KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
   2013/július
MAGYAR MŰHELY
• Zalán Vince: „Tán őszi fáknak hulló levelére?...” Gémes József (1939 – 2013)
JAPÁN ZSÁNER
• Varró Attila: Tokiói történetek Ozu zsánerfilmjei
• Vágvölgyi B. András: Zen mesterem meghalt Donald Richie (1924-2013)
• Csiger Ádám: A háború művészete Nindzsafilmek – 1. rész
HOLLYWOODI FANTÁZIA
• Huber Zoltán: Ismét izgalmas Új amerikai SF-filmek
• Varró Attila: Nehéz Istenné lenni Az Acélember
• Szabó Ádám: Sötét megváltók Képregényhősök válságban
• Andorka György: Illúzió az illúzióban Bűvészfilmek
ALPINISTA KAMERA
• Baski Sándor: Mert ott van Hegymászó-filmek
KECHICHE
• Gyenge Zsolt: Pünkösdi pálmaág Abdellatif Kechiche
MAGYAR MŰHELY
• Gelencsér Gábor: Egymásra néztek Galgóczi és Galambos
LENGYEL FILM
• Pályi András: A hőskorszak vége Lengyel Filmtavasz
• Veress József: A másik múzsa Wajda ecsetje és ceruzája
MOZIPEST
• Ardai Zoltán: Hosszú a búcsú Krúdy Budapestje
• Sipos Júlia: A Perzsa séta effektus Beszélgetés Pásztor Erika Katalinával
FESZTIVÁL
• Buglya Zsófia: Tisztelet a fiataloknak Linz
TELEVÍZÓ
• Huber Zoltán: The Walking Dead Szemben a többséggel
• Kolozsi László: Magassági ámor Szabadság – Különjárat
KRITIKA
• Nagy V. Gergő: A kerítésen túl Lágy eső
• Barotányi Zoltán: Nyilván tartottak tőlünk A tartótiszt
DVD
• Benke Attila: A hét szamuráj – Vágatlan változat
• Kaplan György: Fejlövés
• Sepsi László: LEGO Batman: A film
FILMZENE
• Hubai Gergely: Milliót érő hangjegyek A James Bond téma
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: PAPÍRMOZI Egri csillagok
MAGYAR MŰHELY
• Báron György: A nyitott zárt kör Jacques Rancière: Utóidő

             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Fesztivál

Linz

Tisztelet a fiataloknak

Buglya Zsófia

A Crossing Europe versenyprogramjának filmjei idén a fiatalkor kétségeit, belátásait idézték meg rendkívüli erővel.

Tíz éve már, hogy Christine Dollhofer az akkori osztrák kultúrpolitika packázásai miatt felállt a Diagonale (az osztrák filmszemle) intendánsi székéből, s mivel a fesztivál felvirágoztatása éppen az ő nevéhez fűződött, akkor úgy tűnt, hiányát az osztrák film nehezen fogja kiheverni. Ám ekkor Linz városa gyors helyzetfelismeréssel úgy döntött, hogy Dollhofer tudására és kapcsolatrendszerére alapozva létrehoz egy nemzetközi fesztivált, a divatos elsőfilmes fókusszal, melynek anyagi hátterét kezdetben, a kísérletezés éveiben az „Európa kulturális fővárosa” projekt kerete biztosíthatja. Így termett Felső-Ausztriában hirtelen, mondhatni a semmiből egy szervezettségében és szerkezetében már a kezdetektől teljesen profi, ám eleinte aránytalanul nagynak tűnő fesztivál, amelynek eleinte nem volt közönsége, nem volt vonzereje, de volt víziója és ízlése. Olyan társadalomkritikailag érzékeny, kifejezőeszközeiben bátor filmeket akart összegyűjteni, amelyek amúgy nem jutnának el a térség mozijaiba, s ugyanakkor olyan platformot is teremteni, ahol az osztrák film is nemzetközi közegbe kerülhet hazai terepen. Ezzel a kettős törekvéssel – s ez csak így visszatekintve látszik igazán – az osztrák filmkultúra felbecsülhetetlen értékű támaszát teremtette meg.

A Crossing Europe elmúlt tíz éve erről is szól. Hogyan lehet az egyébként nemzetközi programba beleilleszteni egy Austrian Screenings válogatást, egy Local Artist, valamint legújabban egy Fresh Danube Films szekciót. Hogyan kell a sajtó számára a fesztiválprogram mellett megtekinthetővé tenni a mindenkori osztrák filmszemle teljes programját is. Hogyan érdemes filmszakosokat vendégül látni Ausztriából és a német nyelvterületről, ezzel szélesítve a horizontjukat. Hogyan lehet minél több hazai és külföldi alkotót, gyártót, döntéshozót és újságírót vendégül látni, és miként lehet őket egy asztalhoz leültetni. Éspedig azért, hogy az ügyes kurátori teljesítményen túl a befektetett energia tágabb értelemben, többek számára is megtérüljön. Ez Linzben példaértékűen működik.

