KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
   2014/október
MAGYAR HOLOCAUST
• Gelencsér Gábor: Láthatatlan történet Magyar film és a holokauszt
• Báron György: Egyszer volt... Magyar dokumentumfilmek a holocaustról
MAGYAR MŰHELY
• Harmat György: Ha a szellem szabad Első és utolsó filmek
• Varga Balázs: Hét az egyben Szabadesés
• Erdélyi Z. Ágnes: Az új hullám édes könnyűsége Beszélgetés Török Ferenccel
• Sipos Júlia: Riksaláz Beszélgetés Somogyvári Gergővel
EASTPLOITATION
• Sághy Miklós: Eastploitation Kelet-európai leánykereskedelem
• Margitházi Beja: Lassú gyors Viktória – A zürichi expressz
SÖTÉT BŰNÖK
• Baski Sándor: A lazaság romantikája Elmore Leonard bűnregényei
• Varró Attila: A negatív tér Klasszikus noir képregények
• Kovács Marcell: Az örök város Sin City: Ölni tudnál érte
• Roboz Gábor: Orvos a műtőasztalon Ray Donovan
• Sepsi László: Elveszve Európában Kétarcú január
SZÉP ÚJ VILÁGOK
• Sándor Anna: Szép új világ – ősi hagyomány Tini-disztópiák
• Jankovics Márton: Sokadik nekifutás Az útvesztő
• Andorka György: Belső űr A zéró elmélet
BACALL
• Horeczky Krisztina: A szövetséges Lauren Bacall (1924-2014)
TÖRÖK FILM 100
• Barkóczi Janka: A Zöld Fenyő örökösei 100 éves a török film – II. rész
• Kránicz Bence: Játszd újra, Semih! Török remake
FESZTIVÁL
• Simor Eszter: Brit szkript Edinburgh
• Kovács Bálint: A kísérlet száma Wroclaw
FILM / REGÉNY
• Vajda Judit: Lemenni a térképről Reif Larsen: T. S. Spivet különös utazása
• Alföldi Nóra: Szelíd teremtés Jean-Pierre Jeunet: T. S. Spivet különös utazása
KRITIKA
• Báron György: A jólét peremén Két nap, egy éjszaka
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: PAPÍRMOZI

             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Eastploitation

Kelet-európai leánykereskedelem

Eastploitation

Sághy Miklós

A keletről nyugatra tartó migráció egyik legdurvább válfaja a szexkereskedelem.

A kilencvenes évek elején, amikor Európa keleti és nyugati része közt megnyíltak a határok, nemcsak az árucikkek mozgása élénkült fel a két régió közt, hanem a nők nyugatra importálása is. Nyilván a szegénység, a kilátástalanság az, ami az emberkereskedelemmel foglalkozó, többé-kevésbé szervezett csoportok kezére játssza az elkeseredett, gyors pénzszerzésben reménykedő lányokat. Az „önkéntesség”, a nyugati „munkára jelentkezés” – melynek tényleges mibenlétéről a beszervezetteknek sokszor nincs is tudomása – persze korántsem előfeltétele a kiutazásnak, hisz gyakran megesik, a nőket egyszerűen elrabolják vagy megvásárolják a „tulajdonosaiktól”, akik esetenként nem is embercsempészek vagy lánykereskedők, hanem a lány nincstelen rokonai.

A 2000-es években több elismert film is hírt adott a kelet-európai nők kikényszerített nyugati migrációjáról. A Lilja 4-ever (2002) svéd-dán alkotás a címszereplő 16 éves lány sorsát követve mutatja be a modernkori rabszolgaság szóban forgó válfaját. A történet első fele az egykori Szovjetunió területén játszódik, egy olyan városban, melyet az agresszív iparosítás hozott létre, ám a kommunista birodalom széthullása után élőhalottakkal teli szellemvilággá változott. Nem csoda, hogy mindenki elvágyik onnét. Lilja az apját nem ismeri, anyja pedig először tehetősebb férfiak karjaiba, aztán pedig a lányáról lemondva Amerikába menekül a szegénység elől. Az árván maradt kislány egyre mélyebbre merül a nincstelenségben, míg végül nem marad más áruba bocsátható értéke, csak a saját teste. Ekkor lép az életébe Andrej, a jóképű, kedves fiú, ki színlelt szerelmével a reményt jelenti Lilja számára. Persze hiába, hisz Andrej szép ígéretek köntösében eladja őt Svédországba szex-rabszolgának.

