KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
   2011/október
A GYILKOS LELKE
• Mezei Sarolta: „Akarsz-e játszani halált?” [RÉSZLET] A slasher pszichológiája
NEKROLÓG
• Gazdag Gyula: Romvári József 1926–1911
MALICK
• Varga Dénes: A felperzselt Éden Terrence Malick: táj és természet
• Hubai Gergely: Mozart, Wagner, Zimmer Malick filmzenéi
IZLAND
• Tornai Szabolcs: Retrómorál Baltasar Kormákur
• Géczi Zoltán: Észak-déli átjáró Lélegezz!
• Pintér Judit Nóra: Sorsvesztők Izlandi vérvonal
A GYILKOS LELKE
• Szabó Ádám: Hideg, sötét csendben Bérgyilkosballadák
• Varró Attila: Öreg gyilkos Harry Brown
APOKALIPSZIS ÉS MELANKÓLIA
• Pintér Judit Nóra: A magányos bolygó Melankólia
• Baski Sándor: Az apokalipszis melankóliája Határhelyzetek
VALÓSÁGMÁSOLATOK
• Jankovics Márton: Megkettőzve Hasonmás-filmek
• Király Hajnal: A hely szelleme Utazások Itáliába
HATÁRSÁV
• K. Horváth Zsolt: Dada és humor A.E. Bizottság: Jégkrémbalett
TELEVÍZÓ
• Huber Zoltán: Az informáltság illúziója Gazdasági hírek
FILMHÉT
• Buglya Zsófia: Globálkolorit Osztrák Filmhét
FILM / REGÉNY
• Varró Attila: Ford Scorpio James Sallis: Drive
• Sepsi László: Amerikai kelepce Nicolas Winding Refn: Drive – Gázt!
KRITIKA
• Vajda Judit: Négy évszak meséi Mike Leigh: Még egy év
• Kovács Kata: Hideg sör, gyönyörű lányok Sofia Coppola: Made in Hollywood
• Gorácz Anikó: Iskolapéldák Iskolák és rendszerek
• Palotai János: Művészettörténet-írás kamerával A Nyolcak nyomában; Átrajzolt film
• Pápai Zsolt: Fertelmes felvilág A vizsga
MOZI
• Zalán Márk: Egy fehér, fehér világ
• Nevelős Zoltán: Animal Kingdom
• Alföldi Nóra: Őrült, dilis, szerelem
• Pápai Zsolt: Submarine
• Baski Sándor: Pótpasi
• Forgács Nóra Kinga: Angèle és Tony
• Roboz Gábor: Néma csönd
• Varga Zoltán: Végső állomás 5 – 3D
• Sepsi László: Végső állomás 5 – 3D
• Szabó Noémi: Jane Eyre
• Kovács Marcell: Cápák éjszakája 3D
• Tüske Zsuzsanna: Colombiana
• Varró Attila: Fertőzés
• Vajda Judit: A guardista
• Sepsi László: Johnny English újratöltve
DVD
• Varga Zoltán: Szex a neten
• Pápai Zsolt: Közös titkunk
• Sepsi László: Pokolba az élettel

• Vincze Árpád: Kutyahideg
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: PAPÍRMOZI

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Határsáv

A.E. Bizottság: Jégkrémbalett

Dada és humor

K. Horváth Zsolt

A Bizottság összművészeti koncertjei a zenét, a dadaista performanszt és a happeninget ötvözték. Mindez inkább filmre, mint lemezre kívánkozott.

Frank Zappa jól ismert dalának – Does humor belong in music? – címe korántsem költõi kérdés, hanem fontos elméleti probléma: van-e tehát helye a humornak a zenében? Nem csak a progresszív, kísérletezõ jellegû zene viszonylatában lehet érvényes e dilemma, de általában a mûvészet vonatkozásában is; vagy mint esetünkben, egy olyan szürrealista és dadaista elemekkel dolgozó, az avantgárdhoz mint esztétikához és mint életformához kapcsolódó „zenekar” esetében is, mint a Bizottság. A humor és az avantgárd kutya-macska barátsága nem teljesen új keletû dilemma a szcéna kutatásában. Ám egy nemrégiben, a Jelenkor folyóirat hasábjain lezajlott érdekes vita felújította mindezt: arról szólt a disputa, vajon Karinthy Frigyes lírai alkotásként és teoretikus-kritikai szövegként is értelmezhetõ Nihil címû 1911-es verse vajon befolyásolta-e magyar avantgárd kánon alakulását. Beck András amellett érvelt nagyszerû írásában, hogy mûvészetszemlélete miatt a Nihil kezdõpontja lehetne az avantgárd kánonnak, ám válaszában Kálmán C. György úgy fogalmazott, hogy a magyar avantgárd kezdeteinek, s benne hangsúlyosan Kassáknak, az irodalom- és mûvészetfelfogása meglehetõsen távol áll Karinthy Nihiljének „üdítõen relativista befogadás-elméletétõl, hedonizmusától, humorától, anti-fundamentalizmusától. Sajnos vagy nem sajnos (szerintem: sajnos), a magyar avantgárd mozgalmak kezdeteinél nem Karinthy, hanem Kassák ízlése, nézetei, teóriája voltak a meghatározók”. Úgy tûnik, Karinthy sokszínû humora tehát nem tartozik a magyar avantgárd azon mintái közé, melyek akár évtizedekre is befolyásolni, meghatározni tudják egy irányzat sajátosságait.