A fesztivál másik nagy teljesítménye, hogy elsőfilmes jellege ellenére is sikerült folyamatosságot teremtenie, arculatot építenie. Eleve egységes arculatot ad a programnak a kortárs, európai történeteket és életképeket előnyben részesítő, társadalomkritikai attitűd. De Linz megtalálta-megtalálja a maga szerzőit is, akiket visszavár, ha új filmmel jelentkeznek. A tribute szekció korábbi ünnepeltjei idővel házi szerzőkké válnak; közülük idén Matteo Garrone a Realityvel, Ursula Meier a Nővérrel, Nanouk Leopold az Oly csendes mindennel (Boven is het stil) szerepelt a programban. A visszatérő dokumentumfilmesek közül ezúttal Helena Třeštiková (Magánuniverzum / Soukromy vesmír) és Thomas Heise (Jelen / Gegenwart) jelentkezett új művel. A pályakövetés a Linzben debütált rendezőknél is érvényesül: Andrea Arnold (Red Road, Üvöltő szelek) vagy a dél-afrikai születésű, német Pia Marais (Ellen korában, Layla Fourie) első filmjeikkel még a versenyszekcióban szerepeltek, később a Panoráma-válogatás visszatérői lettek – remélhetőleg így lesz ez Kocsis Ágnessel is, aki anno a Friss levegővel és a Pál Adriennel is meghívást kapott a versenybe. Ezek a láncolatok, a gyarapodó életművek láthatóan egyre több biztos támpontot adnak a program összeállításához, a nézőknek pedig a tájékozódáshoz.

A versenyprogram színvonala persze évről évre változó; öröm, hogy a jubileumi kiadásra csupa erős, egyéni hangú munkát sikerült egybegyűjteni. A kilenc film – a szokásosnál is nagyobb tematikus összhangban – a nagybetűs életbe kilépő vagy annak küszöbén tétovázó hősök világára irányította a figyelmet. Kerülve azt a banális, felszínes képet, ahogyan a média szereti láttatni a fiatalokat, megmutatta, milyen komoly döntések, milyen kétségek, álmok és kísértések vezetnek át a felnőtt életbe.

A katalán Marçal Forés fantasyje, az Állatok (Animals) a Donnie Darko atmoszféráját idézi. Kamasz hőse, Pol legszívesebben kopott mackójával tölti az időt, aki, ha kettesben vannak, atyai jó barátként viselkedik: beszélgetnek, járják a baljósan szép erdőt, együtt zenélnek. De Deerhoof – mert így hívják a klasszikus bábanimációval mozgatott medvét – egyre veszélyesebb titokká válik. Pol a gyermeki fantázia és az ébredező szexualitás szorításában egyre vadabb kalandokba keveredik, egyszer hogy megmentse az öreg barátot, másszor hogy megszabaduljon tőle. Az infantilist a morbiddal ötvöző, szürreális fordulatokban gazdag történet forgalmazói szempontból mindenképp érdekes, hiszen – a közönségdíj is jelzi – ez az idei Crossing Europe legpopulárisabb darabja.

Svéd munkáskörnyezetben játszódik az Enni, aludni, meghalni (Äta sova dö). Hősnője, a darabos mozgású, jópofán magabiztos Raša (Nermina Lukac) egy salátacsomagoló üzemben dolgozik. A hétköznapjai kemények – maga tartja el betegeskedő apját is –, de vannak barátai, sikerélményei, és – az elfogadó társadalomnak hála – bevándorlóként nem érzi magát másodrendű állampolgárnak. Egyszóval helyén van ebben a világban, egészen addig, amíg érdemei ellenére le nem építik a gyárban. Sikerül-e feltalálnia, megmentenie önmagát? – ez a tétje ennek a remekül megtalált karakterekből szőtt, autentikus miliőt felmutató filmnek, amely sok pozitív érzelmet kelt. Gabriela Pichler rendezése a tavalyi év legjobb svéd filmjének bizonyult, kár érte, ha az itthoni mozikból kimarad.

Szintén egy fiatal lány útkereséséről szól a szlovák Iveta Grófová filmje, a Made in Ash (Až do mĕsta Aš): Dorotka Szlovákiából Csehországba, a német határ menti Aschba megy szerencsét próbálni, ahol a textiliparban remél megélhetést. A félszeg roma lány messze nem olyan kialakult személyiség, mint Raša, ő még csak keresi magát az idegen közegben, ahol – hamar kiderül – a határ túloldaláról érkező férfiak társasága jelenti az egyetlen kitörési lehetőséget. Dorotkát Johann csábítgatja „nyugatra”, s a film szépsége, hogy az ötven-hatvan év körüli Johann majdnem annyira szerencsétlen, mint amilyen szörnyeteg; a lány nem az ő, inkább csak a helyzet áldozata lehet. Az amatőr szereplőkkel, eredeti helyszíneken forgatott film az otthontalanság balladája. Visszatérő, kifejező képe, ahogy Dorotka egy tér közepén, a térfigyelő webkamera elől hívogatja hátrahagyott szerelmét Szlovákiában. Reméli, hogy valahol a távolból látják és szeretik őt.

A görög Ektoras Lygizos filmjének hőse még Dorotkánál is kötöttebb pályán mozog, ő már a választás illúziójával sem rendelkezik. „A madáreledelen élő fiú”, ahogy a film a címében aposztrofálja őt (To agori troi to fagito tou pouliou), talán a gazdasági válság áldozata. Korábbi életéről alig tudunk meg valamit – egy meghallgatáson csillogó hangon énekli a Máté-passió egyik áriáját, de elájul, ugyanis éhezik. Ez az, ami olyan furcsa és zavaró a személyiségében, illetve abban, ami valószínűleg már nem is a személyisége. A testérzetei mozgatják és viszik ki az utcára, azok etetik meg vele az egyetlen társ, a féltett kanári utolsó magvait. A film a szereplő állandó jelenlétére, arc- test- és pórusközelijére épül, Lygizos a fiatal Yiannis Papadopoulosra írta, vele dolgozta ki a szerepet. Szenvedéstörténetük Linzben a fesztivál fődíját nyerte el, az indoklás szerint „mert az emberi létezés törékeny, titokzatos voltát mutatta meg, s mert olyan helyekre csábított bennünket, ahová nélküle sohasem jutottunk volna el”.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2013/07 48-49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11514