KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
   2013/július
MAGYAR MŰHELY
• Zalán Vince: „Tán őszi fáknak hulló levelére?...” Gémes József (1939 – 2013)
JAPÁN ZSÁNER
• Varró Attila: Tokiói történetek Ozu zsánerfilmjei
• Vágvölgyi B. András: Zen mesterem meghalt Donald Richie (1924-2013)
• Csiger Ádám: A háború művészete Nindzsafilmek – 1. rész
HOLLYWOODI FANTÁZIA
• Huber Zoltán: Ismét izgalmas Új amerikai SF-filmek
• Varró Attila: Nehéz Istenné lenni Az Acélember
• Szabó Ádám: Sötét megváltók Képregényhősök válságban
• Andorka György: Illúzió az illúzióban Bűvészfilmek
ALPINISTA KAMERA
• Baski Sándor: Mert ott van Hegymászó-filmek
KECHICHE
• Gyenge Zsolt: Pünkösdi pálmaág Abdellatif Kechiche
MAGYAR MŰHELY
• Gelencsér Gábor: Egymásra néztek Galgóczi és Galambos
LENGYEL FILM
• Pályi András: A hőskorszak vége Lengyel Filmtavasz
• Veress József: A másik múzsa Wajda ecsetje és ceruzája
MOZIPEST
• Ardai Zoltán: Hosszú a búcsú Krúdy Budapestje
• Sipos Júlia: A Perzsa séta effektus Beszélgetés Pásztor Erika Katalinával
FESZTIVÁL
• Buglya Zsófia: Tisztelet a fiataloknak Linz
TELEVÍZÓ
• Huber Zoltán: The Walking Dead Szemben a többséggel
• Kolozsi László: Magassági ámor Szabadság – Különjárat
KRITIKA
• Nagy V. Gergő: A kerítésen túl Lágy eső
• Barotányi Zoltán: Nyilván tartottak tőlünk A tartótiszt
DVD
• Benke Attila: A hét szamuráj – Vágatlan változat
• Kaplan György: Fejlövés
• Sepsi László: LEGO Batman: A film
FILMZENE
• Hubai Gergely: Milliót érő hangjegyek A James Bond téma
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: PAPÍRMOZI Egri csillagok
MAGYAR MŰHELY
• Báron György: A nyitott zárt kör Jacques Rancière: Utóidő

             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Lengyel film

Lengyel Filmtavasz

A hőskorszak vége

Pályi András

A lengyeleknél még él a filmgyártás tévés patronálásának gyakorlata, amiben a közszolgálati televízióé a főszerep.

Az év meglepetése, az év botránya, az év szenzációja, tabudöngető, extrém történelmi szemléletű film, partizánballada, lélektani dráma, háborús thriller: ilyen, egymással feleselő kifejezésekkel találkozom, ha Marcin Kryształowicz Hajtóvadászatának visszhangját böngészem, amely tavaly a gdyniai lengyel filmfesztiválon besöpörte a legfontosabb díjakat (legjobb film, legjobb rendezés, legjobb forgatókönyv plusz jó pár színészi elismerés), és amely a Lengyel Intézet által hagyományosan – immár tizenkilencedszer – a budapesti Művész moziban (és idén a szombathelyi Agora kulturális központban is) megrendezett Lengyel Filmtavasz kétségkívül egyik legmegrendítőbb darabja volt. A negyvennégy éves rendezőnek, aki költőként, novellistaként is publikál, és állítja, hogy „irodalmi ihletből” dolgozik, ez a harmadik nagy játékfilmje, a forgatókönyv, mint mindig, most is saját munkája, bár egyszer már elnyerte a legjobb rendezés díját Valamit elvettek tőlem című kisfilmjével, még végzős rendezőhallgatóként az 1999-es New York-i nemzetközi diákfilmfesztiválon. A Hajtóvadászatot apjának, a Honi Hadsereg (közismert lengyel rövidítése szerint az AK) egykori partizánjának ajánlja, a film a német megszállás alatt egy közelebbről meg nem határozott erdőben tanyázó partizánosztagról szól, de ugyancsak szokatlan módon közelít a témához.

