KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
   2019/szeptember
CINÉMA GODARD
• Ádám Péter: Mestervágás első kardcsapásra Kifulladásig: egy kultuszfilm születése – 1. rész
• Bikácsy Gergely: Ugróiskola Jean-Luc Godard: Bevezetés egy (valódi) filmtörténetbe
KÁDÁR-KORI CENZÚRA
• Szekfü András: Egy problémás film Beszélgetés Nemeskürty Istvánnal
• Báron György: Megint Tanú Kádár-kori filmcenzúra: A tanú
MAGYAR MŰHELY
• Várkonyi Benedek: Viharok és Hitchcock-seregélyek Beszélgetés Almási Tamással
• Soós Tamás Dénes: „Ez már a Family Guy-generáció” Beszélgetés Hartung Attilával
• Margitházi Beja: Szinkrontolmács Stőhr Lóránt: Személyesség, jelenlét, narrativitás
• Kovács Ágnes: Palaszürke égbolt Színdramaturgia: Magasiskola
MŰFAJOK ÉS MÉMEK
• Varró Attila: Az önző mémek Zsánerfilmek tipológiája
KÉPREGÉNY-ÉLETRAJZOK
• Kránicz Bence: Szorongó biciklisták Raoul Taburin
• Demus Zsófia: Fénykép az életrajzban Képregény legendák: Photographic: The Life of Graciela Iturbide
ARCHIVÁLT TÖRTÉNELEM
• Barkóczi Janka: Nem öregszenek Archív felvételek újrahasznosítása
• Zalán Márk: Katonák voltak They Shall Not Grow Old
ÚJ RAJ
• Pernecker Dávid: Maguknak köszönhetik Új raj: J.C. Chandor
FILM + ZENE
• Déri Zsolt: Nico nem akar ikon lenni Nico, 1988
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: Családi kríziskatalógus Karlovy Vary
• Schreiber András: Öt nem túl könnyű darab Sehenswert/Szemrevaló
KRITIKA
• Gelencsér Gábor: Az adó Paradicsoma Az amerikai birodalom bukása
STREAMLINE MOZI
• Lichter Péter: Alvajárók a villamoson Anima
• Szabó Ádám: Add át magad a táncnak! Too Old to Die Young
MOZI
• Baski Sándor: Góliát
• Pazár Sarolta: Egy herceg és egy fél
• Fekete Tamás: Út a királyi operába
• Varró Attila: A bűn királynői
• Pethő Réka: Ugye boldog vagy?
• Alföldi Nóra: Lázadók
• Rudolf Dániel: Velence vár
• Kovács Gellért: Jó srácok
• Barkóczi Janka: 100 dolog
• Lichter Péter: Aki bújt
• Huber Zoltán: A tűzön át
• Benke Attila: Halálos iramban: Hobbs & Shaw
DVD
• Pápai Zsolt: Fargo
• Nagy V. Gergő: Ha a Beale utca mesélni tudna
• Vajda Judit: Életrevalók
• Fekete Martin: Egy gazember halála
• Benke Attila: A nyakék nyomában
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Fesztivál

Ők is forrón szeretik

Kriston László

A Berlinale egyik legerősebb szekciója a meleg filmek fesztiválja.

 

A Berlinale az évek során összeforrt a liberális hangulattal, amiben nagy szerepe volt a fesztivál speciális szekciójának, a meleg filmeket 15 éve elismerő Teddy Bear-díjnak. A ’92-ben hivatalos fesztiváldíjként kvalifikált rusnya mackót mintázó szobrot korábban olyan rendezők kapták meg, mint Gus Van Sant, Pedro Almodóvar, Todd Haynes, Antonia Bird, John Greyson, Derek Jarman, Tom Kalin, Francois Ozon, sok esetben még áttörésük és felfedezésük előtt.

Míg Magyarországon egy meleg film vetítésének „szemforgató” atmoszférájában jelen lenni egyet jelent egy hallgatólagos coming outtal, addig egy meleg film Berlinale-vetítése különleges élmény: itt minden természetes, a legkülönfélébb melegpárok (még a fesztivál alkalmazottai is) félreérthetetlen helyzetekben mutatkoznak azonos nemű társaikkal.

