KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

         
             
             
             
             
             
             
   2013/október
MAGYAR MŰHELY
• Baski Sándor: A halál angyalai Isteni műszak
• Zalán Vince: Történelem az ablakunk alatt Gyarmathy Lívia: A tér
ODESSA-DOSSZIÉ
• Géczi Zoltán: Köd utánam A nácivadász filmek
• Schubert Gusztáv: A halál fuvarosa Hannah Arendt
REAGAN ÉS HOLLYWOOD
• Andorka György: Végjáték A Reagan-korszak Hollywoodja
• Békés Márton: Elnökszerep Ronald Reagan Superstar
IDŐKÉP
• Varró Attila: A gépeken túl Időutazás és melodráma
• Andorka György: Goldberg-variáció időutazásra Találmány
• Sepsi László: Időkerekek Hajsza a győzelemért
ÚJ RAJ
• Varga Zoltán: Taps a sötétben James Wan démonológiája
ULRICH SEIDL
• Ruprech Dániel: Köztük a kötél Beszélgetés Ulrich Seidllel
FESZTIVÁL
• Barotányi Zoltán: Valamit visz a víz Éltető Víz Fesztivál
MOZIPEST
• Sipos Júlia: Repedések – Budapesti etűdök Beszélgetés Almási Tamással
FILM / REGÉNY
• Bocsor Péter: A kifordított személyiség Irvine Welsh: Mocsok
• Roboz Gábor: Szorul a hurok Jon S. Baird: Mocsok
KRITIKA
• Baski Sándor: Kizökkentő szerelem Adèle élete – 1-2. fejezet
• Margitházi Beja: Illegális élet Epizód egy vasgyűjtő életéből
MOZI
• Zalán Márk: Templom a dombon
• Barkóczi Janka: Barátunk, Superman
• Vincze Teréz: Arthur Newman világa
• Kránicz Bence: Köszönöm, jól!
DVD
• Pápai Zsolt: A 42-es
• Benke Attila: Akira Kurosawa Testőr-filmjei
• Czirják Pál: Élni
• Czirják Pál: A kopár sziget
• Soós Tamás Dénes: Svindlerek
KÖNYV
• Kelecsényi László: Irány Irán Vincze Teréz: Szerző a tükörben
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: PAPÍRMOZI
MAGYAR MŰHELY
• Pályi András: „Nem félni semmitől” A nagy füzet

             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Időkép

Hajsza a győzelemért

Időkerekek

Sepsi László

A tömegfilm autóversenyzői azt a sebességet hajszolják, amivel áttörhetik tér és idő korlátait.

A hétköznapi világ határainak áttöréséhez csupán gyorsaságra van szükség: ahogy a relativitáselmélet alapján a fénysebesség meghaladása jelentheti az időutazás kulcsát, úgy a tömegfilm is újra és újra visszatér a végső határátlépés ideájához, ahol a száguldó fémkasznikba zárt nézőalteregók – általában limitált időtartamra –, de áttörhetik az általuk ismert univerzum határait. Az Animátrix Világrekord című epizódjának főhőse még segédeszközök nélkül, pusztán saját testének túlhajszolásával érte el a szökési sebességet, de ez már elég volt ahhoz, hogy izmaival együtt a komputerek által fenntartott illúzió is szétszakadjon körülötte, és vethessen egy pillantást a Mátrixon túli valóságra. Tőle alig különböznek azok a figurák, akik valamilyen segédeszközzel – rendszerint versenyautóval – vágnak neki a körpályának, egymás és saját félelmük hátrahagyása mellett annak reményében is, hogy száguldásukkal a szigorúan szabályozott fizikai világot is legyőzhetik. Ezen diadal csúcspontja a halál, és vele együtt a visszafordíthatatlannak tetsző idő kicselezése, ahol összeér az adrenalindús trip a pilóta tudatának mélyére és az időutazás fantasztikuma.

