KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
   2019/szeptember
CINÉMA GODARD
• Ádám Péter: Mestervágás első kardcsapásra Kifulladásig: egy kultuszfilm születése – 1. rész
• Bikácsy Gergely: Ugróiskola Jean-Luc Godard: Bevezetés egy (valódi) filmtörténetbe
KÁDÁR-KORI CENZÚRA
• Szekfü András: Egy problémás film Beszélgetés Nemeskürty Istvánnal
• Báron György: Megint Tanú Kádár-kori filmcenzúra: A tanú
MAGYAR MŰHELY
• Várkonyi Benedek: Viharok és Hitchcock-seregélyek Beszélgetés Almási Tamással
• Soós Tamás Dénes: „Ez már a Family Guy-generáció” Beszélgetés Hartung Attilával
• Margitházi Beja: Szinkrontolmács Stőhr Lóránt: Személyesség, jelenlét, narrativitás
• Kovács Ágnes: Palaszürke égbolt Színdramaturgia: Magasiskola
MŰFAJOK ÉS MÉMEK
• Varró Attila: Az önző mémek Zsánerfilmek tipológiája
KÉPREGÉNY-ÉLETRAJZOK
• Kránicz Bence: Szorongó biciklisták Raoul Taburin
• Demus Zsófia: Fénykép az életrajzban Képregény legendák: Photographic: The Life of Graciela Iturbide
ARCHIVÁLT TÖRTÉNELEM
• Barkóczi Janka: Nem öregszenek Archív felvételek újrahasznosítása
• Zalán Márk: Katonák voltak They Shall Not Grow Old
ÚJ RAJ
• Pernecker Dávid: Maguknak köszönhetik Új raj: J.C. Chandor
FILM + ZENE
• Déri Zsolt: Nico nem akar ikon lenni Nico, 1988
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: Családi kríziskatalógus Karlovy Vary
• Schreiber András: Öt nem túl könnyű darab Sehenswert/Szemrevaló
KRITIKA
• Gelencsér Gábor: Az adó Paradicsoma Az amerikai birodalom bukása
STREAMLINE MOZI
• Lichter Péter: Alvajárók a villamoson Anima
• Szabó Ádám: Add át magad a táncnak! Too Old to Die Young
MOZI
• Baski Sándor: Góliát
• Pazár Sarolta: Egy herceg és egy fél
• Fekete Tamás: Út a királyi operába
• Varró Attila: A bűn királynői
• Pethő Réka: Ugye boldog vagy?
• Alföldi Nóra: Lázadók
• Rudolf Dániel: Velence vár
• Kovács Gellért: Jó srácok
• Barkóczi Janka: 100 dolog
• Lichter Péter: Aki bújt
• Huber Zoltán: A tűzön át
• Benke Attila: Halálos iramban: Hobbs & Shaw
DVD
• Pápai Zsolt: Fargo
• Nagy V. Gergő: Ha a Beale utca mesélni tudna
• Vajda Judit: Életrevalók
• Fekete Martin: Egy gazember halála
• Benke Attila: A nyakék nyomában
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Ez volt a jazz

Ardai Zoltán

 

Kellemes filmet, gömbölydeddé finomított rajzolatot láthatunk a lengyel „ötvenes évekről”. Feliks Falk újabb műve olyan ezüstfoglalatú medalionhoz hasonlatos, amelyet, bár tudjuk, hogy nem különösebben értékes, szívesen őrizgetünk. A film elején a mai emlékezőt látjuk, amint – halottak napja lévén – autóján egy vidéki temetőhöz tart. Itt, egykori egyetemi évfolyamtársa sírjánál találkozik azokkal, akikhez a legtöbb köze volt 1956 előtt. Velük ballag el az utolsó képeken, némán, a novemberi szürkeségbe. Ebbe a keretbe zárva zajlik a történet, szegényes lakások, kawiarniák, kultúrtermek színterén, a néző által már-már elvárt, s kedvére is tevő, homályos, zöldes-barnásvörös tónusokban.

A vezérfonal: nem sikerül koncertre alkalmas termet szereznie a banda tagjainak, akik – s olykori hallgatóságuk – számára a jazzritmus „spirituális tartóerő”, ahogyan azt egyikük ki is mondja. Mindenki, akitől segítséget várhatnának, a jazzben veszélyes nyugati portékát lát vagy gyanít. Hiába a sok szó, hogy ez a zene egyetemes, s ha amerikai eredetű is, a „sanyargatott néger proletariátustól” ered. A megkörnyékezettek jobb, ha nem is hallgatnak bele a felszabadult produkcióba, mert stimuláló mérget, ármányos ragyogást tulajdonítanak neki, s ennek „semmi helye nálunk”. Pedig az – egyéni problémákkal is küszködő – öt ifjú ráadásul a legártatlanabb neo-New Orleans-i hangulatokért lelkesedik, a bebopot szinte csak hírből ismeri. „Hallottad már Charlie Parkert?” – teszi fel az egyik a másiknak a bűvös kérdést. Mikor aztán találnak embert, s népes közönséggel élvezhetik saját zenéjüket – már csakugyan úgy is, mint tilalmas gyümölcsöt –, a feszültségeknek épp az a társuk esik áldozatul, aki nem engedte, hogy idő előtt széthulljon az együttes. Vonat alá kerül. A film eddigi szolid kedvességéhez képest a kelleténél nagyra törőbb allúzió ez: a fiú olyan furcsán (az egész élethelyzetéből s nem épp a pillanatnyi helyzetből következő módon) hal meg, mint ahogyan Cybulski kapta meg a golyókat a Hamu és gyémántban, s ahogyan ő került végül valóban a kerekek alá.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1983/02 44-45. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6670