KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
   2019/szeptember
CINÉMA GODARD
• Ádám Péter: Mestervágás első kardcsapásra Kifulladásig: egy kultuszfilm születése – 1. rész
• Bikácsy Gergely: Ugróiskola Jean-Luc Godard: Bevezetés egy (valódi) filmtörténetbe
KÁDÁR-KORI CENZÚRA
• Szekfü András: Egy problémás film Beszélgetés Nemeskürty Istvánnal
• Báron György: Megint Tanú Kádár-kori filmcenzúra: A tanú
MAGYAR MŰHELY
• Várkonyi Benedek: Viharok és Hitchcock-seregélyek Beszélgetés Almási Tamással
• Soós Tamás Dénes: „Ez már a Family Guy-generáció” Beszélgetés Hartung Attilával
• Margitházi Beja: Szinkrontolmács Stőhr Lóránt: Személyesség, jelenlét, narrativitás
• Kovács Ágnes: Palaszürke égbolt Színdramaturgia: Magasiskola
MŰFAJOK ÉS MÉMEK
• Varró Attila: Az önző mémek Zsánerfilmek tipológiája
KÉPREGÉNY-ÉLETRAJZOK
• Kránicz Bence: Szorongó biciklisták Raoul Taburin
• Demus Zsófia: Fénykép az életrajzban Képregény legendák: Photographic: The Life of Graciela Iturbide
ARCHIVÁLT TÖRTÉNELEM
• Barkóczi Janka: Nem öregszenek Archív felvételek újrahasznosítása
• Zalán Márk: Katonák voltak They Shall Not Grow Old
ÚJ RAJ
• Pernecker Dávid: Maguknak köszönhetik Új raj: J.C. Chandor
FILM + ZENE
• Déri Zsolt: Nico nem akar ikon lenni Nico, 1988
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: Családi kríziskatalógus Karlovy Vary
• Schreiber András: Öt nem túl könnyű darab Sehenswert/Szemrevaló
KRITIKA
• Gelencsér Gábor: Az adó Paradicsoma Az amerikai birodalom bukása
STREAMLINE MOZI
• Lichter Péter: Alvajárók a villamoson Anima
• Szabó Ádám: Add át magad a táncnak! Too Old to Die Young
MOZI
• Baski Sándor: Góliát
• Pazár Sarolta: Egy herceg és egy fél
• Fekete Tamás: Út a királyi operába
• Varró Attila: A bűn királynői
• Pethő Réka: Ugye boldog vagy?
• Alföldi Nóra: Lázadók
• Rudolf Dániel: Velence vár
• Kovács Gellért: Jó srácok
• Barkóczi Janka: 100 dolog
• Lichter Péter: Aki bújt
• Huber Zoltán: A tűzön át
• Benke Attila: Halálos iramban: Hobbs & Shaw
DVD
• Pápai Zsolt: Fargo
• Nagy V. Gergő: Ha a Beale utca mesélni tudna
• Vajda Judit: Életrevalók
• Fekete Martin: Egy gazember halála
• Benke Attila: A nyakék nyomában
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Könyv

Györffy Miklós: Mágia és mesterség

A Bergman-univerzum

Murai András

Györffy Miklós a teljes életmű ismeretében bővítette és gondolta újra 1976-os Bergman-monográfiáját.

 

Bergmanról írni „számomra régóta személyes ügy”, olvashatjuk Györffy Miklós vallomását könyvének – Mágia és mesterség. Ingmar Bergman művészete – előszavában, és rögtön az ötszáz oldalas monográfia legelején lelki rokonságot érzek a szerzővel. Talán ő is arra gondol, hogy Bergman azon alkotók közé tartozik, akiknek filmjeit nem csak filmtörténeti jelentőségük miatt veszi elő újra és újra a szerzői filmek kedvelője, hanem azért is, mert az élet alapkérdéseiről olyan kíméletlen őszinteséggel és általános érvénnyel beszél, hogy filmjei sokadszorra is a szembesítés eszközeivé válnak. Bergmant nézni kész önterápia.

