KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
             
             
             
             
             
             
             
   2013/május
SZÜRKÜLETI ZÓNA
• Hirsch Tibor: Nem vénnek való filmek Szürkületi zóna
MAGYAR MŰHELY
• Muhi Klára: Permanens vizuális forradalmár Grunwalsky 70
• Kelecsényi László: „Soha nem lesz belőlem operatőr” Beszélgetés Szécsényi Ferenccel
ASSAYAS
• Báron György: Az eltűnt lázadás nyomában Egy magyar Párizsban: Olivier Assayas
BOLLYWOOD
• Vajdovich Györgyi: Ahol a szuperhős is táncra perdül Bollywood műfajkeverék
• Tóth Luca: Bollywood Bollywoodról Om Shanti Om
ÖRDÖGŰZŐK
• Varga Dénes: Mindenkiben ott bujkál Az ördögűző utóélete
• Schubert Gusztáv: A gonosz álarcában Ördögűzés: Loudun és Salem
TITANIC
• Baski Sándor: Kikötött Titanic Filmfesztivál
• Huber Zoltán: A múlt árnyai Csehek a Titanicon
SZÜRKÜLETI ZÓNA
• Baski Sándor: Nem vénember Hollywood és az idősek
FESZTIVÁL
• Buglya Zsófia: Periferikus éleslátás Graz
MOZIPEST
• Varró Attila: Főtaxi-sofőr Dögkeselyű
FILM / REGÉNY
• Vajda Judit: Kedves ellenségem Stephenie Meyer: A burok
• Szabó Noémi: Széplelkű paraziták Andrew Niccol: A burok
KRITIKA
• Huber Zoltán: Első fecskék Feledés
DVD
• Varga Zoltán: Rontó Ralph
• Pápai Zsolt: Rozsda és csont
• Bata Norbert: Magyar animációs sorozatok
• Nagy V. Gergő: Az újságos fiú
• Sepsi László: Szárazon
SZÜRKÜLETI ZÓNA
• Vajda Judit: Idősebbek is elkezdhetik Az időskori testi szerelem a vásznon

             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Szürkületi zóna

Hollywood és az idősek

Nem vénember

Baski Sándor

Hollywood új célközönséget talált magának. Az ötven fölötti nézők nem a nagyköltségvetésű szuperprodukciókra, hanem a régi idők sztárjaira kíváncsiak.

Mintha Hollywood kezdene másképp tekinteni az idősekre. Régebben még így szólt a vonatkozó álomgyári bon-mot: „Ha el akarod veszíteni a közönséged, csinálj filmet öregekről”, de mára a trend megfordulni látszik. A derülátó diagnózis Daniel Petrie rendezőtől származik, aki még a ’80-as évek végén nyilatkozta az előbbieket. A hollywoodi attitűdök megváltozását saját filmjének példáján illusztrálta: míg a Selyemgubó első részének bemutatójakor a Twentieth Century Fox fejesei azt az ukázt adták ki a marketingrészlegnek, hogy az idős főszereplőkről ne publikáljanak promóciós fotókat, addig a folytatásban – a vígjáték sikerének hatására – már rájuk hegyezték ki a reklámkampányt.

Nincs tehát új a nap alatt, Hollywood időről időre felfedezi magának a senior korosztályt (az elmúlt évtizedekben a Miss Daisy sofőrje, a Szomszéd nője mindig zöldebb és többek közt az Űrcowboyok célozta meg – sikerrel – ezt a közönséget), a kérdés csupán az, miben más, és mennyivel lesz tartósabb ez a mostani fellángolás.

 

 

Megtérülő befektetés

 

Természetesen ezúttal sem a stúdióvezetők lelkiismerete támadt fel, amiért korábban elhanyagolták az idősebb nézőket – a trendet elsősorban a gazdasági racionalitás diktálja. Az 1946 és ’64 között születettek, az úgynevezett baby-boomerek 78 millióan vannak, közülük 40 millióan pedig már 65 év felett járnak – övék Amerikában a leggyorsabban növekvő korcsoport. Többen vannak, mint Hollywood fő célközönsége, a 18 és 24 év közöttiek, ráadásul a legfrissebb adatok szerint megbízhatóbbak is: 2011-ben minden korosztályban visszaesett a mozik látogatottsága – kivéve a 60 év felettiek körében. A helyzet Nagy Britanniában is hasonló: 2011-ben a 45 év feletti nézők aránya 28%-kal nőtt, és a közönség 25%-a ma már 50 évesnél idősebb. A nyugdíjasokra anyagilag is jobban lehet építeni, mint a tinédzserekre, van pénzük mozijegyre – ez a helyzetelemzés természetesen nem a magyarországi viszonyokat tükrözi – és több szabadidővel is rendelkeznek, a stúdiók részéről így valódi önsorsrontás lenne nem kiaknázni a senior piacot.

