KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

    
             
             
             
             
             
             
             
              
             
   2010/január
AMERIKA HÁBORÚI
• Kolozsi László: Megszállottak Amerika háborúi
• Barotányi Zoltán: Véres emlékek Az iraki konfliktus dokumentumfilmen
• Barkóczi Janka: A másik élete Izraeli-arab háborúk
BRET EASTON ELLIS
• Hungler Tímea: Nárcisz és Psycho Ellis Csodaországban
FRANCE NOIR
• Ádám Péter: A szorongás jegyében Henri-George Clouzot és a film noir
• Ádám Péter: A pokol bugyraiban
• Sepsi László: Véresen tálalva Új francia horrorfilmek
GREENAWAY
• Lajta Gábor: Mérföldnyi festett sötétség Rembrandt és Greenaway
KEN LOACH
• Gyenge Zsolt: Ha egyet láttál, mindet láttad? Ken Loach
• Takács Ferenc: Egy szelíd szabadságharcos Szabad világ, Barátom Eric
TELEVÍZÓ
• Orosdy Dániel: Kistelepesek Szomszédok
NETMOZI
• Baski Sándor: Hamarosan a mozikban A filmelőzetesek története 2.
• Hirsch Tibor: Szecskázz! You Tube-mozi
KÖNYV
• Parragh Ádám: Ömlesztett vércsoportosítás Vajdovich Györgyi – Varga Zoltán: A vámpírfilm alakváltozatai
KRITIKA
• Stőhr Lóránt: Kötél általi bizonyítás Sopsits Árpád: A hetedik kör
• Csáki Judit: Nincs kegyelem A Nibelung-lakópark
• Tüske Zsuzsanna: Drámába zárva Halálkeringő
• Nevelős Zoltán: A tükör túloldalán Doctor Parnassus és a képzelet birodalma
MOZI
• Varró Attila: A doboz
• Baski Sándor: Woodstock a kertemben
• Kovács Marcell: Hold
• Schreiber András: California Dreamin’
• Tüske Zsuzsanna: Továbbállók
• Roboz Gábor: 51-es bolygó
• Forgács Nóra Kinga: Legmelegebb nap
• Vajda Judit: Karácsonyi történet
• Parádi Orsolya: Sárkányvadászok
• Sepsi László: Pokoli édenkert
• Szabó Noémi: Derült égből szerelem
DVD
• Alföldi Nóra: Elit halálosztók
• Pápai Zsolt: Andrzej Wajda háborús trilógiája
• Kovács Marcell: Hozzátok el nekem Alfredo Garcia fejét!
• Nagy V. Gergő: Alkonytájt

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Netmozi

You Tube-mozi

Szecskázz!

Hirsch Tibor

A YouTube-on már nem előzetest nézünk, hanem mozi-zanzát.

 

A mozi-zanza célja kettős: értsük meg a történetet, és vegyük át a ritmust. A részletek ugyan lemaradtak, de attól még lendületből állhatunk majd föl a gép elől: a hangulatot fölszívtuk, a mozi megvolt megint – mert azért nem biztos, hogy elsőre így illik vele találkozni.

Tudjuk, az akciófilmek vágássűrűsége negyedszázadonként duplázódni kénytelen, de arra mégis kevesen gondoltak, mit hozhat majd snitt-pergetésben a YouTube? Van ugyebár egyszer a szem állóképet-mozgóképet megkülönböztető ingerküszöbe, és vannak a pofonegyszerű, villámgyors vágóprogramok. És ott a fiatal néző műsorórában és darabszámban mérve is elképzelhetetlenül nagy mozgókép-tapasztalata. Neki a képekből kevesebb is elég. Akkor is elég volna, ha közben nem olvasna távol-keleti képregényt is, csekélyke televízió- és komputermentes szabadidejében – de azt is olvas. Ahogy egy japán manga-hős félközeli, bekeretezett képe, forduló felsőtesttel, irányt jelző kéz- és láb mozdulattal beleélhetően ábrázol a gyereknéző számára egy olyan verekedést, mely „konzervatív akciófilmen” éppen tíz percig tartana, ugyanígy, egy valódi filmből vett mozgóképtöredék is elég neki a mese követéséhez.

