KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
   2019/szeptember
CINÉMA GODARD
• Ádám Péter: Mestervágás első kardcsapásra Kifulladásig: egy kultuszfilm születése – 1. rész
• Bikácsy Gergely: Ugróiskola Jean-Luc Godard: Bevezetés egy (valódi) filmtörténetbe
KÁDÁR-KORI CENZÚRA
• Szekfü András: Egy problémás film Beszélgetés Nemeskürty Istvánnal
• Báron György: Megint Tanú Kádár-kori filmcenzúra: A tanú
MAGYAR MŰHELY
• Várkonyi Benedek: Viharok és Hitchcock-seregélyek Beszélgetés Almási Tamással
• Soós Tamás Dénes: „Ez már a Family Guy-generáció” Beszélgetés Hartung Attilával
• Margitházi Beja: Szinkrontolmács Stőhr Lóránt: Személyesség, jelenlét, narrativitás
• Kovács Ágnes: Palaszürke égbolt Színdramaturgia: Magasiskola
MŰFAJOK ÉS MÉMEK
• Varró Attila: Az önző mémek Zsánerfilmek tipológiája
KÉPREGÉNY-ÉLETRAJZOK
• Kránicz Bence: Szorongó biciklisták Raoul Taburin
• Demus Zsófia: Fénykép az életrajzban Képregény legendák: Photographic: The Life of Graciela Iturbide
ARCHIVÁLT TÖRTÉNELEM
• Barkóczi Janka: Nem öregszenek Archív felvételek újrahasznosítása
• Zalán Márk: Katonák voltak They Shall Not Grow Old
ÚJ RAJ
• Pernecker Dávid: Maguknak köszönhetik Új raj: J.C. Chandor
FILM + ZENE
• Déri Zsolt: Nico nem akar ikon lenni Nico, 1988
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: Családi kríziskatalógus Karlovy Vary
• Schreiber András: Öt nem túl könnyű darab Sehenswert/Szemrevaló
KRITIKA
• Gelencsér Gábor: Az adó Paradicsoma Az amerikai birodalom bukása
STREAMLINE MOZI
• Lichter Péter: Alvajárók a villamoson Anima
• Szabó Ádám: Add át magad a táncnak! Too Old to Die Young
MOZI
• Baski Sándor: Góliát
• Pazár Sarolta: Egy herceg és egy fél
• Fekete Tamás: Út a királyi operába
• Varró Attila: A bűn királynői
• Pethő Réka: Ugye boldog vagy?
• Alföldi Nóra: Lázadók
• Rudolf Dániel: Velence vár
• Kovács Gellért: Jó srácok
• Barkóczi Janka: 100 dolog
• Lichter Péter: Aki bújt
• Huber Zoltán: A tűzön át
• Benke Attila: Halálos iramban: Hobbs & Shaw
DVD
• Pápai Zsolt: Fargo
• Nagy V. Gergő: Ha a Beale utca mesélni tudna
• Vajda Judit: Életrevalók
• Fekete Martin: Egy gazember halála
• Benke Attila: A nyakék nyomában
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Mázli

A kilátástalanság diszkrét bája

Csillag Márton

Az elsőfilmes Keményffy Tamás falusi szatírájával nem csak nevettetni, mesélni is akar.

 

Az újmagyar közönségfilm korában született falusi vígjátékok (Zsiguli, Hasutasok, Megy a gőzös, Bakkermann) körében visszatérő elem a kisstílű bűnözés, a közösségi összefogás és széthúzás, a rutinszerű alkoholizmus és egyéb népszokások humoros bemutatása. A Mázli sem kivétel e sorból, csakhogy Keményffy Tamás filmjében a cselekmény nem csupán azt a célt szolgálja, hogy összekösse a különféle – eltalált vagy tökéletesen öncélú – életképeket, hanem valóban történetet mesél, és olyan jellemeket mutat be, amelyek hatással vannak egymásra és környezetükre. Filmen nagy különbség van tömegjelenet és tömegjelenet között, és a Mázli különlegessége éppen ebben érhető tetten: a szokásos csujogatás és hőbörgés helyett a spontán falugyűlések itt dramaturgiai és közösségi fordulópontokat jelentenek, úgy generálnak új konfliktusokat, hogy egyben régieket zárnak le. Ebben a történetben tehát kétfajta hajtóerő alakítja a cselekményt – az egyéni és a közösségi akarat ereje.

