Varga Zoltán: Pisztoly az asztalon Dominó
TELEVÍZÓ
• Pernecker Dávid: Mocskos zsaruk Reno 911!
• Baski Sándor: Amikor a valóság berobban Csernobil
• Huber Zoltán: Egynyári kaland Gourmé lángos
• Greff András: Vörös és fehér Frant Gwo: The Wandering Earth
KRITIKA
• Huber Zoltán: A játéknak nincs vége A John Wick-trilógia
• Ádám Péter: Együtt megyünk Barátok jóban-rosszban
MOZI
• Baski Sándor: Yao utazása
• Vajda Judit: Pajzán kíváncsiság
• Lovas Anna: Éretlenségi
• Pethő Réka: Rocketman
• Barkóczi Janka: Szerelem második látásra
• Kovács Kata: Csekély esély
• Soós Tamás Dénes: Bajnokok
• Tüske Zsuzsanna: Ma
• Huber Zoltán: Pompon klub
• Benke Attila: Aladdin
• Fekete Tamás: Men in Black – Sötét zsaruk a Föld körül
• Kránicz Bence: X-Men: Sötét Főnix
• Alföldi Nóra: Pokémon: Pikachu, a detektív
• Varró Attila: Godzilla II: A szörnyek királya
DVD
• Varga Zoltán: Sárkány és papucs
• Kovács Patrik: Arizonai ördögfióka
• Pápai Zsolt: Csak egyszer élünk
• Géczi Zoltán: Mimic – A Júdás faj
• Benke Attila: Bizalmas jelentés
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Mint a kámfor

Hogyan lett az ember óriás?

Ardai Zoltán

A Kafkával gyürkőző Soderberghet ezúttal a kommersz bűnök világa babonázta meg. Hőse egy szívtipró rabló.

 

A Vészhelyzet-szériából kitört George Clooney ma Soderbergh-nél visz főszerepet egy enyhén tarantinós rablásfilmben (ahogy a Jackie Brown, ez is Elmore Leonard regényéből készült). Itt nem dokit játszik, nem is amolyan svungos, jóvágású TV-meteorológust, bár a film legelején képtelenség másnak látni. Nem, az új szerep szerint pénztárak fosztogatása a legbegyakorlottabb szakmája. Hogy ez a foglalkozás micsoda morális magasságokban tündököl az esőlesők működése fölött, hogy honnét tekint le továbbá a reklámirodai vagy a biztosítási tevékenységekre, azt a Mint a kámfor kérlelhetetlen meggyőzőerejű jelenetek egész sorával szemlélteti. Egy rendőrbírónő már-már korbácsért nyúl, hogy reklámszakember udvarlóját sikerüljön végre elkergetnie (a bűnözővel megbeszélt titkos randi helyszínéről). Míg a pénztáros kisasszonyok, börtönőrök, pr-ügyvezetők és más hasonszőrűek örökösen kistotálban szerencsétlenkednek, addig Clooney plánozása valóságos Sors-szimfónia. Amint korpusza először nyomul be egy bankfiók terébe, már rögtön fel is ölti multiplexes héroszalakját, amelyet ettől fogva sosem hagy el. Válla hegygerinccé szélesedik, fejének minden kiszögellése úgy rajzolódik a környezet távlatára, mintha a berchtesgadeni sasfészket néznénk. Többé már nem is adhatja alább, hiszen elítéltként meg kell járnia egy börtöntelepet is, ahol katedraIis-méretű néger fegyencek ingának körülötte.

A premier plán nagyjából egyidős a mozival. A századfordulós ijedelmek után húszegynéhány évvel a még némán kivetülő emberfő-kolosszusokat már kibontakozott ikonrendszer értőjeként fogadta a közönség: egy-egy arc-gigász egy-egy fajta indulatot vagy magatartást reprezentált. A személyiség képzetkörének a premier plánok csak később kezdtek igazán használni, az ötvenes években, Bressonnál, Fellininél, Bergmannál.

Ásatag már minden európai atyamester. A multiplex-kompatibilis filmfazon, ez a káprázatos vívmány meghaladta őket: sarkig tárta a második éden kapuját az emberi szerzetnek. Úgy árad ránk a fény az önérzet-tanfolyamot végzett Egyének paradicsomából, hogy egyelőre csak hebegünk. Ekkora boldogságban nem mertünk hinni. Ilyen nagyra még sohasem nőtt az ember. Csak az USA alapító atyáinak sziklafalba faragott kőarcai birtokolták eddig azt a fenséget, amelyet ma bármelyik zsarufeleség vagy gengszterek sofőrje felszívhat, legalábbis Los Angeles légkörében.

A Vízöntő-kor hajnalának mozija szerint a korszerű egyén: rosszabb esetben embergodzilla, középesetben embertitanic, szembeúszva az előbb említettel. Jó esetben: élő gigant-űrhajó. Roppant arcfrontja mögött speciális saját rakomány, húszmillió tonna ásványérc. Személyzeti létszám (belső rész-egók): hét. De ha csak kettő, úgy is jó. Az élő hajó előtoluló ábrázata büszkén tölt be bármekkora vetítőfelületet.

Lássuk Jennifer Lopezt mint szövetségi rendőrbírót. Hatalmas lény ez a funkcionáriusasszony is. Mármost magának Lopeznek amúgy van valami csábos „egész érdekes nő”-mellékzöngéje, és ez hullámokban fel is tud erősödni nála. Na de kiknek a szemére való dolog ez? Az európai múmiákéra; a multiplexben ennek veszendőbe kell mennie. Cserébe világokat nyerünk. Ahogy Jennifer Lopez tenyéréllel odavág az elbizakodott karibi söpredéknek, szakasztott olyan ő, mint Thor isten, amikor a fjordokat létesítette.

Soderbergh ugyan láthatólag igyekezett, hogy (megint) eltérjen a Nagy Dágványtól. Megkeverte az időrendet, kimerevített egyes képeket, csúsztatásos humorú pillanatokat is odacsempészgetett a többi közé. Harcolt a boldogság ellen, de elbukott.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/11 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3865