Amikor 1955-ben James Dean 136 kilométer/órás sebességgel száguldva összetörte magát, nem egyszerűen hátrahagyta az árnyékvilágot, hiszen éppen tragédiája biztosította legendává válását – a huszadik század egyik megkerülhetetlen ikonjaként került kívül a mindennapi játékszabályokon és vált időtlen figurává. A Szabad préda főhőse a tudományos fantasztikum segítségével teszi meg ugyanezt a határátlépést: felrobbanó versenyautójából a jövőbe teleportálják, ahol a film végére új identitást is szerez. Az időn kívüliség vagy a konkrét időutazás mindkét esetben szorosan összefonódik a sebesség és a halál témájával, miképp a Vissza a jövőbe 3-ban Marty McFly is azért száguld vissza a XIX. századba a DeLoreannal, hogy megakadályozza a Doki meggyilkolását. De míg a Vissza a jövőbe-széria vagy a Szabad préda a fantasztikumon keresztül alkot vágybeteljesítő metaforát az idő és az általa determinált sors elleni küzdelemről, a Speed Racer – Totál turbó vagy a Hajsza a győzelemért elsősorban a stíluson és az elbeszélésmódon keresztül hangsúlyozza hősei viszonyát a múlttal és saját elmúlásukkal. AWachowski-testvérek élőszereplős anime-feldolgozása és Ron Howard friss retrómozija egyaránt egy jól felismerhető korszak megidézésére vállalkozott – előbbi a hatvanas évek kultikus japán rajzfilmsorozatára, utóbbi a hetvenes évek sportfilmjeire, illetve Niki Lauda és James Hunt hírhedt rivalizálásának történetére épít –, ezzel mintegy a befogadót is időutazásra kényszerítve.

A Speed Racer pszichedelikus színkavalkádja – ami részben a verseny közben megváltozott tudatállapotot tükrözi – és főképp időbontásos szerkezete téren és időn túli szembenézést kínál az elmúlással (miközben egyik hőse, Rex Racer, vissza is tér látszólagos halálából); a Hajsza a győzelemért pedig, még direktebben artikulálva száguldás és halál kapcsolatát, a cselekmény során többször emlékezteti rá a nézőt, évente hány versenyző nem tér vissza a pályáról, és hány százalékos a halálos baleset esélye.

De legyen szó a tematika akár science fiction, akár drámai feldolgozásairól, a határátlépés következményei csaknem azonosak. A szökési sebesség hajszolása – vagy éppen elérése – szorosan együtt jár a számkivetett-státusszal: a Világrekord rövidtávfutója egy szanatóriumban végzi, a Szabad préda címszereplője bárki által levadászható páriaként menekül a jövőbeni metropoliszban, a Turbó nitrómeghajtású csigáját saját fajtársai közösítik ki, Lauda és Hunt pedig Howard filmjében egyaránt antiszociális, egészséges emberi viszonyok kialakítására képtelen figuraként jelennek meg, akiknek legőszintébb érzelme az adrenalinfüggőségen túl a bajtársiasságba torkolló kölcsönös rivalizálás. Az állandó istenkísértés szükségszerűen magával hozza a társadalom fokozatos hátrahagyását, és a korábbi személyiség helyét – ahogy James Dean esetében – lassan átveszi a legenda. A Szabad préda disztópikus társadalmában a karhatalommal szembeszálló szökevény az ellenállás szimbólumává válik, a fényreklámokon díszelgő arcképe egyszerre ad némi reményt az elnyomottaknak és hirdeti a vadászidényt ellenfelei számára, a Hajsza a győzelemért sztárpilótái pedig gruppie-k gyűrűjével (Hunt) vagy még tovább gyűrűző megszállottsággal (Lauda) próbálják ellensúlyozni egyéb érzelmeik hiányát.

