KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
   2019/július
AGNES VARDA
• Margitházi Beja: Szem, kéz, kamera, Agnès Agnès Varda 1928–2019
CANNES
• Gyenge Zsolt: Műfajok alkonya Cannes
MAGYAR MŰHELY
• Soós Tamás Dénes: „Mint gyerek a játszótéren” Beszélgetés Ragályi Elemér operatőrrel – 2. részÉletműinterjúnk folytatása: Dögkeselyű, Hollyw
• Hirsch Tibor: Új múlt, új sötét A történelmi film színeváltozása
• Várkonyi Benedek: „Soha nem volt brahista” Beszélgetés Dér Andrással
• Zalán Márk: Múltidézés Erőss Gábor: A történelmi filmek szociológiája Múltidézés
KECSKEMÉTI ANIMÁCIÓ
• M. Tóth Éva: Animált idők Varga Zoltán: A kecskeméti animációs film
• Herczeg Zsófia: A sokszínűség egysége Kecskeméti Animációs Filmfesztivál
ANCIEN RÉGIME
• Kálovics Dalma: Férfiszerepben Riyoko Ikeda: Versailles rózsája
• Kovács Ilona: Casanova szerelmei Csábítás és balsors
• Fekete Tamás: Rizsporos szerelmek Casanova – Az utolsó szerelem
BRIAN DE PALMA
• Vízkeleti Dániel: Miénk a világ? Brian De Palma: A sebhelyesarcú
• Varga Zoltán: Pisztoly az asztalon Dominó
TELEVÍZÓ
• Pernecker Dávid: Mocskos zsaruk Reno 911!
• Baski Sándor: Amikor a valóság berobban Csernobil
• Huber Zoltán: Egynyári kaland Gourmé lángos
• Greff András: Vörös és fehér Frant Gwo: The Wandering Earth
KRITIKA
• Huber Zoltán: A játéknak nincs vége A John Wick-trilógia
• Ádám Péter: Együtt megyünk Barátok jóban-rosszban
MOZI
• Baski Sándor: Yao utazása
• Vajda Judit: Pajzán kíváncsiság
• Lovas Anna: Éretlenségi
• Pethő Réka: Rocketman
• Barkóczi Janka: Szerelem második látásra
• Kovács Kata: Csekély esély
• Soós Tamás Dénes: Bajnokok
• Tüske Zsuzsanna: Ma
• Huber Zoltán: Pompon klub
• Benke Attila: Aladdin
• Fekete Tamás: Men in Black – Sötét zsaruk a Föld körül
• Kránicz Bence: X-Men: Sötét Főnix
• Alföldi Nóra: Pokémon: Pikachu, a detektív
• Varró Attila: Godzilla II: A szörnyek királya
DVD
• Varga Zoltán: Sárkány és papucs
• Kovács Patrik: Arizonai ördögfióka
• Pápai Zsolt: Csak egyszer élünk
• Géczi Zoltán: Mimic – A Júdás faj
• Benke Attila: Bizalmas jelentés
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Tévémozi

Stan és Pan; Jutalomutazás; Papírhold

Karcsai Kulcsár István

 

Stan és Pan

 

Hevesy Iván azt írta egyszer, hogy a burleszk „a filmművészet legédesebb gyermeke”. A filmművészet nőtt, növekedett, de furcsa módon leginkább ez a „gyermek” maradt életben. Nem kellett felnőnie, a maga kölyök borzasságában él ma is. Úgy látszik, halhatatlan. A mozgókép anyaga változik, a mozivászon mellett képernyőt, nemsokára még újabb technikai csodákat bámulunk, de ezeket a csetlő-botló hősöket cseppet sem zavarja ez a változás. Gyanútlanul és diadalmasan néznek vissza ránk egy-egy fergeteges zuhanás, puffanás, egymásba gabalyodás után. Persze ne tévedjünk, ebben a műfajban is csak azok a filmek maradandóak, melyeket az igazi egyéniség sugárzása éltet. Anélkül, hogy rangsorolnánk, a burleszk ilyen nagyjai közé számíthatjuk Stanley Laurelt és Oliver Hardyt, akiket Radó István filmhírlapíró és dramaturg keresztségében Stan és Pan néven ismer jó néhány évtizede a magyar közönség. A húszas évek végén jelent meg Stan savanyúképű, ügyefogyott figurája és Pan kövér, magabiztos, de mindig pórul járó alakja. Azóta is élnek a többi nagy burleszk hősökkel együtt, és mindig örömmel fedezzük fel őket a képernyőn is.

