KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

         
             
             
             
             
             
             
             
              
             
   2010/február
MAGYAR MŰHELY
• Gorácz Anikó: Filmben az igazság Beszélgetés Jancsó Miklóssal
• Kolozsi László: A metaforagyártó Beszélgetés Hajdu Szabolccsal
• Reményi József Tamás: Hiszen béke van Hajónapló ’89 – ’09
HANEKE
• Földényi F. László: A lélek kulisszái Michael Haneke: A fehér szalag
• Pálos Máté: Sokkterápia Haneke trilógiája
OLASZ POLISZ
• Pintér Judit: Távol Rómától Ermanno Olmi: Valóság és utópia
• Bikácsy Gergely: Isteni kajmánok Olasz elnökfilmek
SHERLOCK HOLMES
• Takács Ferenc: A detektív és a dandy Sherlock Holmes a moziban
• N. N.: Sherlock Holmes filmen
• Baski Sándor: Sherlock, a spíler Guy Ritchie: Sherlock Holmes
MESEDIMENZIÓK
• Géczi Zoltán: Kreatív káosz, áldott zűrzavar Mai amerikai animáció
• Szabó Noémi: Újratöltve Klasszikus gyerekmesék
• Klág Dávid: A bábok élete Anilogue
• Hámori György: Lengyel hardkor Beszélgetés Tomek Baginskival
• Sepsi László: Nextgen Avatar
• Varró Attila: Végtelen történetek Égenjárók
FESZTIVÁL
• Schreiber András: Langyosabb napok Verzió: Húsz év demokrácia
NETMOZI
• Baski Sándor: Csalfa remények A filmelőzetesek története 2
KÖNYV
• Kelecsényi László: Senki sem tökéletes 303 magyar filmszínész
KRITIKA
• Schubert Gusztáv: A lúzer utolsó éjszakája Köntörfalak
• Barotányi Zoltán: Tizenhat tonna Kapitalizmus – Egy szerelmi történet
MOZI
• Klág Dávid: Egek ura
• Vajda Judit: Mások vagyunk
• Kolozsi László: Dot.com
• Sepsi László: Pandorum
• Schreiber András: Báthory – A legenda másik arca
• Alföldi Nóra: Vén csontok
• Tüske Zsuzsanna: Hajrá Bliss!
• Kovács Marcell: Az áruló szív
• Varró Attila: Szállítmány
• Pápai Zsolt: Kádár
• Nevelős Zoltán: Mocskos zsaru
DVD
• Nagy V. Gergő: Spagetti-western kollekció 2.
• Pápai Zsolt: Zsebtolvaj
• Alföldi Nóra: 9-es terv a világűrből
• Varró Attila: Az utolsó cowboy

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Sherlock Holmes

Sherlock Holmes a moziban

A detektív és a dandy

Takács Ferenc

A racionális oknyomozás detektívfenoménját csak a hangos film tette igazán népszerűvé a mozikban.

Sherlock Holmes élt, sőt él és élni fog – legalábbis misztikus kultuszának hívei, a Sherlock Holmes-szekta beavatottjai szemében. Őket az adeptusok rendíthetetlen hite teszi képessé arra, hogy gondolkodásukban és cselekedeteikben mintegy spiritualizálják, s így átjárhatóvá tegyék azt a logikai határvonalat, amely valóságos személy és költött irodalmi alak (azaz: tény és fikció) között húzódik. Sokan vannak: tömegével zarándokolnak el a londoni Baker Street 221/b. számú házhoz (itt nem lakott – mivel sohasem létezett – Sherlock Holmes), megtöltik a világban sokfelé működő Sherlock Holmes Társaságok üléstermeit, szent szövegként olvassák, jósjelek után kutatva, a múlt, jelen és jövő rejtélyeinek kulcsát keresve, életének és tetteinek krónikáit, spiritiszta szeánszokon idézik meg szellemét, s kegytárgyként őrzik arcmásának, a jellegzetes pipás-sapkás sziluettnek, s kedvenc ruhadarabjainak, elsősorban a híres fejfedőnek turista-szuvenírként tömeggyártott másolatait. Azaz úgy viselkednek, ahogy az irodalmi kultuszok hatása alá kerülve viselkedik az ember: Veronában áhítatosan megbámulja az erkélyt, ahol sohasem zajlott le a sohasem élt Rómeó és Júlia erkélyjelenete, Dublinban elzarándokol a Clanbrassil Street 52. számú házhoz, amelynek homlokzatán emléktábla emlékeztet arra, hogy itt született Leopold Bloom, Joyce Ulyssesének hőse, aki, lévén kitalált személy, sem itt, sem máshol nem születhetett meg.

