Fesztivál

Linz – Crossing Europe

Filmhangok vegyeskarra

Buglya Zsófia

A linzi fesztiválprogram változatossága a női szerzők intenzív jelenlétének is köszönhető.

Az utóbbi hónapokban sok szó esett a nők filmszakmán belüli esélyeiről – a Berlinale alatt a Cinema Total szentelt szakmai kerekasztalt a témának, Cannes-ban pedig a nők által jegyzett filmek száma emelkedett lényegesen, aminek adott körülmények közt valóban örülhetünk. Linzben, Ausztria társadalompolitikailag is izgalmas kérdéseket feszegető nemzetközi filmfesztiválján viszont az a kellemes helyzet fogadja a látogatót, hogy a női filmek és alkotók intenzív jelenléte a kezdetektől (2004 óta) minden különösebb kvótázás vagy kényszeredettség nélkül természetes. A publikum jó eséllyel találkozhat női nézőpontokkal, ami az esetek egy részében persze női hősöket és problematikát is jelent, de még inkább karakteres és vállaltan személyes egyéni hangokat. A fesztivál idei programjából kitűnő női munkák olykor arról is árulkodnak, hogy rendezőik csak komoly kerülőutak után tudták megmutatni, merték megtalálni egyéni hangjukat.

A brit Joanna Hogg, akinek a fesztivál idén tribute szekciót szentelt (egyébként olyan szerzők után, mint Matteo Garrone, Ursula Meier vagy Anca Damian), két évtizednyi televíziózást követően, 2007-ben készítette el első nagyjátékfilmjét, miután 1986-os diplomamunkáját (a fiatal Tilda Swintonnal a főszerepben) tanárai fenntartásokkal fogadták. Megkésve bár, de végül elkészült az Unrelated, amely így első film és kiérlelt munka egyszerre, már a későbbi művek jellegzetességeivel: a történet kiindulópontjául szolgáló zárt térrel, a benne élő szereplőkkel és viszonyaik komplexitásával, amit az elbeszélés csupán sejtetni enged. Hogg harmadik szerzői filmje, az Exhibition megy e téren a legmesszebb: a középkorú művészházaspár költözni készül egyedi tervezésű otthonából, ahol vélhetően legszebb éveit töltötte. Ebben az átmeneti időszakban rögzíti kapcsolatuk portréját a film, szinte tényleg mint állóképet: nagy történések nincsenek, a látványos érzelmek hiányoznak, a privát tér és a közösen eltöltött idő pedig kizár minden felesleges félmondatot. Egyszerre hideg és meleg ez az otthonosság, amelynek feszültségét – a közelik mellőzése révén – az adja, hogy úgy kerülünk be két ember legbelső intimszférájába, hogy valójában nem kerülünk hozzájuk közel. Titkok maradnak számunkra, ahogy bizonyos mértékig egymásnak is.

Az elemelés másfajta módszereivel él a színész-rendező Valeria Bruni Tedeschi, akinek filmjeiből szintén kiérződik a személyes életanyag. Tedeschi, aki a linzi programban harmadik rendezésével, a tavaly Arany Pálmára jelölt Kastély Olaszországbannal (Un Chateau en Italie) szerepelt, a komédia eszköztárához nyúl. Filmjei elsősorban saját komikusi jelenlétére – nagy nézéseire, kiborulásaira, kerek kis lazzóira – épülnek. Ő az esetlen, szép-csúnya negyvenes, aki tele van akarással, csak még nem tudja, mit is szeretne pontosan, mert körülményei, az arisztokrata, értelmiségi miliő ez idáig burokban tartották. Ezért is illik jól figurájához Csehov Cseresznyéskertjének illúzióvilága, amelynek alaphelyzetébe – a családi birtok sorsa körüli polémiába – Tedeschi belehelyezi a hősnő kapuzárási (és kapunyitási) pániktörténetét. A film szépsége, ahogy jelenetről jelenetre adagolja, temperálja az érzelmeket, keveri a nevetségest a fájdalmassal, a melankolikust a harsánnyal és frivollal. Kifejezetten közönségbarát darab, kár lenne, ha itthon nem találna forgalmazóra.

Félő, hogy láthatatlan marad nálunk a cseh dokumentarista Helena Třeštíková legújabb munkája is, habár a Mozinetnek hála eddig kettő korábbi, a 2006-os Marcela és a 2008-ban Európa Filmdíjjal is kitüntetett René – Egy élet a rácsok mögött eljutott a magyar art mozikba. Třeštíková sorskövető, évtizedes megfigyelésen alapuló dokumentumfilmjei abban a kivételes, addiktív élményben részesítik a nézőt, hogy másfél órában végignézheti egy ember sorsának, vágyainak alakulását, miközben rendre megbizonyosodhat róla, hogy az élet a legjobb és persze a legkegyetlenebb dramaturg. A Linzben bemutatott Vojta Lavička: Fent és lent (Vojta Lavička: Nahoru a Dolů) hőse sokra hivatott zenész, összetett tehetség, romaként mégis minduntalan falakba ütközik. A küzdeni akarás és a közegellenállás bénító érzése, a siker vonzása és az önazonosság elvesztésének félelme közt ingadozik, ezt osztja meg a csendesen, kitartóan figyelő stábbal, és velünk. 

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2014/07 44-44. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11781

Cikk értékelése:

szavazat: 217 átlag: 5.23