KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

          
             
             
             
             
             
             
   2013/május
SZÜRKÜLETI ZÓNA
• Hirsch Tibor: Nem vénnek való filmek Szürkületi zóna
MAGYAR MŰHELY
• Muhi Klára: Permanens vizuális forradalmár Grunwalsky 70
• Kelecsényi László: „Soha nem lesz belőlem operatőr” Beszélgetés Szécsényi Ferenccel
ASSAYAS
• Báron György: Az eltűnt lázadás nyomában Egy magyar Párizsban: Olivier Assayas
BOLLYWOOD
• Vajdovich Györgyi: Ahol a szuperhős is táncra perdül Bollywood műfajkeverék
• Tóth Luca: Bollywood Bollywoodról Om Shanti Om
ÖRDÖGŰZŐK
• Varga Dénes: Mindenkiben ott bujkál Az ördögűző utóélete
• Schubert Gusztáv: A gonosz álarcában Ördögűzés: Loudun és Salem
TITANIC
• Baski Sándor: Kikötött Titanic Filmfesztivál
• Huber Zoltán: A múlt árnyai Csehek a Titanicon
SZÜRKÜLETI ZÓNA
• Baski Sándor: Nem vénember Hollywood és az idősek
FESZTIVÁL
• Buglya Zsófia: Periferikus éleslátás Graz
MOZIPEST
• Varró Attila: Főtaxi-sofőr Dögkeselyű
FILM / REGÉNY
• Vajda Judit: Kedves ellenségem Stephenie Meyer: A burok
• Szabó Noémi: Széplelkű paraziták Andrew Niccol: A burok
KRITIKA
• Huber Zoltán: Első fecskék Feledés
DVD
• Varga Zoltán: Rontó Ralph
• Pápai Zsolt: Rozsda és csont
• Bata Norbert: Magyar animációs sorozatok
• Nagy V. Gergő: Az újságos fiú
• Sepsi László: Szárazon
SZÜRKÜLETI ZÓNA
• Vajda Judit: Idősebbek is elkezdhetik Az időskori testi szerelem a vásznon

             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Fesztivál

Graz

Periferikus éleslátás

Buglya Zsófia

Az osztrák film továbbra is sikertörténet – és nem csupán néhány nemzetközileg elismert szerző sikertörténete. Erről szól a Diagonale.

A kilencvenes évek vége óta tart, és láthatóan továbbra sem lankad az osztrák művészfilmet övező nemzetközi figyelem. Az elmúlt év legnagyobb elismeréseit az „új osztrák film” két nagy mestere könyvelhette el: a régóta nemzetközi, főként francia nyelvű filmeket készítő Michael Haneke Szerelem című drámája elnyerte a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat, Ulrich Seidl Paradicsom-trilógiája pedig bejárta Európa legrangosabb fesztiváljait: a Szeretet Cannes-ban, a Hit Velencében, a Remény idén februárban Berlinben szerzett jelöléseket, elismeréseket. De ahogy a magyar forgalmazási gyakorlat is mutatja, a sikeres – díjesélyes és eladható filmeket jegyző – alkotók névsora könnyűszerrel folytatható Götz Spielmanntól Jessica Hausneren át Markus Schleinzerig.

