KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
   2019/szeptember
CINÉMA GODARD
• Ádám Péter: Mestervágás első kardcsapásra Kifulladásig: egy kultuszfilm születése – 1. rész
• Bikácsy Gergely: Ugróiskola Jean-Luc Godard: Bevezetés egy (valódi) filmtörténetbe
KÁDÁR-KORI CENZÚRA
• Szekfü András: Egy problémás film Beszélgetés Nemeskürty Istvánnal
• Báron György: Megint Tanú Kádár-kori filmcenzúra: A tanú
MAGYAR MŰHELY
• Várkonyi Benedek: Viharok és Hitchcock-seregélyek Beszélgetés Almási Tamással
• Soós Tamás Dénes: „Ez már a Family Guy-generáció” Beszélgetés Hartung Attilával
• Margitházi Beja: Szinkrontolmács Stőhr Lóránt: Személyesség, jelenlét, narrativitás
• Kovács Ágnes: Palaszürke égbolt Színdramaturgia: Magasiskola
MŰFAJOK ÉS MÉMEK
• Varró Attila: Az önző mémek Zsánerfilmek tipológiája
KÉPREGÉNY-ÉLETRAJZOK
• Kránicz Bence: Szorongó biciklisták Raoul Taburin
• Demus Zsófia: Fénykép az életrajzban Képregény legendák: Photographic: The Life of Graciela Iturbide
ARCHIVÁLT TÖRTÉNELEM
• Barkóczi Janka: Nem öregszenek Archív felvételek újrahasznosítása
• Zalán Márk: Katonák voltak They Shall Not Grow Old
ÚJ RAJ
• Pernecker Dávid: Maguknak köszönhetik Új raj: J.C. Chandor
FILM + ZENE
• Déri Zsolt: Nico nem akar ikon lenni Nico, 1988
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: Családi kríziskatalógus Karlovy Vary
• Schreiber András: Öt nem túl könnyű darab Sehenswert/Szemrevaló
KRITIKA
• Gelencsér Gábor: Az adó Paradicsoma Az amerikai birodalom bukása
STREAMLINE MOZI
• Lichter Péter: Alvajárók a villamoson Anima
• Szabó Ádám: Add át magad a táncnak! Too Old to Die Young
MOZI
• Baski Sándor: Góliát
• Pazár Sarolta: Egy herceg és egy fél
• Fekete Tamás: Út a királyi operába
• Varró Attila: A bűn királynői
• Pethő Réka: Ugye boldog vagy?
• Alföldi Nóra: Lázadók
• Rudolf Dániel: Velence vár
• Kovács Gellért: Jó srácok
• Barkóczi Janka: 100 dolog
• Lichter Péter: Aki bújt
• Huber Zoltán: A tűzön át
• Benke Attila: Halálos iramban: Hobbs & Shaw
DVD
• Pápai Zsolt: Fargo
• Nagy V. Gergő: Ha a Beale utca mesélni tudna
• Vajda Judit: Életrevalók
• Fekete Martin: Egy gazember halála
• Benke Attila: A nyakék nyomában
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

François Ozon: Vízcseppek a forró kövön

Franz Meister keserű könnyei

Györffy Miklós

Ozon-film Fassbinder korai darabjából.

 

François Ozon 34 éves francia filmrendező. Feltűnést keltő, provokatív rövidfilmek után három év alatt négy nagyjátékfilmet rendezett, közülük az elsőt, a Szappanoperettet az 1999-es Titanic-fesztiválon mutatták be nálunk, A homok alattot a 2001-es Titanicon. Ez manapság, mint megjegyezték róla, „hihetetlen tempónak” számít. Kétségtelenül az is, és bár a filmrendezés nem lóverseny, azért erről eszünkbe juthat, hogy a pályáját 24 éves korában kezdő Fassbinder 34 éves korában már a harmincvalahányadik filmjénél tartott. Fassbindert és legendáját Ozonnal kapcsolatban persze most inkább az 1999-ben készült Vízcseppek a forró kövön juttatja eszünkbe, a francia rendező ugyanis ezt a harmadik filmjét Fassbinder azonos című színműve alapján rendezte.

