Láttuk mégTombstone – halott városHirsch Tibor
Kevesen tisztelik a szándékot, amikor egy western történelmileg hiteles akar lenni. Időről időre feltámad ilyen igény vagy Hollywoodban, vagy a Hollywoodra figyelőkben, és olyankor megelevenednek a többé-kevésbé dokumentált legendák: névvel, évszámmal, létező földrajzi helyekkel, és olyan történetekkel, melyeket bizonyos megsárgult papírok (például egy igazi U. S. marshall olvashatatlan aláírásával hitelesített halotti jegyzőkönyv, múzeumban őrzött vérdíjas körözvény) ihlettek.
Nem jól van ez így: a western az egyetlen bizonyosan létező modern mítosz műfajjá nemesült hirdetője. Ennek a szerepének mindenképpen árt a történelmieskedő földközeliség. Meglehet persze, hogy ma már Amerikában is csak a vastag szemüveget viselő, új comicsok helyett régi diákregényeket lapozó gyerekek tudják: ki is volt a békeszerető Wyatt Earp, és kártyás, félművelt, alkoholista barátja, Doc Holliday. Az ilyen gyerek talán azt is tudja, hol, melyik államban is van a film címadó városa, Tombstone, és merre esik onnan OK Coral. Hogy ott mi történt, ezt már vélhetőleg tanítják minden jobb arizonai általános iskolában. Az iskolakerülő nebuló számára tehát, aki több honismereti óráról is hiányzott, (mondjuk a Jurassic Parkot nézte meg az amúgy western-levegőjű kisváros egyetlen mozijában) George Cosmatós filmje igazi, tanítva szórakoztató képes segítség.
Mi azonban, itt Közép-Európában, westernfilmek által nem nemzettudatunkat, hanem invidiuumra-szabott (majdnem nemzetietlen) szabadság-tudatunkat szoktuk építeni. Ehhez pedig nem szükséges név szerint ismerni az Egyesült Államok legendás tehénpásztorait, és zsivány-fogó perzekútorait. Nekünk elég, ha a szúrós szemű hőst bizonyos rossz emberek nem hagyják békében megöregedni, pedig mi elhittük: mi másért is költözött volna a coltok, mauserek puffogásától hangos határmenta kisvárosba? Ahogy hasonló filmek százaiban, a hős most is tűr, amíg tűrhet, azután rendet csinál. A húszas évek preklaszszikus western dramaturgiája szerint teszi ezt, ám éppen annyi vért ontva, amennyit a kilencvenes évek közönsége elvár. Ha ez a vér nem zubogna, spriccelne tökéletes anatómiai hitelességgel, ha nem fröccsenne roncsolt aortából egyenesen a szélesvásznat bámuló néző szemébe, azt hihetnénk, régi mozit látunk.
Régi mozit, bűn és erény világos jelzéseivel, beleértve a külsőségeket is: simára borotvált jókat, és borostás képű rosszakat, ahogy ez Tom Mix, a fehér kalapos, korai western-sztár idejében szokásos volt, aki – a film epilógusából megtudjuk – maga is részt vett Wyatt Earp békés, nagyvárosi temetésén, elsőként helyezve el a kegyelet virágait Hollywood nevében. Fogjuk rá: ez a film újabb bokréta a virágözönben, merthogy a folyamatosságot – éppen a többi, jobb és eredetibb western érdekében – mindig bizonyos séma-erősítő daraboknak kell biztosítaniuk.
Persze senki sem tilthatja meg, hogy egy Tombstone nevű városka neve a közép-európai kritikus számára is jelentsen valamit. El kell menni, meg kell nézni. Vigyázat: a grayhound-busz utolsó megállójától még tizenöt mérföld poros kocsiút a mexikói határ felé. Nincs tömegközlekedés. A bozót éppen olyan száraz, a sivatagi por éppúgy belepi a helybéliek széles karimájú kalap] át, mint száz évvel ezelőtt. Akinek nincs pénze autót bérelni, válassza inkább Dodge City-t. Wyatt Earp ott is rendet csinált. Igazi turistaparadicsom.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1769 átlag: 5.41 |
 |
|
