KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
   2014/szeptember
A NAGY HÁBORÚ (1914-1918)
• Fáber András: Az őskatasztrófa Francia filmek az első világháborúról
• Schreiber András: Nyugaton a helyzet Németek az első világháborúban
• Takács Ferenc: A régi hazugság Angolszász filmek az első világháborúról
• Szekfü András: „E filmeknek csak ürügy a háború” Beszélgetés Ormos Máriával
MAGYAR MŰHELY
• Kovács Kata: Az elit klub felrobbantása Beszélgetés Pálfi Györggyel
• Szíjártó Imre: Köszönik, lehetnének jobban Határon túli magyar film: Szlovákia
FILMISKOLA
• Grunwalsky Ferenc: Tükör előtt A filmszínészek képzéséről
HOLLYWOODI CSILLAGOK
• Orosdy Dániel: Mindenki álomgyára Hollywoodi önvizsgálat
• Varró Attila: Családi paraziták Térkép a csillagokhoz
SZEXTÉTIKA
• Kelecsényi László: A képmás és a modellje Sylvia Kristel: Meztelenül
• Veress József: Szex a vásznon Kelecsényi László: Filmszextétika
ÉLETKÉPEK
• Margitházi Beja: Átkeretezett életek Michael Apted: Up
• Szabó Ádám: Mikor a gyermek gyermek volt Sráckor
TÖRÖK FILM 100
• Barkóczi Janka: A Zöld Fenyő örökösei 100 éves a török film – I. rész
• Gyenge Zsolt: A távolság poétája Nuri Bilge Ceylan
TELEVÍZÓ
• Baski Sándor: Élet a halál után Misztikus melodrámák
• Pernecker Dávid: A bűnhődés senkiföldjén Rectify
FILM / REGÉNY
• Sepsi László: Nem az a háború John Le Carré: Az üldözött
KRITIKA
• Czirják Pál: „És íme, remekül van a fiú” Zomborácz Virág: Utóélet
• Soós Tamás Dénes: Muszklimítoszok Hercules-filmek
MOZI
• Vajda Judit: Michel Houellebecq elrablása
• Varga Balázs: Ida
• Kovács Kata: Az élet ízei
• Csiger Ádám: A csodabogár
• Árva Márton: Az ígéret földje
• Baski Sándor: Heli
• Andorka György: Lucy
• Varga Zoltán: Oculus
• Kránicz Bence: The Expendables - A feláldozhatók 3.
• Sepsi László: A galaxis őrzői
• Varró Attila: Tini nindzsa teknőcök
• Kovács Marcell: A vihar magja
DVD
• Pápai Zsolt: Muhammad Ali a Legfelsőbb Bíróság ellen
• Czirják Pál: Másfélmillió lépés Magyarországon
• Kránicz Bence: A másik csaj
• Géczi Zoltán: Műkincshajsza
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Szuperhősök áradata PAPÍRMOZI

             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

A nagy háború (1914-1918)

Németek az első világháborúban

Nyugaton a helyzet

Schreiber András

Vér, sár, elidegenedés és halál. Milestone és Pabst filmjei kendőzetlenül mutatják be a pusztító dögvészt, amit első világháborúnak hívnak.

 

Vége?! – kérdi a slusszfelirat A nyugati front 1918 (Westfront: 1918; 1930) utolsó kockáján. Három évvel Hitler hatalomra kerülése előtt, a weimari politikai káoszban Georg Wilhelm Pabst tisztán érezte, hogy nincs vége – az első világháború a második világégés főpróbája volt. Kíméletlenül realista, a front borzalmait és a társadalmi ellentéteket mai szemmel is tűpontosan ábrázoló filmjében persze az is benne van, hogy amíg ember az ember, addig képes efféle borzalmakra. „Mindannyian hibásak vagyunk” – mondja Pabst egyik hőse a haláltusa lázálmában megvilágosulva. Nemrég tért vissza a nyugati frontra, előtte kicsit megpihenhetett volna odahaza, de a hátország is szenved. A Hindenburg-program az egész gazdaságot a hadiparnak rendelte alá, a készletek kimerülőben, a friss áruért éhező munkások állnak sorba, a németek kezdeti lelkesedését az „igazságos háborúért” aláásta az életösztön. A hazatérő Frank rajtakapja hitvesét az ágyban a hentessel, a nőt az éhség döntötte hanyatt. A felbőszült férj csak azért nem lövi agyon a csábítót, mert megtalálja az ifjú behívóját az asztalon.