Lukas Moodysson, a film rendezője látszólag minimalizálja az alkotói beavatkozást, és kézi kamerájával pusztán követi és rögzíti az elé táruló megrázó eseményeket, valamint dokumentálja azt a poszt-szocialista, szürke panelmiliőt, mely a nyugatra irányuló nőkereskedelem melegágya. Kétségtelen, hogy a Lilja 4-ever egyik fő erőssége a tetten érési technika, mely a filmképek többségét a valószerűség árnyalataival ruházza fel. Moodysson alkotásában a vágyott nyugat hasonlóan szürke és lélekölő tömbház-világként jelenik meg, mint Lilja szülővárosa. Ez részben értelmezhető úgy, hogy a becsapott főszereplő nézőpontjából így fest a reményt-vesztettség világa, mindazonáltal Svédország ábrázolásának szürke tónusai azt a sivárságot is kifejezhetik, mely a pénzért vett tini-szexet fogyasztók életét a felszín alatt jellemzi. Emlékezetes az a montázs-szekvencia, mely a szuszogó, élvező klienseket mutatja, mintegy az újra és újra megerőszakolt főhősnő nézőpontjából. Az agonizáló, kéjtől eltorzult arcok sora olyan benyomást kelt, mintha együttesen azt a perverz fogyasztói vágyat testesítenék meg, mely az egész lánykereskedelmet – keresleti oldalról – alapvetően mozgatja.

A Lilja 4-ever magyar rokona Bollók Csaba 2007-ben bemutatott Iszka utazása című alkotása. Az utóbbi film kiskorú főszereplőjét még szláv sorstársánál is reménytelenebb helyzetben látjuk. Anyja és nevelőapja lényegében arra tartja őt, hogy a vasgyűjtésből befolyó minimális jövedelmét elszedjék tőle, és eligyák. Iszka gyakran kénytelen az utcán aludni, koldulni, élelmet lopni. Először még szerencséje van az idegennel, aki a meddőhányóban, ideiglenes alvóhelyén rátalál, mert árvaházba viszi, ahol gondját viselik, és vigyáznak rá. Innét azonban „kiszabadítja” az anyja, hiányzik ugyanis neki és élettársának az ingyen szolga. Nem sokkal később Iszka az intézetben megismert pajtásával ismét elhagyja otthonát. Ezúttal azonban elpártol tőle Fortuna, hisz lánykereskedők kezébe kerül, akik áruszállító hajók mélyén, több román lány társaságában külföldre csempészik őt.

Nemcsak a történet szintjén, hanem ábrázolásmódjában is hasonlít Bollók Csaba filmje a Lilja 4-everhöz. Kézi kamerát alkalmazó lekövetési technikája – svéd párjával rokon módon – már-már dokumentarista precizitással rögzíti a poszt-kommunista tájak lepusztult ipari létesítményeinek és az ott élő embereknek a nyomasztó világát. Mindkét filmben feltűnő és meghatározó az az intenzitás, mellyel a főszereplők a karakterüket megformálják. Közismert, hogy Bollók részben az Iszkát játszó Varga Mária történetét dolgozta fel alkotásában, s ez még inkább elősegíthette, hogy a filmbeli karakter és a színész ne váljon el egészen egymástól. A fikció és valóság zavarba ejtő keverékeként áll előttünk tehát Iszka megejtő története, akinek a reménytelenség zord tájairól szinte elkerülhetetlenül vezet az útja a lánykereskedelem alvilágába.

