KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
   2011/október
A GYILKOS LELKE
• Mezei Sarolta: „Akarsz-e játszani halált?” [RÉSZLET] A slasher pszichológiája
NEKROLÓG
• Gazdag Gyula: Romvári József 1926–1911
MALICK
• Varga Dénes: A felperzselt Éden Terrence Malick: táj és természet
• Hubai Gergely: Mozart, Wagner, Zimmer Malick filmzenéi
IZLAND
• Tornai Szabolcs: Retrómorál Baltasar Kormákur
• Géczi Zoltán: Észak-déli átjáró Lélegezz!
• Pintér Judit Nóra: Sorsvesztők Izlandi vérvonal
A GYILKOS LELKE
• Szabó Ádám: Hideg, sötét csendben Bérgyilkosballadák
• Varró Attila: Öreg gyilkos Harry Brown
APOKALIPSZIS ÉS MELANKÓLIA
• Pintér Judit Nóra: A magányos bolygó Melankólia
• Baski Sándor: Az apokalipszis melankóliája Határhelyzetek
VALÓSÁGMÁSOLATOK
• Jankovics Márton: Megkettőzve Hasonmás-filmek
• Király Hajnal: A hely szelleme Utazások Itáliába
HATÁRSÁV
• K. Horváth Zsolt: Dada és humor A.E. Bizottság: Jégkrémbalett
TELEVÍZÓ
• Huber Zoltán: Az informáltság illúziója Gazdasági hírek
FILMHÉT
• Buglya Zsófia: Globálkolorit Osztrák Filmhét
FILM / REGÉNY
• Varró Attila: Ford Scorpio James Sallis: Drive
• Sepsi László: Amerikai kelepce Nicolas Winding Refn: Drive – Gázt!
KRITIKA
• Vajda Judit: Négy évszak meséi Mike Leigh: Még egy év
• Kovács Kata: Hideg sör, gyönyörű lányok Sofia Coppola: Made in Hollywood
• Gorácz Anikó: Iskolapéldák Iskolák és rendszerek
• Palotai János: Művészettörténet-írás kamerával A Nyolcak nyomában; Átrajzolt film
• Pápai Zsolt: Fertelmes felvilág A vizsga
MOZI
• Zalán Márk: Egy fehér, fehér világ
• Nevelős Zoltán: Animal Kingdom
• Alföldi Nóra: Őrült, dilis, szerelem
• Pápai Zsolt: Submarine
• Baski Sándor: Pótpasi
• Forgács Nóra Kinga: Angèle és Tony
• Roboz Gábor: Néma csönd
• Varga Zoltán: Végső állomás 5 – 3D
• Sepsi László: Végső állomás 5 – 3D
• Szabó Noémi: Jane Eyre
• Kovács Marcell: Cápák éjszakája 3D
• Tüske Zsuzsanna: Colombiana
• Varró Attila: Fertőzés
• Vajda Judit: A guardista
• Sepsi László: Johnny English újratöltve
DVD
• Varga Zoltán: Szex a neten
• Pápai Zsolt: Közös titkunk
• Sepsi László: Pokolba az élettel

• Vincze Árpád: Kutyahideg
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: PAPÍRMOZI

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

A gyilkos lelke

A slasher pszichológiája

„Akarsz-e játszani halált?” [RÉSZLET]

Mezei Sarolta

A gyilkosság őrülete felé vezető út olykor gránitkemény rációval van kikövezve. Szadizmus, agresszió és élvezet a Fűrész-sorozatban

A posztmodern horrorfilmek egyre nagyobb mértékben végzõdnek apokaliptikus képekkel. Ezekben a filmekben nincsenek túlélõk, nincs kiút a pokolból, kizárólag a vágások, a fájdalom és a halál marad. A horrorfilm-kritikusok egyetértenek abban, hogy a kortárs horrorfilmek végérõl valóban hiányzik a feszültség feloldása. Douglas L. Rathgeb szerint „a kortárs horrorfilmekben a zsákosember megeszi a gyerekeket és elpusztítja Játékországot”. Jody KeisnerIsabel Cristina Pinedo elméletére építve – azt vallja, hogy „a logika és a tiszta ész elbukik ezekben a filmekben, és azok, akik ezeket használják a túlélés eszközeként, szintén elbuknak”.

A horrorfilmek ugyan idõvel véget érnek, hatásukat tekintve azonban folytatólagosak maradnak: elkísérnek minket a fürdõszobába, bekúsznak az ágyunkba, azaz kilépnek a filmes illúzió keretei közül. Ez a jelenség a kortárs horrorfilm lényegeként értelmezhetõ: ebben a horrorfilmes valóságban a transzgresszióé, az összes lehetséges határ megszegéséé a fõszerep. Ennek legfontosabb következménye az, hogy a meglévõ határok elmosásával a horror lényege és az ember legnagyobb félelme bukkan a felszínre – a mindenre kiható határtalanságból fakadó félelem, a határok elmosódása valóság és illúzió között.