Az osztrák film fesztiválja, a Diagonale természetesen róluk is szól. De emellett folyamatosan keresi a rejtettet, az elfeledettet vagy még fel nem fedezettet is, és hangsúlyokat tesz oda, ahol korábban nem voltak. Mert a filmkultúrát nem csak leképezni, de alakítani is akarja. Ez a másfél-két évtizede tartó munka mára kitermelte a maga evidenciáit. Tudható például, hogy Grazban egyenlő figyelem jár a műfajoknak. Míg idehaza sokáig téma volt, hogy a dokumentumfilmeknek külön szemlét kellene rendezni, mert lehetetlennek tűnt, hogy az integrált programban tartósan megfelelő figyelmet kapnának, a Diagonalén elképzelhetetlen, hogy hátrány érje a dokumentum- vagy a kísérleti filmet. A műsorkiosztás és a díjak kiegyenlítettek, a retrospektív szekciók pedig következetesen a kisebb presztízsű műfajok képviselőit állítják reflektorfénybe – Peter Tscherkassky (2011) és Ferry Radax (2012) után idén Josef Dabernig kísérleti filmes és Michaela Grill videóművész került a középpontba. A szerkesztők évről-évre egy-egy kortárs külföldi szerző munkásságára is felhívják a figyelmet, meghaladva ezzel a nemzeti film anakronisztikussá vált kategóriáját – idén a német rendező, Dominik Graf nyolc filmje kapott helyet így a programban.

Fontos törekvés a filmtörténet újraolvasása, az alulreprezentált alkotók és műfajok láthatóvá tétele is. A Diagonale, az Osztrák Filmarchívum és az Osztrák Rendezők Szövetsége (ADA) közös kezdeményezésére három éve indult az a feltáró munka, amely „távol az olyan tisztán esztétikai irányultságú, ideológiailag rosszul kasírozott történetírástól, amely elitizmusában és szelektivitásában valószínűleg ki sem érdemli ezt az elnevezést”, a női film osztrák történetének átfogó áttekintésére és bemutatására vállalkozik. Egyes szerzők, főleg a netkorszakban színre lépő nemzedék tagjai – Barbara Albert, Jessica Hausner, Nina Kusturica, Elisabeth Scharang, Sabine Derflinger, Barbara Eder, Marie Kreutzer, Anja Salomonowitz – munkáikkal eddig is jelen voltak a filmes köztudatban, de a megelőző időszak filmrendezőnőinek munkássága nagyrészt feltáratlan volt (Valie Export a kevés kivétel egyike). A 1969 és 1999 közti időszakot vizsgáló kutatás ezt a hiányosságot pótolja. Eredményeként máris összeállt egy ezernél is több címet tartalmazó filmográfia, Grazban pedig újabb kiadással jelentkezett a tárgyalt időszak női filmjeit reprezentáló Shooting Women szekció.

Szintén a filmtörténeti revízió jegyében állt össze az Austrian Pulp összeállítás, amely idén azokról a „határtalanul merész”, érzéki és szubverzív élményt nyújtó filmekről kezdeményezett párbeszédet, amelyeket a filmtörténet-írás, illetve a finanszírozási struktúra a populáris filmműfajokkal együtt eltüntetett az osztrák filmből. A mesterségesen gerjesztett művész-kommersz ellentét meghaladását sürgető kezdeményezők – a Szégyentelen Intézet fantázianevű kritikusi-baráti társaság tagjai – arra emlékeztettek, hogy az osztrák filmnek sem árthatna, ha a védjegyévé vált nyomasztó társadalmi drámák mellett olykor az attrakcióhoz, mint a filmművészet örök forrásához is visszanyúlna.

S ha már a támogatási rendszert említettem: az idei fesztivál érdekes hozadéka volt az a részben a Diagonale megbízásából készített és most nyilvánosságra hozott tanulmány, amely az osztrák filmtámogatási rendszer elmúlt tíz évét elemzi. A fesztivál weboldalán is elérhető munka részletesen bemutatja a több lábon álló rendszer állami és tartományi pilléreit, azok költségvetésének alakulását, valamint hogy melyikük mit és általában mennyivel támogat, s hogy ez milyen anomáliákat vet fel, illetve milyen korrekciókra szorulna az elkövetkező években.

Az, hogy egy fesztivál ilyesfajta szerepeket vállal – tanulmányt írat, kutatást kezdeményez, a közönség figyelmét a szakma, a filmtörténet perifériáira irányítja –, nyilván büdzsé függvénye is, de mindenképp fontos hangsúlyozni, hogy a Diagonale nem csak filmek versenye, hanem fórum is, ahol egy szakma ügyei, aggályai kaphatnak formát és hangot, s amely itthonról nézve leginkább e tekintetben irigylésre méltó és tanulságos. Hogy ennek a szakmának emellett van legalább két olyan iskolateremtő mestere, akit ma bármely európai fesztivál tárt karokkal fogad, az már csak a ráadás.