 

 

Jutalomutazás

 

Ismerjük az ősi bölcsességet, miszerint nincs új a nap alatt. A dokumentum-játékfilm néven ismert műfajnak is megvannak a filmtörténeti gyökerei, például az Emberek vasárnap című 1929-ben készült német filmben, vagy Cassavetes New York árnyaiban, melyet 1960-ban forgatott, hogy csak kapásból ezt a két példát említsük. Nálunk a hetvenes évek közepén tűnt fel ez a filmes kifejezési forma, melynek lényege, hogy a kialakított cselekménysorhoz megkeresik azokat a „civil” személyeket, akiknek külső és belső alkata, életútja nagyjából hasonlít az elképzelt filmbeli figurákéhoz. Így, bár nem színészek, bizonyos pontokon hitelesen át tudják élni és ezáltal elhitetni a drámai konfliktusokat. Ha a játszók őszintén oldják meg a jeleneteket, úgy az igazzá válik, és egyben mintegy kontrollja lesz a film dramaturgiai vonalvezetésének is. Így jön létre a valóság hiteles mása. Mindehhez hozzátartozik az is, hogy a filmalkotók ezzel a módszerrel társadalmunk égető, élő, nemegyszer „rázós” problémáira igyekeznek rátapintani. Ez a filmalkotói módszer nálunk rövidesen iskolát teremtett, viták középpontjába került, és divattá is vált. Az „alapfilm”, Dárday István Jutalomutazás című munkája viszont vitáktól és dogmáktól függetlenül friss és kitűnő alkotás. Igazságszeretete, hitelessége, a tunya, merev butaság-gyűlölete és talán legelsősorban ironikus szemlélete, kitűnő humora élteti.

 

 

Papírhold

 

Néhány éve röppent fel az „új Hollywood” jelszó, ami korántsem jelent valamiféle egységes stílust vagy törekvést. Helyesebb lenne talán új alkotókról beszélni. Ezek közé tartozik Peter Bogdanovich. Az ő életművét is nehéz lenne tömören összefoglalni. Nem fiatalsága, hanem sokoldalúsága miatt. Volt színész, off-Broadway rendező, színházi- és filmkritikus, kitűnő könyveket írt példaképeiről, nagy filmrendezőkről, és rendezett majd egy tucat filmet, különböző hangvétellel és forgandó szerencsével, ami fogadtatásukat illeti.

Az 1972-ben forgatott Papírhold alighanem Bogdanovich eddigi legjobb filmje. A harmincas évek gazdasági válsága idején bolyongó kis árva Addie és a csalafinta bibliaárus Mose szomorúan mulatságos szélhámosságai tudatosan Chaplint idézik. Nem annyira külsőségekben, mint inkább belső tartalomban, szellemiségben. A groteszk szomorúvá válik, a meghatott pillanatoknak ironikus felhangjuk van. A sikerhez nagyban hozzájárult a népszerű filmszínésznek, Ryan O’Nealnek és a film forgatása idején kilencéves kislányának, Tatum O’Nealnek megkapó játéka. És ne feledkezzünk meg az operatőrről, Kovács Lászlóról sem, aki Illés György tanítványa volt, és jelenleg a világ legjobbjai közé tartozik.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/12 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7643