KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

     
             
             
             
             
             
   2014/július
MAGYAR MŰHELY
• Pólik József: Elvesztett illúziók A magyar politikai film korszakai – 1. rész
• Hegedüs Márk Sebestyén: Holt ügyek Miért rosszak a magyar krimik?
ÁLLATI ELMÉK
• Forgách András: Lili és Hagen Fehér Isten
• Sepsi László: Borzasztó természet Állathorror
• Csiger Ádám: Rossz nevelés Samuel Fuller: Fehér kutya
FEMME FATALE
• Pápai Zsolt: Kleopátra lánya Százéves a femme fatale
• Zsubori Anna: Freud a Disney-kastélyban Demóna
DIVATMOZI
• Tüske Zsuzsanna: Yves Saint Laurent Divat-vásznak
• Varró Attila: Divatképek és Nagyítás Fotós-montázs
LENGYEL FILM
• Zalán Vince: Öt nem könnyű darab Krzysztof Zanussi
• Pályi András: Ki vagy? Lengyel Filmtavasz
HÖLLERING
• Kelecsényi László: Höllering a Hortobágyon Beszélgetés Szekfü Andrással
• Szekfü András: A puszta meséje Passuth László és a Hortobágy-film
FESZTIVÁL
• Varga Balázs: Eszköztelenül Wiesbaden - goEast Filmfesztivál
• Buglya Zsófia: Filmhangok vegyeskarra Linz – Crossing Europe
• Mátyás Győző: A tabuk ellen Krakkó
FILM / REGÉNY
• Varró Attila: Apokalipszis, mindig Hiroshi Sakurazaka: A holnap határai
• Kránicz Bence: Továbbélők Doug Liman: A holnap határa
KÖNYV
• Stőhr Lóránt: A kánon joga Gelencsér Gábor: Eredendő máshol
HATÁRSÁV
• Szabó Dénes: Szerepjáték tárgyakkal Beszélgetés Szöllősi Gézával
TELEVÍZÓ
• Baski Sándor: Szuperhősök, labdával Futball és reklám
• Pernecker Dávid: Szilíciumláz Mike Judge: Szilícium-völgy
KRITIKA
• Sepsi László: A deviancia varázsa Frank
• Barotányi Zoltán: Első fokon Ítélet Magyarországon
• Vajda Judit: Őserdők hősei Volt egyszer egy erdő; Amazónia
MOZI
• Barkóczi Janka: A pokol kapujában
• Jankovics Márton: Meteora
• Vajda Judit: Csillagainkban a hiba
• Margitházi Beja: A pap gyermekei
• Kránicz Bence: X-Men: Az eljövendő múlt napjai
• Sepsi László: A tengerre várva
• Huber Zoltán: Istenek kalapácsa
• Csiger Ádám: Már megint lakótársat keresünk
• Andorka György: Hogyan rohanj a veszTEDbe?
• Varró Attila: Kavarás
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Európa visszatér PAPÍRMOZI

             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Magyar Műhely

Miért rosszak a magyar krimik?

Holt ügyek

Hegedüs Márk Sebestyén

A magyar bűnügyi film több évtizedes elhanyagolása máig megnehezíti a zsáner újraélesztését, a vállalkozás mégsem reménytelen.

 

A magyar bűnügyi film lehetőségeit felmérni meglehetősen problémás feladat, pedig a magyar filmtörténetben a vígjáték és a melodráma után a bűnügyi műfajcsoport vált a harmadik legfontosabb és legtermékenyebb tömegfilmes kategóriává, vagyis erős műfajként még viszonylag jelentősnek nevezhető gyökerekkel rendelkezik a kedvezőtlen filmtörténeti fordulatok ellenére is. De a magyar műfaji film helyzete már önmagában is problémásnak tekintendő, a szerzőiség győzelmét és a műfajiság kudarcát hozó ötvenes, hatvanas és hetvenes évek hatását ugyanis egyáltalán nem egyszerű levetkőzni. A nyolcvanas évekig a vezető kultúrpolitika nemkívánatosnak, sőt gyanúsnak tekintette a pusztán szórakoztató céllal készülő filmeket, így a műfajfilmgyártást agyonnyomta a szerzői látásmódot favorizáló, társadalmi szerepvállalást megkövetelő stílusfilm. Ennek köszönhető, hogy huszonöt évvel a rendszerváltás és négy évvel az MMKA megszűnése után a magyar műfaji filmkészítés még mindig gyermekcipőben jár, és egy életképes filmipar, valamint megfelelő műfaji ismeretek és előzmények hiányában a filmek – készüljenek akár a legjobb szándékkal – többnyire még mindig arra a legalkalmasabbak, hogy rámutathassunk: miért és hogyan nem működnek.

