KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
   2019/november
MAGYAR MŰHELY
• Gelencsér Gábor: Varió egy témára Sára Sándor képi világa
• Pólik József: Az elrabolt emlékezet A Rákosi-korszak történelmi filmjei – 2. rész
• Zalán Márk: „Közfeladatot látunk el” Beszélgetés Ráduly Györggyel
• Kránicz Bence: Dr. Jekyll és Mr. Hyde az erdélyi havasokban Beszélgetés Bagota Bélával
• Benke Attila: Hóba temetett bűnök Valan – Az angyalok völgye
• Herczeg Zsófia: „A képzés a hallgatóért van” Beszélgetés Kiss Melindával
VESZÉLYES GYEREKKOR
• Soós Tamás Dénes: Beszélnünk kell Benniről Beszélgetés Dr. Herczog Máriával és Dr. Máté Gáborral
• Schubert Gusztáv: Örvényben Kontroll nélkül
FILM / SZÍNHÁZ
• Darida Veronika: Kegyetlenség és provokáció Pasolini és Fassbinder színháza
BŰNFILM
• Kovács Patrik: A lázadó mester Hitchcock és az európai modernizmus
• Szíjártó Imre: Zárt rendszerek Lengyel bűnfilmek és politika
KÉPREGÉNY-LEGENDÁK
• Huber Zoltán: Bűnös jellemek Ed Brubaker – Sean Phillips: Criminal
STREAMLINE MOZI
• Pernecker Dávid: Befejezetlen valóság Kate Purdy és Raphael Bob-Waksberg: Undone
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Hatalmas nagy hazugságok Velence
• Baski Sándor: Fények az éjszakában CineFest 2019
KRITIKA
• Kolozsi László: A hegyek ura Monos
• Szalkai Réka: Lélekrablók Lótolvajok
KÖNYV
• Kovács Patrik: Bergman beájulna Kránicz Bence – Lichter Péter: Kalandos filmtörténet
MOZI
• Kovács Kata: Cseng mester konyhája
• Baski Sándor: A legfehérebb nap
• Nevelős Zoltán: Ragadozók
• Roboz Gábor: Amundsen
• Huber Zoltán: Az aszfalt királyai
• Fekete Tamás: Pavarotti
• Alföldi Nóra: Szerelemre kattintva
• Benke Attila: Gemini Man
• Vajda Judit: NászszezON
• Tüske Zsuzsanna: Demóna: A sötétség úrnője
• Kovács Patrik: Prédák
• Varró Attila: Rambo V: Utolsó vér
DVD
• Pápai Zsolt: Ray
• Kránicz Bence: Színház a világ
• Gelencsér Gábor: A két korona – Szent Maximilian Kolbe atya élete
• Kovács Patrik: Rés a pajzson
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

A német doktor

Az orvos ártó keze

Árva Márton

Josef Mengele utolsó argentínai napjainak megfilmesítésében a halk szavú vendég észrevétlenül alakítja át az őt befogadó környezetet.

 

A kortárs argentin műfajfilm erőssége főként abban rejlik, ahogy a helyi sajátosságok zsánerformáló elemként szervesülnek a művekbe. A hazai pálya adottságaival élő alkotók magabiztosan használják saját játékszabályaikat zsánervariánsaikban, és az általuk jól ismert kulisszáknak aktív szerepet szánnak. Az utóbbi években Buenos Aires épületeinek üres oldalfalai romkom-szereplők gátlásainak metaforájává váltak (Medianeras), a Pampák száraz-tüskés vidékei western-hősök elvadultságát jelezték (Aballay), szélhámos-thrillerben (Carancho) rafinált képi trükkök vezettek körbe a csalások színpadává váló utcák labirintusában, történelmi drámában (A kis ellenálló) pedig az emlékkönyvekhez illő eklektikus vizualitástól kapott hangsúlyt a személyes érintettség. A német doktor fajsúlyos drámája a saját közeg feletti kontroll elvesztésében ragadja meg a tragikumot, miközben bemutatja, ahogy náci menekültek szivárognak egy argentin család életébe.

