Film / Regény

Posy Simmonds: Gemma Bovery

Flaubert én vagyok!

Varró Attila

A kultikus képregény egyszerre mesél Bovarynéről és írójáról.

Noha manapság a klasszikus irodalom nőalakjainak a sikeres túlélést a kortárs fantasztikum mash-upjai jelentik Andorid Kareninától a vámpírvadász Jane Slayre-ig, nem is olyan rég a Büszkeség és balítélet számára még bőven elég volt az üdvösséghez, hogy (újra)írója egy hétköznapi szingli túlsúlyos testébe bújtatta hősnőjét egy középszerű romkom-lektűr kedvéért. Flaubert Bovarynéje az ezredfordulón megjelent Gemma Bovery lapjain sokkal gazdagabb képet mutat Bridget Jones-nál, nem csupán szerzője, Posy Simmonds vitathatatlan irodalmi erényeinek köszönhetően, de azon egyszerű okból is, hogy a választott médium ezúttal a képregényé, pontosabban a graphic novel-é, amelynek Simmonds egyik első brit képviselőjét jelentette a 80-as években. Noha a The Guardian képregényrovatában folytatásokban megjelenő Gemma Bovery-t számos népszerű szatirikus karikatúra-sorozat, gyermek-kiadvány és egy kíméletlen románc-paródia (True Love, 1981) is megelőzte a 70-es évek nyitányától dübörgő, termékeny pályafutás során, mégis ez a Flaubert-átirat tette az írónő nevét egyrészt nemzetközileg elismertté, másrészt irodalmi körökben is jóformán kötelező (posztmodern) hivatkozási ponttá – majd pedig ezen mű sikere nyomán készült el három évvel később a (szintén közelmúltban megfilmesített) Tamara Drewe, amelyben Simmonds immár egy Thomas Hardy-klasszikus, a Távol a tébolyult tömegtől szintúgy maró humorú női olvasatát adta.

A Gemma Bovery első blikkre jóformán hiánytalan felmondása a Madame Bovary történetének, amely gyakorlatilag korai hangosfilmes adaptációja (Unholy Love) óta vonzódik a 20. századi átdolgozásokhoz a Ryan lánya írországi nagyeposzától a new yorki divatvilágba helyezett mozipornó-verzióig: a címszereplőnő ezúttal brit bevándorló a normandiai falucskában, ahová a sivár londoni hétköznapok elől menekült bútorasztalos férjével, hogy hamarosan éppúgy ráunjon a méregdrága péksütemények és nyirkos telek vidéki életére, mint házassága szűken szabott határaira, és a helyi kastély ifjú lakójával folytatott kurta liezon után szégyen, adósságok, majd tragikus halál várja. A párbetűs eltérés azonban lényegi változtatásokat takar, amelyek jócskán túlmutatnak a kötelező kortárs módosításokon (mint a segédjegyzőből lett ételkritikus vagy a konflisból VW-furgonba helyezett vad szeretkezés). Simmonds egyfelől vérbeli posztmodern gesztusként nem csupán feldolgozza a Madame Bovary-t, de rendszeresen felbukkanó intertextként központi szerepet szentel neki a történetben az irodalombarát pék-szomszéd, Joubert révén, aki első pillanattól rabja lesz a művészet és valóság véletlen összecsengéseinek és nem csupán tudatosítja Gemmával a flaubert-i párhuzamokat (elolvastatva vele az alapregényt), de lényegi pontokon be is avatkozik az eseményekbe, még szorosabban az imádott műhöz igazítva őket (többek között az ifjú gróf nevében küldött szakító levéllel, amit egyenesen a könyvből fénymásol ki a címzettnek). Simmonds legnagyobb szerzői truvája éppen a manipulatív, viszonzatlanul szerelmes Joubert lesz, aki a képregény társ-főhősévé lép elő: alakja egyfajta Flaubert-figuraként egyrészt mesélője az eseményeknek (saját élményein túl részben a közreműködők vallomásaiból, részben Gemma hátrahagyott naplóiból felépítve meséjét), másrészt önkényes mozgatója is, aki mind kétségbeesettebben próbálja saját képére, személyes igényeihez formálni az alapmű elvárásainak minduntalan ellenszegülő női életet – míg végül a két másik központi férfialak (férj és szerető) oldalán kollektív felelőssé válik a bizarr halálesetben (lásd a hasonló írói önreflexiókban bővelkedő Tamara Drewe krimiszerző-férjének halálos balesetét).

Simmonds lenyűgöző képregényét nem csupán a tőle megszokott vitriolos humorú középosztály-kritika, az árulkodó mikrorészletekben gazdag történetmesélés, valamint a finom, elmosódó pasztellrajzokat ellenpontozó sebészi precízitású arckifejezések pompás tárháza teszi számtalanszor újrafogyasztható olvasmányélménnyé, de az a látványos küzdelem is, ami két gender-nézőpont és két médium között zajlik fáradhatatlanul. Az írónő változatos forrású szöveg-kollázsaival (levelek, naplórészletek, újságcikkek) és különféle elbeszélőivel folyamatosan megkérdőjelezi Joubert domináns olvasatát Gemma életéről, ellenszegülve mindenféle egységesítő (hím)interpretációnak, miközben a képregényrajzok olyan összefüggésekre, lehetőségekre irányítják a figyelmes olvasó tekintetét, amelyek teljesen elkerülték az írott szöveget uraló pék voyeur-figyelmét. Míg Bovaryné annak idején Flaubert „degenerált képzeletének szörnyszülötte” (idézet az 1949-es Vincent Minnelli-adaptációból), egyfajta Mrs. Hyde volt, úgy válik a Gemma Bovery-ben már maga Flaubert/Joubert a brit képregény-írónő sötét férfioldalává – egyszerre lesz zsarnoki ura és szenvedő áldozata a fikciók (ön)ámító csábításának.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2015/04 48-49. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12142

Cikk értékelése:

szavazat: 104 átlag: 5.52