Az idei Diagonale Ulrich Seidl jegyében indult. A fesztivált a Remény, a Paradicsom-trilógia befejező darabja nyitotta, a színészi életműdíjat pedig, melyet hagyományosan a megnyitón adnak át, Seidl állandó színésznője, Maria Hofstätter kapta (a Hit című rész főszereplője). A Remény az eredetileg egy filmnek szánt, végül szétdarabolt történet Lolita-szálát bontja ki, önálló műként is érvényesen (érdekes, de lényegében mellékes, hogy a női főszereplők a történet szerint rokonok). A vágyódó nők sorát Melanie, a túlsúlyos kamaszlány zárja, akiben a fogyókúrás nyári tábor középkorú orvosa iránt ébred vonzalom. És a kémia, úgy látszik, működne is közöttük – csakhogy Melanie 13 éves. Ez a feloldhatatlan konfliktust rejtő alaphelyzet és a film eltúlzott, komikumba hajló jelenetei groteszk elegyet alkotnak, a nevetés és a borzalom ellentétes reakcióit váltva ki a nézőből. Nincs intellektuális távolságtartás, csak a szereplők intimszférájának rémisztő közelsége, s a bizarr, de lehetséges szituációk, amelyeket a részben profi, részben amatőr színészek improvizatív játéka hitelesít. Bármennyire különbözik is a forgatókönyveit aprólékosan kidolgozó Haneke és a szövegkönyvet nélkülöző, a forgatást kreatív játéktérként értelmező Seidl munkamódszere (utóbbihoz lásd a rendezővel készített interjút a Filmvilág 2008/11. számában), a lélektani hitelesség maximájánál elvárásaik találkoznak.

S ha azt írtam, Seidl is iskolateremtő, nem általánosságban értettem: módszerét tekintve nyomdokain jár a Diagonalén vetített Soldate Jeanette, Daniel Hoesl (avagy a European Film Conspiracy kollektíva) alkotása. A Sundance Filmfesztiválon debütált, Rotterdamban díjazott film két nő – a pénztől megcsömörlött, középkorú Fanni, és a paraszti bérmunkába belefásult fiatal Anna – lázadásának képregényszerűen eldarabolt, 21. századi balladája. Hoesl elmondása szerint kész történet nélkül vágtak neki a castingnak, a megtalált szereplők személyéhez igazították a filmötletet – így lett a Johanna Orsini-Rosenberg alakította Fanniból arisztokrata –, s a filmet a produceri rendszerben fetisizált, a hatás garanciájának tekintett forgatókönyv nélkül forgatták le. Az elkészült mű a klasszikus dramaturgia szabályaira fittyet hányó, kissé artisztikus, de szellemesen ironikus alkotás.

Szabályosabb, de ugyancsak emlékezetes első filmes rendezés a szintén alig 30 esztendős, Haneke-osztályban végzett Katharina Mückstein Talea című filmje is. Ez is két nő találkozásáról, útkereséséről szól – az új osztrák filmben kétségkívül gyakoriak az azonosulási pontot nyújtó női karakterek –, ám ezúttal a két nő anya és lánya: a tizenéves, nevelő szülőknél élő Jasmin börtönből szabadult anyjával keresi a kapcsolatot. A film egy hétvégébe sűríti „ismerkedésük” történetét, és eszköztelenül, pontos pszichológiai megfigyelésekre építve beszél kapcsolatuk lehetőségéről. A Taleát a találó szereposztás és a kamera előtt természetesen viselkedő színészek jelenléte élteti, ami bátran mondható a kortárs osztrák film erősségének.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2013/05 44-45. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11432