Köztudott, hogy az 1970-es évek végén kialakuló magyar underground zenei miliõ szövegvilágát több zenekar esetében mélyen meghatározta Molnár Gergely és a Spions munkássága. Az igazi avantgárd magatartást tanúsítóan több mûvészeti ágban is megmutatkozó Molnár szövegvilága, illetve a Spions zenei képe, ritmikája az összesen három koncert ellenére – elsõsorban Müller Péteren és Menyhárt Jenõn keresztül – igen intenzív hatást gyakorolt a hetvenes évek végén Budapesten alakult zenekarokra. Dacára a költõi világ gazdagodásának, az URH, a Kontroll és az Európa Kiadó szövegvilágában termékenyen reprodukálódott néhány olyan toposz (menekülés, üresség, szorongás stb.), melyet alapvetõen Molnár költészete emelt be a popzenei kánonba. Ez az irgalmatlan, félelemmel teli, szikár, sötét, humortalan világ meghatározója volt mûvészi hitvallásuknak. Ezek az egykoron méltán óriási befolyással bíró zenekarok azonban akaratlanul is megerõsítették azt a képet, hogy az avantgárddal is összefüggésbe hozható underground zenekarok világképe ilyen; vagyis, hogy nincs helye a szürrealizmustól a dadán át egyébként jól ismert játékos költõi elemeknek, köztük az iróniának, a groteszknek vagy a szatírának.

A fe Lugossy László, ef Zámbó István, Wahorn András, Bernáth(y) Sándor és mások sokszínû képzõmûvészeti tevékenysége köré épülõ – elõbb annak járulékos elemeként megszületõ – Bizottság zenekar azonban más utakat járt be. Úgy képzõmûvészi, mint zenei hitvallásuk már csak azért is különbözött a fentebbi együttesekétõl, mert más volt az a közeg, melybõl az 1970-es évek legvégén az underground zenei színtérre megérkeztek. Az URH-val és társaikkal szemben a Bizottság nem budapesti, hanem kezdettõl fogva szentendrei volt, így – dacára az alig több mint húsz kilométeres távolságnak – a kezdetekkor legfeljebb közvetett módon érintkezett a fõvárosi undergrounddal, sokkal inkább az idõbeli párhuzamosság és a térbeli különbözõség jellemezte helyzetüket. A Bizottság színpadi megjelenése, stílusa, szövegvilága, kakofóniája és az olykor feltûnõ líraiságot abszurddal megtörõ hangütése inkább kötõdött a tízes és húszas évek dadaizmusához és szürrealizmusához, mint ahhoz a komor, humortalan, szikár világhoz, melyet Molnár Gergely szövegei készítettek elõ 1978 körül. A szabályokat el nem ismerõ, sõt azokat egyenesen tagadó, a botrányra, a meghökkentésre törõ mûvészi szándék, a valóság és a mûvészi kifejezés közötti naiv mimetikus elképzelést minden ízében kigúnyoló, szarkasztikus és groteszk eljárásmód ebben a tekintetben igencsak sajátossá tette a Bizottság képzõmûvészi és zenei alkotóközösségének produkcióit. Annyiban persze kötõdött e kollektíva a hatvanas évek neoavantgárdjának alkotói szerepfelfogásához, hogy a mûvészi kifejezés formáját nem egyetlen médiumhoz (festészet, szobrászat, zene, film stb.), hanem ezek mindegyikéhez társította; a mûvész így nem magához a kifejezési formához kötõdik, hanem a megnyilatkozás szándéka és minõsége „választja ki” magának a megfelelõ formát (festmény, szabadvers, kísérleti film stb.).

