KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
   2011/november
KUBRICK
• Békés Márton: Renitensek A lázadás inflációja
• Simonyi Balázs: Lolita fotelje Kubrick Párizsban
• Hubai Gergely: Strauss az űrben A Kubrick-kotta
FEKETE AMERIKA
• Boros Gábor: Forradalom családi vállalkozásban Melvin és Mario Van Peebles
• Géczi Zoltán: Gyászbeszéd egy virgonc halott sírja felett Kortárs blaxploitation cinema
LATIN MOZI: ARGENTÍNA
• Lénárt András: A Harmadik Film országa A mai argentin mozi
• Ardai Zoltán: Nagy lófrálás délelőtt Cortázar–Antonioni
• Sepsi László: A bűn diktatúrája Argentin bűnügyi filmek
BUDAPEST NOIR
• Kolozsi László: Pesten lehetett este korzózni Beszélgetés Kondor Vilmossal
• Schubert Gusztáv: Bűnös Budapest? Noir Posthumus
RÉMREMAKE
• Varga Zoltán: Ne szemétkedj az eredetivel! Rémremake-ek
• Varró Attila: Vérfrissítés
TATSUMI
• Bayer Antal: A manga felnőttkora Yoshihiro Tatsumi
• Teszár Dávid: Condition humaine Tatsumi
FILMZENE
• Képes Gábor: A borzongás húrjai Riz Ortolani és kortársai
FILM / REGÉNY
• Varró Attila: Csak gépelés Kathryn Stockett: A segítség
• Tüske Zsuzsanna: Fehér fajansz A segítség
• Tüske Zsuzsanna: Fehér fajansz A segítség
KRITIKA
• Kovács Kata: Botlások négy negyedben A halálba táncoltatott leány
• Kovács Kata: Kultúrturizmus Éjfélkor Párizsban
MOZI
• Vajda Judit: Apró kis hazugságok
• Schubert Gusztáv: Kaland
• Kolozsi László: Tengerre, franciák!
• Kovács Marcell: Álmok otthona
• Forgács Nóra Kinga: Tomboy
• Baski Sándor: Az adósság
• Sepsi László: Santiago '73
• Pálos Máté: Room 304
KRITIKA
• Kovács Kata: Egy nap
MOZI
• Tüske Zsuzsanna: Finánc a pácban
• Roboz Gábor: Testcsere
• Varró Attila: Delfines kaland
DVD
• Pápai Zsolt: Aranypolgár
KRITIKA
• Varga Zoltán: Gyilkossághoz öltözve; Halál a hídon
DVD
• Bata Norbert: Bombasiker
• Kardulesz Rita: Éjszakai nap
• Vincze Árpád: Temple Grandin
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Apró kis hazugságok

Vajda Judit

Les petits mouchoirs – francia, 2010. Rendezte és írta: Guillaume Canet. Kép: Christophe Offenstein. Szereplők: François Cluzet (Max), Marion Cotillard (Marie), Gilles Lelouche (Eric), Benoît Magimel (Vincent), Jean Dujarden (Ludo). Gyártó: Les Productions du Trésor / Caneo Films / Europa Corp. / M6 Films. Forgalmazó: Cirko Film. Feliratos. 154 perc.

A színészként ismertebb Guillaume Canet két trükkös thriller (a bemutatkozó fekete komédia, a Bálványom és a hitchcocki Ne szólj senkinek!) után vígjátékot és – tragédiát vegyítõ filmmel jelentkezett, amely egy közel tucatnyi tagból álló baráti társaság összetett viszonyait vizsgálja, szinte laboratóriumi körülmények között. A lényegében A Szaturnusz gyûrûjében címû Özpetek-mû francia verziójaként mûködõ Apró kis hazugságokban barátjuk súlyos balesetét követõen (miközben a férfi az intenzív osztályon lábadozik) a harmincas-negyvenes, sikeres emberekbõl álló csapat némi tépelõdés után úgy dönt, mégiscsak elmegy arra a szokásos közös nyaralásra, amin – egyikük tengerparti villájában – minden évben részt vesznek. Az egymással összezárt barátok mindegyikének van valami problémája: a házigazda elviselhetetlen méregzsák, a kissé fárasztó Antoine mindenkit szerelmi bánatával vegzál, Vincent nemi identitásával kapcsolatban bizonytalanodik el, ráadásul bonyolult és primér érzelmek egyaránt kuszálják a zárt kapcsolati háló szálait.

Eközben a nézõnek azonosulási problémái támadhatnak, hiszen miután egy brutális gesztussal elveszítjük azt, akit az elején a kamera követõ mozgással, vágás nélküli hosszú percekig kitartva azonosulási pontként kijelöl, nem kapunk mást a népes társaságból, akivel együtt érezhetnénk. Az alkotó gyakran nem a lényeget láttatja (több, érzelmileg magas hõfokon égõ esemény vagy szándékosan nem hallható, vagy képen kívül történik), a kényes helyzetekben pedig az elõtérbe tolakodik a kísérõzene, így az amúgy alaposan „végigbeszélt” filmben sokszor nem a hõsök, hanem Janis Joplin mondja el, mit éreznek. Canet két és fél órában meséli el történetét, a gond csak az, hogy a jelek szerint nincs két és fél órányi mondanivalója – a lényeg kimerül annyiban, amit egy rezonõr figura a mû végén elég direkt módon az arcunkba vág.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/11 52-53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10855