Mindeközben a kimondottan nézőbarát filmek készítését és a magyar műfaji skála kiszélesítését egyaránt célként kitűző Magyar Nemzeti Filmalap felállása után továbbra is a romantikus vígjátékok bizonyulnak a legnépszerűbbnek a nézők körében. Míg a Coming out, vagy a Megdönteni Hajnal Tímeát is hamar túllépte a százezres nézőszámot, a mentősök sötét ügyleteit feltáró Isteni műszak a nagy előzetes hírverés ellenére hatalmasat hasalt a pénztáraknál – mintha a sikeres magyar film ma egyet jelentene az altesti humorral operáló romkomokkal. Továbbra is nyernek támogatást azonban merészebb forgatókönyvek is, amelyek itthon szinte hagyományok nélküli műfaji sémák érvényesítésére tesznek kísérletet. Ilyen izgalmasnak tűnő projekt például Mátyássy Áron Víkend című pszichothrillere, mely a szinopszis alapján joggal pályázhat a „magyar Gyilkos túra” címre – a kérdés már csak az, hogyan fognak teljesíteni az ilyen kísérletek a nézők előtt.

Novák Erik eközben más utat választott, mikor úgy döntött, második nagyjátékfilmjét, az ismét a budapesti alvilágról mesélő Fekete leves című gengsztervígjátékot a Filmalaptól teljesen függetlenül, „zsebpénzből” forgatja le. Novák a 2007-es Zuhanórepüléshez képest új megközelítést alkalmazott, és fatalista gengszternoir helyett ezúttal egy könnyedebb hangvételű fekete komédiát készített, melyben a (mi tagadás, már tíz évvel ezelőtt is lejártnak számító) Guy Ritchie-hatás találkozik az Üvegtigris-filmekre emlékeztető lazább, szkeccses cselekményvezetéssel, melyben a dialógusoknak jut a főszerep. A nulla büdzséből, 10 nap alatt leforgatott Fekete leves egy sor baráti szívességnek köszönhetően készülhetett el, a színészek kivétel nélkül tulajdonrészért vállalták szerepeiket, s mindennek köszönhetően átjárja a filmet egyfajta lázadó, függetlenfilmes szellem. Kár lenne tagadni, a filmnek ez lesz a legrokonszenvesebb vonása, ám a Filmalap megkerülésének van egy felettébb prózai oka is, nevezetesen, hogy Novák Erik filmjének nincs forgatókönyve, a könyvközpontú Filmalapnál pedig ez volna a belépési feltétel.

A Fekete leves alkotói ehelyett egy, a műfaji filmtől kiváltképpen szokatlan munkamódszert alkalmazva pusztán egy négyoldalas treatmentből dolgoztak, a megadott végkimenetelű jeleneteket pedig a (vegyesen profi és amatőr) színészek improvizációs játéka vezette. Ez az izgalmas forgatási metódus lett volna hivatott feldobni a nem különösebben eredeti történetet, amelyben egy pókerjátszmán nagyobb összeget vesztett DJ (Perjés Zoltán) maffiafőnök apjának testőrétől kér kölcsön, a pénzt pótlandó pedig megszervezi egy páncélautó kirablását, de elszabadul a pokol, amikor kiderül, hogy az elmegyógyintézetből megszökött barátokból összeállított szedett-vedett csapat éppen a maffiózó apát rövidítette meg.

Sajnos a Fekete leves meglehetősen hullámzó színvonalú produkció lett, még ha nem is feltétlenül gyengébb a sokszorosan nagyobb költségvetésű Filmalapos daraboknál: legjobb pillanataiban kifejezetten szellemesek a rögtönzött dialógusok, máskor inkább kínosak, egyes jelenetek pedig még mindig fárasztóan elnyújtottnak hatnak, pedig a Titanic Filmfesztiválon bemutatott – igencsak negatív fogadtatásban részesült – rough cut-hoz képest a moziban vetített verzió játékideje 20 perccel rövidebb lett. A film legnagyobb problémája mégsem az egyenetlen narratíva. Sokkal inkább az a kérdés fogalmazódhat meg bennünk, vajon mennyire fogja érdekelni az átlag honi nézőt egy már nem éppen friss vígjátéki receptre épülő magyar bűnügyi film; még ha a „közösségi filmezéssel” ki is lép a megszokott keretek közül, ismét egy elpoénkodott gengszterfilmet látunk. Emiatt lesz sajnos kérdéses, mennyire tekinthetünk a Fekete levesre a mai magyar független filmezésben rejlő lehetőségek próbájaként, hiszen legyen bármennyire is szimpatikus a vállalás, újszerűnek nemigen nevezhető.