Vidra káplár, aki jellemzően a láthatatlan éjszakai ragadozót választotta földalatti fedőnévül, a rárótt feladat szerint maga is vidraféle titkos vérengző, ő hajtja ugyanis végre a kollaboránsok kivégzését, becsábítva az illetőt az erdő sűrűjébe, hogy ott tarkón lője. Marcin Dorociński, aki eljátszott már egy-két AK-partizánt, ritka hitelességgel jeleníti meg a figurában a feladatát „szakmai hozzáértéssel” végző gyilkos brutalitását és alig pislákoló, mégis elfojthatatlan emberi érzésvilágát. Itt nincs szó többé eszményekről, hitről, hazáról, önfeláldozásról, csak megtorlásról, leszámolásról, bosszúról, és mintegy mellékesen árulásról, hűségről. Kryształowicz szakít a lineáris mesemondással, nem kíván a motivációval bíbelődni, így a dermesztő thrillert kétségkívül áthatja bizonyos balladai homály, sosem derül ki, az éhhalál szélén vegetáló partizánosztag mivégre húzódik meg a sűrűben, hogyan kerültek ide, mit miért vállalnak, csak azt látjuk, hogy elemi életfunkcióik kielégítése is iszonyú nehézségekbe ütközik. Afféle végső hely ez az erdő, kulturális és humánus kötöttségeiktől megfosztott lények terepe, ahol, akár valami mitikus őstörténetben, egyszerre mégis a hűség és az árulás lesz a tét, hisz miközben Vidra volt gyerekkori pajtásánál, a jómódú molnárnál vendégeskedik, aki lepaktált a megszállókkal, és akit a felesége súg be az AK-nál, akit tehát az erdőbe kell csalnia és ki kell nyírnia, addig Fruska, aki ápolónőként oszlopos tagja az osztagnak, a Gestapo által elhurcolt húga szabadon engedése fejében elárulja rejteküket. Most akkor itt a hajtóvadászat, amitől az első perctől tartottak? Ez sem tudható. Egy biztos: amíg gyilkolni tudsz, élsz, ám bármely pillanatban véged lehet – mondja Kryształowicz, aki szerint nincsenek többé hősök, a háború mindenkit deformál és kivetkőztet önmagából: az agresszort, az áldozatot, az ellenállót, a pártatlant, a lavírozót, a haszonlesőt.

Magyarán vége a hőskorszaknak. Gondoljunk bele, 1939 őszén Lengyelország a föld alá vonult, a szláv testvériségben bízó tisztikart, amely a Szovjetunióba menekült, Katyńban lemészárolták. Az AK partizánjai, akik csak a londoni emigráns kormányt ismerték el, azaz öt kemény évig tartó hitleri hódítás után a Vörös Hadsereggel is felvették a harcot, a rendszerváltásig hazaárulónak számítottak, nem lehetett őket hősnek nevezni. És most az egyik egykori hérosz fia kijelenti: a háborúban nincsenek hősök, mert a háború pusztít, nem csupán a városokat, létesítményeket, utakat, hanem magát az embert, belül, azt is, aki élve megússza, és ez a belső rombolás jóvátehetetlen, végzetesebb, mint az épített környezet romba dőlése. Nem csoda, hogy a Hajtóvadászat körül felizzott a vita, akár tizenkét éve a Jedvabne-ügy kirobbanásakor, amikor a közvéleménynek azzal kellett szembenéznie, hogy bizony a háború alatt a lengyelek nemcsak mentették és bújtatták a zsidókat, hanem adott esetben saját kezűleg rájuk is gyújtották a pajtát. Paweł T. Felis néhány hónapja, számba véve a készülő lengyel filmeket, arról értekezett a Gazeta Wyborcza hasábjain, hogy „a lengyel mozi egyre inkább elfordul a jelentől és mind többet beszél a történelemről”; ha így van, ebben a trendben Kryształowicz Hajtóvadászata nyilván fontos állomás. Neki a történelmi téma nem kosztümös látvány, hanem egyéni és nemzeti önvizsgálat: mai tudással megvonni a múlt mérlegét.

A Lengyel Filmtavasz persze nem a készülő, hanem a kész filmekből válogat, és így az elmúlt esztendőre visszatekintve, úgy tűnik, a szervezők jellemzőbbnek érezték a kortársi témát, a nyolc műsorra tűzött nagy játékfilm közül öt minden további nélkül besorolható e címke alá, egyedül az elsőfilmes Anna Wieczur-Bluszcz Légy focista mindhalálig-ja egy focirajongó apa fociidegen fiáról fordul a nem túl távoli múltba, a hetvenes évekbe, érzékletesen elevenítve meg a pártállami Lengyelország hétköznapi miliőjét. A mai téma korábbi primátusa alighanem annak is betudható, hogy a lengyeleknél még él a filmgyártás tévés patronálása, amiben a közszolgálati televízióé a főszerep, de a mostani repertoárból az Apám biciklije például a legismertebb kereskedelmi csatorna, a Polsat szponzorálásával született. Bizonyos jelek arra mutatnak azonban, hogy változik a helyzet. A Gazeta Wyborcza imént idézett filmkritikusa nemrég e kérdésnek is utánajárt, és Kevesebb lengyel film lesz című helyzetjelentésével meglehetősen felajzotta a kedélyeket. Írásának alaptétele, miszerint „egyre drágább a filmgyártás, és egyre kevesebb rá a pénz”, mondhatni közhely, ám annál érdekesebb, amit a televíziós előfizetési díjaknak a gazdasági recesszió következtében megcsappanó befolyásáról mond (pár év alatt a 60-80%-ból 14% lett), miközben nincs törvény az elmaradt előfizetési díj behajtására, így a köztévének egyszerűen kiürült a filmes kasszája. A tavalyi ötven film helyett idén nem lesz több harmincnál.