Egészen más perspektívából közelít a keleti nők nyugati importjának témájához Hajdu Szabolcs Bibliothèque Pascal (2010) című filmje. Monát, a film főszereplőjét a saját apja adja el a lánykereskedőknek – legalábbis a belső történet szerint –, akik tovább értékesítik őt Pascalnak, egy luxusbordély tulajdonosának. Az erőszakos prostituálódás folyamatát Hajdu alkotása korántsem realista, hanem meseszerű és groteszk módon jeleníti meg. Az elit közönség számára fenntartott nyilvánosház tulajdonosa például inkább cirkuszi mutatványosnak, mint gonosz lánykereskedőnek hat, s Mona frizurájának átalakítását is egy olyan fodrász végzi, aki mulatságos mozgásával, bizarr gesztusaival lényegében teljesen súlytalanná teszi a lány bebörtönzésének drámáját. A mesebeli csodák közül dramaturgia szempontjából a leghangsúlyosabb, amikor Monát kislányának álomhősei szabadítják ki Pascal bordélyának fogságából. Nyilván ez a jelenet nemhogy a valószerűség, de még a racionalitás szintjén is nehezen volna értelmezhető.

Fontos ugyanakkor, hogy Hajdu filmjében markánsan elkülönül egymástól Kelet- és Nyugat-Európa világa. A történetben szereplő keleti emberek hisznek a babonákban, képesek varázsolni, álmokba látni és így tovább. Ezzel szemben a nyugatot megtestesítő Angliában a kultúra már csak a prostitúció és az aljas vágyfelkeltés céljait szolgálja (tudniillik a bebörtönzött örömlányok irodalmi hősöket kénytelenek alakítani). Vizuálisan a kelet élénk, digitálisan túlszínezett meseszerűsége áll szemben a króm és matt színekkel festett Angliával. Noha Európa két régiójának ilyetén szembeállítása burkolt értékítéletet is hordozhat, mindazonáltal Hajdu Szabolcs filmjében a leánykereskedelem bemutatása nem jár együtt olyan morális ítéletalkotással, mint amilyen Iszka és Lilja történetében megfigyelhető. Mind a keleti szegénység, mind a nők brutális kizsákmányolásának ábrázolása a filmnyelvi játékok terévé válik, ahol fontosabb a különböző, egymást elbizonytalanító stílus-regiszterek (groteszk, realista, teátrális stb.) közti oda-vissza csatolás, mint az erkölcsi állásfoglalás a színre vitt téma kapcsán.

 

 

A hazai pálya

 

Az erőszakkal nyugatra importált lányok megrázó történeteihez képest Aleksandra, A Szlovén lány (2009) című film protagonistájának sorsa egész „elviselhetőnek” tűnik. Prostitúcióra nem külső agresszió, még csak nem is a tűrhetetlen nyomor, hanem az átlagosnál valamivel jobb élet reménye készteti. Aleksandra Ljubljanában egyetemista, és titokban „szlovén lány” fedőnév alatt call girlként dolgozik. Mivel klienseinek döntő hányada nyugat-európai (diplomata), így a régiók közti választóvonal továbbra is fennáll, csakhogy ezúttal egyetlen ország határain belül, hisz egy keleti lány kínálja testét a vásárlóerővel rendelkező, főképpen nyugati utazók számára. A szlovén lány története ugyanakkor nem tipikus kelet-európai prostituált-sors. Hazai terepen dolgozik, a nyelvet, a jogait jól ismeri, és ennyiben nincs kiszolgáltatva a körülményeinek. A rendőrség sem gyanúsítottként, hanem tanúként keresi kliensének halála ügyében. Egyetlen félelme, hogy lelepleződik, és barátai, rokonai tudomást szereznek titkos pénzkereseti tevékenységéről. Amint felbukkannak az erőszakos férfiak, akik „munkaerejét” kizsákmányolhatnák, kihátrál illegális másodállásából. Aleksandra drámája tehát nem az, hogy a szex-rabszolgaság áldozatává válik, hanem hogy testének áruba bocsátása sem segíti őt, a vidéki lányt, a főváros magasabb társadalmi köreibe jutni. A vágyott jólétet a luxuslakás testesíti meg, melyet Aleksandra részben addigi keresetéből, részben a további prostitúcióra alapozott hitelből vásárolt. A film gyengéje, hogy a szebb élet reménye, melyért testét is képes áruba bocsátani a szlovén lány, csupán egy üvegfalú, minimalista nappali formájában jelenik meg a történetben, ahonnét Ljubljana nagyvárosi forgatagára nyílik kilátás. Az ingatlan megszerzése önmagában kevés, s ezért nem túl hiteles motivációja Aleksandra titkos tevékenységének. E dramaturgiai fogyatékosságot azonban jól ellensúlyozza a téma árnyalt filmnyelvi megközelítése, mely részben a főszereplő, Nina Ivanišin visszafogottságában is felettébb kifejező színészi játékára, részben pedig a cselekmény kevésbé látványos történéseit megragadni képes kisrealista ábrázolásmódra alapoz.