De az utóbbi pár év legizgalmasabb magyar bűnügyi filmjei elsőként nem is mozikban kerültek bemutatásra: úgy tűnik, ahogyan a hetvenes évek műfaji pangásában, ma is a televíziós produkciók terén találkozhatunk a legérdekesebb műfaji filmekkel, illetve ez a felület nyújthat teret a kísérletezéseknek is. A tévésorozatok közül a Hacktion nézettsége például továbbra is stabil, a Médiatanács pedig a Huszárik Zoltán pályázattal támogatja kísérleti- és kisjátékfilmek elkészítését. Ennek keretében idén Kapitány Iván (Üvegtigris-filmek) is rendezett egy kurta-furcsa bűnügyi filmet Idegenek címmel (szerencsére vígjátéki felhangok nélkül), mely ugyan önmagában nem igazán állja meg a helyét, de ha hihetünk a rendezőnek, hasonló bűnügyi témájú filmek fogják követni.

A mai magyar bűnügyi film legígéretesebb alakja, Köbli Norbert forgatókönyvíró is televíziós közegben dolgozik: bár mozifilmmel (Made in Hungaria) és televíziós sorozattal (Hacktion) is ért már el kisebb-nagyobb sikereket, egész estés tévéfilmjei a legfigyelemreméltóbbak. A vizsga (2010), a Szabadság – Különjárat (2013) és A berni követ (2014) tematikus trilógiája azzal emelkedik ki a magyar műfaji közegből, hogy az ötvenes évek világába helyezett történeteit mindenféle szerzői látásmód vagy társadalmi jelentés terhétől szabadon, az adott műfaj (a thriller) szabályainak maradéktalanul megfelelve, hollywoodi profizmussal építi fel, populáris mítoszt építve az elbeszélés köré.

A vizsga esetében például az ügynökkérdés kényes témájához nyúlt, melyet kevés magyar film érintett, de ezek szerzői alkotások voltak, melyekben a társadalmi szerepvállalás kérdése volt az elsődleges, lásd például Török Ferenc (szintén tévéfilmnek készült) Apacsok, vagy Cserhalmi Sára Drága besúgott barátaim című filmjét. A vizsga velük szemben éppen azzal vált figyelemre érdemessé, sőt egyedülállóvá, hogy tisztán műfaji filmként, ügynökthrillerként szándékozott feldolgozni a helyi és mégis univerzális történetet. Köbli ezt a megközelítést folytatta a Szabadság – Különjárat és az idei A berni követ forgatókönyvével is, munkájának pedig magyar műfaji filmhez mérten példátlanul pozitív kritikai visszhang, illetve A berni követ főműsoridős premierjének köszönhetően igen magas nézőszám volt a gyümölcse.

Pedig Köbli könyveiben nincs semmi ördöngösség – pusztán arról van szó, hogy ismeri és tiszteli a műfaj történetét és hagyományait: alázatosan áll annak szabályaihoz, ahelyett, hogy azt keresné, hogyan szegheti meg őket, olyan hősöket szerepeltet, akikre lehet műfaji filmeket építeni, és a történetmesélésre összpontosít – egyszóval nem hagyja, hogy művészi elhivatottsága gátat szabjon filmjei sikerének. Amikor egy ilyen író forgatókönyve mellé még egy tehetséges rendező is társul (Szász Attila személyében), joggal érezhetjük, hogy valóban fontos zsánerfilm készült el; következő közös filmtervük, az 1914-ben játszódó Félvilág (Szász szerint „kosztümös pszichodráma”) pedig már el is nyerte a Médiatanács támogatását. Annyi már bizonyos, hogy komolyan vehető műfajfilmekre van igény Magyarországon, így őszintén remélem, hogy Köbliék sikere sok fiatal filmesnek jelent majd példát. Ha a magyar műfaji film megújítása a cél, már csak a jelentősebb hazai kánon miatt is érdemes lenne a bűnügyi filmmel kezdeni.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/07 09-10. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11782