Amikor Németország belépett a háborúba, még egészen másfajta melodrámai helyzetek keretezték a birodalmi filmgyártás harcra lelkesítő opusait. Szólít az Apaföld (Das Vaterland ruft) – hirdette az egyik első, 1914-es frontmozi címe. Hazafias mese a helytállásról: a könnyelmű Fritz beleszeret egy színésznőcskébe; nősülne, de generális apja ellenzi a frigyet; a háború kitörésekor tehát az ifjú Fritz önkéntesként bizonyítana, és a nővérként szolgálatot vállaló Hertháról is kiderül, hogy helyén van a szíve. Patriotizmus és pátosz – négy éven át ontotta magából Németország a hazafias meséket (hol Lehrerfilmnek, hol Kulturfilmnek címkézve). Olyannyira, hogy a német filmipar ebben az időben valóságos virágzásnak indult. Míg 1913-ban csak mintegy harminc filmvállalat működött Németországban, a háború végére számuk elérte a kétszázat. Mozgósított az ipar, de nem mindenki volt elégedett a szervezetlen mozis buzdítással, Erich von Ludendorff tábornok például központi propagandahivatalt létesített volna, hogy a birodalom biztos lehessen abban, minden német férfi és asszony felfogja, milyen következményekkel járhat egy vesztes háború. Az ötlet csak másfél évtizeddel később valósult meg, Goebbels bábáskodásával, míg a vesztes háború által a német néplélekben okozott károkat a háborús filmek mellett – legalábbis Kracauer filmszociológiájából kiindulva – az expresszionista mozi lidércnyomásos látomásai is „dokumentálták”.

Pacifista háborús filmből 1930-ban kettőt is bemutattak. Az amerikai Lewis Milestone Erich Maria Remarque örökérvényű regényét, a Nyugaton a helyzet változatlant vitte vászonra. Iskolapadból a háborúba – Remarque saját élményekből dolgozott. Tizennyolc évesen sorozták be, és 1917 júniusában már a nyugati frontra vezényelték. A háború nem tartott sokáig számára: három hét múltán súlyosan megsebesült, a háború vége a katonai kórházban érte. Persze az a rövid frontszolgálat is elég volt ahhoz, hogy több regényt is megihlessen, köztük minden idők egyik legjobb háborús (és háborúellenes) történetét. A Nyugaton a helyzet változatlan naiv gyerekfelnőtt hősei fellelkesülve indulnak Franciaország felé, hogy aztán a kemény kiképzés és a front monoton brutalitása hamar leszámoljon minden illúziójukkal: a háborúban nincs semmi dicsőséges. A Nyugaton a helyzet változatlan az ifjúkor pusztulását járja körbe, az elvesztett ártatlanságot, a kivéreztetett ábrándokat. Vajon mi lett volna ezekből a fiúkból, ha ostoba és álszent tanáruk buzdítására nem jelentkeznek önként frontszolgálatra?! Remarque kiélezi a generációs különbségeket. A tapasztalt idős frontkatonák fásultságát nem nehéz behozni, de amikor a sebesült Paul Bäumer hazalátogat szülővárosába, kénytelen meghallgatni a kocsmabeli bölcsek okoskodását arról, hogyan kellene áttörni az ellenség vonalait. Ahogy Kantorek tanár úr is olyasmiről beszél, amiről fogalma sincs. Ugyanazzal a bornírt szöveggel buzdítja újabb áldozatait az osztályteremben, mint aminek Bäumerék is felültek. Lám az önfeláldozás kötelező tananyag, de aki a háborús pokolból érkezett, az már más leckét tanult. Bäumer nem is bírja sokáig odahaza, négy nappal korábban visszatér a frontra. Az érzéketlen és hipokrita közösségnél még a háború pokla is elviselhetőbb, különben is, a kiüresedett katona fájdalmát csak a bajtársak érthetik meg. Remarque precíz pszichológiai látleletet készített a frontkatona elidegenedéséről – némi túlzással, minden valamirevaló poszt-háborús film kiégett figuráját Paul Bäumerről mintázták.

