KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
   2013/november
KENNEDY-FILMEK
• Andorka György: Camelot legendái Kennedy-filmek
SVÉD ZSÁNER
• Roboz Gábor: Testkereskedelem Call Girl
• Vajda Judit: Hideg nyomon Camilla Läckberg krimik
• Hegedüs Márk Sebestyén: Vörösben, sárgában, feketében A svéd giallo
BALKÁN EXPRESSZ
• Forgács Iván: Lépéshátrányból lépéshátrányba Horvát film
TRENDVÁLTÓK
• Csiger Ádám: Stáb nélkül lázadó Robert Rodriguez
• Pernecker Dávid: Egyetemi évek Don Hertzfeldt
WEB-MOZI
• Karkus Zsolt: Csatornaváltók nemzedéke YouTube vs. Televízió
MAGYAR MŰHELY
• Murai András: Tapasztalat és emlékezet között Krónika – újranézve
WEB-MOZI
• Kránicz Bence: Reformkonyha Chili vagy Mango
KLIPMÁNIA
• Szabó Dénes: Robot a kamera mögött Daft Punk klipek
FESZTIVÁL
• Barkóczi Janka: Tabuk Cinefest
MOZIPEST
• Sipos Júlia: Budapest retró Beszélgetés Papp Gábor Zsigmonddal
MAGYAR MŰHELY
• Sárközy Réka: A krónikás humánuma Sára Sándor: Krónika
TELEVÍZÓ
• Margitházi Beja: Menekülő (út)vonalak Felsőbb parancs
KRITIKA
• Baski Sándor: Greta és a város Frances Ha
• Nevelős Zoltán: Egy nehéz nap odafenn Gravitáció
DVD
• Pápai Zsolt: A Kelet
• Géczi Zoltán: Onibaba
• Pápai Zsolt: Gyula vitéz télen-nyáron
• Czirják Pál: Brazil
• Soós Tamás Dénes: Élni és meghalni Los Angelesben

             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Klipmánia

Daft Punk klipek

Robot a kamera mögött

Szabó Dénes

A francia zenész-duó mindig éles szemmel választott klipjeihez neves direktorokat.

Karrierjüket emberként kezdték, de robotként futottak be. A francia elektronikus zene két üstököse, a Daft Punk névre hallgató dj-duó már több mint egy évtizede halmozza sikereit és kényezteti rajongóit ütemes-dallamos slágereivel. Igazán ismertté második albumuk után váltak, mikor robotmaszkot húztak fejükre, és eljátszották, hogy robottá váltak. Az új imidzs olyannyira bevált, hogy Thomas Bangalter és Guy Manuel Homem De Christo véglegesen a hátuk mögött hagyták a humanoid létet. Bár idén már negyedik stúdióalbumukkal jelentkeztek, még mindig csak robotjelmezben látni őket, mely jócskán hozzájárult ikonná válásukhoz. Akárcsak videóklipjeik, hiszen a két francia már a kezdetektől éles szemmel választott magának neves direktorokat, majd később – dj-kre nem jellemző módon – kamerát ragadt maga is, hogy videoklipeket és egy nagyjátékfilmet is forgasson.

 

 

Tűzoltók, paradicsomok és egy beszélő kutya

 

Bár a francia duó első, 1997-es Homework albumának klipjei sztoriban és hangulatban is különböznek, közös bennük, hogy egyik videó rendezője se vette magát túl komolyan. Spike Jonze Da Funk rendezése például egy New Yorkba költözött, emberi testű vizsla esti sétájáról szól, akinek közeledését sorra elutasítják a városlakók. Mígnem a magányos eb találkozik egy régen látott barátnőjével, aki meglepő módon nem egy négylábú, hanem tetőtől talpig ember.

Az örök gyerek Michel Gondry is játéknak fogta fel a rendezést. Around the world klipjéhez kör alakú, létrával és lépcsőkkel ellátott díszletet építetett, melyben egy csoport táncos mozgott körbe-körbe. A basszusgitárt nagydarab, de groteszkmód kisfejű hip-hop táncosok alakították, a dobgépet múmiák, a gitárt csontvázak, az énekhangot torzító vocodert robotok, míg a szintetizátort a húszas évek musicaljeit idéző fürdőruhás lányok. Seb Janiak Burnin’ című klipje már a hétköznapokról szólt: egy család kerti sütögetése közben az apa odaégeti a húst, így tűzoltóautójával játszó kisfia úgy dönt, menti a menthetőt. Fantáziájában középkorú tűzoltóparancsnokként jelenik meg, aki csapatával egy lángoló felhőkarcolóhoz hajt, mely egy önfeledten bulizó társaság miatt gyulladt ki.