Az ír szülőktől Skóciában született orvosdoktor, Arthur (később, a búr háborúról írott munkáinak érdemei alapján lovaggá ütött, tehát: Sir Arthur) Conan Doyle (1859–1930) teremtményét nem véletlenül övezi a kultikus tisztelet és rajongás: Sherlock Holmes irodalmi megszületése után – A bíborvörös dolgozószoba (A Study in Scarlet, 1887) című Conan Doyle-regényben szerepelt először – hamarosan modern tömegkulturális mítosszá vált. Homályba borította teremtőjét, függetlenedett meséjétől, újabb és újabb feldolgozásokban éli tovább életét mind a mai napig. Alighogy megjelent a színen, máris utánozták, többnyire paródiák formájában. J. M. BarrieConan Doyle barátja, Pán Péter figurájának megteremtője – már 1893-ban paródiát írt róla, A megboldogult Sherlock Holmes címen; nem sokkal később Mark Twain 1902-es A Double-Barrelled Detective Story-jában figurázta ki Holmes nyomozási módszereit.

Mindez csupán előjele volt a Sherlock Holmesról szóló apokrif feldolgozások valóságos áradatának, amely száz év multán sem mutatja az elapadás jeleit. Ezek többféle receptre készülnek. Gyakran a történetekből kihüvelyezhető Sherlock Holmes-életrajz egyik vagy másik homályos pontja szolgál kiindulással. Például a legeslegelső Holmes-történetben (Botrány Csehországban) megjelenő Irene Adler titokzatos figurája, akinek sikerül túljárnia Holmes eszén: vele regények tucatjai foglalkoznak, melyekben Holmes titokban elvett feleségeként, sőt gyermeke anyjaként jelenik meg. (Holmes fiát John Lescroart Holmes fia (1986) és Raszputyin bosszúja (1987) című regényében Auguste Lupának hívják, aki később – sejtetik a regények – Nero Wolfe-re változtatta a nevét. Laurie R. King 2009-ben megjelent regényében, A méhek nyelvében szerepel egy Damian Adler nevű festőművész, aki Holmes és Irene titkos viszonyának a gyümölcse.)

Egy másik recept: az apokrif iratokban Sherlock Holmes gyakran találja magát szemben a tömegkultúra más mitikus figuráival. A sort alighanem Maurice Leblanc 1905-ös novellája, a Sherlock Holmes túl későn érkezik nyitotta meg, amelyben Sherlock Holmesnak Arsène Lupinnel, az úri betörővel kell felvennie a harcot. Azóta se szeri, se száma a regényeknek és elbeszéléseknek, amelyekben együtt szerepel Drakula gróffal, Dr. Jekyllel, Fu Manchuval és a többiekkel.Kim Newman Anno Dracula (1992) című regényében Drakula Nagy-Britannia uralkodója, s a hatóságok a vámpír-rezsim ellen szót emelő Holmes-t egy sussexi koncentrációs táborba zárják.

Történelmi alakokkal is dolga támad a zseniális amatőr detektívnek. A nyolcvanhat éves Holmes Churchill utasítására a náci Németországban keresi egy szörnyű titok nyitjátSam North A Nibelungok átka (2005) című regényében. A tibeti Jamyang Norbu regénye, a Sherlock Holmes mandalája: a hiányzó évek (1999) lapjain az Indiában és Tibetben kalandozó Holmes a Dalai Lámával találkozik.

