KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
   2014/október
MAGYAR HOLOCAUST
• Gelencsér Gábor: Láthatatlan történet Magyar film és a holokauszt
• Báron György: Egyszer volt... Magyar dokumentumfilmek a holocaustról
MAGYAR MŰHELY
• Harmat György: Ha a szellem szabad Első és utolsó filmek
• Varga Balázs: Hét az egyben Szabadesés
• Erdélyi Z. Ágnes: Az új hullám édes könnyűsége Beszélgetés Török Ferenccel
• Sipos Júlia: Riksaláz Beszélgetés Somogyvári Gergővel
EASTPLOITATION
• Sághy Miklós: Eastploitation Kelet-európai leánykereskedelem
• Margitházi Beja: Lassú gyors Viktória – A zürichi expressz
SÖTÉT BŰNÖK
• Baski Sándor: A lazaság romantikája Elmore Leonard bűnregényei
• Varró Attila: A negatív tér Klasszikus noir képregények
• Kovács Marcell: Az örök város Sin City: Ölni tudnál érte
• Roboz Gábor: Orvos a műtőasztalon Ray Donovan
• Sepsi László: Elveszve Európában Kétarcú január
SZÉP ÚJ VILÁGOK
• Sándor Anna: Szép új világ – ősi hagyomány Tini-disztópiák
• Jankovics Márton: Sokadik nekifutás Az útvesztő
• Andorka György: Belső űr A zéró elmélet
BACALL
• Horeczky Krisztina: A szövetséges Lauren Bacall (1924-2014)
TÖRÖK FILM 100
• Barkóczi Janka: A Zöld Fenyő örökösei 100 éves a török film – II. rész
• Kránicz Bence: Játszd újra, Semih! Török remake
FESZTIVÁL
• Simor Eszter: Brit szkript Edinburgh
• Kovács Bálint: A kísérlet száma Wroclaw
FILM / REGÉNY
• Vajda Judit: Lemenni a térképről Reif Larsen: T. S. Spivet különös utazása
• Alföldi Nóra: Szelíd teremtés Jean-Pierre Jeunet: T. S. Spivet különös utazása
KRITIKA
• Báron György: A jólét peremén Két nap, egy éjszaka
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: PAPÍRMOZI

             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Szép új világok

Tini-disztópiák

Szép új világ – ősi hagyomány

Sándor Anna

A fiataloknak szóló disztópiában nem a zsarnokság elemzése az elsődleges, hanem az egyéniségét és szabadságát kereső kamaszhős fejlődéstörténete.

Hollywoodban ismét fordult a széljárás, a young adult regények lázából az utolsó dollárcseppet is kifacsaró stúdiófőnökök immár disztópiában utaznak. A felfokozott érdeklődés mindössze hat-hét éves, és a robbanás mindenképpen Suzanne Collins Az éhezők viadala trilógiájának első kötetéhez, illetve a 2012-es filmadaptációhoz köthető. A disztópia ugyanakkor már a 1960-as évektől felbukkant itt-ott a (kis)kamaszoknak szánt science fiction regényekben. Suzanne Martel 1963-as Surreal 3000 -je vagy H.M. Hoover Children of Morrow (1973), illetve This Time of Darkness (1980) kötetei sikeres előfutárai voltak a későbbi divathullámnak. Az első komoly áttörést mégis Lois Lowry érte el még 1994-ben, Az emlékek őrével. A vékonyka kis kötet a nagy elődök, Orwell, Huxley, Bradbury nyomdokain jár, és bár megjelenését követően nemcsak elismerések, de számtalan bírálat is érte, mára nemcsak amerikai és kanadai, de magyar iskolák feldolgozott olvasmánya is lett.

A könyv egyik nagy erénye, hogy megközelíthető formában tárja kiskamasz korú közönsége elé a disztópiák klasszikus témáit: a szabad akarat és a vele járó felelősség, az egyformaság kontra sokféleség vagy az egyén és a társadalom viszonyának kérdéskörét. Másfelől Lowry regénye, miközben archaikus hősfejlődési stációk mentén haladva kíséri végig egy fiatalember önállósulásának kibontakozását, az emlékeken keresztül a történet középpontjába emeli a kollektív tudás és tapasztalatok átörökítésének szintén évezredes identitás- és kultúraformáló szerepét is.

