KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
   2019/szeptember
CINÉMA GODARD
• Ádám Péter: Mestervágás első kardcsapásra Kifulladásig: egy kultuszfilm születése – 1. rész
• Bikácsy Gergely: Ugróiskola Jean-Luc Godard: Bevezetés egy (valódi) filmtörténetbe
KÁDÁR-KORI CENZÚRA
• Szekfü András: Egy problémás film Beszélgetés Nemeskürty Istvánnal
• Báron György: Megint Tanú Kádár-kori filmcenzúra: A tanú
MAGYAR MŰHELY
• Várkonyi Benedek: Viharok és Hitchcock-seregélyek Beszélgetés Almási Tamással
• Soós Tamás Dénes: „Ez már a Family Guy-generáció” Beszélgetés Hartung Attilával
• Margitházi Beja: Szinkrontolmács Stőhr Lóránt: Személyesség, jelenlét, narrativitás
• Kovács Ágnes: Palaszürke égbolt Színdramaturgia: Magasiskola
MŰFAJOK ÉS MÉMEK
• Varró Attila: Az önző mémek Zsánerfilmek tipológiája
KÉPREGÉNY-ÉLETRAJZOK
• Kránicz Bence: Szorongó biciklisták Raoul Taburin
• Demus Zsófia: Fénykép az életrajzban Képregény legendák: Photographic: The Life of Graciela Iturbide
ARCHIVÁLT TÖRTÉNELEM
• Barkóczi Janka: Nem öregszenek Archív felvételek újrahasznosítása
• Zalán Márk: Katonák voltak They Shall Not Grow Old
ÚJ RAJ
• Pernecker Dávid: Maguknak köszönhetik Új raj: J.C. Chandor
FILM + ZENE
• Déri Zsolt: Nico nem akar ikon lenni Nico, 1988
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: Családi kríziskatalógus Karlovy Vary
• Schreiber András: Öt nem túl könnyű darab Sehenswert/Szemrevaló
KRITIKA
• Gelencsér Gábor: Az adó Paradicsoma Az amerikai birodalom bukása
STREAMLINE MOZI
• Lichter Péter: Alvajárók a villamoson Anima
• Szabó Ádám: Add át magad a táncnak! Too Old to Die Young
MOZI
• Baski Sándor: Góliát
• Pazár Sarolta: Egy herceg és egy fél
• Fekete Tamás: Út a királyi operába
• Varró Attila: A bűn királynői
• Pethő Réka: Ugye boldog vagy?
• Alföldi Nóra: Lázadók
• Rudolf Dániel: Velence vár
• Kovács Gellért: Jó srácok
• Barkóczi Janka: 100 dolog
• Lichter Péter: Aki bújt
• Huber Zoltán: A tűzön át
• Benke Attila: Halálos iramban: Hobbs & Shaw
DVD
• Pápai Zsolt: Fargo
• Nagy V. Gergő: Ha a Beale utca mesélni tudna
• Vajda Judit: Életrevalók
• Fekete Martin: Egy gazember halála
• Benke Attila: A nyakék nyomában
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Bo Widerberg 1930–1997

Báron György

 

„Nem készíthetünk többé olyan filmeket, melyeknek kezdetük, közepük és végük van. A hagyományos film, még a legjobb formájában is, hazugság. Teljes és törésmentes világról beszél, s csak egyféleképpen értelmezhető. Hol van ma ez a világ?... A művész többé nem boldogul a kirakósjáték darabkáival, mert nincs módszer az összeillesztésükre. Az egyetlen, amit tehetünk, hogy egymásra tesszük a darabkákat és a fénybe tartjuk őket…” E mondatok nem művészeti kiáltványból valók, hanem forró szerelmi vallomásból, mely egy erősen erotikus atmoszférájú ágyjelenetben hangzik el, Bo Widerberg Szerelem ’65 című filmjében. Hasonló ideák olvashatók a rendező 1962-ben kiadott Látomás a svéd filmművészetről című manifesztumában, amelyről a pályatárs, Stig Björkman joggal írta, hogy ez indította el az új svéd filmművészetet.

Szex, politika, lázadás, művészet, filozófia. A hatvanas évek derekán járunk. Magasra tarajlik a nouvelle vague, forrpontján a free cinema, a filmínyencek Amerikában a New York-i iskolára vetik vigyázó szemüket. A Szerelem ‘65 filmrendező hőse Godard-t citálja, aki szerint a film másodpercenként huszonnégyszeres igazság, Antonionit, aki azt mondta, minden beállítás morális kérdés, majd feltűnik a vásznon Ben Carruthers a New York árnyaiból. Widerberg, akárcsak filoszkritikusból filmessé lett francia fegyvertársai, nem a levegőbe beszélt. Már első filmje, az 1962-es Gyerekkocsi világsiker. Megszületik a svéd új hullám, amely – Widerberg vezetésével – nagy lendülettel ront neki nem csak a „papa mozijának”, hanem a svéd mester, Ingmar Bergman nyomasztó szellemalakjának is. Bergman lelkizik, holott a művésznek a valósággal kell foglalkoznia – kiáltják Widerbergék. Vérbeli apakomplexus ez, melytől e nemzedék – Widerberg, Sjöman, Troell, Grede – egész pályáján nem tud megszabadulni. Bergman, aki az isten- és apakomplexusról szóló Trilógiájával akkortájt lesz épp naggyá, maga is fenyegető atyává válik, akivel meg kell küzdeni.

Múlnak az évek, s – ahogy az lenni szokott – tekintélyes mesterekké idősödnek Widerbergék is. Az új hullámok lecsillapulnak, változtattak talán valamit a világ és a filmezés folyásán, s ebben Widerbergnek volt némi szerepe, majd ő is szelídebb, hagyományosabb filmeket forgat. Ami a korai, érdes mozidarabok és a késői epikus filmjeiben közös, az a szelíd líra, az árnyalatok impresszionisztikus kidolgozottsága, a fények költészete. „Egész életükben a fényt keresték” – mondja Adalen ’31 című filmjének hőse az impresszionista festőkről. A fényt kereste ő is, makacsul, különböző módokon és eredménnyel. Fénybe tartani a valóság darabkáit – Bo Widerberg mindvégig hű maradt korai filmjének hitvallásához. A Gyerekkocsi záró képsorában a hősnő a malmöi utcán tolja kisbabáját, az ablaküvegekről szikrázó napsugár verődik a szemébe és a kamerába. Az erős fénytől a film kiég, elsötétül a kép…

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/08 02. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1548