KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
   2019/november
MAGYAR MŰHELY
• Gelencsér Gábor: Varió egy témára Sára Sándor képi világa
• Pólik József: Az elrabolt emlékezet A Rákosi-korszak történelmi filmjei – 2. rész
• Zalán Márk: „Közfeladatot látunk el” Beszélgetés Ráduly Györggyel
• Kránicz Bence: Dr. Jekyll és Mr. Hyde az erdélyi havasokban Beszélgetés Bagota Bélával
• Benke Attila: Hóba temetett bűnök Valan – Az angyalok völgye
• Herczeg Zsófia: „A képzés a hallgatóért van” Beszélgetés Kiss Melindával
VESZÉLYES GYEREKKOR
• Soós Tamás Dénes: Beszélnünk kell Benniről Beszélgetés Dr. Herczog Máriával és Dr. Máté Gáborral
• Schubert Gusztáv: Örvényben Kontroll nélkül
FILM / SZÍNHÁZ
• Darida Veronika: Kegyetlenség és provokáció Pasolini és Fassbinder színháza
BŰNFILM
• Kovács Patrik: A lázadó mester Hitchcock és az európai modernizmus
• Szíjártó Imre: Zárt rendszerek Lengyel bűnfilmek és politika
KÉPREGÉNY-LEGENDÁK
• Huber Zoltán: Bűnös jellemek Ed Brubaker – Sean Phillips: Criminal
STREAMLINE MOZI
• Pernecker Dávid: Befejezetlen valóság Kate Purdy és Raphael Bob-Waksberg: Undone
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Hatalmas nagy hazugságok Velence
• Baski Sándor: Fények az éjszakában CineFest 2019
KRITIKA
• Kolozsi László: A hegyek ura Monos
• Szalkai Réka: Lélekrablók Lótolvajok
KÖNYV
• Kovács Patrik: Bergman beájulna Kránicz Bence – Lichter Péter: Kalandos filmtörténet
MOZI
• Kovács Kata: Cseng mester konyhája
• Baski Sándor: A legfehérebb nap
• Nevelős Zoltán: Ragadozók
• Roboz Gábor: Amundsen
• Huber Zoltán: Az aszfalt királyai
• Fekete Tamás: Pavarotti
• Alföldi Nóra: Szerelemre kattintva
• Benke Attila: Gemini Man
• Vajda Judit: NászszezON
• Tüske Zsuzsanna: Demóna: A sötétség úrnője
• Kovács Patrik: Prédák
• Varró Attila: Rambo V: Utolsó vér
DVD
• Pápai Zsolt: Ray
• Kránicz Bence: Színház a világ
• Gelencsér Gábor: A két korona – Szent Maximilian Kolbe atya élete
• Kovács Patrik: Rés a pajzson
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Félálom

Leltáron kívül

Székely Gabriella

 

Rózsa János filmje, Kardos István forgatókönyve alapján részletes pontossággal számol be 1989-es évünk második feléről. Szociológiai vizsgálódásait a rendező ezúttal ismét a csavargó intézeti gyerekek, autófosztogató kamaszok, kistolvajok szemszögéből végzi. Ők a hősei történetének, amely itt pereg előttünk nap nap után, koszos aluljárókban, Fekete Lyukakban, piaci szerencsejátékosok között, a peep show-k hívogató neonjának fényében.

1989 késő nyara. Zöld határon szatyorral menekül az erdélyi család, a távoli rokonnál, egy aládúcolt romos pesti bérházban kapnak menedéket. Szűkösen vannak, pedig a házigazda nincs is itthon, szívinfarktussal haldoklik a kórházban. Kihúzzák valameddig, amíg továbbutazhatnak... Sóvárogva bámulják a tévé képernyőjét, ahonnan boldog kelet-németek mosolyognak rájuk: nekik sikerült, előttük felnyíltak a sorompók. De Rita, a szép tiszta tekintetű erdélyi magyar kamaszlány is átlépi eddigi élete határait, amikor Zoli, a pesti rokonfiú mellé szegődik, és megmártózik a kamasz alvilág sötétjében. Zoli után megismeri Attilát, aki börtönben ülő bátyját akarja kiszabadítani, erre szervez éppen akciót. Nem igazi nehézfiúk ők; érzelmesek, szeretetre vágynak és készséggel adnak is belőle, ha valaki igényli. Zoli kismagnójába diktálja a világról alkotott véleményét, Attila börtöntöltelék bátyjáért áldozza fel magát, Rita nem találja helyét semmilyen világban, hiába ölti magára csöves barátainak jelmezét. Az utcára lökte őket a törődésre képtelen család, társadalom, politika. Magányosak, összekapaszkodnak, mint harminc évvel ezelőtti filmhős elődeik a Négyszáz csapásban, s hogy világos legyen a filmtörténeti utalás, a rendező kedvükért fel is újíttatja, kiplakatíroztatja Truffaut remekét az egyik körúti moziban...

