KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
   2019/szeptember
CINÉMA GODARD
• Ádám Péter: Mestervágás első kardcsapásra Kifulladásig: egy kultuszfilm születése – 1. rész
• Bikácsy Gergely: Ugróiskola Jean-Luc Godard: Bevezetés egy (valódi) filmtörténetbe
KÁDÁR-KORI CENZÚRA
• Szekfü András: Egy problémás film Beszélgetés Nemeskürty Istvánnal
• Báron György: Megint Tanú Kádár-kori filmcenzúra: A tanú
MAGYAR MŰHELY
• Várkonyi Benedek: Viharok és Hitchcock-seregélyek Beszélgetés Almási Tamással
• Soós Tamás Dénes: „Ez már a Family Guy-generáció” Beszélgetés Hartung Attilával
• Margitházi Beja: Szinkrontolmács Stőhr Lóránt: Személyesség, jelenlét, narrativitás
• Kovács Ágnes: Palaszürke égbolt Színdramaturgia: Magasiskola
MŰFAJOK ÉS MÉMEK
• Varró Attila: Az önző mémek Zsánerfilmek tipológiája
KÉPREGÉNY-ÉLETRAJZOK
• Kránicz Bence: Szorongó biciklisták Raoul Taburin
• Demus Zsófia: Fénykép az életrajzban Képregény legendák: Photographic: The Life of Graciela Iturbide
ARCHIVÁLT TÖRTÉNELEM
• Barkóczi Janka: Nem öregszenek Archív felvételek újrahasznosítása
• Zalán Márk: Katonák voltak They Shall Not Grow Old
ÚJ RAJ
• Pernecker Dávid: Maguknak köszönhetik Új raj: J.C. Chandor
FILM + ZENE
• Déri Zsolt: Nico nem akar ikon lenni Nico, 1988
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: Családi kríziskatalógus Karlovy Vary
• Schreiber András: Öt nem túl könnyű darab Sehenswert/Szemrevaló
KRITIKA
• Gelencsér Gábor: Az adó Paradicsoma Az amerikai birodalom bukása
STREAMLINE MOZI
• Lichter Péter: Alvajárók a villamoson Anima
• Szabó Ádám: Add át magad a táncnak! Too Old to Die Young
MOZI
• Baski Sándor: Góliát
• Pazár Sarolta: Egy herceg és egy fél
• Fekete Tamás: Út a királyi operába
• Varró Attila: A bűn királynői
• Pethő Réka: Ugye boldog vagy?
• Alföldi Nóra: Lázadók
• Rudolf Dániel: Velence vár
• Kovács Gellért: Jó srácok
• Barkóczi Janka: 100 dolog
• Lichter Péter: Aki bújt
• Huber Zoltán: A tűzön át
• Benke Attila: Halálos iramban: Hobbs & Shaw
DVD
• Pápai Zsolt: Fargo
• Nagy V. Gergő: Ha a Beale utca mesélni tudna
• Vajda Judit: Életrevalók
• Fekete Martin: Egy gazember halála
• Benke Attila: A nyakék nyomában
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Húsz nap háború nélkül

Gáti Péter

„Századunkat kettémetszette a második világháború. Én e hatalmas törés krónikása vagyok” – vallja Konsztantyin Szimonov, aki forgatókönyvírója és narrátora is egyben ennek az alkotásnak. Az önéletrajzi ihletettségű történet írókatonatiszt hőse húsz napra Taskentba, a hátországba utazik, ahol egyik írásából filmet forgatnak. Az író számára a legfőbb tanulság: a háború mindenhol háború, súlyos sebeket nemcsak a harctéren lehet kapni. Valószínűleg ez a meggyőződés készteti arra, hogy az írásából készülő film forgatásánál tapasztalt hamis, csak agitatív célzatú ábrázolási módszert elutasítsa. Tudja, hogy a kamerába mosolygó, önfeledten vidám katonák optimizmusának semmi köze nincs a front emberéhez.

A Húsz nap háború nélkül, a filmbéli forgatással, közvetetten olyan művészet létjogosultsága mellett kíván kiállni, amelyik minden körülmények között az igazság megmutatását tartja elsődlegesnek. Ezt a hitvallását azonban művészileg German filmjével nem erősíti meg. Író-katonatiszt hősét kamerájával mindenhová követi, mégsem tud lényegeset mondani róla. Az aprólékosan részletező kisrealizmus módszerével a rendező nem volt képes hús-vér figurákat teremteni. A képek helyett szavakban elénk táruló tragédiáknak nincs katartikus hatásuk, fárasztó monológok közben a kamera feladat híján, ötletszerűen, komponálás nélkül dolgozik. A főhős idegenül tesz-vesz ebben a környezetben, még leginkább az élet „sűrűjében” megmártózó és ötleteket gyűjtő művész benyomását kelti. A film egy kissé ahhoz hasonlatos, mintha Szimonov verse, a Várj reám elevenedne meg élőképek sorozatában. Ezért lett a végeredmény – jóllehet hamis pátosztól mentes, de mégiscsak – szabvány háborús mozaik, 1942 szovjet hátországáról.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1982/01 49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7223