KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
   2013/november
KENNEDY-FILMEK
• Andorka György: Camelot legendái Kennedy-filmek
SVÉD ZSÁNER
• Roboz Gábor: Testkereskedelem Call Girl
• Vajda Judit: Hideg nyomon Camilla Läckberg krimik
• Hegedüs Márk Sebestyén: Vörösben, sárgában, feketében A svéd giallo
BALKÁN EXPRESSZ
• Forgács Iván: Lépéshátrányból lépéshátrányba Horvát film
TRENDVÁLTÓK
• Csiger Ádám: Stáb nélkül lázadó Robert Rodriguez
• Pernecker Dávid: Egyetemi évek Don Hertzfeldt
WEB-MOZI
• Karkus Zsolt: Csatornaváltók nemzedéke YouTube vs. Televízió
MAGYAR MŰHELY
• Murai András: Tapasztalat és emlékezet között Krónika – újranézve
WEB-MOZI
• Kránicz Bence: Reformkonyha Chili vagy Mango
KLIPMÁNIA
• Szabó Dénes: Robot a kamera mögött Daft Punk klipek
FESZTIVÁL
• Barkóczi Janka: Tabuk Cinefest
MOZIPEST
• Sipos Júlia: Budapest retró Beszélgetés Papp Gábor Zsigmonddal
MAGYAR MŰHELY
• Sárközy Réka: A krónikás humánuma Sára Sándor: Krónika
TELEVÍZÓ
• Margitházi Beja: Menekülő (út)vonalak Felsőbb parancs
KRITIKA
• Baski Sándor: Greta és a város Frances Ha
• Nevelős Zoltán: Egy nehéz nap odafenn Gravitáció
DVD
• Pápai Zsolt: A Kelet
• Géczi Zoltán: Onibaba
• Pápai Zsolt: Gyula vitéz télen-nyáron
• Czirják Pál: Brazil
• Soós Tamás Dénes: Élni és meghalni Los Angelesben

             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Svéd zsáner

Call Girl

Testkereskedelem

Roboz Gábor

Svédország egyik tavalyi sikerfilmje egy negyven évvel ezelőtti szexbotrányt politikai thrillerként tálal.

Míg a hetvenes évek amerikai filmjében számos példát találunk arra, hogy aktuális politikai ügyekre egyes alkotók viszonylag gyorsan reagáltak összeesküvéses thrillerek forgatásával, a vonatkozó munkákat idéző Call Girllel a svédek némi késéssel dolgozták fel saját hetvenes évekbeli botrányukat. A film arról az esetről mesél, amelyben egy stockholmi madám fiatal lányok és középkorú nők felhasználásával olyan call girl-hálózatot épített ki, ami hosszú időn át kiszolgálta miniszterek, köztisztviselők és a hatalom más képviselőinek igényeit. A svéd-norvég-finn-ír koprodukcióban készült mozi az 1976-os választás előtti időszak bemutatására koncentrál, ekkor került ugyanis sor a mások kizsákmányolásából karriert csináló asszonyság letartóztatására, és kis híján a felelősök lebuktatására is.

A televízió világából érkező Mikael Marcimain jó néhány (mini)sorozatot követően most először rendezett nagyjátékfilmet, és a tavalyi év egyik legnézettebb hazai produkciójával mutatkozott be a közönség előtt. Ebből sejthető, hogy biztosra ment: nem egyszerűen olyan témát választott, amely még közel negyven esztendő után is képes foglalkoztatni a közvéleményt (a ’76-os botrányt a kormány rögtön elmismásolta, és csak évek múltán derült fény a pontos részletekre), hanem jól bevált műfaji öntőformát talált az ügy sikeres feldolgozásához. A szintén tévés közegben edződött Marietta von Hausswolff von Baumgarten forgatókönyvéből készült film a klasszikus összeesküvéses thrillereket (A Parallax-terv, A keselyű három napja) idézi, és azonnal beazonosítható figurákat mozgat: mindenekelőtt a leleplezésen dolgozó szívós zsarut és a politikai elit könnyen gyűlölhető képviselőit, a nézői azonosulást ugyanakkor a prostituálttá tett lányok figurái segítségével valósítja meg.

A Call Girl nyitásán érződik a forgatókönyvírói és rendezői rutin, a gondosan összesodort szálak feszült és pergős cselekményt eredményeznek, a feltehetően korhű jelmezek és díszletek pedig sokat tesznek hozzá az élményhez. Az alkotók ráadásul bölcs döntéssel nem egy teljesen arctalan hatalmat vázolnak fel a néző számára, hanem időről időre beiktatnak olyan jeleneteket, amelyekkel tájékoztatni tudnak egy-egy politikai célkitűzésről és törvénymódosításról. Ezek felhívják a figyelmet arra a liberalizmus jelszavával megvalósított törekvésre, amely egyrészt a nők egyenjogúságáról és a munkához való jogáról prédikál (például lehetővé teszi számukra, hogy pénzért befeküdjenek lógó hasú politikusok alá), másrészt megkönnyíti azok dolgát, akik fiatalkorúakkal folytatott közösülésre vágynak (egy új törvényjavaslat értelmében a 14 éven aluliakkal megvalósított szexuális tevékenységért legfeljebb két éves büntetés róható ki, a fogamzásgátlókat pedig ingyenesen elérhetővé teszik).

Bármennyire is erősítik azonban a szóban forgó jelenetek a film kritikus hangnemét, nehéz eltekinteni a középső harmadtól, ahol látványosan megroggyan a szerkezet. Az alkotók ugyanis valami oknál fogva egy 140 perces produkcióval dolgozták fel a botrányt, mintha azt gondolták volna, hogy egy feszes műfajfilmmel nem adhatják meg a témának kijáró tiszteletet, és nem ábrázolhatják az áldozatok kiszolgáltatottságát és az elkövetők képmutatását. A Call Girl ezzel együtt a Svédországon kívül élők számára is képes érdekfeszítően tálalni a belpolitikai ügyet, és a démonizált hatalom képzetét erősítő parabolaként is nézhető.

 

Call Girl (Call Girl) – svéd, 2012. Rendezte: Mikael Marcimain. Írta: Marietta von Baumgarten. Kép: Hoyte Van Hoytema. Zene: Mattias Bärjed. Szereplők: Sofia Karemyr (Iris), Pernilla August (Dagmar), Simon J. Berger (John), Josefin Asplund (Sonja), Anders Beckman (Roy). Gyártó: Garagefilm. Forgalmazó: Vertigo Média Kft. Feliratos. 140 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2013/11 23-23. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11662