KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
   2019/augusztus
ALMODÓVAR
• Csantavéri Júlia: Madrid transzban Pedro Almodóvar labirintusa
• Csantavéri Júlia: Madrid transzban Pedro Almodóvar labirintusa
ROLAND BARTHES ÉS A MOZI
• Darida Veronika: A film filozófiája Roland Barthes moziba megy
• Barthes Roland: Garbo arca
BARBÁR IDŐK
• Nemes Z. Márió: Az elveszett múltak Conan, a barbár
• Greff András: Lady Macbeth a sárkányok ellen Trónok harca
• Beregi Tamás: Tetemrehívás A Trónok harca és a fantasy
MAGYAR MŰHELY
• Schubert Gusztáv: Elveszett filmek Prológus Dobai Péter forgatókönyvéhez
• Dobai Péter: Magyar kereszt
• Kovács Ágnes: Örömlányok – festményen Színdramaturgia: Egy erkölcsös éjszaka
• Teszár Dávid: Sorsok és értékek Beszélgetés Miklós Ádámmal
• Győri-Drahos Martin: Kezdő menet Gettó Balboa
A ZSÁNER MESTEREI
• Varga Zoltán: Áldott átkozottak Sam Raimi démonai és szuperhősei
KÉPREGÉNY LEGENDÁK
• Fekete Tamás: Pók-stratégia Stan Lee és a Pókember
NEOWESTERN
• Szabó Ádám: Csak gyilkosok S. Craig Zahler westernjei
• Nevelős Zoltán: Tíz év múlva Deadwood – A film
FESZTIVÁL
• Csiger Ádám: Kínai optimizmus Sanghaj
• Beretvás Gábor: A rendszer gyenge pontjai Kolozsvár – TIFF
KRITIKA
• Kránicz Bence: A jótevő Volt egyszer egy... Hollywood
• Huber Zoltán: Vesszőből font emberek Fehér éjszakák
• Vincze Teréz: Határ a csillagos ég Senki többet
• Pethő Réka: Virginia Woolf arcai Vita és Virginia
MOZI
• Vajda Judit: Yesterday
• Kovács Kata: Kettős életek
• Fekete Tamás: Esküvő a topon
• Barkóczi Janka: Újrakezdők
• Baski Sándor: 25 km/h - Féktelen száguldás
• Benke Attila: Übergáz
• Alföldi Nóra: Nicky Larson: Ölni vagy kölni
• Kránicz Bence: Anna
• Kovács Gellért: Annabelle 3.
• Rudolf Dániel: Gyerekjáték
• Varga Zoltán: Toy Story 4.
• Varró Attila: Oroszlánkirály
DVD
• Varga Zoltán: A magyar animáció gyöngyszemei 1-3.
• Benke Attila: A harmadik ember
• Kovács Patrik: Tortúra
• Pápai Zsolt: Hair
• Géczi Zoltán: Egy háború margójára
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Könyv

Michael Feeney Callan: Robert Redford

Dupla R, a különc

Horeczky Krisztina

Redford ritka bravúrja: egyszerre sztár és kívülálló.

Az ír Michael Feeney Callan író, költő, filmkészítő „szerény ismertetőként indult” munkájából született az a tíz évig tartó, heroikus vállalkozás, melynek végeredménye egy hatszáz oldalas biográfia lett az álomgyári stúdiórendszer hajdani, egyben utolsó szépreményű ifjáról. Az 1970-es években a bolygónk első számú mozibálványaként tündöklő Robert Redford (1936-) legkevésbé színész akart lenni. Ellenben – az európai klímát szomjazva – képzőművész, majd mozgóképes animátor. Alan J. Pakula szerint a leghosszabb érvényű alkotása mégis a filmszemélyisége: „Sokszor okozott csalódást nekem, de ez nem változtat azon, hogy mint romantikus ikon, nincs senki, aki hozzá mérhető. Clark Gable-től vette át a koronát, és mindketten arról lesznek emlékezetesek, hogy a felszín alatt meg tudták mutatni a komplexitást. Csillogásukban mindig ott volt a fenyegetés, hogy a szerelem veszélyes” – mondta az 1998-ban elhunyt képíró, Az elnök emberei direktora. Redfordból mintha éppen ez a glamúros, mágneses érzékiség váltotta volna ki a karakán dacot: hogy más legyen, mint a vágy titokzatos tárgya. Az állhatatossága, az intellektusa, a kíváncsisága, a sznobsága, a konoksága, az eredendő magányossága tette őt azzá, akivé lett: szabad, szuverén, az autonómiáját kiharcoló, anti-hollywoodi – ám zsigerileg amerikai – individuummá. Akinél aligha bánt/bánik jobban bármely ünnepelt aktor a szexidol-státusszal és a nemiségével.