Pofonegyszerű Roman Coppola klipje is, de ő a vágással csavart egyet rajta. A Revolution 909-ben Los Angeles-i fiatalok illegális rave partiját szakítja félbe két autón érkező rendőr. Az egyiküknek sikerül megállítania egy bedrogozott lányt, de a ravernek megakad a szeme egy, a rendőr fehér pólóján éktelenkedő paradicsomfolton, és kihasználva a férfi figyelmetlenségét, meglóg. A klip nagy része mégsem erről szól. Francis Ford Coppola unokája ugyanis azt mutatja be, miként dolgoznak a gépek a paradicsomföldeken, hogyan jut el a zöldség a szupermarketbe, mint veszi azt meg a rendőr édesanyja, majd – főzőműsorokat idéző képfeliratokkal – miként készíti el, végül csomagolja be szeretett fiának.

Az albumot záró klip esetében a két dj visszatért Charles-hoz, a beszélő kutyához. Újra felkérték Spike Jonze-t, de a rendező be volt havazva, így azt tanácsolta a zenészeknek, hogy készítsék el maguk a klipet. Charles, a kutya ezúttal egy filmsztárt alakított, aki egy tengerparti forgatás után a rendezővel beszélget, majd a stáb tagjai között elsétálva találkozik a barátnőjével (aki megint csak ember), hogy közösen elhajtsanak piros autójukkal vacsorázni. Mindezt egy snittel és profi kameratechnikával oldja meg a Daft Punk első rendezésében.

 

 

Az elrabolt popcsapat

 

Vízválasztó volt az 1999-es év a kétfős csapat történetében, ugyanis ekkor „változtak” robottá. Bangalter elmondása szerint ők nem akartak gépek lenni, az átalakulásukat egy baleset okozta a stúdiójukban. A zenegépünkön dolgoztak, amikor az pontban délelőtt kilenc óra kilenc perckor, szeptember 9-én, 1999-ben felrobbant. Mire magukhoz tértek, azon kapták magukat, hogy már robotok.

Ezúttal csak egyetlen direktort, Leiji Matsumoto animerendezőt keresték fel. Bangalter és Homem-Christo maguk is nagy rajongói Matsumotónak, gyerekkorukban követték kultikus, űrben játszódó sorozatát, a Harlock kapitányt. A direktor ráadásul öreg motoros a szakmában, a hetvenes-nyolcvanas években hazáját számos rajzfilmsorozattal örvendeztette meg, melyek ugyancsak a csillagok között játszódtak (Yamato csatahajó, Galaxy Express 999).

Az animeguru a Daft Punk-klipekben is megmaradt az űr-tematikánál. A dialógus nélküli zenés kisfilmekben egy távoli galaxis még távolibb bolygóján élő ember alakú, de kék bőrű (nem, ez nem az Avatar), földönkívüli popcsapat túszul ejtéséről mesélt. A négytagú együttesre éppen koncertezés közben csap le egy űrhajón érkező, rejtélyes idegen, aki csatlósaival hangszerestül elrabolja őket. A zenészeket a fogvatartóik a Földre viszik, ahol bőrüket kékről emberi színűre festik, majd új ruhát és emlékeket adnak nekik.

A galaktikus túszejtésből később Matsumoto egy egészestés musicalt hozott össze Interstella 5555: The 5tory of the 5ecret 5tar 5ystem (sic!) néven. A történet folytatása akár a zeneiparról szóló kritika is lehetne. A popcsapat fogvatartója ugyanis egy pénzéhes producer, aki mit sem törődik azzal, hogy identitást vesztett, agymosott zenészei milyen fásultan játsszák már slágerüket. A lényeg, hogy meghódítsák a toplistákat, és aranylemezt hozzanak főnöküknek. Persze mindez mese: a főnök valójában egy gonosz varázsló…

 

 

Gép testben gép lélek

 

Az Interstella színes-szagos klipjei után a harmadik lemez videói sötétek, depresszívek lettek. Nem beszélve arról, hogy a Daft Punk a rajongóknak megmutatta társadalom- és médiakritikus oldalát is. Többen pedig úgy érezhették, hogy a 2005-ös album monoton, repetitív zenéjét tényleg robotok komponálták, amely ironikus módon mégis a Human After All (Elvégre emberek vagyunk) címet kapta.

