KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
   2019/augusztus
ALMODÓVAR
• Csantavéri Júlia: Madrid transzban Pedro Almodóvar labirintusa
• Csantavéri Júlia: Madrid transzban Pedro Almodóvar labirintusa
ROLAND BARTHES ÉS A MOZI
• Darida Veronika: A film filozófiája Roland Barthes moziba megy
• Barthes Roland: Garbo arca
BARBÁR IDŐK
• Nemes Z. Márió: Az elveszett múltak Conan, a barbár
• Greff András: Lady Macbeth a sárkányok ellen Trónok harca
• Beregi Tamás: Tetemrehívás A Trónok harca és a fantasy
MAGYAR MŰHELY
• Schubert Gusztáv: Elveszett filmek Prológus Dobai Péter forgatókönyvéhez
• Dobai Péter: Magyar kereszt
• Kovács Ágnes: Örömlányok – festményen Színdramaturgia: Egy erkölcsös éjszaka
• Teszár Dávid: Sorsok és értékek Beszélgetés Miklós Ádámmal
• Győri-Drahos Martin: Kezdő menet Gettó Balboa
A ZSÁNER MESTEREI
• Varga Zoltán: Áldott átkozottak Sam Raimi démonai és szuperhősei
KÉPREGÉNY LEGENDÁK
• Fekete Tamás: Pók-stratégia Stan Lee és a Pókember
NEOWESTERN
• Szabó Ádám: Csak gyilkosok S. Craig Zahler westernjei
• Nevelős Zoltán: Tíz év múlva Deadwood – A film
FESZTIVÁL
• Csiger Ádám: Kínai optimizmus Sanghaj
• Beretvás Gábor: A rendszer gyenge pontjai Kolozsvár – TIFF
KRITIKA
• Kránicz Bence: A jótevő Volt egyszer egy... Hollywood
• Huber Zoltán: Vesszőből font emberek Fehér éjszakák
• Vincze Teréz: Határ a csillagos ég Senki többet
• Pethő Réka: Virginia Woolf arcai Vita és Virginia
MOZI
• Vajda Judit: Yesterday
• Kovács Kata: Kettős életek
• Fekete Tamás: Esküvő a topon
• Barkóczi Janka: Újrakezdők
• Baski Sándor: 25 km/h - Féktelen száguldás
• Benke Attila: Übergáz
• Alföldi Nóra: Nicky Larson: Ölni vagy kölni
• Kránicz Bence: Anna
• Kovács Gellért: Annabelle 3.
• Rudolf Dániel: Gyerekjáték
• Varga Zoltán: Toy Story 4.
• Varró Attila: Oroszlánkirály
DVD
• Varga Zoltán: A magyar animáció gyöngyszemei 1-3.
• Benke Attila: A harmadik ember
• Kovács Patrik: Tortúra
• Pápai Zsolt: Hair
• Géczi Zoltán: Egy háború margójára
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Túlélők

Sémák és ellensémák

Simor András

 

Tomás Gutiérrez Alea, számos hazai és nemzetközi sikert elért kubai filmrendező Túlélők című filmje 1961-ben kezdődik. A film első része a Kuba elleni észak-amerikai blokád, a Playa Girón-i invázió és az 1962-es Második Havannai Nyilatkozat idején játszódik. A rendező filmje első részében arra törekszik, hogy ezeket az éveket a „másik oldalról”, egy ősi kubai arisztokrata család, az Orozco família világából nézvést ábrázolja. Sokféle tanulsággal szolgáló mű születhetett volna ebből a vállalkozásból. De a Playa Girón-i invázió elfogott zsoldosairól korabeli dokumentumokat is vetítő filmből sem a korról, sem a kubai arisztokráciáról nem tudunk meg semmit.

Ismerős sémafigurák jelennek meg a mozivásznon a kommunista veszélyről meg a katolikus hitet fenyegető veszedelemről szónokolva. A kubai forradalom kezdete óta napjainkig a szigetországban semmiféle konfliktus nem volt állam és egyház között. A kubai katolikus értelmiség legjava, köztük jó néhány jelentős költő, író, már a hatvanas évek elején a forradalom szolgálatába állt. Az is ismeretes, milyen haladó mozgalmak születtek az elmúlt két évtized során a latin-amerikai katolikusok táborában, idézhetnénk a kolumbiai partizán-pap, Camilo Torres alakját, Salvador mártír-érsekét vagy Bolívia főpapját, aki nemrég szenvedélyes szavakkal fordult szembe a hazájában hatalomra jutott fasiszta puccs vezetőivel.