Fassbinder 19 éves korában (tehát 1964-ben!) írt egy darabot, amelyet soha nem adtak elő életében, még a müncheni antiteater általa alapította társulatának színrevitelében sem; amely egyetlen későbbi filmjének sem szolgált alapjául; és nyomtatásban sem jelent meg, csak Fassbinder halála után, 1985-ben, más ki- és előadatlan darabokkal együtt posztumusz kiadásban. Ez a darab ugyanakkor – nyilván Ozont is elképesztő és megragadó módon – szinte mindent magába foglal már, ami a későbbi Fassbinder-életmű problematikáját alkotja. A maga nyers közvetlenségében, pimasz nyíltságában, „ajtóstul-a-házba-rontásával” olyan, mint egy paródiába hajló Fassbinder-kivonat.

A Tropfen auf heiße Steine (tehát nem Vízcseppek a forró kövön, hanem forró kövekre) című színmű, amelyet a 19 éves Fassbinder minden bizonnyal néhány nap alatt firkantott le, egy homoszexuális párról szól, egy fiatal fiú és egy idősebb férfi kapcsolatáról, amely később, a szerző által „ál-tragikus vég”-nek nevezett befejezésben, kiegészül két nő szerepével. Léopold Bluhm, ez a kissé kétes, de a hatvanas évek Nyugat-Németországában azért tűrhetően boldoguló, középkorú üzletember elcsábítja az ifjú és homoszexuális hajlamait még alig ismerő Franz Meistert, együttélésük azonban, mint egy banális házasság, nemsokára válságba jut. Mindketten a maguk javára zsákmányolják ki a másik érzelmeit, és ez a dominancia állandó, egyre nehezebben tűrhető váltakozásához vezet. Végül a két férfi két korábbi nőkapcsolata polarizálja a helyzetet: míg az önző és romlott Léopold a maga és Franz korábbi szeretőjét egyaránt saját élvhajhászásának szolgálatába állítja, csalódottságában az ártatlan és romlatlan ifjú Franz megmérgezi magát. Miközben ő holtan terül el a padlón, a többiek, a darab már kimondatlan jövő idejében, lélektelen orgiának adják át magukat.

A melodramatikus képlet nagyon is ismerős olyan filmekből, mint A dögvész istenei, a Petra von Kant keserű könnyei, A szabadság ököljoga vagy az Amikor 13 újhold van egy évben. Fassbinder egyszerre ábrázolja magát a kizsákmányoló és a kizsákmányolt szerető szerepében. A Vízcseppek a forró kövön című, egyfelől kamaszosan naiv, másfelől dörzsölten rutinos darabban mindenesetre figyelemreméltó, hogy IV. felvonásában (hol vannak már manapság négy felvonásos darabok?!), amelyben benyomulnak a színre a nők, a melodráma egyszeriben abszurd módon parodisztikus („ál-tragikus”) színezetet ölt. Határozottan érzelmes előzmények után ekkorra Franz önsajnálata és öngyilkossága groteszk üzemzavarrá válik. Míg Léopold volt szeretője, Vera kihívná a rendőrséget, maga Léopold azt mondja neki: „Csak vetkőzz le, feküdj Anna mellé az ágyba, igazán elbűvölő lány, én gyorsan megmosom a fogam, aztán jövök.” Mire Vera: „O ja.” Így végződik a darab.

Ozon híven követi Fassbinder szövegét. Az első három felvonást szinte szó szerint mondja fel stilizálón statikus képekben, többnyire közeliekben. Még a hatvanas évekhez is ragaszkodik: a mindvégig egyazon lakásban játszódó film lakberendezési és öltözködési (trapéznadrág!) külsőségekben tüntetően idézi a hatvanas évek NSZK-ját és a korai Fassbinder-filmek helyszíneit. A jelenetek időbeli folyamatosságát szerencsés kézzel aprózza fel narratív történéssorrá.

A IV. felvonás bizarr kvartettjéhez érve a film egyszeriben mintha célhoz ért volna, lelassul a szövegkönyv menetéhez képest, hozzá is tesz Fassbinder jelenetéhez, ugyanakkor felemásabb nála. Míg Fassbindernél fokozatosan eltávolodunk Léopold és Franz szerelmének érzelmi tétjétől, és Franz öngyilkossága nem kevésbé abszurd és elnagyolt, mint a többiek viselkedése, Ozonnál a képek vizuális sugallata érzelmileg szembeállítja Leopold, Vera és Anna árulását a szép és kifinomult Franz melodramatikus bukásával. Franz alakjában Ozon mintha igazságot akarna szolgáltatni a tizenkilenc éves Fassbindernek (lásd Franz–Biberkopf-alakváltozatait!), ez azonban kevéssé felel meg a darab koraérett igazságának, miszerint a szerelem forró közegében minden érzés elpárolog. Vagyis hogy: „a szerelem hidegebb a halálnál”.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2002/02 56-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2459