KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
   2010/augusztus
CANNES
• Schubert Gusztáv: Kóbor lelkek Cannes
• Nánay Bence: Az utolsó szürrealista Weerasethakul stílusa
• Nánay Bence: Az utolsó szürrealista Weerasethakul stílusa
MAGYAR MŰHELY
• Muhi Klára: Tisztább ambíciókkal Beszélgetés Kőrösi Zoltánnal
HOPPER
• Nevelős Zoltán: Nincs esélyed Dennis Hopper, a filmrendező
• Kubiszyn Viktor: Az őrület csúcsain Dennis Hopper, a színész
KÖNYV
• Bikácsy Gergely: Halálkamaszok Pier Paolo Pasolini: Utcakölykök
VAD KÖLYKÖK
• Orosdy Dániel: Pokolfattyak Vad kölykök a mozivásznon
• Alföldi Nóra: A lányok nem sírnak
ISKOLAFILM
• Sepsi László: A katedra árnyéka Tanárok filmen
• Barkóczi Janka: Tanult reménytelenség Magyar iskolafilmek
AKCIÓMOZI
• Géczi Zoltán: Tekerd vissza, haver! A ’80-as évek akcióhősei
TELEVÍZÓ
• Baski Sándor: Élményközvetítés Kommentátorok a focivébén
HATÁRSÁV
• Palotai János: Filmfestmények Kovásznai-kiállítás
KRITIKA
• Gyenge Zsolt: A ragaszkodás kórképe Patrice Chéreau: A hajsza
KÖNYV
• Varga Zoltán: A Hitchcock-vászon titkai Hitchcock – Kritikai olvasatok
FILM / REGÉNY
• Varró Attila: Rossz vér Thomas Cobb: Crazy Heart
• Pápai Zsolt: Delirált remény Scott Cooper: Őrült szív
MOZI
• Pápai Zsolt: Hét perc a Mennyországban
• Varró Attila: Mr. Nobody
• Kolozsi László: Élek és szeretek
KRITIKA
• Szabó Noémi: Alkonyat 3: Napfogyatkozás
MOZI
• Vajda Judit: Kéjjel-nappal
• Forgács Nóra Kinga: Szívrablók
• Vörös Adél: Nagyfiúk
• Zalán Márk: Levelek Júliának
• Sepsi László: A Szupercsapat
• Roboz Gábor: Az utolsó léghajlító
KRITIKA
• Baski Sándor: A kilencedik légió
MOZI
• Barkóczi Janka: Bűn és büntetlenség
DVD
• Pápai Zsolt: Halálos tézis
• Sepsi László: Marsbéli krónikák I–III.
• Alföldi Nóra: Két kopper
• Varró Attila: Gyilkosok szentélye

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Könyv

Hitchcock – Kritikai olvasatok

A Hitchcock-vászon titkai

Varga Zoltán

A szűkös Hitchcock-szakirodalom új kötete a Lacan, Derrida, Deleuze terminológiájában jártas egyetemistákat célozza meg.

 

