KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
   2019/szeptember
CINÉMA GODARD
• Ádám Péter: Mestervágás első kardcsapásra Kifulladásig: egy kultuszfilm születése – 1. rész
• Bikácsy Gergely: Ugróiskola Jean-Luc Godard: Bevezetés egy (valódi) filmtörténetbe
KÁDÁR-KORI CENZÚRA
• Szekfü András: Egy problémás film Beszélgetés Nemeskürty Istvánnal
• Báron György: Megint Tanú Kádár-kori filmcenzúra: A tanú
MAGYAR MŰHELY
• Várkonyi Benedek: Viharok és Hitchcock-seregélyek Beszélgetés Almási Tamással
• Soós Tamás Dénes: „Ez már a Family Guy-generáció” Beszélgetés Hartung Attilával
• Margitházi Beja: Szinkrontolmács Stőhr Lóránt: Személyesség, jelenlét, narrativitás
• Kovács Ágnes: Palaszürke égbolt Színdramaturgia: Magasiskola
MŰFAJOK ÉS MÉMEK
• Varró Attila: Az önző mémek Zsánerfilmek tipológiája
KÉPREGÉNY-ÉLETRAJZOK
• Kránicz Bence: Szorongó biciklisták Raoul Taburin
• Demus Zsófia: Fénykép az életrajzban Képregény legendák: Photographic: The Life of Graciela Iturbide
ARCHIVÁLT TÖRTÉNELEM
• Barkóczi Janka: Nem öregszenek Archív felvételek újrahasznosítása
• Zalán Márk: Katonák voltak They Shall Not Grow Old
ÚJ RAJ
• Pernecker Dávid: Maguknak köszönhetik Új raj: J.C. Chandor
FILM + ZENE
• Déri Zsolt: Nico nem akar ikon lenni Nico, 1988
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: Családi kríziskatalógus Karlovy Vary
• Schreiber András: Öt nem túl könnyű darab Sehenswert/Szemrevaló
KRITIKA
• Gelencsér Gábor: Az adó Paradicsoma Az amerikai birodalom bukása
STREAMLINE MOZI
• Lichter Péter: Alvajárók a villamoson Anima
• Szabó Ádám: Add át magad a táncnak! Too Old to Die Young
MOZI
• Baski Sándor: Góliát
• Pazár Sarolta: Egy herceg és egy fél
• Fekete Tamás: Út a királyi operába
• Varró Attila: A bűn királynői
• Pethő Réka: Ugye boldog vagy?
• Alföldi Nóra: Lázadók
• Rudolf Dániel: Velence vár
• Kovács Gellért: Jó srácok
• Barkóczi Janka: 100 dolog
• Lichter Péter: Aki bújt
• Huber Zoltán: A tűzön át
• Benke Attila: Halálos iramban: Hobbs & Shaw
DVD
• Pápai Zsolt: Fargo
• Nagy V. Gergő: Ha a Beale utca mesélni tudna
• Vajda Judit: Életrevalók
• Fekete Martin: Egy gazember halála
• Benke Attila: A nyakék nyomában
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mediawave

Mediawave animációk

Zog-film

Kemény György

A Mediawave gazdag animációs kínálatából Phil Mulloy „ember tragédiája” volt a legbölcsebb rajzfilm.

 