Saját rendezésű klipjükben, a Robot Rock-ban a két gépember mattfekete, szegecselt bőrruhákban jelent meg, egyikük dobon verte az ütemet, másikuk duplanyakú gitáron játszott. A videó – ahogy a lemez többi klipje is – szándékoltan rossz minőségű lett, mintha csak egy poros, nyúzott, előre-hátracsévélt VHS-kazettáról játszották volna le. Következő, Technologic videójuk a számítógép rémuralmáról szólt. A Daft Punk két tagja egy koromsötét szobában ült egy televízió előtt, köztük egy műprotézissel, műszemekkel ellátott, gyermek robot bámulta a villódzó képernyőt. A tévében is saját magát látta, de ezúttal a kisméretű android vörösen izzó szemmel osztotta az operációs rendszerek parancsait (másolás, mentés, beillesztés, tömörítés) egy piros piramis tetejéről.

A média személyiséget deformáló hatása is pellengérre került a betiltott Prime Time of Your Life (Életed nagy dobása) videójukban. Ebben már egy molett kislány kapcsolgatja a távirányítót a paplanja mögé bújva félelmében. A műsorkínálat a szokásos: híradó, időjárás, aerobic és szappanopera, de ezúttal emberek helyett csontvázak köszöntik a kiskorút a képernyőről. A lány a családi fotóit nézegetve is már csak csontvázként látja anyját és barátnőit, ezért úgy határoz, megszabadul súlyfeleslegétől, és a fürdőszobában egy borotvapengével lefejti testéről a bőrt. Hasonlóan sokkolt az ezredfordulón Robbie Williams is, mikor leforgatta a Rock DJ sztriptízelős videóklipjét, melyben az énekes egy csapat görkoris nő előtt vált meg ruháitól, bőrétől, majd zárásképp izmaitól. De míg a brit előadó szórakoztatóipart gúnyoló videójából áradt a fekete humor, addig a Daft Punk kisfilmje halálosan komoly lett.

 

 

Exodus a sivatagba

 

Ha egy dj a kamera mögé áll, jobbára a saját koncertjét rögzíti, esetleg klipet dirigál, de nagyjátékfilm csak ritkán születik a próbálkozásból. A Daft Punk robotjai kivételnek számítanak, Electroma című nagyjátékfilmjükkel ráadásul a 2006-os cannes-i fesztiválon is indultak.

Magukról készítettek filmet, a két robotról, akik emberek szeretnének lenni. A történetben fekete, „Human” rendszámtáblájú autójukkal egy robotok lakta kertvárosba utaznak, ahol egy titkos laboratóriumot keresnek fel. Sisakjukra az orvosok egy adag masszából emberi arcot formáznak, de újdonsült külsejük miatt a kisváros robot polgárai üldözőbe veszik őket. A tűző nap leolvasztja műarcukat, a kudarcot vallott két robot pedig maga mögött hagyja a települést, hogy elzarándokoljon a közeli sivatagba.

A mustrán az Electroma vegyes fogadtatást kapott, a nézők leginkább a robotok végtelennek tűnő sivatagi sétáját nehezményezték, mely a bő egy órás játékidő közel felét tette ki. A vándorlás színhelyei és beállításai ráadásul kísértetiesen hasonlítottak Gus Van Sant 2002-es Gerry című drámájára, melyben két barát (Matt Damon és Casey Affleck) téved el a sivatagban. Ha viszont szemet hunyunk e véletlennek nehezen nevezhető egybeesésen, kiderül, hogy a Daft Punk zenészei értékes filmet rendeztek. Mindez akkor válik egyértelművé, ha összehasonlítjuk a filmek szereplőinek motivációit. Gus Van Sant alkotásában a két férfi célja, hogy megtalálja az országutat és véget vessen a szenvedésnek. Ők ki szeretnének jutni a sivatagból, ezzel szemben az Electroma robotjai önszántukból gyalogolnak egy kietlen vidékre. Nekik nincsen már céljuk, emberek szerettek volna lenni, de a tervük összedőlt.

A vándorút során az egyik robot hátat fordít a másiknak, hogy társa benyomja rajta a megsemmisítő gombot. A robbanás után egyedül maradt másik robot magányában szétveri a saját sisakját, hogy egy üvegszilánk és a Nap segítségével felgyújtsa magát. A Gerry-ben is hasonló történik: a hosszas út végén, az egyik férfi, hogy könnyítsen társa fájdalmán, torkon ragadja és megfojtja. A túlélőt később egy apa és a lánya felveszik az autójukba.

A Gerry kimerítő sivatagi bolyongása gyilkost csinál az egyik társból, így az elveszti emberi mivoltát. Az Electroma robotjai viszont pont magányos vándorlásukkal és halálukkal válnak – ha szimbolikus értelemben is – emberré.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2013/11 42-43. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11651