KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
   2019/szeptember
CINÉMA GODARD
• Ádám Péter: Mestervágás első kardcsapásra Kifulladásig: egy kultuszfilm születése – 1. rész
• Bikácsy Gergely: Ugróiskola Jean-Luc Godard: Bevezetés egy (valódi) filmtörténetbe
KÁDÁR-KORI CENZÚRA
• Szekfü András: Egy problémás film Beszélgetés Nemeskürty Istvánnal
• Báron György: Megint Tanú Kádár-kori filmcenzúra: A tanú
MAGYAR MŰHELY
• Várkonyi Benedek: Viharok és Hitchcock-seregélyek Beszélgetés Almási Tamással
• Soós Tamás Dénes: „Ez már a Family Guy-generáció” Beszélgetés Hartung Attilával
• Margitházi Beja: Szinkrontolmács Stőhr Lóránt: Személyesség, jelenlét, narrativitás
• Kovács Ágnes: Palaszürke égbolt Színdramaturgia: Magasiskola
MŰFAJOK ÉS MÉMEK
• Varró Attila: Az önző mémek Zsánerfilmek tipológiája
KÉPREGÉNY-ÉLETRAJZOK
• Kránicz Bence: Szorongó biciklisták Raoul Taburin
• Demus Zsófia: Fénykép az életrajzban Képregény legendák: Photographic: The Life of Graciela Iturbide
ARCHIVÁLT TÖRTÉNELEM
• Barkóczi Janka: Nem öregszenek Archív felvételek újrahasznosítása
• Zalán Márk: Katonák voltak They Shall Not Grow Old
ÚJ RAJ
• Pernecker Dávid: Maguknak köszönhetik Új raj: J.C. Chandor
FILM + ZENE
• Déri Zsolt: Nico nem akar ikon lenni Nico, 1988
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: Családi kríziskatalógus Karlovy Vary
• Schreiber András: Öt nem túl könnyű darab Sehenswert/Szemrevaló
KRITIKA
• Gelencsér Gábor: Az adó Paradicsoma Az amerikai birodalom bukása
STREAMLINE MOZI
• Lichter Péter: Alvajárók a villamoson Anima
• Szabó Ádám: Add át magad a táncnak! Too Old to Die Young
MOZI
• Baski Sándor: Góliát
• Pazár Sarolta: Egy herceg és egy fél
• Fekete Tamás: Út a királyi operába
• Varró Attila: A bűn királynői
• Pethő Réka: Ugye boldog vagy?
• Alföldi Nóra: Lázadók
• Rudolf Dániel: Velence vár
• Kovács Gellért: Jó srácok
• Barkóczi Janka: 100 dolog
• Lichter Péter: Aki bújt
• Huber Zoltán: A tűzön át
• Benke Attila: Halálos iramban: Hobbs & Shaw
DVD
• Pápai Zsolt: Fargo
• Nagy V. Gergő: Ha a Beale utca mesélni tudna
• Vajda Judit: Életrevalók
• Fekete Martin: Egy gazember halála
• Benke Attila: A nyakék nyomában
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Tekerd vissza haver!

Svédcsavar

Vízer Balázs

Hogyan készítsük el kedvenc filmünk svéd verzióját pár óra alatt a haverunkkal kartonpapírral és egy zseblámpával?

 

Miközben videoklip- és reklámrendezőként kultuszstátuszt ért el, Michel Gondry figyelemreméltó könnyedséggel tudott váltani, és nagyjátékfilmesként ugyanolyan kreatív, lebilincselő és elbűvölő életművet felépíteni, mint korábban „alkalmazott” filmesként. De ő sem tökéletes, sajnos.