A főhőst, Jonast alkata és képességei miatt a vezetők kiválasztották, hogy az Emlékek Őre, a közösség tanácsadója legyen egy olyan világban, ahol nincs fájdalom, nincsen diszkrimináció, éhezés, szegénység. Képzése során Jonas apránként megkapja elődjétől az emlékek sokaságát, a múlt lenyomatait, melyekről a közösség tudatosan lemondott valamikor régen, az úgynevezett Egyenlét bevezetésekor. Így tárulnak fel fokozatosan a látszólag tökéletes világ árnyoldalai: az érzelmek, színek, zene, felszabadult öröm és legfőképpen a választási lehetőségek nélküli élet elviselhetetlensége.

 

 

Első fecskétől a gyártósorig

 

Lowry finom hullámokat generálva szerzők sorát ihlette meg, olyan bestsellereknek készítve elő a terepet, mint A skorpió ház (2002), a Szikraváros (2003) vagy a Truesight (2004). Nem meglepő, hogy csakhamar Hollywood is lecsapott a növekvő üzletágra: már 2008-ban elkészítette a Szikraváros adaptációját, s az évről-évre érkező impozáns könyveladási számok pedig azóta gyártósorra helyezték a műfajt. Collins regényének egyértelmű sikerét meglovagolva elindult Az éhezők viadala tetralógiája (2012), elkészült A burok (2013), a Delírium tévés verziója (2014), és A beavatottal, Az emlékek őre leporolásával és Az útvesztővel idén máris három young adult disztópia került a mozikba, Az éhezők viadala novemberi fejezete előtt.

A töretlen siker okai viszonylag egyszerűen visszafejthetőek a jórészt kamaszokból és huszonévesekből álló célközönség hétköznapi problémái mentén. Az angolszász iskolák erődominancián alapuló diákhierarchiája, az általános bully-kultúra frusztrációja szembesül a vásznon Az éhezők viadalának egymás legyilkolására arénába terelt hőseivel (lásd a hasonlóan merev iskolarendszerű Japán Battle Royale-sikerszériáját). A korlátozó szabályok, a szigorú következmények és büntetések elborult hálózata bontakozik ki Az emlékek őrének társadalmában, ahol a vezetők határozzák meg, mit ehetsz, mit viselj, mi legyen a foglalkozásod, kivel élhetsz együtt, és végül, hogy mikor halsz meg.

Mivel a kamaszkor az elválás, a függetlenedés ideje, a törzsközönség könnyedén azonosul a családot elhagyó, egy bizonyos társadalmi berendezkedést, életformát elutasító főhőssel, aki ezután önállóan néz szembe a világgal, mint Beatrice A beavatottban, a Burok gazdatest-hőse vagy a Majd újra lesz nyár apokalipszis-történetének rebellis kamaszlánya. E döntés legfőbb katalizátora többnyire az a pillanat, mikor a főszereplő szembesül a kormány, illetve a rendszer romlott vagy korrupt állapotával. A mindennapos, bicskanyitogatónak érzett igazságtalanságok sorát elszenvedő kamaszok számára részegítő az autoriter hatalmat megkérdőjelező, cselekvő hőssel azonosulni: Jonas ellopja az elbocsátásra szánt csecsemőt, a Burok hősnője a földalatti mozgalom vezérkarában talál helyet, Katniss, az éhezők forradalmának élére áll. Az idealista hit, hogy bár a jelen kietlen, sivár és a jövő sem kecsegtet többel, de azért megváltható, megjavítható, találkozik a különlegessé válás iránti elemi vággyal. Beatrice képességei alapján nem sorolható be csupán egyetlen kasztba. Jonas küldetéstudata pedig már-már messianisztikus, ő menti meg az (idomulni képtelen) ártatlant a haláltól, illetve mindazokat, akik nem tudják, mit cselekszenek. Mindezek végső soron abban az érzésben olvadnak össze, hogy akár egyetlen ember is lehet az események beindítója, a változás kulcsa – tudatosan vagy éppen véletlenül.

A hasonló hősmotorral dolgozó young adult fantasy-khez képest (Alkonyat, Percy Jackson, Lenyűgöző teremtmények) a még ismerős, de már éppen eltúlzott, potenciális valóságosság ráadásul azokat is megfogja, akik kevésbé érzékenyek a fantasztikumra. Az egyenként elismerése, kiemelkedésre vágyó közönség tagjai pedig végül mindenképpen csak a klasszikus recept alapján etethetőek: a hős megvívja a nagy csatát, elnyeri szerelmét és legyőzi a rosszfiút. Így habár Katniss nem is tudja biztosan, kire és mire vágyik, a közönség megkapja, amit akar.