A végső megoldás. Ez annak a brit animációs filmnek a címe, amelyet sokadmagával mutattak be az idei Mediawave-en, és amelyet Phil Mulloy jegyez a Türelmetlenség-trilógia harmadik részeként. Lássuk, miről szól ez a mozi: kétezer évvel ezelőtt a Zog bolygót kereső űrhajóraj (töméntelen repülő doboz) utasai kétfelé orientálódnak, egyik részük hisz a zogokban, másik részük nem. A hitetlenek, az anti-zogok inkább az Élő Szent Elvist istenítik és csuklyát hordanak, a zoghívők vezetői tábornoki egyenruhában feszítenek, beosztottjaik pedig a brit bobbyk egyenruháját viselik. És mindenki – ez remek! – fekete papírkivágás-figura, csak ragadozószerű fogsoruk mozog beszéd közben, szemük megannyi fehér körlapocska, mint valami wayang árny-bábjátékban. Igen ám, de környezetük, hátterük kitűnően jelzett, stilizált, színes és háromdimenziós tér, tárgyak, állatok, és kutyabaja a stílusegységnek! Képi és verbális humornak nem vagyunk híján. Mindjárt az eleje táján: a hívő Ade Hokum tábornok és Éva Hokum az ágyban külön-külön a fejükre húzott szexdobozokkal élvezkednek, miközben nem-fekete és nem-wayang gyerekük, egy fehér plüssmaci óbégat, mert kakilni akar. Kommersz családi filmjelenetet látunk tehát, csak kicsit másképp. A két csoport életre-halálra küzd egymással (miért is? lásd politika). A hívők parancsnoka a nemhívők meggyőzésére a püspök álmában látott Álomlátó Fejek tanácsát, miszerint „Hsibbur etuiosba gnikaeps eradna gnihton wonk ew” egyszerűen baromságnak nevezi, és ebben tökéletesen igaza is van. Gyors egymásutánban látni még a negyvenévesekből burger (plusz csemegeként a „pénisz mcnugger”) készítését, és további ötlet- és rajzcsemegék sorát. Családi dráma is van: Éva Hokum nemhívő lesz. „Testművészek” tűnnek fel, akik a XX. században lettek divatosak (lásd mozgásszínház), majd történetünk idejére kultuszsztárokká növik ki magukat, végül még kapóra is jönnek. Hogy mihez? Hát ahhoz, hogy a velük forgatott ál-zog-dokumentumfilmek meggyőzzék majd a nemhívőket a zogok létezéséről. Ijesztőségüket a testművészek péniszének és fejének csere-átvarrása hivatott biztosítani. Szó szerint egy faszfej fürdőzik a kádban. „Felvétel!”. Elfogott anti-zogok, megkínzásuk, sőt halálba ijesztésük módszere az így készült film erőszakos megnézettetése. Éva is az anti-zogok közt van, ám a vallatótisztben (trikóján „Legyen szép napod” felirat), aki maga Ade Hokum, felülkerekedik a szerelem és megmenti Évát a biztos szörnyhaláltól (pedig angol alkotójuk bizonyára sosem hallott még Az ember tragédiájáról). Menekülésük közben lerázzák az őket üldöző bobbykat, egy bevásárló központban ragadnak árleszállított ruhadarabokon marakodva. Később egy testművész szavait érdemes feljegyezni: „Régen nekünk, testművészeknek még voltak elveink, hittünk valamiben. Azután már csak a hírnévre vágytunk, amit egy időre meg is szereztünk, de a közönség kezdett megunni bennünket, most pedig bármit megteszünk, hogy észrevegyenek bennünket. A baj csak az, hogy elvesztettük az álmainkat”. (!!!) Szerepelnek még „tetováltak” is, akik az Igazi Testművészeknek, továbbá Leonardo, Michelangelo, Botticelli, Rubens és Andy Warhol kizárólagos örököseinek tartják magukat, a testművészeket megölni induló buzgalmukban el is nyeli őket a mocsár. További kalandok, üldözések és menekülések, a két tábor teázós, már-már kibékülése az Élő Elvis búgó dala közepette. Ám Elvis sajnos lebukik, kiderül, hogy egy parókával álcázott mini-kompjuter csupán. Az egymást aprító öldöklő csata elkerülhetetlen, a vászon másodpercek múlva úgy tocsog a vértől, hogy még Tarantino is megirigyelné. Ade és Éva – na, ebből elég – egy kanapé-katapulton lövi ki magát a világűrbe, és érkezik végre a Zog bolygóra. Láss csodát, ott zöldellő fák, mezők, vígan repdeső madarak várják őket, akár a Paradicsomban, és sehol egy élőlény rajtuk kívül. Almafa, termését mindketten megkóstolják… Az Ade által egykor a béke kedvéért ellopott, majd az űrben kihajított zog-filmet meg az űrszemétgyűjtő kukások találják meg értetlenül. „Ez volt az oka az emberiség fejlődésének és elkerülhetetlen pusztulásának” – dörgi egy hang a tanulságot, és fejeződik be ez a kitűnő történetű, remek grafikájú animációs mozi, filmsűrítmény, amelyet egyszemélyben írt, tervezett, rendezett a már említett Phil Mulloy.

Továbblépett a kultfilm South Parkon, az önfeledt, sziporkázó, szókimondó és (ha van ilyen) rajzkimondó stílusra itt kultúra, filozófia, nemes kompozíció rakódott, az eszelős, meghökkentő, röhögtető és a meghitt, lírai, érzelmes mozzanatok egyetlen egységben működnek. És hogy miért meséltem el szinte az egész mozit? Mert tartok tőle, hogy a Mediawave nézőin és rajtam kívül ember nem látja (mert mikor? hol?) ezt a kis vitriolban előhívott, okos remekművet. Leges-legvégül még látjuk, amint az űrhajóval együtt felrobbant szerteheverő töméntelen emberi testrészből hogyan készítik el a testművészek „álmaik (engem hatalmas géntérképre, vagy digitális kapcsolási rajzra emlékeztető) művészeti alkotását”, amely lassan távolodó csillag-milliárdba tűnik át. A stáblista alatt elmerengve pedig utoljára még halljuk Az Igazi Elvis búgó dalát.

Láttam még a Mediawave válogatásból a finn Priit Parn kiváló Karl és Marilynjét, a francia Cécile Rousset lírai, meg-indító Paulját, a festői, akvarell-előadású, zolás hangulatú, szintén francia Életvonalat (Serge Avedikian), a civil élőszövegekre viccesrajzolt, így már régebben látott alapötletű magyar A sárga buszt (Pálfy Szabolcs), végül az ausztrál Bruce Petty leegyszerűsítő, ostobácska, hatperces „művészettörténet”-ét, az Emberi szerkentyűket, de valamennyit maga mögé utasította A végső megoldás. Amely cím kissé talányos maradt számomra. Arról van szó netalán, hogy türelmetlen, ellentétektől, gyilkos indulatoktól, vértől, mocsoktól agyonterhelt világunkból csak egyetlen „reális” módon, egy űrbe kilőtt kanapén menekülhetünk el egy szebb, jobb, békésebb bolygóra? Elég szomorú summa.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2004/08 52-53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1992