KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
   2019/szeptember
CINÉMA GODARD
• Ádám Péter: Mestervágás első kardcsapásra Kifulladásig: egy kultuszfilm születése – 1. rész
• Bikácsy Gergely: Ugróiskola Jean-Luc Godard: Bevezetés egy (valódi) filmtörténetbe
KÁDÁR-KORI CENZÚRA
• Szekfü András: Egy problémás film Beszélgetés Nemeskürty Istvánnal
• Báron György: Megint Tanú Kádár-kori filmcenzúra: A tanú
MAGYAR MŰHELY
• Várkonyi Benedek: Viharok és Hitchcock-seregélyek Beszélgetés Almási Tamással
• Soós Tamás Dénes: „Ez már a Family Guy-generáció” Beszélgetés Hartung Attilával
• Margitházi Beja: Szinkrontolmács Stőhr Lóránt: Személyesség, jelenlét, narrativitás
• Kovács Ágnes: Palaszürke égbolt Színdramaturgia: Magasiskola
MŰFAJOK ÉS MÉMEK
• Varró Attila: Az önző mémek Zsánerfilmek tipológiája
KÉPREGÉNY-ÉLETRAJZOK
• Kránicz Bence: Szorongó biciklisták Raoul Taburin
• Demus Zsófia: Fénykép az életrajzban Képregény legendák: Photographic: The Life of Graciela Iturbide
ARCHIVÁLT TÖRTÉNELEM
• Barkóczi Janka: Nem öregszenek Archív felvételek újrahasznosítása
• Zalán Márk: Katonák voltak They Shall Not Grow Old
ÚJ RAJ
• Pernecker Dávid: Maguknak köszönhetik Új raj: J.C. Chandor
FILM + ZENE
• Déri Zsolt: Nico nem akar ikon lenni Nico, 1988
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: Családi kríziskatalógus Karlovy Vary
• Schreiber András: Öt nem túl könnyű darab Sehenswert/Szemrevaló
KRITIKA
• Gelencsér Gábor: Az adó Paradicsoma Az amerikai birodalom bukása
STREAMLINE MOZI
• Lichter Péter: Alvajárók a villamoson Anima
• Szabó Ádám: Add át magad a táncnak! Too Old to Die Young
MOZI
• Baski Sándor: Góliát
• Pazár Sarolta: Egy herceg és egy fél
• Fekete Tamás: Út a királyi operába
• Varró Attila: A bűn királynői
• Pethő Réka: Ugye boldog vagy?
• Alföldi Nóra: Lázadók
• Rudolf Dániel: Velence vár
• Kovács Gellért: Jó srácok
• Barkóczi Janka: 100 dolog
• Lichter Péter: Aki bújt
• Huber Zoltán: A tűzön át
• Benke Attila: Halálos iramban: Hobbs & Shaw
DVD
• Pápai Zsolt: Fargo
• Nagy V. Gergő: Ha a Beale utca mesélni tudna
• Vajda Judit: Életrevalók
• Fekete Martin: Egy gazember halála
• Benke Attila: A nyakék nyomában
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Eastploitation

Viktória – A zürichi expressz

Lassú gyors

Margitházi Beja

Svájci-magyar prostituált-film valós problémákról, lírai hangütéssel.

Csak hozzávetőlegesek a becslések a külföldi prostitúcióra kényszerülő vagy kényszerített kelet-európai lányokról, de azt a nyugati(bb) és keleti(bb) nagyvárosok között rendszeresen ingázó, nyitott szemű megfigyelő is tapasztalhatja, hogy az utazóközönség egyre nagyobb hányadát arrafelé egy csomaggal induló és sok csomaggal visszatérő, magyar, román és bolgár lányok alkotják. Az egyik kedvelt célpont sokáig Zürich volt, ahol elsősorban a vidéki Magyarországról érkezett, gyerekeiket, élettársukat ily módon eltartó lányok, asszonyok árulták magukat az erre a célra kijelölt negyedekben. A finanszírozásában teljes egészében svájci, de a főbb szerepekben magyar színészeket felvonultató Viktóriát ez a személyes megfigyelés nyomán támadt érdeklődés ihlette: a Zürichben élő Maros Anna író több hónapnyi kérdezősködés és terepmunka nyomán véglegesítette a sok lány történetéből összegyúrt forgatókönyvet, svájci férjével Men Lareidával, aki az elkészült filmet rendezőként jegyzi.