 

 

A legalitás kétarcúsága

 

A 2000-es évektől kezdődően két dolog befolyásolta alapvetően az európai leánykereskedelmet. Egyfelől az, hogy a keleti országok Uniós csatlakozásával legálissá vált a külföldi munkavállalás, másfelől pedig az, hogy Nyugat-Európa számos országában (Svájcban, Hollandiában, Németországban) engedélyezték a prostitúciót. A lebukás csökkenő kockázata, valamint a törvényesen megszerezhető jelentős bevétel csábítása a keleti lányok újabb hullámát indította el nyugat felé, mely kontingensben döntő hányaddal képviseltették magukat a magyar (főképpen roma) nők is. A legális munkavállalás azonban korántsem jelenti a lányok önrendelkezését a saját, áruba bocsájtott testük felett, hisz odakint lánykereskedők, stricik várnak rájuk, akik kihasználva az utcalányok nyelvtudásának, jogismeretének hiányát a saját tulajdonukként kezelik, és adják-veszik őket. Erről a jelenségről ad hírt Viktória – A zürichi expressz című, részben magyar stáb közreműködésével készült, 2014-ben bemutatott svájci alkotás. A film roma címszereplőjének sorsa annyiban rokon a szlovén lányéval, hogy ő sem a végső kétségbeesés és a tovább már nem fokozható nyomor, hanem a jobb élet reménye miatt bocsátja áruba a testét. Nem szeretne ugyanis, mintegy családi „hagyományként”, pesti aluljárókban silány minőségű zöldséget árulni, és egy romos bérház földszinti lakásában testvérei és szülei kilátástalan sorsában osztozni. A boldogabb élet vágyát a szépen fotografált városok képei is kifejezik. Egy ízben Viktória gazdag kliensével egy nyitott tetejű autóban suhan a Zürichi-tó partján. A lány álmodozva nézi a víz kékjében tükröződő gazdag város panorámáját, mintha a saját vágyképeit szemlélné. Ennek társjelenete, amikor még otthon, Budapesten a zöldségszállító furgon ablakán keresztül bámulja a Duna-part fényes épületeit, mint annak a világnak a hivalkodó szimbólumait, melynek ő sosem lesz a részese.

Viktória helyzete az erőszakkal prostitúcióra kényszerítettek (Iszka és Lilja), illetve a testét „önkéntesen” áruba bocsátó szlovén lány közt határozható meg. Lehetősége van ugyan némi pénzt gyűjteni, ám „munkaadói” – egy játékszenvedéllyel küzdő férfi és egy pénzéhes roma nő – egyre kíméletlenebb tulajdonosi igényekkel lépnek fel vele szemben. Helyzete akkor válik tarthatatlanná, amikor futtatója, Junior kártyaadósságai miatt először az összes munkabérét elszedi tőle, majd pedig rabszolgaként maffiózók tulajdonába kényszeríti. Viktória végül szerencsésen kiszabadul, ám örömre semmi oka, hisz otthon ugyanaz várja, ami elől külföldre menekült: szegénység és kilátástalanság. A Svájcból korábban hazatérő, látszólag meggazdagodott roma lányok esete szintén azt sugallja, hogy túl lehet ugyan élni a zürichi kalandot, ám a kinti munka eredménye lényegében nem változtat a testüket áruba bocsájtók társadalmi helyzetén. Az új ruhák, rúzsok, szemspirálok, melyeket mindenki csodál, saját közösségükben ideig-óráig sztárrá teheti őket, ám tágabb kontextusban a hazatérők is az itthoni nyomor és a nyugati, fizetőképes kereslet által mozgatott keleti nőimport kiszolgáltatott és megalázott áldozatai csupán.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/10 24-26. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11925