KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
   2019/szeptember
CINÉMA GODARD
• Ádám Péter: Mestervágás első kardcsapásra Kifulladásig: egy kultuszfilm születése – 1. rész
• Bikácsy Gergely: Ugróiskola Jean-Luc Godard: Bevezetés egy (valódi) filmtörténetbe
KÁDÁR-KORI CENZÚRA
• Szekfü András: Egy problémás film Beszélgetés Nemeskürty Istvánnal
• Báron György: Megint Tanú Kádár-kori filmcenzúra: A tanú
MAGYAR MŰHELY
• Várkonyi Benedek: Viharok és Hitchcock-seregélyek Beszélgetés Almási Tamással
• Soós Tamás Dénes: „Ez már a Family Guy-generáció” Beszélgetés Hartung Attilával
• Margitházi Beja: Szinkrontolmács Stőhr Lóránt: Személyesség, jelenlét, narrativitás
• Kovács Ágnes: Palaszürke égbolt Színdramaturgia: Magasiskola
MŰFAJOK ÉS MÉMEK
• Varró Attila: Az önző mémek Zsánerfilmek tipológiája
KÉPREGÉNY-ÉLETRAJZOK
• Kránicz Bence: Szorongó biciklisták Raoul Taburin
• Demus Zsófia: Fénykép az életrajzban Képregény legendák: Photographic: The Life of Graciela Iturbide
ARCHIVÁLT TÖRTÉNELEM
• Barkóczi Janka: Nem öregszenek Archív felvételek újrahasznosítása
• Zalán Márk: Katonák voltak They Shall Not Grow Old
ÚJ RAJ
• Pernecker Dávid: Maguknak köszönhetik Új raj: J.C. Chandor
FILM + ZENE
• Déri Zsolt: Nico nem akar ikon lenni Nico, 1988
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: Családi kríziskatalógus Karlovy Vary
• Schreiber András: Öt nem túl könnyű darab Sehenswert/Szemrevaló
KRITIKA
• Gelencsér Gábor: Az adó Paradicsoma Az amerikai birodalom bukása
STREAMLINE MOZI
• Lichter Péter: Alvajárók a villamoson Anima
• Szabó Ádám: Add át magad a táncnak! Too Old to Die Young
MOZI
• Baski Sándor: Góliát
• Pazár Sarolta: Egy herceg és egy fél
• Fekete Tamás: Út a királyi operába
• Varró Attila: A bűn királynői
• Pethő Réka: Ugye boldog vagy?
• Alföldi Nóra: Lázadók
• Rudolf Dániel: Velence vár
• Kovács Gellért: Jó srácok
• Barkóczi Janka: 100 dolog
• Lichter Péter: Aki bújt
• Huber Zoltán: A tűzön át
• Benke Attila: Halálos iramban: Hobbs & Shaw
DVD
• Pápai Zsolt: Fargo
• Nagy V. Gergő: Ha a Beale utca mesélni tudna
• Vajda Judit: Életrevalók
• Fekete Martin: Egy gazember halála
• Benke Attila: A nyakék nyomában
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Könyv

Egy színházi ember portréja

Karcsai Kulcsár István

 

Várkonyi Zoltán 1943-ban lefordította tisztelt és szeretett mesterének, Louis Jouvet-nek Egy komédiás feljegyzései című könyvét. Többek között így elmélkedik ebben a könyvben Jouvet: „...ha egy másik életemben, amikor majd díszletmunkás vagy tervező leszek...” – és kifejt egy gondolatsort, melyet szükségtelen most idézni, hiszen csak azért elevenítjük fel ezt a mondattöredéket, mert roppant jellemző Jouvet-re. Íme, a színházi ember, aki egy játékos fordulatként alkalmazott fél mondatban felidézi a halhatatlanságot, a lélekvándorlás ábrándját, és akkor sem tud másra gondolni, mint a színházra. Ha hihetnénk az efféle csodákban, Várkonyi Zoltánt sem képzelhetnénk el ma másképpen, minthogy valamilyen előadás, valamiféle színház körül lobog és lelkesedik abban a bizonyos másik életében. Hiszen ő is ízig-vérig színházi ember volt, színész, színházi rendező, színigazgató, író, műfordító, színésznemzedék nevelője egy személyben. A minap még köztünk járt, és most már emlékét idézzük.

