KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
   2019/augusztus
ALMODÓVAR
• Csantavéri Júlia: Madrid transzban Pedro Almodóvar labirintusa
• Csantavéri Júlia: Madrid transzban Pedro Almodóvar labirintusa
ROLAND BARTHES ÉS A MOZI
• Darida Veronika: A film filozófiája Roland Barthes moziba megy
• Barthes Roland: Garbo arca
BARBÁR IDŐK
• Nemes Z. Márió: Az elveszett múltak Conan, a barbár
• Greff András: Lady Macbeth a sárkányok ellen Trónok harca
• Beregi Tamás: Tetemrehívás A Trónok harca és a fantasy
MAGYAR MŰHELY
• Schubert Gusztáv: Elveszett filmek Prológus Dobai Péter forgatókönyvéhez
• Dobai Péter: Magyar kereszt
• Kovács Ágnes: Örömlányok – festményen Színdramaturgia: Egy erkölcsös éjszaka
• Teszár Dávid: Sorsok és értékek Beszélgetés Miklós Ádámmal
• Győri-Drahos Martin: Kezdő menet Gettó Balboa
A ZSÁNER MESTEREI
• Varga Zoltán: Áldott átkozottak Sam Raimi démonai és szuperhősei
KÉPREGÉNY LEGENDÁK
• Fekete Tamás: Pók-stratégia Stan Lee és a Pókember
NEOWESTERN
• Szabó Ádám: Csak gyilkosok S. Craig Zahler westernjei
• Nevelős Zoltán: Tíz év múlva Deadwood – A film
FESZTIVÁL
• Csiger Ádám: Kínai optimizmus Sanghaj
• Beretvás Gábor: A rendszer gyenge pontjai Kolozsvár – TIFF
KRITIKA
• Kránicz Bence: A jótevő Volt egyszer egy... Hollywood
• Huber Zoltán: Vesszőből font emberek Fehér éjszakák
• Vincze Teréz: Határ a csillagos ég Senki többet
• Pethő Réka: Virginia Woolf arcai Vita és Virginia
MOZI
• Vajda Judit: Yesterday
• Kovács Kata: Kettős életek
• Fekete Tamás: Esküvő a topon
• Barkóczi Janka: Újrakezdők
• Baski Sándor: 25 km/h - Féktelen száguldás
• Benke Attila: Übergáz
• Alföldi Nóra: Nicky Larson: Ölni vagy kölni
• Kránicz Bence: Anna
• Kovács Gellért: Annabelle 3.
• Rudolf Dániel: Gyerekjáték
• Varga Zoltán: Toy Story 4.
• Varró Attila: Oroszlánkirály
DVD
• Varga Zoltán: A magyar animáció gyöngyszemei 1-3.
• Benke Attila: A harmadik ember
• Kovács Patrik: Tortúra
• Pápai Zsolt: Hair
• Géczi Zoltán: Egy háború margójára
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Fesztivál

Lille

A képzelet igazsága

Bikácsy Gergely

Kiküldött munkatársunk beszámolója

 

„Franciaországnak van egy nagyon gazdag és van egy nagyon értékes filmfesztiválja. A gazdag a cannes-i, az értékes a lille-i” – mondta rokonszenves öniróniával az észak-francia iparváros polgármester-helyettese. Igen: a nagy, a pompázatos fesztiválokon mindenféle protokollmanipuláció, zsűritaktika. „magasabb szempontok” is közrejátszanak a díjkiosztásnál. Kis fesztiválon nincs erre elég energia és pénz, meg aztán a filmek rendezői sem mindig világhírűek.

A magyar versenyprogram alkotói most Lille-ben mind harminc éven aluliak voltak, s ez az „ifjúsági válogatott” jól vizsgázott. Pásztor Ágnes cigánygyerekek meserajzaiból merítő a A hét iker szarvaskígyója éppúgy, mint a három főiskolai vizsgafilm, (Xantus János: És így s eképp tovább, Ledniczky Márton: Castor és Pollux, Kovácsi János: Das Lied) nagy érdeklődést, tetszést keltett, de Hegedűs László rövid kísérleti filmje („experimentális animáció”), a Vázlatok sem bizonyult rossz választásnak. Pedig például Xantus vizsgadarabjához nem ártana Hegelt olvasni, Ledniczky meg Karinthy- és Kosztolányi-motívumokból építkezett, s a fenti szerzők egyike sem túl ismert a lille-i moziközönségnél.

Kovácsi Das Liedje a Nemzetközi Filmkritikusok Szövetsége, a FIPRESCI egyik díját is megkapta kiváló és érett színészvezetéséért és a groteszk képi nyelv magas szintű alkalmazásáért. Jó lenne magyar moziban is látni...

