KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
   2019/szeptember
CINÉMA GODARD
• Ádám Péter: Mestervágás első kardcsapásra Kifulladásig: egy kultuszfilm születése – 1. rész
• Bikácsy Gergely: Ugróiskola Jean-Luc Godard: Bevezetés egy (valódi) filmtörténetbe
KÁDÁR-KORI CENZÚRA
• Szekfü András: Egy problémás film Beszélgetés Nemeskürty Istvánnal
• Báron György: Megint Tanú Kádár-kori filmcenzúra: A tanú
MAGYAR MŰHELY
• Várkonyi Benedek: Viharok és Hitchcock-seregélyek Beszélgetés Almási Tamással
• Soós Tamás Dénes: „Ez már a Family Guy-generáció” Beszélgetés Hartung Attilával
• Margitházi Beja: Szinkrontolmács Stőhr Lóránt: Személyesség, jelenlét, narrativitás
• Kovács Ágnes: Palaszürke égbolt Színdramaturgia: Magasiskola
MŰFAJOK ÉS MÉMEK
• Varró Attila: Az önző mémek Zsánerfilmek tipológiája
KÉPREGÉNY-ÉLETRAJZOK
• Kránicz Bence: Szorongó biciklisták Raoul Taburin
• Demus Zsófia: Fénykép az életrajzban Képregény legendák: Photographic: The Life of Graciela Iturbide
ARCHIVÁLT TÖRTÉNELEM
• Barkóczi Janka: Nem öregszenek Archív felvételek újrahasznosítása
• Zalán Márk: Katonák voltak They Shall Not Grow Old
ÚJ RAJ
• Pernecker Dávid: Maguknak köszönhetik Új raj: J.C. Chandor
FILM + ZENE
• Déri Zsolt: Nico nem akar ikon lenni Nico, 1988
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: Családi kríziskatalógus Karlovy Vary
• Schreiber András: Öt nem túl könnyű darab Sehenswert/Szemrevaló
KRITIKA
• Gelencsér Gábor: Az adó Paradicsoma Az amerikai birodalom bukása
STREAMLINE MOZI
• Lichter Péter: Alvajárók a villamoson Anima
• Szabó Ádám: Add át magad a táncnak! Too Old to Die Young
MOZI
• Baski Sándor: Góliát
• Pazár Sarolta: Egy herceg és egy fél
• Fekete Tamás: Út a királyi operába
• Varró Attila: A bűn királynői
• Pethő Réka: Ugye boldog vagy?
• Alföldi Nóra: Lázadók
• Rudolf Dániel: Velence vár
• Kovács Gellért: Jó srácok
• Barkóczi Janka: 100 dolog
• Lichter Péter: Aki bújt
• Huber Zoltán: A tűzön át
• Benke Attila: Halálos iramban: Hobbs & Shaw
DVD
• Pápai Zsolt: Fargo
• Nagy V. Gergő: Ha a Beale utca mesélni tudna
• Vajda Judit: Életrevalók
• Fekete Martin: Egy gazember halála
• Benke Attila: A nyakék nyomában
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A sakál

Békés Pál

 

Akkoriban, amikor A Sakál napja a mozikba került, még volt valami mellbevágó a nyers profizmus, a szakszerű bérgyilkolás eladdig nem vagy alig látott mechanizmusában. Húsz év múltán, a klasszikus thriller modernizált változatának elkészültekor ez közhely. A profik világát éljük; a profizmus apoteózisára profilírozott profi filmesek profi módon snittelik elénk a profizmust. A filmes csúcstechnika élvetegen követi a gyilok-csúcstechnológiát, s ahogy a titánborítású robbanógolyókat mobiltelefonos-műholdas-laptopszámítógépes irányítással sorozatvető szupergéppuska optikáján keresztül látjuk a világot, már-már Bruce Willisszel együtt szabadulunk meg erkölcsi gátlásainktól; szemünk sem rebben, amikor az arcát-alakját jelenetenként váltogató Sakál két falat között, futólag szétloccsant egy agyvelőt, majd szalvétáért nyúl.

Az FBI csak egy másik terroristába kapaszkodhat, hogy elfogja az invenciózus bérmészárost, így kerül a képbe Declan, az életfogytigos IRA mesterlövész, aki ismeri a Sakál logikáját, lévén, hogy egy alomból valók. A film a két profi versenyfutásának feszültségmentes története. A tét nem az amerikai elnök feleségének élete – kit érdekel a céltáblaként szolgáló nő? –, nem is a megbízó orosz maffia előretörése Amerikában – erről lehetett volna filmet készíteni, de túl bonyolult, sőt talán veszélyes; ki tudja, markukban-e már a filmipar? –, a tét csakis az, hogy ki a profibb. A szabadlábon dolgozó szabadúszó gyilkos, vagy a másik, akit szabadlábra helyeztek, hogy végezzen régi kollégájával? A film készítői érezték, hogy a technikai tökély unalomba fúl, s ezért Richard Gere férfibáját kiaknázandó érzelmi szálakat szőttek a szüzsébe; az ír mesterlövész beleszeret az orosz titkosszolgálat FBI-összekötőnőjébe, ám a Sakál sajnos gyorsabb, és a kritikus pillanatban Valentina szép keblét nem födi golyóálló mellény. Ettől az ír érzelmi töltést kap, és léptei felgyorsulnak. A profizmus megállíthatatlanul terjedő mítosza szívósan sulykolja; rabló és pandúr között nincs különbség, csak néhány külsődleges apróság; van-e egyenruha és hivatalos jogosítvány az ölesre, avagy sem? A rablók pandúrnak állnak, a pandúrok rablóvá fajzanak, mi meg drukkolunk a moziban; ki a jobb? S hallgatjuk az untig ismételt szlogent, melyet korrektebb hentesek el-elmondanak, mielőtt meghúznák a ravaszt: „sorry, én csak a munkámat végzem”, s a találat után az elismerésre a kollégáktól rituálisan így hangzik: „O.K., szép munka volt”.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/02 57-58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3615