Kritika

Groó Diana: Regina

Doku-játék

Margitházi Beja

Margitházi Beja

Groó Diána dokufilmje az első rabbinőről.

Hiába szerepelhetett volna fotók, sőt, mozgóképek tucatjain is, az 1902-ben Berlinben született Regina Jonasról, egyetlen fénykép kivételével, nem maradt fenn semmiféle vizuális lenyomat. Ez már csak azért is meglepő, mert Regina történetesen azon kevés, saját korában híres és megosztó zsidó közszereplők egyike volt, akiknek karrierje a nemzetszocialista Németországban éppen a legsötétebb történésekkel párhuzamosan ívelt fel. Sorsirónia: a holokauszt árnyéka kellett ahhoz, amihez nyilvánvaló tehetség és kitartó elszántság önmagában nem volt elég, az üldöztetésekkel fenyegetett, emigrációs hullámokkal tizedelt berlini ortodox hitközségben ugyanis a világon először ekkor, a harmincas években avattak rabbivá egy nőt. A nevezetes fotó közvetlenül ezután készült és évtizedekig őrizte annak a – szintén regényes történetű, évekig formálódó – filmnek a lehetőségét, ami végül idén került magyar és nemzetközi közönség elé.

Regina történetében maga Regina az egyik első meglepetés. A judaizmus évszázados, a rabbit bölcs, tiszteletre méltó apaként, férfiként tételező tradícióját megtörő, huszadik század eleji, rabbiképzőbe iratkozó berlini fiatal lányt minimum harcos szüfrazsettként, radikális vallásmegújítóként képzelnénk el, a világ első női rabbija azonban sem feminista, sem liberális reformer nem volt. Mélyen hívő ortodoxként teológia szakdolgozatát ugyan a női rabbiátus lehetőségeiről írta, de ebben éppen a tartózkodás, szerénység, alázat erényeire hivatkozva vázolja fel ennek létjogosultságát. Nem nemi alapon, és nem a hagyományok ellen lázadva, hanem szelíd, de öntudatos elszántsággal köteleződik el már gyerekként pontosított életcélja mellett, mintegy mellékesen jegyezve meg, hogy „ahol a nőkérdés kérdés” ott valójában máshol húzódik meg a probléma.

Regina története ezen túl látensen befolyásolta a róla készült film sorsát, melyet tulajdonképpen nők adtak kézről kézre. A sort maga Regina kezdte azzal, hogy összegyűjtött írásos dokumentumait 1942-es deportálása előtt, a lehetséges jövő pontos tudatában, átadta a berlini hitközségnek. Ezek a levelek, kéziratok, újságcikkek szolgáltak nyersanyagul a kései utód, Elisa Klapheck frankfurti rabbinő számára, aki Regináról íródott könyvét azután ajánlotta Groó Diána figyelmébe, hogy a Csoda Krakkóbant megnézte. A játékos animációkat, kis-, nagyjáték- és dokufilmeket is forgató Groónak már csak azt kellett felismernie, hogy ez mennyire neki való, testreszabott feladat. Jóllehet kézenfekvő lett volna gigászi munkával játékfilmmé fejleszteni a történetet, de Groó végül az elsőre egyszerűbbnek látszó, de valójában nehezebb utat választotta – mert hogyan is lehet nem beszélőfejes dokut készíteni mindössze egyetlen fotó és könyv alapján egy több mint száz éve született, különleges, de alig ismert személyről? A végeredmény, ez a mélyen szerzői, játékos, de távolról sem komolytalan dokumentumfilm a jól választott módszert igazolja: éppen így.

Mivel Regina történetéből leginkább a képek hiányoztak, az évekig tartó kutatómunka elsősorban erre irányult. Groó Diána ugyanis nem forgatott, hanem kutatott – és a talált anyagokat Mógor Ágnes vágóval szerkesztette össze. A kész filmet két jellegzetes szerzői eljárás teszi egyedivé, ugyanakkor működőképessé: az archív és privát felvételek különféle szintű és fokozatú beépítése, illetve ezek változatos hangkulisszákkal való ellátása. A film testét, húsát Ruttmann berlini városszimfóniájának és Riefenstahl Olimpiájának részletei mellett zömmel azok a német, lengyel, cseh és amerikai archívumokban és családi gyűjteményekben talált felvételek adják, melyeknek legfeljebb annyi köze van Regina Jonashoz, hogy életének évtizedeiben akár róla is készülhettek volna. A képsorok azonban túllépnek atmoszféraerősítő szerepükön; általuk tűnik át egymásba egyedi és univerzális, a gyerek, majd felnőtt Regina, és áttételesen minden ekkor és ott élt zsidó lány, nő története. A film „hangolása” legalább ilyen bravúros: a néma felvételeket színészek, civilek és holokauszt túlélők hangján megszólaló levelek és visszaemlékezések kísérik, a korabeli fotók, mozgóképek nem létező hangjainak megtervezése (Böhm Dániel) pedig szintén túlmutat az atmoszférateremtésen: az utólag hozzáadott zajok, zörejek a hétköznapi, életnek épp azt a törékenységét és felidézhetetlen gazdagságát képesek megragadni, amit csak egy kicsapódó esernyő, egy szőnyegre suhintó poroló vagy egy sercenő gyufa hangja tud közvetíteni.
 

Regina – magyar, 2013. Rendezte és írta: Groó Diana. Kép: Kardos Sándor. Zene: Kardos Dániel. Vágó: Mógor Ágnes. Producer: Angelusz Iván. Szereplők: Fullajtár Andrea, Bíró Krisztina, Bíró Eszter, Búza Tímea, Hoffman Varga Judit. Gyártó és forgalmazó: Katapult Film. 63 perc.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2013/08 52-52. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11493

Cikk értékelése:

szavazat: 1283 átlag: 5.43