A Chop Suey szabálytalan filmnapló. Egy élvonalbeli divatfotográfus mozgóképalbuma. Bruce Weber személyes emléktöredéke a múlt – számára fontos – alakjairól, ahogy ő látja őket lencséjén keresztül. Felbukkan Robert Mitchum, vagy Frances Faye, a melegekről először daloló táncdalénekesnő, izgalmas perceket szerez Diana Vreeland is, az amerikai divat végletekig extravagáns vérmérsékletű és viselkedésű vén papnője, évtizedekig a Vogue felejthetetlen főszerkesztője, akiről a Csudapofa című Fred Astaire-musicalben látott nagy hatalmú szerkesztőnő figuráját mintázták (1957-ben!), és akiről utolsó befejezett művében (1979-ben) Truman Capote is azt írja: „megbabonázza az embert, akár egy kígyó”, pedig Capote sem volt szokványos figura.

Weber parttalan vizuális kalandozása mintha egyúttal saját szofisztikált ízlésvilágába is irányulna. Mintha egy szenzuális költő félig materializált tudatfolyamában találnánk magunkat. Tárgyi emlékek, gondolattöredékek, motívumok, ruhák, testek, szinesztéziák dús asszociáció-áramában. Mindezt jelenbeli kapcsolat foglalja keretbe: egy birkózóbajnokságon találkozik Peter Johnsonnal, aki jól fizetett topmodellként olyan tervezőknek dolgozik, mint Ralph Lauren, Versace és Lagerfeld. Weber és a fiú kapcsolata nem uralja a film minden kockáját, inkább szemérmes és érintőleges módon tűnik fel a szabad asszociációk tengerében, mégis az egész alkotáson átsugárzik az a szeretetteljes figyelem, amelyet Weber táplál a folyamat iránt: hogyan válik a csinos, de tapasztalatlan fiúból vonzó férfi. A filmet ez a finom, rejtett intimitás ihlette, amely tolakodó egyértelműség nélkül is érvényesül.

A Teddy fődíjat elnyerő filmet, a Hedwig and the Angry Inch-et pár héttel korábban már kitüntették a Sundance fesztivál fődíjával. A Rocky Horror-gyanús film underground karrierrel indult. A műfaji besorolása szerint post-punk neo glamrock musicalt(?!) amerikai és európai szórakozóhelyeken játszotta a 37 éves, kölyökképű színész-író-rendező, John Cameron Mitchell, az off Broadway bemutatóra '98-ben került sor. A történet egy transzszexuális főhős(nő?)ről szól, a címben szereplő inch – az angolszász kultúrában használatos mértékegység – az ambivalens érzelmekkel viselt testrészre utal. Az eredeti hangvételt Mitchell lénye teremti meg, hamisítatlan jutalomjátéka ez egy „jelenség-értékű” fiatal színésznek.

A nagy visszhangot kiváltó kísérlet, a Trembling Before című dokumentumfilm kényes kérdéskört feszeget. Hogyan egyeztethető össze a homoszexualitás a zsidó vallással és a hittel? Méltóságteljes világfájdalom jelenik meg az izraeli felvételekben, a filmen átsüt az a szomorkás hangulat, amely a magasztos hitet és az alázatos istenfélést jellemzi. Az életutak ellentétes irányba tartanak: a vallásosság hevületéhez és a dogmatikus előírásokhoz kötődés szintúgy elemi emberi szükséglet (a szülők részéről), mint a kitagadott, „tékozló” fiúk és lányok ragaszkodása a szülők iránt. Mindezt nehéz összeegyeztetni a személyes kiteljesedés ambíciójával. Keveseknek sikerül: bár az első nyíltan meleg ortodox rabbi is megszólal a filmben, a beszélők nagy része arc nélkül jelenik meg, mert nem vállalja fel önmagát (még a leszbikus brooklyni lány „alibi-házasságát” szentesítő kóser esküvő képein is az összes arc digitálisan van kitakarva!). A Teddy Bar publikuma úgy látszik, túl van ezen. A díjazottak ünneplése szokásos módon forró hangulatú extravaganza keretében történt a Világkultúra Házában.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2001/05 14-15. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3296