Shakespeare és Hitchcock életművének szembeötlő hasonlósága, hogy – alábecsülve is – könyvtárnyi szakirodalmat halmoztak föl róluk. Alighanem Alfred Hitchcock az a filmrendező, akiről a legtöbb elemzést vetették papírra. A magyarul is hozzáférhető Hitchcock-szakirodalom sajnos módfelett szegényes, a Truffaut–Hitchcock alapvetést leszámítva könyvterjedelmű munkából kevés akad; folyóiratokban napvilágot látott cikkeket s tanulmányokat illetően már kedvezőbb a mérleg, persze így is nagyságrendekkel a nemzetközi kínálat alatt marad. Ebből a hiányból farag le a Szegedi Tudományegyetem oktatója, Füzi Izabella által szerkesztett tanulmánykötet, az Apertúra Könyvek első darabja, a Hitchcock. Kritikai olvasatok. A könyv tárgya azonban csak részben a rendező, az írások inkább ugródeszkának használják Hitchcock életművét vagy annak rétegeit, hogy a maguk elméleti feltevéseit megfogalmazzák. Így a könyv a Hitchcock-szakirodalomnál is ritkább műfaj pótlására tesz kísérletet a hazai szakkönyv-állományban: elsődlegesen a filmtudomány többé-kevésbé aktuális megközelítéseit hivatott bemutatni (ilyen ambíciójú szöveggyűjtemény hat éve jelent meg, A kortárs filmelmélet útjai). Ha ugyanis a kötetet Hitchcock-könyvként olvasnánk, vitatható kérdésekbe ütköznénk. Bár az szerencsés, hogy az agyonelemzett Psychót egyik tanulmány sem boncolgatja, az már furcsábban hat, hogy az életmű első évtizedének – lássuk be, nem véletlenül elhanyagolt – tételei aránytalanul nagy teret kapnak, az egyik leghosszabb tanulmány (szerzője Christopher Morris) tárgyát képezik olyan szempontból, amelyet alkalmasint későbbi Hitchcock-filmekben gyümölcsözőbb lenne vizsgálni. Szintén bírálható Francesco Casetti tanulmányának beválogatása, amely a Rémület a színpadont egy Antonioni-filmmel veti egybe, ám inkább egymás mellé helyezi őket, mintsem párhuzamos olvasatukra törekedne. A kötetben a legtöbbször hivatkozott s legihletettebben elemzett művek a Hátsó ablak és a Zsarolás (teljes tanulmányok foglalkoznak velük), s kiemelt figyelmet kap még A gyanú árnyékában, az Idegenek a vonaton, A tévedés áldozata és a Szédülés – érdekes viszont, hogy az elemzések számára is roppant provokatív Madarakkal egyik szöveg sem foglalkozik részletesen. Helyesebb hát, ha a kötet címének második felére, a kritikai olvasatokra helyezzük a hangsúlyt, vagyis azokra az elméleti irányzatokra, amelyek szemüvegén keresztül közelítünk a művekhez. A könyv szerkesztőjének bevezető tanulmánya és a nyolc külföldi szerző szövege mind a Hitchcock-életmű és -szakirodalom, mind az elméletek terén széles körű tájékozottságról tanúskodik, ám jobbára tartózkodnak a közérthetőségtől. Legnagyobb súllyal – élen a Ljubljanai Egyetem professzoraival – a lacani pszichoanalízis, valamint a derridai, de man-i dekonstrukció képviselteti magát, e hírhedten bonyolult, avagy túlbonyolított gondolatrendszerek. Ezekhez képest a feminista értelmezés, a kijelentés-elmélet, de még a deleuze-i film-filozófia is világosabbnak tetszik – a kötet legnagyobb hiányossága, hogy nem nyújt segítséget az olvasónak az eligazodáshoz: nincs olyan bevezető, amely elmagyarázná a szövegek megértéséhez szükséges fogalmakat és szakkifejezéseket, s nem vázol föl átfogó képet arról sem, hogy milyen módon épülnek egymásra ezek a sok tekintetben átfedést mutató megközelítések. Nem egyértelmű, hogy miért pont ezek a szövegek, s nem mások képviseltetik akár a Hitchcock-recepciót, akár a (film)tudományt foglalkoztató problémákat. Minthogy az írások megértése komoly elméleti jártasságot követel az olvasótól, ez rendkívül leszűkíti a kötet célcsoportját (elsősorban a felsőoktatáshoz kötve önmagát). Különös paradoxon ez: a közönséget leginkább megszólító szerző a filmről való gondolkodás legexkluzívabb közegének vált fétisévé. Ennek megvannak az előnyei és a hátrányai: az egyes filmekről gondolatgazdag és megvilágító elemzések születtek (mint a Zsarolás női nézőpontú elemzése, a Hátsó ablak és a tekintet problémája, A tévedés áldozata mint a modern filmhez legközelebb jutó Hitchcock-opusz, vagy a rendező sajátos suspense-dramaturgiájának taglalása), ugyanakkor igazolódni látszik Ado Kyrou 1957-ben, azaz a filmelmélet fölfutásának hajnalán (!) fogant állítása, miszerint „Hitchcock egy vászondarab, amelyre mindenki elméleteket hímez”. Miközben a rendező életművének újrafölfedezésére sarkall, a Hitchcock. Kritikai olvasatok efféle dilemmákkal is szembesít.


Apertura, 2010.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2010/08 51-51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10241