A pesti dzsumbujban, anyjával, bátyjával, sógornőjével, és azok kislányával egy bérházlakásban tengődő Viktória utazása a „százérapaprika”-zöldségmaffia egyhangú kilátástalanságától, a megugorhatatlan szegénységtől a megirigyelt, Zürichből visszatérő szomszéd lányoktól kapott kontaktokon át a svájci szex-robotolásig, belerokkanásig, majd különböző szerencsés és szerencsétlen véletlenek összejátszása nyomán, némi pénzzel való hazatérésig tart. A szerzők szándékosan választottak olyan főhőst, aki önként vállalkozik a 90 napig legális, külföldi szexmunkára, és aki történetesen cigány, bár ez semmilyen módon nincs túlhangsúlyozva vagy megideologizálva – egy sors ez a többi között, ahol láthatunk játékfüggő, nehézfiúk által sakkban tartott stricit (Junior), annak kápó (a többi lányt ellenőrző, szintén prosti) barátnőjét (Marina), vagy a 11 éves fia visszaszerzéséért dolgozó másik magyar lányt is („Kihozom Kevint, és akkor végre elkezdünk élni” – mondja Blondie). A Viktória annyiban idézi a Johanna vagy a Bibliothèque Pascal karakterkezelését, hogy a prostitúciós helyzetbe kerülő női főszereplőre koncentrálva, annak nézőpontjából mutatja be az eseményeket. A csöndes pesti cigánylányról otthon úgy tudják, takarítással keresi a rendszeresen hazautalt pénzt, a coming-of-age történet akkor kezd beteljesedni, mikor a kezdeti beletörődés, a kizsákmányolás, túlhajszolás elfogadása után Viktória fokozatosan eljut a határok feszegetéséig, majd a lázadásig, melyben már nemcsak a saját, hanem sorstársa, Blondie érdekeit is képviseli. A svájci-magyar szerzőpáros azonban, Hajdutól és Mundruczótól eltérően, kerüli a bizarr, erős jeleneteket: a Viktóriában a prostitúció egyhangú, sivár világa, eleinte kellemetlen, de élhető közegként jelenik meg, lágy, néha már-már lassú, szoft jelenetekkel, sokáig mellőzve mindenféle erőszakot vagy hárdkór fordulatot. Remek megoldás, ahogy a nézőpont kiterjesztésével a beszűkültség nyomja rá a bélyegét a film képi világára is: szigorúan keretbe komponált képek, semmitmondó hátterek, minimális látványinformáció utal arra a behatároltságra, amiben a félóráról félórára idejükkel elszámoltatott lányok élnek: a kereten túl nincs élet, fogalmuk sincs a Zürich hétköznapi életének egyéb vonatkozásairól. A férfikliensek arca is a legtöbbször kitakart, életlen, elmosódott – ahogyan lányok számára sem fontosak az arcok, és előbb-utóbb összemosódnak a kuncsaftok. Finom képi megoldások jelzik viszont Viktória öntudatra ébredését: a pesti éjszakai autózás közben, a döntés előtt, percekig tartó zenés, főszereplőre hangolt, lírai betét kíséri a kifelé bámuló lány arcának közelképét, mely később a zürichi éjszakában ismétlődik meg (mikor eldönti, hogy mégis elmegy táncolni Laminnal, a szomszéd utcában strichelő afrikai sráccal), majd a szökés utáni, már-már idillikus jelenetek fényképezési stílusában folytatódik (hajnali ébredés az ismeretlen fészerben). A gyakran kiszámítható fordulatokkal operáló forgatókönyv, és az egymástól jócskán elütő színészi játékstílusok (a civilben modell, amatőrszínész Farkas Franciska eszköztelen alakítása, Nagy Zsolt panelekre fanyalodása a kevésbé karakteresre írt, ezért nehezen egyéníthető strici szerepében, Stefanovics Angéla néha túlzó, de a mélyrétegekig lenyúló, naturalisztikus szerepformálása) ellenére fel lehet szállni a Viktória expresszére: ha le is lassul néha az utazás, íve, lendülete – és menettérti programja van.

 

VIKTÓRIA – A ZÜRICHI EXPRESSZ (Viktoria: A Tale of Grace and Greed) – svájci-magyar, 2014. Rendezte: Men Lareida. Írta: Men Lareida és Maros Anna. Kép: Marco Barberi. Zene: Michael Kalt. Szereplők: Farkas Franciska (Viktória), Nagy Zsolt (Junior), Stefanovics Angéla (Blondie), Pölöskey Erika (Marina), Csercsa Elemér (Hiba). Gyártó: Hesse Greutert Film. Forgalmazó: Mozinet Kft. Szinkronizált. 88 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/10 27-27. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11935