Ebbõl következõen a legkevésbé sem csodálkozhatunk el azon, hogy az együttes tagjai a Balázs Béla Stúdió keretein belül 1984-ben Jégkrémbalett címen film készítésébe fogtak. Bár a szentendrei miliõben, mint több interjúban utaltak rá, már a hetvenes években forgattak 8mm-es anyagra különbözõ vizuális ötleteket, ám egy úgynevezett egészestés játékfilm forgatásának technikai lebonyolítására (világítás, felvételi helyszínek, színészvezetés stb.) nem voltak igazán felkészülve. A film maga egy lazán szervezõdõ, tartalmilag természetesen a Bizottság zenekar köré épülõ (koncertek, bulik, orgiák, üldözõ rajongók) sztorit mond el, melynek kohézióját a zene, illetve az akkor már jól ismert zenekar tagjainak feltûnése, megjelenése adja. Egy tíz évvel ezelõtti beszélgetésben, mind a forgatókönyv írásában résztvevõ fe Lugossy László, mind a képi ötleteket adó ef Zámbó István azt mondta, hogy az alapötlet voltaképpen a Bizottság mûködésének dokumentálása volt. Az ugyanis egyértelmû volt, hogy az együttest jellemzõ összmûvészeti projekt, mely magában foglalja a zenét, a szürreális és dadaista szövegek elõadását, a vizuális megjelenést, valamint a happening és a performansz ötvözetét, aligha adható vissza megfelelõ módon hanglemezen. Bármekkora fegyvertény volt is a Kalandra fel! lemez rögzítése és kiadása, abból a szempontból mégis hiábavalóság, hogy a Bizottság multimedialitását mégiscsak „zenekarrá” egyszerûsíti. Tömörebben úgy lehet visszaadni e dilemmát, hogy a Bizottság összmûvészeti eseményét, könnyûzenei koncert formában tálalta s kínálta fogyasztásra a magyar közönségnek. A dokumentálás jegyében fogant film tehát errõl a pontról indul el, ám készítõinek mûvészi alapállását tekintve meglepõ lett volna, ha „beérik” a valóság és a rögzített kép közötti ismeretelméleti viszony sültrealizmusával.

A film készítését övezõ legendárium szerint fe Lugossy és Wahorn a Balaton mellett írta két nap alatt a forgatókönyvet, mely a történetszál mellett különbözõ képi ötleteket foglalt magában. Így került bele a lovagkori jelenet, a fagyis orgia ötlete, vagy – ef Zámbó részérõl – az elegáns üzletembernek öltözött ügynök, aki egy diplomatatáskában sarat ajánlgat két hölgynek. Mivel a történetszervezõ erõ mégis maga a Bizottság, annak élete, mûködése, talán a legegyszerûbb, ha klipfilmnek nevezzük. Talán elsõ hazai kísérlete tehát a populáris zene, a képzõ- és elõadómûvészetek kiterjesztésének, vagyis egy olyan formának, melyre Bódy Gábor is készült, ám korai halála miatt nem tudott megvalósítani, vagy amit Tímár Péter három évvel késõbb – kevésbé experimentális módon – Moziklip címmel készített el.

A Jégkrémbalett mûvészi hitele azonban nem csak ebben a formai újításban mutatkozik meg, hanem abban is, ahogyan hozzáférhetõvé teszi a ma számára is azt a kreatív közeget, amelyben a popzene, a rock vagy a rock ’n’ roll a hatvanas években szocializálódott nemzedék „anyanyelve” volt. A hetvenes évek punk-hulláma pedig a barkács-esztétikájával, a do-it-yourself ideológiájával gyakorolt óriási hatást, amennyiben a színpadi megszólalást eloldotta az elmélyült hangszeres tudás mítoszától. A Sex Pistols három akkordja éppúgy megtette zenének, ahogyan évtizedekkel korábban Duchamp piszoárja megtette mûvészetnek. A Bizottság sajátos többlete abban állt a hazai szcénában, hogy a punk kreatív, pusztító lendületét megértette, ám szövegvilágának és stíluselemeinek dühét, agresszióját, elkeseredettségét humorral, szarkazmussal és groteszkkel helyettesítette. A hetvenes évek barkács-esztétikáját ötvözték a dada és a szürrealizmus logikát ignoráló képzettársításaival, meghökkentõ, groteszk megfordításaival, szatirikus attribúcióival, s ezzel a pátosztól telített akkori magyar popzene új regiszterét alkották meg. Ebben az értelemben a Bizottság zene és humor találkozása a boncasztalon, s ennek vizuális emlékmûve a Jégkrémbalett.

„Sírba visztek”– A Bizottság a Mûcsarnokba megy.

2011. szeptember 3 – november 13.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/10 40-41. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10789