Az egyik nagysikerû amerikai slasher horrorban, a Fûrészben (Saw) megjelenõ agressziót és élvezetet vizsgálva keresem a választ: hol kezdõdik a szadizmus, és hol az agresszió, hogyan ölt formát az áldozat és hogyan a gyilkos, és ezen kapcsolódási pontokban hogyan értelmezhetõ az élvezet? Ennek érdekében elõször a szereplõk egymáshoz való viszonyát (mint a szadizmus és agresszió alapját), majd a nézõ filmes élvezetét kell majd szemügyre venni. Laura Mulvey A vizuális élvezet és az elbeszélõ film címû tanulmányában azt mondja, hogy „a szadizmus cselekményt követel”, mert, ahogyan a pszichoanalízis fogalmaz, a szadizmus (és az agresszió) pszichés folyamatai a tudattalan külvilágra kivetített reakciói (Metropolis, 2000/4.). Sigmund Freud írja, „normálisan számunkra semmi sem bizonyosabb, mint saját magunknak, saját énünknek az érzése. Ez az én számunkra önállónak, egységesnek, minden mástól jól elkülönültnek tûnik”. Minden érzelmi megnyilvánulás az én és a külvilág közötti kölcsönhatás eredménye. Az agresszió és fõként a szadizmus is ilyen lelki folyamatok következménye. Mivel e két pszichés jelenség sok közös vonást tükröz, úgy tûnhet, hogy néhány esetben felcserélhetõk, ám a kettõ között lényeges különbségek fedezhetõk fel: a szadizmus mozgatórugója az élvezet átélése, míg önmagában az agresszió független az ilyesfajta érzésektõl.

*

„Nem szelíd társadalomban élünk.” L. T. Woodward ezzel a mondattal nyitja Szadizmus (Sadism) címû könyvét, utalva ezzel a társadalom pszichés torzulásokkal teli mivoltára. Freud imént idézett esszéje, a Rossz közérzet a kultúrában óta feltételezhetjük, hogy a szadizmus egy, a kultúra által terjesztett betegség eredménye: „az ember azért lesz neurotikus, mert nem képes elviselni a csalódások tömegét, melyet a közösség kulturális ideáljai szolgálatában reáró”. A szadizmus pszichés zavar eredménye, amely a vágy elfojtásának és annak általában valamely élõlényre történõ kivetülésének eredménye. Freud a Három értekezés a szexualitásról címû mûvében megpróbálja megfogalmazni, mi a szadizmus valójában. „A szadizmus és mazochizmus a perverziók közt külön helyet foglalnak el, mert a cselekvõképesség és a szenvedõlegesség közti ellentét, mely lényegüket alkotja, a nemi élet általános jellemvonásaihoz tartozik.” Freud tehát egyértelmûen a szexualitáshoz és a hatalmi relációkhoz köti e két jelenséget. Lynn S. ChancerErich Fromm elméletét alapul véve – úgy gondolja, hogy a táradalomban betöltött szerepeink is folyamatosan fennálló és alakuló szado-mazochisztikus azonosulások eredményei: „az emberek nagy részében azon esetleges indíttatásból alakul ki a szadista és mazochista karakterszerkezet, hogy a modern társadalom nem képes megadni a közösség és a valahová tartozás biztonságos érzését”.

A Fûrész-filmekben a legproblematikusabb pont: annak eldöntése, hogy beszélhetünk-e szadizmusról: a filmet nehéz a szadizmust megjelenítõ alkotásként tárgyalni, hiszen épp az hiányzik belõle, ami a libidinális energiák elvezetésére szolgál és a szadizmus alapját képezi, a mindent elsöprõ élvezet érzése, viszont az ehhez az érzéshez szükséges összes feltétel teljesül. Ezek a filmek egy halálos beteg emberrõl, Jigsaw-ról (a „kirakós gyilkosról”) szólnak, aki önpusztító életet élõ áldozatait meg akarja tanítani arra, hogy jobban értékeljék életüket és az egészséges testet, amely megadatott nekik. A próbatételek összeállításakor rendkívüli kegyetlenséggel, saját készítésû eszközöket erõsít az áldozatok testéhez. A teszteken a halál elkerülésének egyetlen módja a csonkítás, vagy még gyakrabban az öncsonkítás. Jigsaw áldozatai tehát saját magukat hajszolják a halálba, ha úgy tetszik, addigi életük (ön)pusztító folyamatának betetõzéseként. Jigsaw szerint ez a tapasztalat hozzásegíti az áldozatokat ahhoz, hogy tisztázzák a saját életüket és döntsenek: valóban meg akarnak-e halni?

Jigsaw többször is hangoztatja, hogy az áldozatoknak követniük kell az általa felállított szabályokat. Ez, és még számtalan példa mutatja, hogy Jigsaw Frankensteinhez hasonló isteni figura, aki egy új élet reményével kecsegteti áldozatait. Csakhogy akad egy probléma: a jobb élet lehetõsége kizárólag Jigsaw beteg elméjének szüleménye; valójában az áldozatok nemcsak a tesztek során szenvednek rengeteget, de életük hátralevõ részében is. Jigsaw embertelen játékainak hatása beleég az áldozatok testébe és lelkébe; és a szabály, miszerint „ami nem öl meg, az erõsít”, az õ világában nem érvényes. Ennek eredménye lehet az is, hogy úgy tûnik, az áldozatok az agresszívabbak, Jigsaw pedig a filmek során gyanús nyugodtsággal szemléli a történéseket. Jessica Benjamin Freud agresszióról alkotott elméletét alapul véve azt írja, „az emberi természet veszélyes”, s az agresszió kibontakozása elkerülhetetlen: „az engedelmesség nem ûzi ki az agressziót az egyénbõl, hanem önmaga ellen fordítja”. Az agresszió pszichoanalitikus magyarázatának középpontjában is az identifikáció áll, az egyénen belüli feszültség, amely mindenkiben ott bujkál: „Freud magyarázatával élve, az agresszió és a mások fölötti irányítás vágya – mivel mindkettõ a halálösztön származéka – az emberi természet része”.

 

[…]


[A teljes cikk decembertõl lesz online elérhetõ, addig csak a lapban olvasható. Egy szám ára csak 490 Ft!

Éves elõfizetéssel még olcsóbb, számonként csak 395 forint.]


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/10 . old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10646