 

 

A rendszer és a hős

 

Általános gyakorlat, hogy a mivel a disztópiák klasszikusan a science fiction alá sorolandók, young adult kistestvéreikkel is automatikusan ez történik. Pedig hőskezelésüket tekintve ezek a történetek közelebb állnak az archaikus (nép)mesékhez, illetve a mítoszokhoz. Orwell, Huxley és Bradbury klasszikus vízióiban a középpontban a totalitárius, értékmegsemmisítő és a szabad akarattól megfosztó rendszer áll, és a cselekményben kiemelt egyén így végső soron eszköz, akin e rendszer működése maradéktalanul demonstrálható. A young adult disztópiák viszont, bár lehetőséget adnak a társadalomkritikai reflexiókra is, inkább az egyén útjára, kiemelkedésére és fejlődésére koncentrálnak. A disztópia embertelen, rettenetes világa csupán közeg, extrém mesei akadály, ami ezt a fejlődéstörténetet, beérést előidézi és teszteli. A nem túl távoli jövő realitása által pedig torzan nagyító tükörként veszi körbe a főhőst a közönség jól ismert problémáival.

Boldizsár Ildikó mesekutató határozott állítása, hogy a mesék tulajdonképpen megoldási minták, kulcsok, melyek a mindenkori emberi sors és életszakaszok megpróbáltatásaira adnak választ szimbólumokba rejtve vagy nagyon is direkten. Így minden kultúrában megtalálhatóak azok a történetek, melyek eligazítanak például a párválasztással, a hivatás megtalálásával, az érett férfi- és asszonysors kérdéseivel kapcsolatban, vagy a gyász, a megöregedés, a halálra való készülés során. A young adult disztópiák főszereplői pedig éppen az ifjúkorral foglalkozó mesék, illetve a mítoszok hőseinek útját járják be. Azaz, a hős önként vagy kényszer hatására, de mozgásba lendül, a megszokottból átlép az ismeretlenbe és átszeli a veszélyekkel teli világot.

A Beavatott Beatrice-a elhagyja az Önfeláldozók csoportját, hogy beteljesítse álmát és a Bátrak közé tartozzon. A konkrét életben maradáshoz többszörösen át kell lépnie aktuális komfortzónája, pszichés alkata és fizikai erőnléte határait. Képességeit, elszántságát, fejlődését a mesék hőseihez hasonlóan próbák és megmérettetések sora kíséri, melyek nem egyszer halálosan veszélyesek. Átalakulása látványos és abszolút, s ez teszi képessé a győzelemre is. Jonas helyzete körmönfontabb az Emlékek őrében, útja eleinte csendesebb, belső utazás: az ő transzformációja a pszichés, emocionális síkon történik. Az árulás viszont, amivel szembe kell néznie elementáris. Az apa titkainak feltárulása nemcsak azért gyomorforgató, amit tesz, hanem az abszolút morális tudatlanság miatt is, amivel megcselekszi. A tetőpont, ami megpecsételi Jonas beavatását, vagyis cselekvő protagonistaként való újjászületését, az a felismerés, miszerint az életet értékelni és védeni képtelen atyák (királyok) megérettek a leváltásra, rendszerük (birodalmuk) a bukásra.

Beatrice és Jonas beéréséhez képest Katniss a mítoszok született hőseire is hajaz. Győzelemre segítő fizikai képességeinek már kalandra kényszerítése előtt birtokában van. Nem szűkebb közege ellenében, hanem éppen közössége képviseletében lép fel egy hatalmasabb, pozícióját gyerekek vérén megszilárdító autoritás ellenében. Neki nem a harcba kell beletanulnia, mint Beatrice-nek vagy aktivizálódnia, mint Jonasnak, hanem kiismerni a kommunikációs trükköket. Útja során szövetségesekkel és ellenfelekkel találkozik, akik segítségével felismeri: esetében a győzelem kulcsa nem annyira az egyébként brutális fizikai próbatételek és akadályok túlélése, hanem hogy képes-e felhasználni a rendszer belső mozgatórugóit, és pont a hatalom szócsövét, a médiát és a saját népszerűségét fordítani az elnyomók ellen. A tét magas, de a sorsát tudatosan felvállalva megváltoztathatja a világot. A young adult disztópiák protagonistáinak tehát, ahogy az archaikus hősöknek, fel kell dolgozniuk új tapasztalataikat, legyen szó barátságról, családról, árulásról, veszteségről, szerelemről, szexuális ébredésről vagy halálról. Ebben a munkában pedig nemcsak magukra támaszkodhatnak, hanem bizonyos esetekben az elmúlt korok tapasztalatait is felhasználhatják.