És Holmesnak természetesen foglalkoznia kell korának legnagyobb bűnügyi rejtélyével, Hasfelmetsző Jackkel is. Mégpedig számtalan változatban: belekezdeni sem érdemes azoknak a regényeknek és elbeszéléseknek a felsorolásába, amelyek lapjain Sherlock Holmes a whitechapeli gyilkosságok rejtélyére igyekszik fényt deríteni. De mindenképpen megemlítendő John Lennon, a popzene világából ismert angol szerzőAnne Duffield példátlan ecsete című elbeszélése, amelyben „Serló Holmész” és hűséges barátja, „doktóber Watsora” próbálják megállapítani „Hasfejlesztő Jack” vagy – más néven – „Hajmeresztő Csekk” kilétét. (Az eredetileg 1965-ben megjelent szürrealista-dadaista szövegblődli magyar nyelvű változata az Égtájak 1971 gyűjteményben olvasható, Révbíró Tamás ihletett fordításában.)

Ennek a sikernek, a páratlan korabeli népszerűségnek és a még ennél is páratlanabb utóéletnek nyilván számos oka volt, beleértve természetesen a véletlen szerencsét is. A lehetséges okok közül kettőt mindenesetre érdemes futólag érinteni.

Az egyik ok műfaj- és sajtótörténeti. A bűnözés születésétől fogva témája az újkori elbeszélő-irodalomnak (már Daniel Defoe is írt ilyen témájú regényeket a XVIII. század első évtizedeiben), de a novella-terjedelmű bűnügyi elbeszélés műfaja (a hőstípust, a hatósággal hol békés és törvényes egyetértésben dolgozó, hol veszedelmes külön utakon járó amatőr detektívet is beleértve) ekkoriban, az 1880-as, még inkább az 1890-es években kristályosodik ki végleg, s válik egyben igen népszerűvé. Conan Doyle kétségkívül a műfaj úttörője volt – egyetlen fontosabb előképeEdgar Allan Poe bűnügyi történeteiben, s Poe amatőr detektív-figurájában, C. Auguste Dupinben ismerhető fel. Sherlock Holmes irodalmi beérkezésének az évtizede, az 1890-es évek Londonja egyébként egy új típusú sajtótermék, az illusztrált magazin diadalának is tanúja: tucatnyi ilyen képes újság jelenik meg, s hozzájuk csatlakozik az 1890-ben induló Strand, amelyben 1891 és 1892 között napvilágot lát és zajos sikert arat a Sherlock Holmes-történetek első szériája (az 1893-as könyvváltozatban a Sherlock Holmes kalandjai címet kapja a sorozat). A siker nem kis részben a műfaj és a publikációs forma szerencsés találkozásának volt köszönhető – a novellákkal ellentétben Conan Doyle két korábbi Sherlock Holmes-regénye, A bíborvörös dolgozószoba (1887) és A Négyek jele (The Sign of Four, 1890) visszhangtalan maradt.

Conan Doyle úttörő volt, de nem volt egyedül. Nagyjából ugyanebben az évtizedben kezdődik el, részben már az ő példáját követve, egy sor bűnügyi szerző pályafutása: a korszak magazinjai rendszeresen közlik olyan kiválóságok detektív-történeteit, mint például A vörös pimpernel-ről és magyar őseiről ismert Orczy bárónő, vagy R. Austin Freeman, akinek detektív-hőse, Dr. Thorndyke elmeélben bízvást felveszi a versenyt Sherlock Holmes-szal. Valami azonban el is választja Holmes figuráját riválisaitól, s egyben fölébük is emeli, különösen mitikus potenciál tekintetében. Az 1890-es évtized ugyanis Angliában nem csupán a képes magazinok és a bűnügyi történetek évtizede volt, hanem a dekadenciáé és a dekadens irodalmi rémségeké, Oscar Wilde és a Dorian Gray arcképe (1891), illetve Bram Stoker és a Drakula (1896) évtizede is. Ez a korhangulat – az élet- és természetellenesség kultusza, a műviség hitvallása, a pozőrség étosza – éltetni ugyan nem éltette Sherlock Holmes alakját, de mindenképpen nyomot hagyott rajta. A férfitársaságban remeteként élő agglegény, aki a megoldhatatlannak látszó bűnügyek megoldásában találja meg az őt egyedül stimuláló élményt, s ha épp nincs kéznél ez az ajzószer, kokaint injekcióz magába; akit a maga természetellenes és emberfeletti adottságai kizárnak a normalitás világából, és szembeállítanak a Dr. Watson-féle derék átlagemberekkel; akit sápadt arcszíne, arisztokratikusan aszténiás alkata, szeszélyes viselkedése és különc öltözködése – bizarr sapkája (a deerstalker hat) és nagygalléros köpönyege (az Inverness cape) – késő-viktóriánus dandyvé avat – a dekadens Művészlét, a haláltól megjelölt Szuperember-sors nem is olyan nagyon távolról Dorian Grayre és Drakula grófra emlékeztető megtestesítője is.