A Nyugaton a helyzet változatlant 1930. december 5-én mutatták be Németországban. Állítólag Goebbels több magánakciót is szervezett, hogy megzavarja a vetítéseket: füttyögött, bűzbombákat hajigált, egyszer pedig becsempészett néhány fehér egeret meg egy kígyót a vetítőbe. Ennél sikeresebb volt az a hadjárat, amit Der Angriff hasábjain és a filmcenzoroknak fogalmazott beadványokkal indított: december 11-én a cenzorok végül megtiltották Milestone filmjének vetítését. Remarque regénye még két évig volt hozzáférhető: Hitler hatalomra jutásakor az első „degenerált” olvasmányok tiltólistájára került. Kétségtelen, egyetlen felvilágosult és olvasott fiatalnak nem lett volna gusztusa a Harmadik Birodalom háborús terveit támogatni, ha szabadon hozzáférhet olyan baljós művekhez, mint a Nyugaton a helyzet változatlan.

Remarque-ot illetően a náci propagandagépezet nem elégedett meg annyival, hogy az író műveit nemzetellenesnek és erkölcstelennek minősítették. A hadviselt Remarque-ról kijelentették, hogy soha nem szolgált az első világháborúban, sőt nem is Remarque-nak hívják, hanem Kramernek, merthogy szerintük zsidó. „Egy parancs ellenségeinkké tette ezeket a csöndes alakokat; egy másik parancs barátainkká változtathatná”ezt ugyan a franciákkal kapcsolatban jegyzi meg Remarque hőse, de a regény nem csak a háborúról, hanem minden uszításról mesél, legyen annak célpontja lengyel, francia, munkás, tőkés, zsidó vagy épp művész.

Művészi szabadság háborúban: Pabst 1914-ben francia fogságba került, a New York-i Deutsche Volkstheater rendezője négy évig csak a bresti internálótábor színházában dirigálhatott. Persze 1933-ban a Westfront – és az alapjául szolgáló Ernst Johannsen regényis tiltólistára került, már csak azért is, mert a nácik szempontjából ez volt a veszélyesebb. Nem pusztán azért, mert ezt a háborúellenes kiáltványt egy tehetséges német rendezte, hanem mert a Westfront háborús jelenetei a dokumentarista realizmus határát súrolják. Minden beállítás, minden képkocka a lövészárkokról, a nyílt harcról, a szétrobbanó gránátokról évtizedekkel megelőzött minden háborús filmest. Pabst első hangosfilmjében ráadásul nem csak a dialógusokkal, de általában a hangokkal – monoton géppuskaropogás, madárcsicsergés, a meghibbant hadnagy légó-szirénára emlékeztető vinnyogásáig – zseniálisan bánik. Ritka, hogy egy korai hangosfilmben ennyire helyén legyen a hang, ennyire tudatos lenne az akkoriban még új eszköz használata. Mintha csak egy David Lynch mozit hallgatnánk.

A Westfront mellőzi a szentimentalizmust, kegyetlen valóságában ott a mérhetetlen pesszimizmus: lesz még rosszabb. A hátországban játszódó jelenetekben persze a Weimari Köztársaság politikai viszonyai, a társadalmi skizofrénia és a nagy gazdasági világválság szélsőséges hatásai köszönnek vissza. Pabst az sugallja, hogy a háború csupán súlyos kísérőtünete egy nagyobb betegségnek. Különösen így tűnik, ha figyelembe vesszük, hogy a Westfrontot olyan osztályharcos Pabst-mozik követték, mint a Koldusopera, vagy a német és francia bányászokról regélő Kameradschaft. Apropó bajtársiasság. „Nem ellenségek, bajtársak” – mondja a francia katona a hadikórházban, miközben magához vonja a halott Frank kezét. Népfront-optimizmus? Dehogy. Csak jelzése annak, hogy a harctér mindkét oldalán ugyanolyan jóravaló emberek pusztulnak egy olyan igazságért, amelyet nem lehet emberélet árán kivívni. A kórházi jelenet elején hosszan jár körbe a kamera, a beomlott terem közepén robbanástól ledöntött feszület. Krisztus, keresztfa nélkül a földön fekszik, mintha a szanitéceket várná. Pabstból kibukik az expresszionista: háborúban nincs megváltás, mert a háború maga a pokol.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/09 10-11. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11705