Örökös nyugtalanságát példázza, hogy közel járt a hatvanhoz, mikor gyermekei így írták át a Jézus Krisztus Szupersztár librettóját: „Dupla R szupersztár; / Ki a franc vagy te, tudod-e már?”. Persze, a fifikás Redford támogatását bíró szerzőt is ez izgatta: ki lehet ez az „elasztikus időkezelésű” (értsd: notórius késő), zárkózott férfiú, aki betekintést engedett a naplóiba, jegyzeteibe, levelezésébe, és aki több mint százórányi interjút adott számára. Mindezt azért, hogy a 2011-es, kronologikus kötet olyan legyen, amilyent ő akart, szembe menve a nagyközönség elvárásaival, ízlésével. A bevezetőben Henry David Thoreau-tól citálnak, majd Heideggerrel búcsúznak a buddhista türelmet tanúsító, kimerült olvasótól. A féktelenül áradó szövegfolyam dagályos, hemzseg a nevektől, a precíz, de szószátyár szerző ingerlően elvész a részletekben. (A fordítás is hagy kívánnivalót maga után.) Ellenben - az elmaradt élvezet helyett – kivételes, főleg illúziótlan portrét fest a hollywoodi filmipar működéséről, pletykák, intimpistáskodás nélkül.

Részint ezért, hogy az erősen szociografikus, sivatagszárazságú mű J. C. Chandor 2013-as filmjét, a Minden odavan-t (All is Lost) idézte az eszembe. Az egyszemélyes, majdnem néma kamaradarabban Redford a süllyedő vitorlásjachtján küzd a túlélésért, az Indiai-óceán közepén. (Alakításáért elnyerte a New York-i Filmkritikusok Szövetségének díját.) Egyszer Istent hívja, máskor káromkodik. Meggyőződésem, hogy az 1980-ban a független filmesek Mekkáját, az utahi Sundance Intézetet megalapító színész-rendező, kulturális pionír, környezetvédő, politikai aktivista, producer, vállalkozó ugyanolyan, mint a filmbéli „Our Man”. A Mi Emberünket Hemingway, Jack London, Joseph Conrad, Herman Melville maszkulin világából gyúrták, miközben legalább annyira enigmatikus, mint egyik emblematikus szerepe, Jay Gatsby. De bármilyen is legyen valójában, bizonyos, hogy olyan pályát befutni, mint a Hollywoodban az egyszerre kint és bent-taktikát alkalmazó Redford, éppen akkora teljesítmény, mint életben maradni a haragos óceán közepén, az elemekkel birkózva. Ironikus, hogy ez a mára cserzett bőrű, a korát méltósággal viselő élő legenda rendezett Átlagemberek címmel remek filmet. Regényes, hogy – egyebek mellett – a Sundance-kanyonban tető alá hozta az Üvegház Glasznoszty nemzetközi kezdeményezést, a Szovjet Tudományos Akadémia agytrösztjével karöltve. Szimbolikus, hogy szeptember 11. mellett megúszott egy emberrablást Párizsban, és talpra állt az 1999-es, teljes anyagi csődjéből is.

Több nemzedéknyi nő öntudatra ébredésének része, mikor belátják, egyetlen anyaszülte férfitól sem remélhető, hogy olyan pillantást vessen rájuk, amilyent csak Robert Redford tud(ott) vetni – más nőkre. Vigaszul szolgálhat számukra, hogy a privatizálástól tartózkodó Callan kijózanító választ ad arra a kérdésre: milyen lehet(ett) ezt a radikális és pragmatikus, lázadó és komoly diplomáciai készségű, elragadó, okos, morális, eredeti, szellemes klasszist hús-vér valójában elviselni. Nagyrabecsülésem mellett állítom: ehhez képest merő móka (volt) olvasni róla.

 

 

Európa Kiadó, 2014.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/04 47-48. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12141