Érthetetlen számunkra, miért éppen a vallás és forradalom mesterségesen gyártott ellentétével akarja ábrázolni Gutiérrez Alea a kubai arisztokrácia tagjait. Ezt a különös élet- és valóságidegenséget csakis séma voltuk teszi érthetővé. Nem kubai arisztokraták, inkább elnagyolt papírfigurák, cselekedeteik abszurditása nem a valóságban, hanem a rendezői önkényben gyökeredzik. Számos idézhető példa közül idézzük a legkirívóbbat. Hőseink birtokait, gyáraikat pénzzé teszik, mert – mint egyikük megfogalmazza – „efféle zavaros időkben csak a pénzben lehet megbízni.” Ilyen sajátos ötlet egyetlen arisztokratának sem jutott eszébe egyetlen forradalom alatt sem, ám a rendezőnek szüksége van rá, hogy egyik pillanatról a másikra, az új pénz kibocsátásakor hőseinket minden vagyonuktól megfoszthassa.

A sematizmus szabályait ismerő kritikust ezután váratlan meglepetés éri. Az eddig realista szatírának szánt, ám valójában sematikus és naturalista eszközökkel dolgozó film hirtelen megváltozik. „Évek múlva” – hirdeti az új alcím, és ettől kezdve egyetlen utalás sem történik a külvilág, a forradalom vagy a film terminus technicusa szerint a „kinti világ” eseményeire. Arisztokrata hőseink – mintha Buñuel Öldöklő angyalának halvány utánzat-figuráivá változtak volna – kastélyukba zárkózva próbálják tovább élni egykori életüket. Előbb cselédeiket rabszolgákká téve, megbilincselve, korbácsolva, puskákkal vadászva rájuk, a kubai rabszolgaság évszázadainak egykori képeit sejtető jelenetek során, majd cselédek szökése és lázadása után éhesen és eszelősen bolyongva, gyűjtögetve és vadászva a kastélyhoz tartozó, fallal körülvett roppant rengetegben.

Abszurd film? Teljesen abszurd az, ahogyan ez a film abszurd akar lenni sematikusan konkrét első része után. A néző óhatatlanul megkérdezi: mindez Kubában történik, a hatvanas vagy a hetvenes években?

A sémákat a film második felében a rendező, úgy látszik, csakis azért vetette el, hogy helyettük nem kevésbé ingoványos talajra tévedjen. A kubai arisztokratákról ezúttal sem tudunk meg semmit. Ehelyett hatásvadászó jelenetek sorát láthatjuk, például a család egyik öreg és szenilis hölgytagját madárijesztőként kikötik a mezőn, szertartásos csókkal elbúcsúznak tőle, majd döbbenten nézik a csontvázon lakomázó keselyűket, a papot helyettesítő félbolond öregember reszkető kezéhez tollsöprűt kötöznek, hogy az tolószékében ülve söprögetni tudjon, kutyákkal és puskákkal vadásznak egy kölyökmacskára stb. A film két részét csak a naturalista ábrázolás köti össze. Az első részben a Miamiban meghalt édesanya leves-zacskóban elküldött hamvait tévedésből amerikai levesként fogyasztják el, a második rész végén tűzvészben megégett rokonaik húsát tálalják fel maguknak vacsorára a túlélők, az Orozco família utolsó életben maradt tagjai.

A rendező (aki ezúttal a forgatókönyv szerzője is) bizonyára García Márquez Száz év magányának hatására valamiféle kubai Macondót kívánt megjeleníteni, helyette azonban sematikus indítású, naturalista ál-abszurd, bombasztikus tételfilm született.

Gutiérrez Alea néhány évvel ezelőtt egyik nyilatkozatában azt mondta: „A forradalom már nem az az egyszerű dolog, ami az utcára vitt minket, hadonászva és zászlókat bontva, egy nevet kiabálva, mintha valamennyiünk neve egyetlen névben egyesülne. Ma már olyan, mint maga az élet, teljes bonyolultságában jelenik meg előttünk.”

Kár, hogy a tehetségét már kiváló alkotásokkal, köztük a nálunk is bemutatott Havannában egyedül, A múlt démonai, Az utolsó vacsora (az utóbbi kettő a televízióban volt látható) című filmekkel bizonyító kubai filmrendező ezúttal a valóság bonyolult világának képei helyett sémák és ellensémák délibábjait vetítette elénk.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/12 26-27. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7622