Emléket idéz és egyben nagyszerűen bont ki egy vérbeli művészportrét a Várkonyi Zoltán című kötet, melyet a Magyar Színházi Intézet és a Népművelési Propaganda Iroda jelentetett meg a közelmúltban. Nem egy író munkája, több mint félszáz szerzője van. Beszélgetőpartnerek, újságírók, kollégák, rendezők, színészek, riporterek. A szerkesztő, Szántó Judit, kitűnő érzékkel csoportosította Várkonyi írásait, a vele folytatott beszélgetéseket, interjúkat, majd a róla szóló emlékezéseket, a munkatársak vallomásait, hogy végül is ebből a sokszínű kaleidoszkópból egységes portré kerekedjék.

A Várkonyi-írásokból kiderül, hogy szellemesen és elegánsan verselt, bizonyítja egy 1939-ben megjelent „elégiája”. Hogy jó tollú hírlapíró is volt, bizonyítják a felszabadulás után írt londoni, párizsi riportjai. De a legérdekesebb és legértékesebb közlemény Az első huszonnégy délután, egy színészosztállyal folytatott féléves munka naplója. Várkonyi nem mindennapi színészpedagógusi képességének dokumentuma.

A vele folytatott beszélgetések, interjúk sorában az első dátuma 1941, az utolsóé 1978. Valóságos színháztörténet bontakozik ki ezekből a beszélgetésekből, a Pünkösti-féle bátor kis Madách Színház éveitől kezdve a felszabadulás után feltűnő „vad és nagyszerű szerető”, a Művész Színház időszakán át a bölcs és kiegyensúlyozott „feleségig”, a Vígszínházig. Közben persze az ötvenes évek, a kényszerű kritika-önkritika csikorgó hangjaival. De a pályatársak, barátok és tanítványok legszélesebb körének nyilatkozataiból végül is a művésznek az a képe alakul ki, melyet a búcsú szavaiban így fogalmazott meg Darvas Iván: „...nagyformátumú volt, céhének igazi nagy mestere, és biztos volt a dolgában, mindig is...

Sok jó és érdekes dokumentum: fotók, facsimilében közölt írások, feljegyzések, plakátok tarkítják a kötetet. Egy nagy művészegyéniség képe bontakozik ki a könyv lapjain, és ez azok számára is érdekes, akik Várkonyi Zoltánnak elsősorban filmes vagy televíziós munkásságát ismerik. Ez a kötet, tudatosan, csak a színházi emberrel foglalkozik. Területét a kötethez írt előszavában Elbert János így jelöli ki: „Az arckép monografikus megrajzolása, a teljesség és az átfogó értékelés nyilván későbbi esztendőkre, újabb vállalkozásra vár. Teljesség tekintetében Várkonyi művészete amúgy is összetettebb leckét ad, mint jó néhány társáé: a színház mellett utolsó évtizedeiben a film is teljes értékű alkotóterülete lett – ilyen irányú munkásságának felmérésére a jelen gyűjtemény éppen úgy nem vállalkozik, mint televíziós színész- és rendező-munkásságának emlékekbe vagy adatokba foglalására.”

Várkonyi Zoltán 1934 óta szerepelt filmen, 1939-ben írta első forgatókönyvét, 1951-ben forgatta első önálló filmjét. Munkásságának ezzel a nem éppen jelentéktelen részével csupán egy kis propaganda füzetecske (Filmek és alkotók 7., MOKÉP) és Nemeskürty István nekrológ jellegű, filmművészeti folyóiratban megjelent tanulmánya foglalkozik. Jó lenne ehhez a színházi kötethez hasonló érdekes és izgalmas anyagot kézben tartani Várkonyi Zoltán filmszínészről és filmrendezőről.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/10 63. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7712