KritikaMátyássy Áron: ÁtokApáról fiúraVajda Judit
A családfő temetése lavinát indít el a gyászoló família életében, a balatoni idill rémálommá válik. Művészi szappanopera az Utolsó idők rendezőjétől. Rendhagyó temetésre gyűlik össze a Balatonnál a középosztálybeli Szalay család. A szelíd anya, Lula, brüsszeli EU-s munkájából német szerelmével a lány, Eszter, öccse, Marci (egy igazi tahó, aki még akkor is bunkó, amikor kedves), továbbá felesége, a morcos Kata és 14 éves kislányuk, a visszahúzódó és sokszor mellőzött Luca érkezik az apa hamvait a tóba szórni. István halála azonban olyan lavinát indít el a gyászoló család életében, amire egyikük sem számított – a családfő ugyanis nemcsak a budapesti lakást, a szőlőt a pincével és a balatoni villát hagyja rájuk… A címbeli Átok így nemcsak a szőlő, illetve az abból termelt bor fantázianevére vonatkozik, hanem kiterjeszthető, hiszen csakhamar szó szerint is átokká válik az atyai örökség.
A halott apa sötét titkáról a négyrészes mű második epizódjában hullik le a lepel, és ezt követően ennek fényében tárulnak fel a viszonyok, a valódi érzések. A keserű hagyaték próbájává válik nemcsak a szerelemnek, a szeretetnek, de mágnesként vonzza magához a többi tragédiát, melyek egymásnak dőlő dominóláncként érkeznek szép sorban. Lassanként pedig mindenkiről lepattogzik a máz: a szélsőséges, feszült helyzetben kiderül, ki mit gondol és érez valójában.
A 41. Magyar Filmszemlén a legjobb tévéfilmnek járó fődíjat elnyert Átok több szempontból is nagyjátékfilmes invencióval készült (nem véletlen, hogy Mátyássy Áron minisorozatának négy része egyben, egy 100 perces film formájában a moziforgalmazásba is eljutott). Remekül kidolgozottak a figurák. Még a pár vonással felrajzolt karakterek is életre kelnek – Marci haverjai is rendelkeznek például olyan egyénített vonásokkal, melyeknek köszönhetően emlékezni fogunk rájuk még akkor is, ha épp csak felvillannak egyszer-egyszer (egyikük például nem tudja megjegyezni barátja feleségének a nevét, és rendszeresen máshogy szólítja). A jól eltalált karaktereket elsőrendű színészi játék kelti életre – Bánsági Ildikótól vagy Tilo Wernertől ez persze nem meglepő; sokkal szokatlanabb azonban, hogy létrejött az a szerencsés és ritka helyzet, hogy még a gyerekszereplők is hibátlanul játszanak.
Az alkotást ezenkívül az operatőri munka is a tévéfilmes átlag fölé emeli: a Győri Márk fényképezte filmet nem uralják el a belsők, csodálatos fényekkel megragadott külsők egész sorát látjuk, és a plánozás sem tipikusan tévés. Totált (tájképet) és premier, sőt szuper plánt egyaránt kapunk, és még a váltakozásukból keletkező feszültségre is nagyban építenek az alkotók, ahogy gyakoriak az extrém kameraállások is. Művészi kifejezőeszközként pedig afféle gyorsmontázsokként sokszor villannak fel a hősök hangulatát tükröző vágóképek a különféle tárgyakról, a természetről, a táj részleteiről.
Nem szabad ugyanakkor elfelejtkezni róla, hogy az Átok mégiscsak igazi szappanopera – mind tartalmi, mind formai eszközeit tekintve. A 25 perces epizódokból álló mű melodrámai alaphelyzetből indul (haláleset, sötét titok a múltból), és a többi szappanoperához hasonlóan már-már természetellenesen halmozza a katasztrófákat és a szélsőséges határhelyzeteket. A baljós történéseket fenyegető zene jelzi, egy-egy rész pedig általában súlyos, váratlan vagy drámai helyzettel, esetleg kétséges kimenetelű eseménnyel (cliffhangerrel) zárul (van, hogy egy nyugtalanító rosszulléthez érkező mentőautóval, van, hogy megválaszolatlan lánykéréssel búcsúzunk a hősöktől). Jellemző ezen kívül a véletlenre építő dramaturgia, ami főleg az utolsó részben válik feltűnővé (és zavaróvá). Az Átok viszont nem a végtelenségig nyújtott széria, csak minisorozat, nem dolgozik tehát annyi epizóddal, mint a többi szappanopera – és ez végül hiányérzetet kelt a közönségben. Az alkotás ugyanis nem véget ér, hanem egyszerűen csak félbeszakad, ami nemcsak azért probléma, mert a konzervatívabb tévés műfajokban a néző nem szereti a nyitott befejezést, hanem mert – ha az események további menetének egy része ki is található – több figura sorsa is elrendezetlenül, megoldatlanul marad.
Szórványos hibái ellenére azonban az Átok – sajnos és szerencsére – igazi fehér holló: egy igényes és művészi kortárs tévés munka. Olyan, amiből ha több hasonlót adnának, akkor a televízión keresztül is valódi értékhez juthatnánk.
ÁTOK – magyar, 2009. Rendezte: Mátyássy Áron. Írta: Gál Péter, Szászi Zsuzsanna, Tóth Csaba és Zakál Edit. Kép: Győri Márk. Zene: Hérincs Dániel. Vágó: Gothár Márton. Hang: Hollósi László. Producer: Fodor Gergely. Szereplők: Bánsági Ildikó (Lula), Pálfi Katalin (Eszter), Hevér Gábor (Marci), Szamosi Zsófia (Kata), Tilo Werner (Patrice). Gyártó: Budapest Film Produkciós Kft. Forgalmazó: Filmklik. 100 perc.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 855 átlag: 5.47 |
 |
|