Újítás és ismétlés kettőssége jellemzi Györffy Miklós majd’ negyven év után másodszor megírt Bergman-pályaképét. Az első, 1976-ban megjelent könyv az 1972-ben készült Jelentek egy házasságból ismertetésével zárult, az akkor 54 éves Bergman több mint 35 mozifilmet rendezett, ennél is több forgatókönyvet írt, és néhány tévéfilmet is készített. Az addig is rendkívül gazdag életmű ezt követően további 16 mozi- és tévéfilmmel, és közel egy tucat szépirodalmi munkával bővült kivételesen nagyszabású alkotói pályává. A most már a teljesség igényével készült Mágia és mesterségben Györffy rendkívüli alapossággal veszi sorra az összes művet, az 1944-ben íródott első forgatókönyvtől a 2003-ban bemutatott Sarabande-ig bezárólag (csak néhány korai tévéfilm, és egy kései könyv, a felesége betegségét és halálát dokumentáló Három napló maradt ki). A Bergman pályáját annak belső logikája alapján kitűnően tagoló könyvben valamennyi filmjéről hosszabb-rövidebb elemzést olvashatunk, és a jól ismert filmtörténeti klasszikusok mellett olyan érdekességekről is tájékozódhatunk, mint a nálunk kevésbé ismert időskori művek (Képcsinálók, 2000, Áldottak, 1985), vagy a nehezebben hozzáférhető korai forgatókönyvek és rendezések (1944 – 1949). Ugyanakkor a Mágia és mesterség gyenge pontja szerintem épp itt, a filmek gyakran hosszú leíró bemutatásában található. Ez különösen ott okoz problémát, ahol nem lehet a művet egyértelmű történetként leírni (Persona, Suttogások, sikolyok).

A lezárult életmű más perspektívába helyezi a korábban már elemzett alkotásokat, így az olvasó nem egyszerűen egy bővített kiadást vehet a kezébe: minőségét tekintve is új könyvről van szó, még ha több helyen oldalak, sőt teljes fejezetek kerültek is át az elsőből a Mágia és mesterségbe. Az egyik változás, hogy Györffy eltávolodik, ha nem is szakad el teljesen a hatvanas és hetvenes években oly gyakori, Bergman-filmek értelmezésére jellemző filozófiai, leggyakrabban Sartre-ból és Kierkegaard-ból levezetett magyarázatoktól. „Bergmanban szokás volt filozófust látni, holott ő egyáltalán nem tartotta magát annak és tényleg nem is volt az” – írja Györffy korábbi önmagát is felülbírálva. Különösen az önéletrajzi munkák (Laterna magica, Képek), valamint a fikciós formába öntött családi történetek (Fanny és Alexander, Legjobb szándékok, Vasárnapi gyerekek, Öt vallomás) ismeretében élet és mű, szerző és a szerzői film szoros összekapcsolódása lesz az oeuvre megértésének kulcsa. Rendszeresen kezdődnek például fejezetek Bergman zaklatott magánéletére vonatkozó leírásokkal, az életrajzi adatokat aztán Györffy összeköti a filmekkel, és magyarázatokat talál bennük a rendező jellegzetes, monomániásan ismétlődő témáira vonatkozóan. Feltűnően sokat idéz Györffy Bergmantól, elemzéseiben gyakran támaszkodik a szerző saját filmjeiről kialakított álláspontjára. A filozófiai-teológiai megközelítést tompító értelmezések mellett ezért is nehezen érthető, miért ragaszkodik Györffy továbbra is a Trilógia elnevezéshez a Tükör által homályosan, az Úrvacsora és a Csend hármasa kapcsán, mikor kiemeli, hogy maga Bergman is értelmetlennek tartja a trilógia-magyarázatot.

Izgalmas a könyvben nyomon követni a Bergman-univerzum kibontakozását. Ugyanis Györffy, aki rendkívül felkészült ismerője a Bergman-világnak, különösen nagy hangsúlyt helyez az életművet összetartó motívumok keresésére és felmutatására. Miközben szigorúan kronologikusan halad, folyamatosan előre- és visszautal a filmeket összekötő témákra, a Bergmannak köszönhetően világhírnévre szert tevő alkotótársakra, a színházi munkához közel álló dramaturgiai megoldásokra. Beszédes például ebből a szempontból, ahogy az egyáltalán nem egységes Bergman-életmű első filmjeiben, amikor a kezdő svéd rendező az olasz neorealistákat másolja, Györffy meglátja a később jellegzetesen bergmanivá váló reménytelen szülő – gyermek, apa – fiú kapcsolat témáját.

A gondosan szerkesztett könyvben sajnos nincsenek képek, e hiányérzetet viszont enyhíti a szerző részletező, szemléletes és közérthető stílusa.

 

Európa Könyvkiadó, Budapest, 2014.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/08 46-46. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11718