KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
   2012/június
ANGELOPULOSZ
• Zalán Vince: Meddig tart a holnap? Theo Angelopulosz
AMERIKAI GÓTIKA
• Sepsi László: Edgar Allan utolsó csapdája Poe-mozi
• Varga Zoltán: A szörnymaszk mögött Tim Burton monstrumai
• Pápai Zsolt: Régi csibészek Tim Burton: Éjsötét árnyék
HOOVER-DOSSZIÉ
• Hahner Péter: Rend a lelke Hoover-dosszié
• Géczi Zoltán: A Hoover-Hollywood paktum FBI-filmek
• Huber Zoltán: Az ellentmondások embere J. Edgar
MAMOULIAN
• Varró Attila: Művész és nyelvújító Rouben Mamoulian – 2. rész
MAGYAR MŰHELY
• Kelecsényi László: Mozivarázs Final Cut – Hölgyeim és Uraim!
• Kovács Kata: Nem marad dobozban Beszélgetés Pálfi Györggyel
• Kornis Anna: Hozott anyagból A Final Cut-montázs
• Durst György: Kockára tett jövő Magyar rövidfilmek
FESZTIVÁL
• Buglya Zsófia: Lélekmetszetek Graz – Diagonale
• Baski Sándor: Csellengők Titanic
TELEVÍZÓ
• Pintér Judit Nóra: Harc a sötétséggel Fehér kard
MOZIPEST
• Sipos Júlia: Régi villák, modern háztartási gépek Beszélgetés Saly Noémivel
FILM / REGÉNY
• Kolozsi László: Benne vagyunk Jo Nesbø: Fejvadászok
• Tüske Zsuzsanna: Véresen nagyszerű Morten Tyldum: Fejvadászok
KRITIKA
• Géczi Zoltán: Nem élhetek Franco tábornok nélkül Joss Whedon: Egy őrült szerelem balladája

• Kovács Marcell: Szolgál és véd Bosszúállók
DVD
• Bocsor Péter: Zorba, a görög
• Pápai Zsolt: A tél foglyai
• Dombai Dóra: Ondine
• Tosoki Gyula: Mata Hari
• Géczi Zoltán: A hetedik mennyország
• Varga Zoltán: Bankcsapda
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Televízó

Fehér kard

Harc a sötétséggel

Pintér Judit Nóra

Tóth Péter Pál dokufilmjének hőse kivételes ember: vak aikido-mester.

Ha megkérdezzük az embereket, hogy melyik fogyatékosságot tartják a legiszonyúbbnak, akkor általában a vakság nyeri a pálmát. Senki nem tudja elképzelni, hogyan lehet vakon egyáltalán élni, mit lehet csinálni, mi marad az embernek. A Vakok Intézetében pszichológusként eltöltött másfél év nekem azonban megmutatta, hogy nagyon is van élet a látás elvesztése után, ahogy a Fehér kard, a HBO saját gyártású magyar dokumentumfilmje hősének története is ezt a példát állítja elénk. Vilmos, aki miután 16 éves kora körül fokozatosan és teljesen megvakult, elhatározta, hogy „megmutatja, hogy így is megy”. Azóta masszőr, a világ egyetlen vak, fekete öves aikido-mestere, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem joghallgatója és két nagykamasz gyermek apja. Hatásos életút, még látón is. A film jó arányérzékkel, mellőzve a szívrecegtetést mutatja be, hogy mit jelent dacolni egy ilyen sorscsapással.

Sokszor látni szerzett vakokon, hogy szinte gellert kapnak, miután feldolgozták látásuk elveszetését, ezt hívja a pszichológia poszttraumás növekedésnek (PTN), amikor valaki a traumából képes tanulni, felépítve egy merőben új életet. „Hálás vagyok a vakságnak, mert egy sokkal színesebb világ tárult fel” – mondja Vilmos is, és amikor kiderül, hogy egy szembe ültethető implantátummal valamiféle látást visszanyerhetne, nem kér belőle, mert a chip érzékeny az ütésekre, ami viszont egy aikido-mester számára nem megspórolható. Az aikido ugyanis bár olyan harcművészet, amely a spiritualitásra is hangsúlyt fektet, azért mégis az utcai harcra készít fel. A japán technika az ellenfél erejének felhasználására és elvezetésre épít, aminek elsajátítása igen érzékeny és precíz testtudatosságot alakít ki. A látáson túli testi érzékelés fejlődése általában is jellemző a láttássérültekre, egy aikidóhoz hasonló harcművészet tehát jó választásnak tűnik egy vak számára.

Vilmos missziója, hogy vak sorstársait megtanítsa az önvédelemre, ezért ingyen aikido-edzést vezet, amire bármilyen korú, látóképességű vak elmehet, hogy elsajátítsa az alapokat. A látássérültek ugyanis sajnos elég sok utcai támadásnak, rablásnak vannak kitéve, mert könnyű prédának számítanak. Vilmos teljesen szűz területen kezdte meg működését, ugyanis Magyarországon még mindig az a szemlélet uralkodik, hogy „örüljön egy vak, ha közlekedni megtanul”. Teljesen más vakon születni, mint elveszíteni a látást, azonban egyvalami biztosan közös: az önállóság visszaszerzése vagy megszerzése az első lépés az élet felé. Sok felnőttként megvakult ember azonban gyakran évtizedeket tölt otthonába zárva, mert egyszerűen nem tudja, hogy léteznek tanfolyamok, intézmények, amelyek ezt az önállóságot segítenek nekik elérni, sok vakon született embert pedig olyan óvó aggodalommal vesz körbe saját családja, ami konzerválja őket önállótlanságukban egy életen át. „Nem segíteni kell az embereknek, hanem megtanítani őket, hogyan tudnak magukon segíteni” – summázza Vilmos saját küldetését, ami az egész látássérült-rehabilitáció jelmondata is lehetne.

A közlekedés, az önállóság, az önvédelem azonban csak az első lépés. Aki megvakult, annak valahogyan fel kell dolgoznia ezt a traumát. Saját tapasztalataim alapján, ez a felnőttként látásukat vesztett emberek esetében nagyjából a felének sikerül, a másik felük azonban megreked a trauma limbójában, egyfajta traumatizált, fogyatékos identitást alakítva ki, ami a fogyaték köré fűzi fel az életet, beteljesítve a társadalom felől érkező stigmatizációt. Tóth Péter Pál visszafogott, mégis hatásos portréja megmutatja, hogy lehet máshogy is. A HBO által készített szociális célzatú dokuktól már megszokott magas nívón nyúl a témához, egyértelmű üzenetet közvetítve a többségi társadalom felé. Ilyen például a Varázslatos gladiátorok is, ami a szellemi fogyatékkal élők színházát, a Baltazár Színházat mutatja be a színészek portréin keresztül, a fogyatékosok világát beemelve a „normalitásba”, arra helyezve a hangsúlyt, hogy ők is éppen olyan életet élnek mint bárki más, sőt, művészetet hoznak létre. A Fehér kard hőse is egy kivételes ember, történetét mindenkinek ajánlom, aki reggelente nehezen veszi rá magát még arra is, hogy felkeljen.   

 

Fehér kardmagyar dokumentumfilm, 2012. Rendezte: Tóth Péter Pál. Írta: Kép: Dobos Tamás. Zene: ColorStar Produkció, Keleti András, Szalay Péter. Hangmérnök: Várhegyi Rudolf. Vágó: Tóth Péter Pál. Producer: Czutor György. Executive producer HBO: Schulteisz Katalin. Közreműködött: Németh Vilmos. Gyártó: Magyar HBO. 59 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/06 45-45. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11066