A YouTube-szecskák: ezen új képességet birtokló ifjú alkotók ajándékai hasonló képességű közönségüknek. Természetesen az öt percben képpel elmesélt nagyjátékfilmet egyelőre kivédhetetlenül a paródia levegője lengi körül, még ha a szerző szándéka szerint nem is mindig akar az lenni. Viszont tanulságosak a problémák, melyeket a tömörítőnek akkor is meg kell oldania, ha vigyázó szemét csakis az ő mozgóképnyelvét beszélő rétegközönségre veti. Ilyen például a hang és szöveg problémája. Egy használható mondat mégiscsak annyi, amennyi: rövidebb persze, mint régen, de a forgatókönyvírók azért ma is képesek monológokat adni hőseik szájába, sőt, a posztmodern horror példának okáért gyakran dolgozik fecsegős szörnyetegekkel, de már egy kortárs western szűkszavúságában sem lehet annyira megbízni, mint mondjuk a hetvenes években. Vagyis az emberek beszélnek, és beszédükből rövidítve szövegtorzó lesz, ami a YouTube-os zanza-művész számára nem lehet cél.

És itt jön be a képbe a „fucking short version” mozgalom. A kifejezést nem csupán a trágár szócska miatt nem ildomos fordítanunk: a magyar változat a filmtömörítés speciális céljaira nem is volna alkalmas. A b…d meg ugyebár, röviden ejtve is két szótag, és főleg, hiányzik belőle a ritmusszabályozó kattogás. És mert nincs benne a semmiből, a csendből kitörő agresszív „k” sem. A magyar szitokszóval nehezebb lenne egy teljes filmet hitelesen összefoglalni. A játék lényege tehát, hogy az egy-két másodpercnyi töredékekből összerakott ötperces zanza hangsávján zene és zörej mellett csak egyetlen emberi szó szerepelhet, illetve annak játszi változatai: fuck-fucked-fucking…

Az első mozgalmár természetesen gengszter- és akciófilmekkel kezdte. A legtöbbet hivatkozott ősforrás a Coen fivérek Nagy Lebowskija. Aztán régi ScorseseDeNiro-klasszikusok jöttek, Dühöngő bika, Casino, és persze bármilyen hollywoodi örökdarab, ahol az ököl csattog, a torokból indulattal fölküldött „k-k-k” kattog: Drágán add az életed, Sebhelyes arcú, Acéllövedék, Félelem és reszketés Las Vegasban. És persze majdnem minden Tarantino film.

Ha tovább keresgélünk, kiderül, hogy a „fucking short version” műfajtól független találmány. Különben mit keresne Gus Van Sant Good Will Huntingja a naponta szaporodó kínálatban?

Egyébként az újabb darabokban már nem feltétel, hogy a szecskázó művész csakis a film saját anyagából dolgozzon, még ha úgy elegánsabb is. Nincs kőbe vésett szabály: lehet máshonnan való káromkodás-szótagocskát is adni a mit sem sejtő melodráma vagy vígjátékhős szájába.

Mi a fucking short version titka? Nemcsak a trágársága, arra is jó érzékkel épít, hogy az éppen kurrens hollywoodi tömegterméknek jellemzője a szerkezeti-hangulati hisztéria. A feszültségnek esnie és növekednie sokkoló váratlansággal kell: az ordítás mindig az önfegyelem baljós pillanata után az igazi, a vér ott folyik hatásosan, ahol előbb madárcsicsergést élveztünk. Ezt a rángatózást öt percben visszaadni igenis segít a „fuck” szócska. A jó megoldásokat persze nem könnyű érzékeltetni, az ilyesmit látni kell. Hogy tudni illik, fél másodperces kattanások után egy három másodperces rekedt női suttogás milyen pompásan tudja megtörni a monotóniát. A zsugorított film igencsak sajátosan állít emléket a múltnak, ami azért még úgy ahogy, jelen van. Volt egyszer egy mozi: benne mozifilmekkel…


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2010/01 46. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10013