A régi reflexeken azonban nem volt olyan könnyű túllépni. A Sony egyik produkciós vezetőjének visszaemlékezése szerint, amikor a Minden végzet nehéz (2003) forgatókönyvét megkapták, a később Jack Nicholson és Diane Keaton főszereplésével leforgatott film tervét a marketing osztály részéről értetlenség fogadta: „Az emberek tényleg látni akarják majd ezeket az embereket csókolózni és szexelni?” A produkció végül elkészült, de a Sony szemléletváltására 2009-ig kellett várni, amikor is a Julie & Julia – Két nő, egy recept című filmet a „felnőtt moziknak” fenntartott őszi vagy téli időszak helyett a nyári blockbuster szezonban, augusztusban mutatták be. A produkció 130 millió dolláros bevételt termelt, és a nyitó hétvége közönségének több mint 55%-a az 50 évesnél idősebbek korosztályából került ki.

A stúdiók ugyanakkor nem voltak meggyőződve róla, hogy a sikert más, férfiasabb műfajokban is meg lehet ismételni, így Sylvester Stallone hiába gyűjtötte maga köré a ’80-as évek emblematikus sztárjait, egyik nagy gyártó sem mutatott érdeklődést a projekt iránt. A Bruce Willis-t, Hellen Mirrent, Morgan Freemant és John Malkovich-ot felvonultató RED producerei hasonló helyzetben találták magukat: a nagyobb stúdiókat sem a sztárkínálat, sem az a tény nem hatotta meg, hogy a történet képregényadaptáció, a film így a Summit Entertainment égisze alatt készült el. A Feláldozhatók végül 274 millió dollárral gazdagította a Millennium Films-t és a Lionsgate-et, a RED pedig 200 milliós bevételt hozott; előbbinek tavaly mutatták be a folytatását, utóbbinak idén nyáron fogják.

A „gyűjtsünk össze minél több nyugdíjas korú sztárt egy filmbe” recept más műfajban is működőképes receptnek bizonyult: Tom Wilkinson, Judi Dench, Bill Nighy és Maggie Smith jutalomjátéka a Keleti nyugalom – Marigold Hotelben a 2011-es év egyik legnagyobb sikere lett. A 10 milliós büdzséből készült dramedy végül 177 millió dollár bevételt hozott, ráadásul a Fox Searchlight a megszokottnak csak a töredékét fordította marketingre. Felismerték ugyanis, hogy az idősebb korosztály intimebb viszonyt ápol azokkal az alkotásokkal, amiket kedvel, így a film jó híre szájról szájra terjed. Az új célközönséget emellett hagyományos – ha úgy tetszik: régimódi – eszközökkel is könnyebb elérni: ha egy film címlapra kerül az AARP (Amerikai Nyugdíjasok Szövetsége) 50 millió előfizetőhöz eljutó magazinjában, félig már sikert is aratott.

 

 

Sztárok reneszánsza

 

A nyers számokból és a demográfiai adatokból nem derül ki, hogy egész pontosan mi vonzza az 50 és a 60 fölöttieket a moziba. A legfontosabb faktor minden bizonnyal a kulturális berögződés, egyszerűbben: a megszokás. Míg egy mai tizen- és huszonéves már úgy nőtt fel, hogy a mozi csak egyetlen, és egyre kevésbé meghatározó helyszíne a filmnézésnek, addig az idősebb generációk számára a mozi jelentette a szórakozás talán legfontosabb formáját. Moziba járni eseménynek számított – a legtöbben itt randevúztak először, majd később még számtalanszor –, kábeltévék illetve otthoni lejátszók híján pedig nem is volt alternatívája a közösségi képfogyasztásnak. Ma azok számára, akik gyerekeiket felnevelve ismét egyedül maradtak, a mozi szinte ugyanazt a funkciót tölti be, mint fiatalkorukban.

A legszembetűnőbb különbség „a régi idők mozija” és a mai Hollywood között a sztárok jelentőségének csökkenése. A tavalyi évben a 10 legtöbb bevételt termelő film listáján 3 young-adult regény adaptációja, 3 képregényfilm, 2 animációs film, egy akciószéria aktuális darabja és egyetlen élőszereplős, eredeti ötleten alapuló alkotás található. A fiatal közönség a jelek szerint műfajokra, mítoszokra és franchise-okra vált jegyet, Batman, James Bond és Bourne figurája érdekli – hogy kik öltik magukra ideiglenesen ezeket az avatárokat, kevésbé fontos; egyetlen névvel ma már a legritkább esetben lehet eladni egy 100 milliós költségvetésű filmet.