Lille-ben idén a szovjet film egyik alig ismert élő klasszikusa, a nyolcvanéves Alekszandr Medvegykin volt a zsűrielnök, s az ő – versenyen kívül – vetített régi filmje, A boldogság az egyik nagy fölfedezés. (Pudovkin és Dziga Vertov egykori társa annak idején, a harmincas évek legelején filmvonattal száguldozott szerte Oroszországban és Ukrajnában.) Az egyik legkülönösebb szovjet film, amit láttam. Propaganda, pőrén agitatív szándék keveredik benne a legbájosabban friss humorral, népmesei hang és ravaszul csavaros, „intellektuális” fordulatok jellemzik. Naivan dovzsenkós majakovszkiji álarccal, vagy fordítva? Az ember akaratlanul azon meditál, hogyan is mutathatták ezt be a sztálini korszakban: az ellenség olyan elvetemült benne, hogy nevetnünk kell ördögi gonoszságain, a hős vöröskatona meg olyan buta szegény, hogy sajnálkozva drukkolunk neki. Inkább a „csodálatos húszas évekre” hasonlított ez a film, mint a tragikus következő évtizedre, amikor készült.

S ugyanehhez a „versenyen kívüli gazdagsághoz”: az éjfél után is vetítőben maradó néző láthatta Koncsalovszkij, Tarkovszkij és Mihalkov főiskolai vizsgafilmjeit, örömteli társak lehettünk e késői vetítéseken, a végtelen orosz kultúra mai legjobbjainak feszülten töprengő társai.

Tulajdonképpen hamis és mesterkélt lenne e beszámolóban mereven elválasztani a hivatalos versenyprogramot a versenyen kívüli vetítésektől. Annál is inkább, mert a fesztivál igazgatójának, Atahualpa Lichynek ezúttal kitűnően sikerült a verseny tematikai, hangulati egységének megteremtése. Mind a kisjáték-, mind az animációsfilm-kategóriában a szovjet filmek bemutatása után gyakorlatilag eldőlt a verseny. A zsűri és a közönség ítélete és érzelmei ritkán találkoznak ilyen pontosan.

A kisjátékfilm-nyertes Találkozás forgatókönyvét a szibériai író, Raszputyin novellájából Gleb Panfilov írta. Rendezője, Ityigilov eddig operatőrként dolgozott. A minálunk is ismert Sztanyiszlav Ljubsin mellett nagyrészt egy csodálatos, lenyűgöző színésznő, Nyina Ruszlanova érdeme a siker. Két ember találkozása egy sivár szállodai szobában. Emlékeiket elevenítgetik, gátlásosan, félszegen, harsány tréfával és fojtott könnyekkel. A vászonra lassan beárad a múlt és a szürke mindennapok vigasztalan, hajnali derengése. „Csehov” – mondta valaki. Az a Csehov, akihez, úgy látszik, a mai szovjet film a legérzékenyebben tud kapcsolódni.

Lille-nek óriási és modern egyetemi városrésze van, komoly munkát végző filmtanszékkel: tanulnak itt filmológiát, szocioképi-lingvisztikát, filmstrukturalizmust. S ez az agyontanult egyetemi közönség vált hálás és őszinte gyermekké, ez tette a fesztivál legnagyobb eseményévé Jurij Norstein félórás rajzfilmjét.

A mesék meséje (Szkázka szkázok) valószínűleg nemcsak az animációs film történetében jelentős dátum, hanem az egyetemes filmművészet sem fog megfeledkezni róla. A képzelet indulatát nyilvánvalóan csak rajzfilmes látomás közvetíthette így, de a vetítés alatt teljesen lényegtelenné váltak a műfajhatárok. Vagy netán „korlátok”: ezek a korlátok ritkán látott gondolati és képi magasságokba engedték át az alkotót és a nézőt. Magunk is beléptünk, akár a film rajzolt alakjai, egy végtelen térbe és időbe. S ez a végtelenség egy pontosan megrajzolt kor és táj birodalma: mint másutt, itt is a boldogságra születnek az emberek, de életükbe mindig belesüvít valami, életüket sohasem élhetik meg, itt havas kertekben vércseppenként óriási piros almák hullnak egyre nagyobb csendben a földre, itt egyre lassul a mozgás, egyre fogynak az élők. Vonatfütty, katonazene, hangszórók, plakátok, pislákoló fények. Kihunyó parázs egy elhagyott orosz faház tűzhelyében. Lassan mindenki ködbe vész: itt recseg a sötét, harap a félelem és csak egy szürke, ijedt farkaskölyök sompolyog a félhomályos, üres házban. Valamikor (tegnap? ma? holnap?) kisgyerekek ugrókötéllel játszottak, s még egy vidám tehénke is velük ugrált – most, „egy embertelen, csupa csősz világban” ez a farkaskölyök dajkálgat egy talált csecsemőt. Emberi dallal, mert ha már az embereket szertefoszlatta a történelem, akkor az emberség már csak egy csecsemőt ringató farkas párás szemében őrződik tovább...

A fesztiválmozi dermedt csöndje és dübörgő tapsa egy egész kultúrát ünnepelt. A Mesék meséje a Tarkovszkij-nemzedék és a nyomukba lépő, hasonlóan gondolkozó fiatalabbak igaz művészetté emelt önvallomása. A rajzfilm, a képzelet legmagasabb rendű igazságával fújta szét a fesztiválon is jelentkező lapos, demagóg, üres álforradalmi (épp ezért hatástalan) szólamokat, melyek – sajnos – leginkább a „harmadik világ” filmjeit jellemezték.

A kilencedik Lille-i Rövidfilm- és Dokumentumfesztivál remekműveket is bemutatott. Maradjanak meg ezek a látogató emlékezetében, jelenjenek meg ezek a magyar filmvásznakon.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/06 20-21. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7831