A film ezt a figurát fedezte fel magának, s formálta mitikus ikonná és idollá. Már a némafilm-korszak is mutatott érdeklődést: Douglas Fairbanks egy 1916-os burleszkfilmben a kokainfüggő Holmest alakította karikaturisztikusan (The Mystery of the Leaping Fish), 1924-ben Buster Keatonnal készült film Ifjabb Sherlock címmel. A figurához persze hozzátartozik a logika, az érvelés, a kérdezz-felelek, azaz a beszéd, és evvel meg kellett várni a hangosfilmet – Drakula tökéletes vámpír némafilmen is, Holmes csupán fél-szuperember, vagy talán annyi sem.

Az első egész estét betöltő Sherlock Holmes-film Conan Doyle első Sherlock Holmes-regényének a címét viseli – bár az 1933-ban bemutatott A bíborvörös dolgozószobának (Edwin L. Marin rendezése) nem sok köze van a könyv cselekményéhez. Technikailag kezdetleges, bár kétségtelenül borzongató korai noir-szerűség. Holmes végül diadalmaskodik a pénzsóvárság motiválta gyilkosság-sorozat tettese felett. Sajnos, mindvégig semmitmondó polgári ruhát visel, a később már kötelező ruhadarabokkal és kiegészítőkkel itt még nem találkozunk.

Filmes diadalútja igazából 1939-ben kezdődik el. Ekkor forgatják le annak a film-szériának az első két darabját, a Sherlock Holmes kalandjait (The Adventures of Sherlock Holmes) és A sátán kutyáját (The Hound of the Baskervilles), amelyből az utolsó, tizennegyedik (!) film 1946-ban készül majd el, Dressed to Kill (Gyilkossághoz öltözve) címmel. (Történetesen ugyanaz volt a címe, mint Brian de Palma 1980-as krimijének.) Mind a tizennégy filmben a dél-afrikai születésű angol színész, Basil Rathbone játszotta Sherlock Holmes-t, melyhez a piknikus alkatú, bajuszos Nigel Bruce szekundált Dr. Watsonként.

Rathbone a jelek szerint egyszer s mindenkorra rögzítette Sherlock Holmes filmes ikonjának körvonalait: a – mondjuk így –Don Quijote-i archetípust. Kisebb mértékben ugyan, de ez Dr. Watson Sancho Panzájára is áll: Nigel Bruce óta kötelezően alacsonyabb, lehetőleg piknikus, a kortalan Holmes-hoz képest éltesebb, s mindenképpen bajuszos figura. A Sherlock Holmes kalandjai néhány további kötelező elemet is tartalmaz: például a film meteorológiai főszereplője, egyben a későbbi Sherlock Holmes-filmeknek is vissza-visszatérő atmoszferikus kelléke a londoni köd. Megjelenik benne Holmes ellenlábasa, a zseniális és gonosz Moriarty professzor, valamint – a film vége felé – a dearstalker is.

A másik film, A sátán kutyája (Sidney Lanfield rendezése) annyiban érdekes, hogy ez az első igazi Conan Doyle-adaptáció. Az előző munka, mint ahogy a Sherlock Holmes-filmek általában, átveszik aConan Doyle-figurákat és a novellák számos motívumát, de többnyire önálló, az eredeti elbeszélésektől független történeteket mesélnek el. Kivétel éppenA sátán kutyája, amelynek későbbi feldolgozásai, az 1969-es, Terence Fisher rendezte változat, sőt az 1978-as, Tom Cook és Dudley Moore-féle „Monty Python-osított” variáns is (Paul Morissey rendezése) tartják magukat az irodalmi eredetihez, a figurák és a cselekmény alapvonalai tekintetében legalábbis.

