KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
   2019/szeptember
CINÉMA GODARD
• Ádám Péter: Mestervágás első kardcsapásra Kifulladásig: egy kultuszfilm születése – 1. rész
• Bikácsy Gergely: Ugróiskola Jean-Luc Godard: Bevezetés egy (valódi) filmtörténetbe
KÁDÁR-KORI CENZÚRA
• Szekfü András: Egy problémás film Beszélgetés Nemeskürty Istvánnal
• Báron György: Megint Tanú Kádár-kori filmcenzúra: A tanú
MAGYAR MŰHELY
• Várkonyi Benedek: Viharok és Hitchcock-seregélyek Beszélgetés Almási Tamással
• Soós Tamás Dénes: „Ez már a Family Guy-generáció” Beszélgetés Hartung Attilával
• Margitházi Beja: Szinkrontolmács Stőhr Lóránt: Személyesség, jelenlét, narrativitás
• Kovács Ágnes: Palaszürke égbolt Színdramaturgia: Magasiskola
MŰFAJOK ÉS MÉMEK
• Varró Attila: Az önző mémek Zsánerfilmek tipológiája
KÉPREGÉNY-ÉLETRAJZOK
• Kránicz Bence: Szorongó biciklisták Raoul Taburin
• Demus Zsófia: Fénykép az életrajzban Képregény legendák: Photographic: The Life of Graciela Iturbide
ARCHIVÁLT TÖRTÉNELEM
• Barkóczi Janka: Nem öregszenek Archív felvételek újrahasznosítása
• Zalán Márk: Katonák voltak They Shall Not Grow Old
ÚJ RAJ
• Pernecker Dávid: Maguknak köszönhetik Új raj: J.C. Chandor
FILM + ZENE
• Déri Zsolt: Nico nem akar ikon lenni Nico, 1988
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: Családi kríziskatalógus Karlovy Vary
• Schreiber András: Öt nem túl könnyű darab Sehenswert/Szemrevaló
KRITIKA
• Gelencsér Gábor: Az adó Paradicsoma Az amerikai birodalom bukása
STREAMLINE MOZI
• Lichter Péter: Alvajárók a villamoson Anima
• Szabó Ádám: Add át magad a táncnak! Too Old to Die Young
MOZI
• Baski Sándor: Góliát
• Pazár Sarolta: Egy herceg és egy fél
• Fekete Tamás: Út a királyi operába
• Varró Attila: A bűn királynői
• Pethő Réka: Ugye boldog vagy?
• Alföldi Nóra: Lázadók
• Rudolf Dániel: Velence vár
• Kovács Gellért: Jó srácok
• Barkóczi Janka: 100 dolog
• Lichter Péter: Aki bújt
• Huber Zoltán: A tűzön át
• Benke Attila: Halálos iramban: Hobbs & Shaw
DVD
• Pápai Zsolt: Fargo
• Nagy V. Gergő: Ha a Beale utca mesélni tudna
• Vajda Judit: Életrevalók
• Fekete Martin: Egy gazember halála
• Benke Attila: A nyakék nyomában
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

The King

Vajda Judit

The King – amerikai, 2005. Rendezte: James Marsh. Írta: James Marsh és Milo Addica. Kép: Eigil Bryld. Zene: Max Avery Lichtenstein. Szereplők: Gael García Bernal (Elvis Valderez), William Hurt (Sandow), Pell James (Malerie). Laura Harring (Twyla), Paul Danow (Paul). Gyártó: Content Film/Film Four. Forgalmazó: Odeon. 112 perc. Feliratos.

 

Az angol származású rendező, James Marsh filmjében az egyik legnagyobb amerikai tömegkulturális ikon, Elvis alakjával játszik el. Többek közt. Mert a tinédzserlányokat ringó csípőmozgásával szexre csábító idol szokatlan reinkarnációja mellett A királyban ugyanolyan erősek a bibliai utalások is, nyomokban pedig kegyetlen királydrámát is felfedezhetünk a vérrel és vérfertőzéssel tarkított cselekményben.

A szüzsé látszólagos egyszerűségét, a film képi letisztultságát összetett szimbólumrendszer ellenpontozza. Marsh filmjében minden név beszél, és bármi lehet szimbólum; a lassan csordogáló cselekmény puritánsága ellenére sokféle értelmezési lehetőséget kínál – a legizgalmasabbakat a két központi figurán keresztül. David Sandow tiszteletes és titkolt fia, Elvis (egy Valderez családnevű félmexikói, aki belerondít az amerikai álomba) egymás komplementerei, ők ütköznek össze (és meg). Alakjukon keresztül egyrészt az újszövetségi tékozló fiú története nyer új értelmet, másrészt az ószövetségi Dávid király – akinek egyik bűne a paráznaság volt, és akinek fiai egymást végezték ki, amiért egyikük megrontotta saját húgát – kap modernizált és kicsit kifordított köntöst. Az apa, egy baptista templom zsarnok lelkipásztora, ugyanolyan keménykezű vallási vezető akar lenni, mint névrokona, a Jeruzsálemet elfoglaló Dávid király. Élete során kétszer találkozik Dávid leszármazottjával: kicsapongásainak hátat fordítva először Krisztust találja meg, majd saját fia mossa át ugyanúgy az agyát, ahogy korábban az elvakult hit. A fiú karaktere apjáénál kicsit bonyolultabb: nekünk kell eldönteni, vajon egy nagy manipulátorról van szó, aki jól átgondolt bosszúját jött végrehajtani a Corpus Christi (!) nevű texasi kisvárosba, vagy egyszerű ösztönlény, tabula rasa, akinek romlottsága éppen romlatlanságából ered, és akinek adott esetben a vérontás ugyanolyan természetes és magától értetődő, mint az incesztus. Az őket megformáló két színész játéka is tökéletesen kiegészíti egymást. Gael García Bernal szinte kifejezéstelen arccal vagy csak egészen apró rezdülésekkel játszik, maga a megtestesült Kulesov-effektus, és ezzel remekül ellenpontozza William Hurt kicsit teátrális előadásmódját.

A film gazdag metaforikus világához a rendezőn kívül valószínűleg a társ-forgatókönyvíró, Milo Addica is hozzájárult, aki korábbi munkáihoz (Szörnyek keringője, Születés) hasonlóan bizarr művet alkotott, ami nemcsak a film ideje alatt ad gondolkozni- és vitatkoznivalót; kezdve ott, hogy a két főalak közül vajon melyikre is vonatkozik a címben szereplő meghatározás, és akkor a film freudi vonatkozásait még csak nem is említettük.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/08 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8705