 

 

Örökség a képekben

 

Az emlékek őre ebből a szempontból azért különleges, mert a többi young adult disztópiához képest elemi fontosságú benne a múlthoz való viszony, illetve az emlékekből szerzett tudás szerepe. Az Őrző az, aki elődjétől átveszi a közösség összes emlékét, és mikor a vezetők sehogy sem találnak választ egy kérdésre, a múlt tanulságaiból okulva segíti őket tanácsaival. Ez a társadalom azért mondott le önként az emlékekről, hogy megszűntesse a fájdalmat. Szerintük, ha nincs fájdalom, gyász, ami gyötörjön, gyűlöletet szítson, és nincs nosztalgia, vágyakozás az elmúlt dolgok iránt, megteremhető az abszolút béke és harmónia. Ahol azonban nincsen fájdalom, ott megélhetetlen az igazi öröm is; a monotónia sivatagában pedig a halál nem tragikus, mert az élet sem értékes. Az emlékek tehát a múlt nagy freskójának darabkáiként, ahogy Jonas át is éli, a humánum, az empátia, az érzelmek táplálói éppúgy, mint a bölcsesség, a tapasztalat katalizátorai.

Ebben az emlékek igen hasonlítanak a mesék másik funkciójára: szerepük ugyanis nem merül ki az életútját járó egyén támogatásában, hanem egy közösség komplex ismeretanyagának átörökítő közegeként is szolgálnak. Ezért volt egykor minden településnek mesemondója, sőt, mesebírója, aki azt ellenőrizte, hogy bizonyos időszakon belül el ne hangozzon kétszer ugyanaz a mese – azaz, a teljes tudást átmozgassák. (A tévhit, miszerint a mesék gyerekeknek szólnak, a 19. században gyökerezik, valójában felnőttek meséltek felnőtteknek, illetve mindenkinek.) A tapasztalatok és a tudás átadása a túlélés kulcsát jelentette, ahogy a kollektív emlékezet is identitás- és kultúraformáló erejű.

Az emlékek, amiket Jonas a regényben megkap, képek és érzetek összességeként egy érintésen keresztül érkeznek, és az olvasó elméjében éppúgy megjelennek, mint a fiú számára. A film ennél önreflektívebben, a montázsok, beállítások, szűrők vizuális lehetőségeivel dolgozhat csupán. Mozgasson meg akárhány érzékszervet, az átörökítendő tudás mindkét esetben végső soron és legerősebben képben, illetve hosszabb-rövidebb narratív képsorban, filmjelenetben utazik Őrzőtől Őrzőig. Itt az emlékek ismét közös eszköztáron osztoznak a mesékkel. Egy-egy archaikus, generációk és századok szűrőjén esszenciává érlelt mese ugyanis hasonlóan összetett képekkel dolgozik. Különösen a történetek fordulópontjain, kulcspillanataiban sűrűsödik össze egy-egy gazdag szimbolikájú képben, ami a ráhangolódott hallgatóból erős érzelmi és pszichés reakciót vált ki. Mind a mese, mind az emlék esetében, a képre adott belső válasz az, aminek nyomán a tapasztalat, a következtetés leszűrhető, így a benne kódolt tudás aktivizálódhat. A túllátás, aminek birtokában Jonas kiválasztottá vált, nemcsak a színek érzékelésére teszi őt képessé, hanem arra is, hogy az emlékekből kinyerje azt a tudást, illetve tapasztalatot, amivel meglátja az elbocsátás és a gyilkosság, a tökéletes világ és a borzalom közti különbséget. Hogy a mesterséges, steril rend elviselhetetlen, a földön megvalósított mennyország pedig maga a pokol.

 

AZ EMLÉKEK ŐRE (The Giver) – amerikai, 2014. Rendezte: Phillip Noyce. Írta: Lois Lowry regényéből Michael Mitnick. Kép: Ross Emery. Zene: Marco Beltrami. Szereplők: Brenton Thwaites (Jonas), Jeff Bridges (Őrző), Odeya Rush (Fiona), Alexander Skarsgård (Apa), Katie Holmes (Anya). Gyártó: As Is Production / Tonik Productions / Walden Media. Forgalmazó: Big Bang Kft. Szinkronizált. 97 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/10 38-40. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11914