Mint fentiekből is kitűnik – és ahogy azt legszebben talán az Animátrix Niki Laudához hasonlóan fizikailag leépült sportolója bizonyítja –, a sebességhatár feszegetése a megvilágosodás ígéretével együtt is önpusztító tevékenység. Howard filmjében James Hunt minden futam előtt kiadós hányással szabadul meg halálfélelmétől, miközben szabadidejét többnyire alkoholmámorban tölti; ellenfele ugyan poroszos fegyelemmel viszonyul az élet minden területéhez, de a katasztrófát így sem kerülheti el. Ezen önpusztító folyamat végpontja a valóban elért határátlépés, amit rendre a figurák szimbolikus halála is jelez, mint Lauda és a Szabad préda hősének valódi vagy Rex Racer megrendezett balesete. A hősök eredeti identitásának pusztulását hangsúlyozza, hogy a szökési sebesség elérése után gyakorta hamis személyiséggel térnek vissza az emberek közé: Rex Racer egy plasztikai műtét után Racer X-ként áll újra pályára, Marty McFly a vadnyugaton Clint Eastwoodként mutatkozik be, a Szabad préda főhőse pedig végül megszerzi ellenfele cégbirodalmát és vele együtt személyazonosságát is.

Az esetenként visszafordítható (Vissza a jövőbe 3) vagy pozitív eredményként értékelhető (Szabad préda) személyiségcserénél némiképp kíméletlenebbek azok a filmek, melyekben a határátlépést – jelképes identitásváltással vagy anélkül –, gyors kiégés követi. A száguldással együtt járó felfokozott tudatállapotot – amire a Hajsza a győzelemért eredeti címének többletjelentése is utal (Rush) – egyszerre a függőség okozója és az önpusztítás katalizátora, az utána való sóvárgás a határátlépés megtörténtével már kielégíthetetlen. Ahogy a Világrekord hőse tolókocsiba kényszerült roncsként folytatja hátralévő életét és az utolsó nagy győzelem után a Turbó csigája is törött házzal búcsúzik a szupersebességtől, úgy Howard olvasatában Lauda és Hunt sem folytatja ugyanazzal az intenzitással autóversenyzői pályáját. Előbbi balesete után a korábbinál is kockázatkerülőbb lesz (átengedve ezzel a győzelmet Huntnak), utóbbi pedig a világbajnoki cím elérése után hátrahagyja pilótakarrierjét – részben azért, mert mindent elért, amit itt el lehet, részben pedig azért, mert az utolsó futamon Laudához hasonlóan ő is farkasszemet nézett a halállal, valóban felkészült rá, hogy nem tér vissza élve a ködös-esős japán pályáról. A Hajsza a győzelemért zárlata már civilben búcsúzik a két versenyzőtől: Lauda éppen repülőpilóta-karrierbe kezd, Hunt pedig még inkább beleveti magát a playboyok életébe. A szökési sebesség elérése után nincs értelme újra pályára lépni.

Az időutazást és az autóversenyt egymás mellé állító filmekben az autópálya, és vele együtt a verseny feltételei fokozatosan lényegülnek át metaforikus térré, a kötött pályán, az időlimiten és sebességmámoron keresztül megragadva egy tág értelemben vett kitörési vágyat, aminek beteljesülése a halállal való félelem nélküli szembenézés, és így az idő megállítása vagy kijátszása. Pilótafülkékbe zárt hősei hasonló stációkon mennek keresztül, mint a moziszékbe kapaszkodó, ugyancsak paralizált néző: a sebességhatár elérésével kívül kerülnek a hétköznapi valóságon, új identitást kapnak, miképp időlegesen a velük azonosuló befogadó is, aki a futam lezárultával ingerektől eltelve támolyoghat ki a moziteremből – vissza az alagsori parkolóban pihenő, lassú és biztonságos járgányához.

 

Hajsza a győzelemért (Rush) – amerikai, 2013. Rendezte: Ron Howard. Írta: Peter Morgan. Kép: Anthony Dod Mantle. Zene: Hans Zimmer. Szereplők: Chris Hemsworth (James Hunt), Daniel Brühl (Niki Lauda), Olivia Wilde (Suzy), Natalie Dormer (Gemma). Gyártó: Cross Creek Pictures / Imagine Entertainment / Revolution Films / Working Title Films. Forgalmazó: Feliratos. 123 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2013/10 34-35. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11692