A Zsiguli forgatókönyvét is jegyző, valamint különféle tévésorozatokon edződött Hegedűs Bálint, a Török Ferenc filmjeit fényképező Garas Dániel és a korábban operatőrként tevékenykedő Keményffy Tamás hármasa éppen egy olyan alműfajban alkotott élvezhető és értelmes filmet, melyben a kelet-európai és balkáni hagyományok szerint a legkönnyebb elcsúszni a túlzott groteszk, a céltalan humor vagy éppen az ordenáré irányába. Ez a három filmes azonban szerencsére olyan egyensúlyt talált a műfaji elemek között, hogy a Mázli minden gyermekbetegsége és helyenkénti sablonossága ellenére is jobban emlékeztet Az én kis falumra, mint a Hasutasokra, azaz nemcsak szórakoztat, de miközben merész túlzásokba esik, mindvégig hihető marad. A Mázli nem elvont, nem vakmerő és nem zseniális alkotás – miként lehetnének azok Szőke András legutóbbi filmjei, ha maradt volna az egykori fenegyereknek minimális esztétikai önkontrollja és mondanivalója –, sokkal inkább egy tisztességes, üzenetében és kivitelezésében gusztusos munka, mely a szokásos skatulyában virgonckodó színészeket emberként képes bemutatni, és még arra is futja erejéből, hogy a térképen elhelyezze a falut, ahol a cselekmény játszódik, és általa szeretett hazánkat is.

Az osztrák–magyar határon fekvő kis faluban, Ógyarmaton majdnem mindenki munkanélküli, az emberek egy isteni csodában bíznak, hogy pénzhez jussanak. Éppen jókor érkezik hát egy osztrák befektető, aki nagyobb földet szeretne vásárolni a község határában, csakhogy az adásvételi szerződést nem írja alá a konok Szekeres Pista (Lukáts Andor), a falu örök álmodozója. Haragszik is rá a lakosság, de nem sokáig, a csinos lányát (Kerekes Vica) egyedül nevelő tanárember ugyanis a temetőben rátalál az osztrák AMW olajvezetékére, melyet az élelmes falusiak megfúrnak, és – finoman szólva – nagyker áron értékesíteni kezdenek. Nem nehéz kitalálni, hogy a beáramló pénz hatására a komplett lakosság megbuggyan, és az újabb és újabb spontán falugyűlések alkalmával – az aktuális helyzettől és erőviszonyoktól függően – újabb és újabb stratégiákat dolgoznak ki (pontosabban szavaznak meg) az üzlet további virágoztatására. Szóhoz jut itt mindenki: a hedonista pap, a pénzéhes szomszéd, a mindent irányító feleség, a korrupt rendőr, az olajtársaság mediátora és persze a felelős falusi álmodozó, Szekeres Pista is. Hegedűs forgatókönyvének, valamint a rendező és az operatőr letisztult gondolkodásának köszönhetően az egyes – egyre merészebb – fordulatok a maguk természetességében jelennek meg, mintha a sors akarná azt, hogy az évszázados gyarmati státuszban élő ógyarmatiak zsigerből álljanak bosszút hosszú szenvedésükért. Keresetlen szavak és átgondolatlan tettek vezetnek el a végső pillanatig, amikor a falut a kommandósok elől elbarikádozó helybéliek azzal fenyegetik meg az osztrákokat, hogy berobbantják a vezetéket. Sas Tamás vagy Kapitány Iván ezen a ponton bizonyára átváltott volna a szubjektív kamera és a halszemoptika használatára, sőt talán egy dalt is énekeltettek volna valami tinisztárral a templomtoronyból, Keményffy azonban nem tágít hősei mellől: az utolsó percig „mellettük ül” az asztalnál, mintha a nemzetközi terrorizmus is csak egy lenne a dokumentációra szoruló helyi népszokások közül.

A Mázli a fantáziátlan címválasztás ellenére korrekt dolgozat a kilátástalanság motiváló erejéről és arról a népről, mely megbabonázva hallgatja a felsramlizott Kacsatánc osztrák oldalról átszűrődő hangjait.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/11 53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9547