A meggyőző alapossággal kidolgozott filmben az auschwitzi koncentrációs tábor álnéven Dél-Amerikában élő orvosa egy közös utazás alatt kerül kapcsolatba a jóhiszemű família növekedési rendellenességgel küzdő legkisebb lányával és az ikerterhes anyával. A kiindulópont komoly suspense-potenciáljának kiaknázása helyett viszont szinte azonnal a dráma lendül működésbe: a tehetetlenül gyanakvó apa, a hiába nyújtózkodó gyermek és a férje előtt titkolózó anya csendes vívódásai és fájó csalódásai a hiú remények és a mit sem sejtve csapdába sétáló áldozatok tragikus narratíváját vázolják fel, kompenzálásképpen pedig egy a főszöveghez esetlenül illeszkedő, jelzésszerű thriller-mellékszál is kerül a filmbe – nyomozással, beépített ügynökkel és kínosan mesterséges időzítésű fordulópontokkal. A komótos tempóban kibontakozó cselekmény ártalmatlannak tűnő lépésekben jut el az udvariaskodás jeleneteitől a legintimebb helyzetekbe is begyűrűző kiszolgáltatottságig, ugyanakkor a film nem szándékozik sem a „halálangyal” közelebbi portréját megrajzolni, sem azt a szimpatikusan türelmes közeget kérdőre vonni, ami tulajdonképpen nem akadályozza a háborús bűnöst emberkísérleteinek folytatásában. Lucía Puenzo eddigi munkáihoz hasonlóan figyelemfelkeltően kényes történetet választott (a rendezőnő saját regényét vitte filmre), amit ezúttal is visszafogott modorban ad elő. Kerüli műve didaxissal, rituálékkal és jelképekkel való túlterhelését (ami az egy évvel korábbi, A német doktorral tematikai átfedésben lévő, de nagyobb ívű, évtizedeket átfogó A német barátnak nem sikerült), és a kötelező dramaturgiai pontokat összekötő epizódokat értékeli fel.

Drasztikus rádöbbenések helyett Puenzo lelkiismeret-furdalásos nyugtalanságot árasztó darabja a fent említett többrétegű közegábrázolást és erős képi metaforákat használ a lassan fojtogatóvá váló veszély érzékeltetésére. Az expozíció tág kivágatú képeinek viharrá fokozódó borongós égboltja és a hősök új lakhelyéül szolgáló birtok szélfútta fái is az ellenséges környezet benyomását keltik. A film egyik észrevétlen csúcspontjában a körbenéző doktor a roppant hegyekben és sűrű erdőkben a német tájra ismer, megkezdve baljós kisajátító gesztusainak sorát, melynek az iskola, a család, végül pedig a test esik áldozatul. A jegyzetelő-méricskélő orvos ajtókeretbe húzott rovátkái a jó modora mögül előaraszoló hátsó szándékára emlékeztetnek, a családapa dédelgetett álma, a játékbaba-manufaktúra képsorai pedig az embergyártás és „tökéletesítés” hátborzongató konnotációit hordozzák (noha ez utóbbi képek – a doktor feljegyzéseivel és rajzaival montázsba rendezve – olykor a hatásvadászatig is elmerészkednek). Az átgondolt motívumrendszerben a borzalommal szembesülő gyermek sokat látott toposza és a beteg kislány mindentudó kommentárjai is a várhatónál kevésbé tolakodó fogássá szelídülve rezonálnak a megmagyarázhatatlanság élményére.

A német doktor történelmi tárlatvezetés helyett inkább az emberi természetet kutató tanulmány, ami csak az események súlyának tudatosításához szükséges politikai lábjegyzetekhez ragaszkodik, és úgy próbálja megmutatni a megvezethetőség és a manipulatív reménykeltés szerencsétlen találkozását, hogy többé-kevésbé tartózkodik a messzemenő következtetések hangsúlyozásától.

 

A német doktor (Wakolda) – argentin-francia-spanyol, 2013. Rendezte és írta: Lucía Puenzo. Kép: Nicolás Puenzo. Zene: Daniel Tarrab és Andrés Goldstein. Szereplők: Alex Brendemühl (Mengele), Natalia Oreiro (Eva), Diego Peretti (Enzo), Florencia Bado (Lilith). Gyártó: Pyramide / HCC / P&P Endemol / Hummelfilm. Forgalmazó: Vertigo Média Kft. Feliratos. 93 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/02 54-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11604