És végül megjelenik a francia új hullám és az olasz neorealizmus Magyarországon született késői szerelemgyereke, Csorna. Csorna, a kis csavargó, aki az intézetbe csak aludni jár, meg fürdeni, ha nagyon elkoszosodott, életét az utcán tölti. Ő az autókat megszálló ablakmosó gyerekek bandafőnöke, aki kapcsolatai révén átállíttatja a piros lámpákat, hogy társainak több idejük legyen a munkára. Aki alulnézetből látja a kockát az „itt a kocka, hol a kocka” játékos gyufásdoboza alatt, és részesedésért súg is a szerencsét próbálónak. Aki a bolti pénztárfiókból cseni a vásárláshoz szükséges pénzt, aki Teréz anya ingyenkonyháján is megfordul, ha szakembert keres valamelyik akciójához. Ő Csorna, akit részeges apja küldött az utcára pénzt keresni, lopni, hogy befejezhesse végre kétszintes kültelki házukat, ahol Csornának külön fürdőszobája is lesz, mennyezetig csempével és nagy fürdőkáddal.

Ő Csorna, aki tanúja Zoli, Rita, Attila szemérmesen bimbózó kapcsolatának meg a szerencsétlen félhülye Lacika, a túlkoros intézetis esdeklő vágyakozásának Rita után. Tanúja a véletlen, ám sorsszerűén bekövetkező tragédiának, a bűnösök bűnhődésének, amikor a szerelemért gúnyolt, megalázott Lacika szíven szúrja Zolit. A pályaudvari büféből hozza éppen tálcán a kólákat barátainak a váratlan gyilkosság pillanatában. A dráma az ő tekintetéből sugárzik.

A Csornát játszó Szabó Dani az, aki meggyőzi nézőit, hogy ez a kifundált leltár-valóság, a gondosan összeválogatott rekvizitumokkal – mégis igaz. Igaz, ha ő látható a vásznon. Személyisége megbűvöli a többi amatőrt is, Újvári Csaba, Visy Bernadett, Gazdag Zsolt és Hajdú Szabolcs egészen más hangon beszélnek, másképpen mozognak, ha ő jelen van.

Ez a kisfiú nem gyerekszínész. Valami különös képességgel áldotta meg a sors. Olyan feladatokat hajt végre, olyan szerepet él meg, amelyet röpke tizenegy éve alatt nem tapasztalhatott, aligha láthatott. És amikor jelenlétének fénye kialszik, ott állnak üresen, tolakodóan az információs díszletek, mint például a karácsonyfa alól sugárzott bukaresti forradalom tévés felvételei.

Szerencsére Rózsa János a Magyar Köztársaság októberi kikiáltásáról, a köztársasági elnök választását eldöntő novemberi népszavazásról és a közelgő választásokra készülő pártosodó közélet eseményeiről nem tudósítja nézőit.

Szabó Dani varázslata bizonyítja, hogy nem a kipipálható valóságdarabkákból, a „pontosan olyan, mint az életben” reflexétől valóságos a kép a vásznon. A Félálom hőseinek számkivetettségét, drámáját a külsőséges mozaikigazságok nem hitelesítik. Rita nem a Ceauşescu-rendszer embertelensége miatt nem találja helyét a világban, Zoli kismagnóba suttogott keserveit sem magyarázza ennyire halmozottan hátrányos helyzete. Pedig a moziban bármit elhiszünk, ha képesek elhitetni velünk. Csorna képes rá. Holott tudjuk, hogy Szabó Daninak hívják. A valóság és annak ilyen-olyan mása között meglehetősen bonyolult a kapcsolat.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1991/08 52-53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4180