KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
   2019/augusztus
ALMODÓVAR
• Csantavéri Júlia: Madrid transzban Pedro Almodóvar labirintusa
• Csantavéri Júlia: Madrid transzban Pedro Almodóvar labirintusa
ROLAND BARTHES ÉS A MOZI
• Darida Veronika: A film filozófiája Roland Barthes moziba megy
• Barthes Roland: Garbo arca
BARBÁR IDŐK
• Nemes Z. Márió: Az elveszett múltak Conan, a barbár
• Greff András: Lady Macbeth a sárkányok ellen Trónok harca
• Beregi Tamás: Tetemrehívás A Trónok harca és a fantasy
MAGYAR MŰHELY
• Schubert Gusztáv: Elveszett filmek Prológus Dobai Péter forgatókönyvéhez
• Dobai Péter: Magyar kereszt
• Kovács Ágnes: Örömlányok – festményen Színdramaturgia: Egy erkölcsös éjszaka
• Teszár Dávid: Sorsok és értékek Beszélgetés Miklós Ádámmal
• Győri-Drahos Martin: Kezdő menet Gettó Balboa
A ZSÁNER MESTEREI
• Varga Zoltán: Áldott átkozottak Sam Raimi démonai és szuperhősei
KÉPREGÉNY LEGENDÁK
• Fekete Tamás: Pók-stratégia Stan Lee és a Pókember
NEOWESTERN
• Szabó Ádám: Csak gyilkosok S. Craig Zahler westernjei
• Nevelős Zoltán: Tíz év múlva Deadwood – A film
FESZTIVÁL
• Csiger Ádám: Kínai optimizmus Sanghaj
• Beretvás Gábor: A rendszer gyenge pontjai Kolozsvár – TIFF
KRITIKA
• Kránicz Bence: A jótevő Volt egyszer egy... Hollywood
• Huber Zoltán: Vesszőből font emberek Fehér éjszakák
• Vincze Teréz: Határ a csillagos ég Senki többet
• Pethő Réka: Virginia Woolf arcai Vita és Virginia
MOZI
• Vajda Judit: Yesterday
• Kovács Kata: Kettős életek
• Fekete Tamás: Esküvő a topon
• Barkóczi Janka: Újrakezdők
• Baski Sándor: 25 km/h - Féktelen száguldás
• Benke Attila: Übergáz
• Alföldi Nóra: Nicky Larson: Ölni vagy kölni
• Kránicz Bence: Anna
• Kovács Gellért: Annabelle 3.
• Rudolf Dániel: Gyerekjáték
• Varga Zoltán: Toy Story 4.
• Varró Attila: Oroszlánkirály
DVD
• Varga Zoltán: A magyar animáció gyöngyszemei 1-3.
• Benke Attila: A harmadik ember
• Kovács Patrik: Tortúra
• Pápai Zsolt: Hair
• Géczi Zoltán: Egy háború margójára
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Tévémozi

Stan és Pan; Jutalomutazás; Papírhold

Karcsai Kulcsár István

 

Stan és Pan

 

Hevesy Iván azt írta egyszer, hogy a burleszk „a filmművészet legédesebb gyermeke”. A filmművészet nőtt, növekedett, de furcsa módon leginkább ez a „gyermek” maradt életben. Nem kellett felnőnie, a maga kölyök borzasságában él ma is. Úgy látszik, halhatatlan. A mozgókép anyaga változik, a mozivászon mellett képernyőt, nemsokára még újabb technikai csodákat bámulunk, de ezeket a csetlő-botló hősöket cseppet sem zavarja ez a változás. Gyanútlanul és diadalmasan néznek vissza ránk egy-egy fergeteges zuhanás, puffanás, egymásba gabalyodás után. Persze ne tévedjünk, ebben a műfajban is csak azok a filmek maradandóak, melyeket az igazi egyéniség sugárzása éltet. Anélkül, hogy rangsorolnánk, a burleszk ilyen nagyjai közé számíthatjuk Stanley Laurelt és Oliver Hardyt, akiket Radó István filmhírlapíró és dramaturg keresztségében Stan és Pan néven ismer jó néhány évtizede a magyar közönség. A húszas évek végén jelent meg Stan savanyúképű, ügyefogyott figurája és Pan kövér, magabiztos, de mindig pórul járó alakja. Azóta is élnek a többi nagy burleszk hősökkel együtt, és mindig örömmel fedezzük fel őket a képernyőn is.

 

 

Jutalomutazás

 

Ismerjük az ősi bölcsességet, miszerint nincs új a nap alatt. A dokumentum-játékfilm néven ismert műfajnak is megvannak a filmtörténeti gyökerei, például az Emberek vasárnap című 1929-ben készült német filmben, vagy Cassavetes New York árnyaiban, melyet 1960-ban forgatott, hogy csak kapásból ezt a két példát említsük. Nálunk a hetvenes évek közepén tűnt fel ez a filmes kifejezési forma, melynek lényege, hogy a kialakított cselekménysorhoz megkeresik azokat a „civil” személyeket, akiknek külső és belső alkata, életútja nagyjából hasonlít az elképzelt filmbeli figurákéhoz. Így, bár nem színészek, bizonyos pontokon hitelesen át tudják élni és ezáltal elhitetni a drámai konfliktusokat. Ha a játszók őszintén oldják meg a jeleneteket, úgy az igazzá válik, és egyben mintegy kontrollja lesz a film dramaturgiai vonalvezetésének is. Így jön létre a valóság hiteles mása. Mindehhez hozzátartozik az is, hogy a filmalkotók ezzel a módszerrel társadalmunk égető, élő, nemegyszer „rázós” problémáira igyekeznek rátapintani. Ez a filmalkotói módszer nálunk rövidesen iskolát teremtett, viták középpontjába került, és divattá is vált. Az „alapfilm”, Dárday István Jutalomutazás című munkája viszont vitáktól és dogmáktól függetlenül friss és kitűnő alkotás. Igazságszeretete, hitelessége, a tunya, merev butaság-gyűlölete és talán legelsősorban ironikus szemlélete, kitűnő humora élteti.

 

 

Papírhold

 

Néhány éve röppent fel az „új Hollywood” jelszó, ami korántsem jelent valamiféle egységes stílust vagy törekvést. Helyesebb lenne talán új alkotókról beszélni. Ezek közé tartozik Peter Bogdanovich. Az ő életművét is nehéz lenne tömören összefoglalni. Nem fiatalsága, hanem sokoldalúsága miatt. Volt színész, off-Broadway rendező, színházi- és filmkritikus, kitűnő könyveket írt példaképeiről, nagy filmrendezőkről, és rendezett majd egy tucat filmet, különböző hangvétellel és forgandó szerencsével, ami fogadtatásukat illeti.

Az 1972-ben forgatott Papírhold alighanem Bogdanovich eddigi legjobb filmje. A harmincas évek gazdasági válsága idején bolyongó kis árva Addie és a csalafinta bibliaárus Mose szomorúan mulatságos szélhámosságai tudatosan Chaplint idézik. Nem annyira külsőségekben, mint inkább belső tartalomban, szellemiségben. A groteszk szomorúvá válik, a meghatott pillanatoknak ironikus felhangjuk van. A sikerhez nagyban hozzájárult a népszerű filmszínésznek, Ryan O’Nealnek és a film forgatása idején kilencéves kislányának, Tatum O’Nealnek megkapó játéka. És ne feledkezzünk meg az operatőrről, Kovács Lászlóról sem, aki Illés György tanítványa volt, és jelenleg a világ legjobbjai közé tartozik.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/12 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7643