Gondry nagyjátékfilm-rendezői önmagára találása csak két lépésben és komoly segítséggel ment végbe, hiszen első munkája, a Charlie Kaufman forgatókönyvéből készült Libidó – Vissza az ösztönökhöz (2001) inkább szerethető, de suta szárnypróbálgatás, mint kiforrott, markáns alkotás. Három évre rá, a már Kaufmannal közösen írt Egy makulátlan elme örök ragyogása azonban minden szempontból remekmű, és mindent felvonultat, amiért Gondryt francia klipperként szeretni lehetett: bravúros képi világot, merész történetet és gyengéd líraiságot, amihez váratlan, de nagyszerűen bevált szereplőválasztás társult. Ehhez képest a már teljesen saját szkriptből forgatott Az álom tudománya csak annyiban hozott meglepetést, hogy – Gael Garcia Bernalt leszámítva – francia színészekkel készült, és bár a humor és a személyes hangvétel megmaradt, a merész és eredeti történet merész ötletekre redukálódott, igaz, a büdzsé is lement 20 millióról 6-ra. És szépen tanárosan el is jutottunk a mához, amikor Gondry ismét saját anyagból és jókora költségvetéssel vághatott neki egy abszolút amerikai darabhoz – amivel nehéz mit kezdeni.

A Tekerd vissza haver! ugyan rengeteg ponton tipikus Gondry-film, mégis inkább egyenes vonalon futó klasszikus, sőt régimódi vígjáték, mint szerzői alkotás. Hősei egy még mindig VHS kazettákkal dolgozó kisvárosi videotéka alkalmazottai, Mike (Mos Def) és Jerry (Jack Black), akik idős főnökük távollétében véletlenül – Jerry átmeneti mágnesessége következtében – letörlik az összes kazettát. Kétségbeesésükben elkezdik egy szál videokamerával, primitív díszletekkel és saját főszereplésükkel elkészíteni a kikért filmeket, és az alig 20 perces amatőrködések váratlan sikert aratnak – még New Yorkból is jönnek kölcsönözni, és úgy néz ki, hogy a váratlan nyereségből talán még a lebontásra ítélt tékát is meg lehetne menteni. Akárcsak a Tekerd vissza haver! svédelt – vagyis saját, rövidített verzióban felvett – filmjei, maga a történet is végtelenül egyszerű, még ha két motívum mentén fut is. Amikor Gondry Dave Chappelle-lel közös koncertfilmjét, a Block Party-t készítette (2005), megfogta az az összetartozás, ami a régi bérházak lakóit jellemzi, és erről szeretett volna készíteni valamit – ekkor még Chappelle lett volna az egyik főszereplő, és a „régi környék” szellemisége, talán sosem volt romantikája adja meg a film alaphangját, amely aztán fokozatosan átvált a filmkészítés mítosz- és közösségteremtő erejéről szóló mesére. Olyan ez, mint egy régi, szívmelengető Frank Capra-vígjáték, új esélyekkel, egymással kibékülő generációkkal és végre szóba álló idegenekkel – szóval erősen giccsgyanús.

Meglepő módon Gondry számára a hivatkozási pontokat is olyan filmek jelentik, mint a Csúcsformában 2., a Szellemirtók, a Miss Daisy sofőrje vagy a Robotzsaru, illetve bevallottan kedvenc filmje, a Vissza a jövőbe (igaz, megjelenik a King Kong és a 2001. – Űrodüsszeia is), de végül azért nincs min csodálkoznunk. Szürrealista képi világa és bravúros technikai megoldásai ellenére Gondry a popkultúra része, azon nőtt fel, és abból nőtt ki – és a pop itt nem a minőséget, hanem hozzáférhetőséget jelöli. És talán ez a probléma: Gondry, zseniális agymenéseit és álomképeit félretéve, egy mindenki által érthető és szerethető filmet akart készíteni – amilyen a nagybetűs FILM, az ideáltípus –, ám egy hagyományos film elkészítéséhez nincs még rutinja, és nem is áll rá a keze. Az egyre egysíkúbb Jack Black pedig kedves bohóc, de nem egy Garcia Bernal, és végképp nem Jim Carrey, így ez csak egy szerethető szkeccsfilm, svédelt verziója valaminek, ami sokkal jobb lehetett volna.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/10 55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9514