A baby boomer korosztály egy másik Hollywoodon nőtt fel. Az ő idejükben még a klasszikus értelemben vett sztárok jelentették a filmek fundamentumait. Őket nem a különböző adaptációk, folytatás- vagy előzményfilmek érdeklik, hanem a valódi, karizmatikus személyiségek, ezért is működhet a Feláldozhatók, a RED vagy a Marigold Hotel-féle nosztalgiamozik esetén az „egyet fizet, sokat kap”-elv. Az évtizedeken át követett sztár legújabb filmjére akkor is kíváncsi a néző, ha az egykori idol időközben megöregedett, hiszen nem csak az a történet számít, ami a vásznon pereg – a sztárok ismételt feltűnése, személyes jelenléte is része egy hosszú éveken át íródó történetnek.

A látszattal ellentétben ezért sem lényegtelen körülmény, hogy ezek a filmek miről szólnak, reflektálnak-e az ismert színészek élet- és karriertörténetére, és ha igen, hogyan. Valódi senior mozinak aligha tekinthető az a film, amelyben az 50 fölött járó színész még mindig egykori ifjúkori önmagát akarja alakítani, ahogy azt – többek közt – Tom Cruise is teszi. A „régi Hollywoodban” mindenki fiatalabbnak próbált tűnni, a Feláldozhatók, a RED, a Rocky Balboa, a Gran Torino, a Kvartett, a Marigold Hotel vagy a Bakancslista színészei azonban a szerepeikben is felvállalhatják valódi életkorukat.

Az általuk elmesélt történetek ráadásul a célközönség életére, személyes sorsára is rezonálnak. A nyugdíj felé közelítő, vagy a munka világából már ki is vont korosztálynak a feleslegessé válás gondolatával kell megbarátkoznia. A társadalom elvárja tőlük, hogy adják át helyüket a fiatalabb generációknak, miközben ők úgy érzik, még erejük teljében vannak. A Feláldozhatók és a RED történetei, amelyekben nyugdíjas korú sztárok tanítják móresre a pozícióikra és/vagy az életükre törő fiatalokat – bebizonyítva, hogy még mindig ők a szakmájuk mesterei – ezért is működhetnek ideális vágybeteljesítő fantáziaként a senior nézők számára; nem véletlenül hangzik így a Schwarzenegger-féle Erőnek erejével jelmondata: „A nyugdíjas élet a puhányoknak való”.

Nem csak az akciófilmek szolgálnak hasonlóan pozitív üzenettel: a Bakancslistától a Kvartetten át a Marigold Hotelig a vígjátékok és a dramedy-k is azt sugallják, hogy a környezetük által leírt idősek még képesek új élményeket és kalandokat átélni. Paradox módon az elmúlt években készült hollywoodi senior-filmek – műfajuktól függetlenül – a fiatalos hangvételükkel tüntetnek. Míg korábban az időskort illett kellő áhítattal kezelni, addig a legfrissebb, hasonló témát boncolgató filmek nem veszik túlságosan komolyan magukat. Ennek köszönhetően a „realizmus” bélyegét egy pillanatig sem lehet rájuk sütni, ellenben a fiatalabb korosztály is élvezheti őket, éppúgy, ahogy a mai animációs filmek sem csak a gyerekeknek szólnak.

Egyelőre nem tudni, meddig tart ki Hollywood érdeklődése az idősebb nézők iránt. Amíg az újabb és újabb senior-mozik jelentős bevételeket termelnek, bizonyosan. A Julie & Julia receptje nyomán a legfrissebb trend egy-egy idős és fiatal sztár összepárosítása (Szekatúra, Az utolsó csavar), de készül már a Másnaposok nyugdíjasokra hangolt változata is (Last Vegas). A megváltozott hollywoodi szemléletet legjobban talán az AARP által rendezett, senior moziknak szentelt fesztivál felfutása jelzi. Míg korábban a stúdiók csak olyan filmeket bocsátottak a szervezők rendelkezésére, amelyeket már bemutattak, a sztárok pedig rendre távolmaradtak, addig újabban vörösszőnyeges világpremiereket is tartanak itt.

Ha a mozi egy ideig még nem megy ki a divatból, az jelentős részben az idősebb korosztálynak lesz köszönhető – azoknak, akik még emlékeznek rá, milyen volt fénykorában.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2013/05 4-6. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11292