A Sherlock Holmes filmipar­-filmfolklór egyik ágazata a szépirodalmi feldolgozásokat követi, amikor a Holmes-történetet a Hasfelmetsző Jack-üggyel hozza összefüggésbe. Az 1965-ös Tanulmány a rettegésről, melyet James Hill rendezett, afféle korai retro, az 1890-es évek East End-i nyomorúságának és piszkának gondos rekonstrukciója, ragyogó kocsma-jelenetekkel és megrázó ingyenkonyha-képekkel, sok feszültséggel és igen ravaszul pergetett cselekménnyel, valamint a szükséges mértékű ironikus távolságtartással. A Holmest játszó John Neville gondosan Basil Rathbone-ra veszi a figurát, Donald Houston Dr. Watsonja itt is piknikus.

Komolyabb és nagyra törőbb opusz volt aMurder by Decree (Gyilkosság felsőbb utasításra), Bob Clark 1979-es Sherlock Holmes – Hasfelmetsző Jack-filmje. Talán túlságosan is komoly. A sztár-szereposztás (Christopher Plummer, James Mason, David Hemmings, Donald Sutherland, John Gielgud és sokan mások ugyanebből a súlycsoportból) „mondanivalós” ügy szolgálatában áll. A hetvenes években többen is előálltak a Hasfelmetsző Jack-ügy kapcsán avval a kombinációval, amely szerint a királyi család egyik férfitagja, netalán maga a trónörökös lett volna a whitechapeli gyilkosságok tettese, s az ügy azért maradt felderítetlen, mert magasabb érdekekre tekintettel kormányzatilag eltussolták. A film ezt a teóriát követi. Mindenre gondosan kitér, lerántja a leplet a cinikus és elvetemült kormányzati machinációkról, az eltussolás tudományos és orvosi segéderőiről, de az ügyben érintett radikálisok, anarchisták és szabadkőművesek kétértelmű viselkedését sem hagyja szó nélkül. Nagyon rendes, nagyon jó szándékú, nagyon unalmas munka.

Jobban járunk a könnyedebb és komolytalanabb feldolgozásokkal, a mítoszt kedélyes iróniával le-lebontó paródiákkal-travesztiákkal. Billy Wilder 1970-es mókája, a Sherlock Holmes magánélete a mítosz elfojtott szexuális vonatkozásait piszkálja meg kajánul: az együtt élő két agglegény a film során meleg hírbe kerül, Watson gyanút fog, hogy Holmes életében talán sohasem volt nő, aztán persze minden (azaz semmi sem) tisztázódik.Thom Eberhardt Sherlock és én (Without a Clue – 1988) című komédiájában fordul a kocka: Sherlock Holmes részeges semmirekellő, bukott színész (Michael Caine játssza), akit az igazi ész, Dr. Watson (Ben Kingsley) bérelt fel, mintegy álcázásul.

És jók a tv-sorozatok is. Részben azért, mert természetesebb módon tudják megőrizni az irodalmi alapanyagot, hiszen egy Sherlock Holmes történet minden fontosabb részletében elfér egy folytatásban. De azért is, mert rendező és színész is intimebb körülmények között, cizelláltabb végeredménnyel tud a figurán dolgozni: Jeremy Brett a Granada TV 1984 és 1994 között készült Sherlock Holmes-sorozatának negyvenegy epizódjában Basil Rathbone méltó utódaként teremtette újjá Holmest, populáris ikonként és magaskulturális idolként egyaránt.

Sherlock Holmes tehát halhatatlan, mint minden mítosz. Ha aggódnánk életéért, megnyugodhatunk – itt van újra, ezúttal Guy Ritchie filmjén, és itt lesz, újra meg újra, jövőre és azután is. És itt is marad, Don Quijote, Hamlet, Faust és Don Juan társaságában – talán nem szorosan mellettük, az aranyérmesek között, de mindenképpen dobogós helyen.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2010/02 28-32. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10058