 Az is önmagáért beszél, hogy a Lengyel Filmtavasz műsorán szerepelt két nulla költségvetésű, kézi kamerával, gratis játszó színészekkel forgatott mű is: a Heniek, egy autószalonban bonyolódó, kissé enigmatikus krimi, és Öld meg a hódot címmel Jan Jakub Kolski, az egyik legismertebb és legrenitensebb mai rendező új alkotása egy Afganisztánból hazatért katona belső tipródásáról, amelyet mind ez ideig lengyel moziban még nem vetítettek, de Karlovy Varyban már díjat nyert. És ne hagyjuk említés nélkül a fiatal lengyel és magyar filmproducerek kétnapos konferenciáját sem, amelyre a seregszemle társrendezvényeként került sor a Lengyel Intézetben, hisz itt is – a pályakezdők támogatása és az együttműködés mellett – a filmgyártás nehéz financiális helyzete volt a téma. A varsói Munk Stúdió Harminc perc címmel beindított kezdeményezése is idevág: kezdő rendezőknek kívánnak profi műhelyt biztosítani a színre lépéshez; a konferencia két napján a játékfilmek mellett négy így készült kisfilmet is láthattunk, egyébként rendhagyó módon két hasonló magyar kisfilm társaságában.

Az idei seregszemle amúgy is láthatóan az új filmes nemzedéket kívánta exponálni: a Heniek két fiatal alternatív filmes – Ewa Kowalewska és Grzegorz Madej – alkotása, Maria Sadowska Nőnapja is erőteljes, kivételes társadalmi érzékenységről tanúskodó rendezői debüt egy élelmiszerüzlet-hálózat gazdaságilag zsarolt (női) dolgozóiról és az üzletvezetői pozícióért nagy árat fizető Halináról, aki végül szembefordul a mechanizmussal, sikerrel vív meg az arctalan Mammonnal, amiről akár Steven Soderbergh Erin Brockovicha vagy Frank Capra Becsületből elégtelenje is eszünkbe juthat. Tudniillik happy enddel záruló, hamisítatlan családi film a Nőnap, ahogy a már említett Apám biciklije is, noha ez már húsz éve a pályán lévő alkotó, Piotr Trzaskalski műve, egy nagyapa-apa-unoka családi trió, amely ékesen – zsiványul és idillikusan – tesz tanúságot a férfiak férfiak iránti értetlenségéről. Hasonló hangot üt meg az idősebb nemzedék képviseletében Jerzy Domaradzki is, aki a ragyogó komikusi vénával rendelkező Marian Dziędzielnek teremt ritka alkalmat Az ötödik évszakkal, hogy hatvanon felüli amorózóként arasson sikert egy érzelmes-kalandos-melodramatikus, ízig-vérig mai vígjátékban.

A lengyel filmhét igazi meglepetésével azonban az Imagine szolgált, ez a lengyel-francia-portugál-brit koprodukcióban, angol, német, portugál, román színészekkel forgatott új Jakimowski-film. A lisszaboni vakok intézetébe új oktató érkezik, Ian, hogy megtanítsa az ekholokáció, azaz a tárgyakról visszaverődő hang segítségével tájékozódni a vak gyerekeket. Ám ehhez – hogy delfinek és denevérek módjára igazodjanak el a világban – fel kell szabadítania a képzeletüket, ami nem megy kockázatok nélkül. A most ötvenéves, végzettsége szerint filozófus Andrzej Jakimowskinak eddig mindössze két játékfilmje volt (Bandzsíts, Cselek), de mindkettő hasonlóan sarkalatos létkérdéseket feszegetett, nyert is velük kéttucatnyi díjat. Az Imagine folytatja sort: igazi metafizikus mű, lélegzetelállító belső expedíció a képzelet hatalma és csapdái nyomában. Az intézet végül elbocsátja Iant tanainak veszélyessége miatt, ám addigra az őt gyanakodva hallgató Ewa és közte átszakad a gát. Ian elment, Ewa vakon, bot nélkül elindul utána. És megtalálja, eligazodik a forgalmas, zúgó városban. A figyelem és a képzelet csodája összehozza és végképp kiszolgáltatottá teszi őket. Mint bármely más szerelmest. Csakhogy ők tisztán látják veszélyeztetettségüket. „Mert a világtalanok többet látnak, mint a látók” – mondja Jakimowski. És lám, többet is vállalnak. Bölcsek lesznek és merészek, a hőskorszak utáni kor hősei.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2013/07 40-41. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11510