KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
   2016/szeptember
KIAROSTAMI
• Vincze Teréz: Az elrejtve megmutatás művészete Abbas Kiarostami (1940-2016)
• Barkóczi Janka: Sem kelet, sem nyugat Kiarostami és A cseresznye íze – 1. rész
MAGYAR MŰHELY
• Gelencsér Gábor: Témák és variációk Jancsó korszakai
• Szalkai Réka: „Lendületből akartuk megcsinálni” Beszélgetés Hajdu Szabolccsal
• Soós Tamás Dénes: „Egyszer csak megérti, min is nevetett” Beszélgetés Gigor Attilával
FILM NOIR
• Pápai Zsolt: Az abszurd hős születése A film noir műfaji családfája – 1. rész
ÚJ-HOLLYWOOD
• Varga Zoltán: Egyetlen lövés Michael Cimino vadászai
• Benke Attila: Neonfény és sikermítosz Az újraálmodott amerikai álom
• Varró Attila: A rendszerváltás képei Videó-forradalom és fantasztikum
VILÁGŰRFILMEK
• Andorka György: Végtelenre nyíló falak Star Trek-széria
• Lichter Péter: Etűdök szupernovára Az avantgárd film és a sci-fi
• Sepsi László: Csoda a sztyeppén Pavel Parkhomenko: Gagarin
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: Hazai pályán Karlovy Vary
• Nagy V. Gergő: Ezek a fújtató fiúk Sehenswert/Szemrevaló
FILM / REGÉNY
• Tüske Zsuzsanna: Szerzőóriás Roald Dahl: Szofi és a HABÓ
• Kránicz Bence: Az álmok mérnöke Steven Spielberg: A barátságos óriás
KRITIKA
• Jankovics Márton: Cirkuszt a népnek Ben-Hur
• Varró Attila: Ki az erdőméhből Elliott, a sárkány
• Teszár Dávid: Szent a palacsintázóban A remény receptje
MOZI
• Vincze Teréz: Florence – A tökéletlen hang
• Vajda Judit: Amikor kialszik a fény
• Huber Zoltán: Jason Bourne
• Soós Tamás: Ütközés
• Baski Sándor: Szexkemping
• Forgács Nóra Judit: Mondd ki, hogy uborka
• Kovács Kata: Rossz anyák
• Kránicz Bence: Suicide Squad – Öngyilkos osztag
• Varró Attila: Haverok fegyverben
• Simor Eszter: Idegpálya
DVD
• Soós Tamás Dénes: Varga Ágota dokumentumfilmjei
• Gelencsér Gábor: Te, rongyos élet!...
• Soós Tamás Dénes: Roger Waters: A fal
• Pápai Zsolt: A tinilány naplója
• Benke Attila: Az élet ára
• Pápai Zsolt: Sérülés
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Film / Regény

Roald Dahl: Szofi és a HABÓ

Szerzőóriás

Tüske Zsuzsanna

Dahl meséiben a felnőttek jelentik a legnagyobb veszélyt.

 

Roald Dahl, halhatatlan és meglepetésekkel teli írómágusként máig képes arra, hogy olvasóközönségét akár egy életen át elkísérje, felejthetetlen mutatványokkal lenyűgözve – az álmokra éhes gyermekkort varázslatos, tarka meseregények izgalmaival, a józanságra ítélt felnőtt létet meghökkentő novellák fanyar fekete humorával színezi át. Az 1990-ben elhunyt fantáziagyáros műveinek két csoportja látszólag kétféle világba repít és különböző korosztályokhoz szól, a dahl-i spiritusznak köszönhetően azonban a gyermekregények éppen olyan sokarcúvá válnak, mint szerzőjük – mélyrétegeikben, értelmezési tartományaikban a felnőtt közönség számára is jócskán rejtőznek titkok és válaszok. A nagykorúakhoz írt mesék sötét tónusai sokszor a szemkápráztató képek, a színpompás kalandok világában is felbukkannak és rendre ahhoz a kegyetlen megállapításhoz vezetnek, miszerint a gyermeki lét maga a megtestesült szenvedés, a szüntelen kiszolgáltatottság, amelyből kizárólag a fantáziavilágba való menekülés vagy – még pesszimistább értelmezés szerint – a halál(álom) adhat kiutat.

Dahl kiskorú hősei között akadnak árvák (Boszorkányok), családi erőszak áldozatai (Matilda), éhezők (Karcsi és a csokigyár) sőt egyszerre mindhárom csoportba tartozók (James és az óriásbarack), minden esetben a felnőttek jelentik számukra a legfőbb veszélyt – a szeretetlenségtől és a magánytól válnak a különféle szörnyek (szadista iskolaigazgatónők, gyerekgyűlölő gyártulajdonosok, rideg kékharisnyák) prédájává a megelevenedett rémálmokban. Dahl 1982-es keletkezésű műve, a Szofi és a HABÓ (az idei magyar kiadásban immár A barátságos óriás címen) takaros összefoglalót ad ezekből a motívumokból, sőt az egyik legszemélyesebb regényeként (amelyet szerzője a kedvencének tartott) további finomsággal gazdagítja az alkotói univerzumot is. Dahl többnyire kisfiúkra osztja a főhős szerepét, ez esetben azonban egy fruska, az árvaházban sínylődő Szofi áll a középpontban, akinek alakját – a bevezetőben olvasható ajánlás alapján – imádott kislányáról, Oliviáról mintázta. A borzongató elemek már a könyv első oldalait éjfeketére festik. A kis Szofi álmatlanul gubbaszt a hálóteremben, amelyet éjjel senki, semmilyen indokkal nem hagyhat el fenyítés nélkül. A halálos csend alapján Szofi úgy gondolja, a legendás boszorkányok órája érkezett el, „amikor az összes sötét dolog előjön a rejtekhelyéről, hogy egy időre hatalmába kerítse a világot”, ehelyett azonban egy nyolc méteres, árnyfekete idegen tűnik fel az éjszakában, aktatáskával és trombitával a kezében, majd az ablakon keresztül elragadja a kislányt. Így kezdődnek el Szofi és a jámbor monstrum, HABÓ, azaz a Hatalmagos Azonáltal Barátságos Óriás kalandjai, aki álmokat fúj be alvó gyerekek szobájába és kizárólag zöldséggel (az Óriásföldön termő orrborkával) táplálkozik: valódi különc a vérszomjas, emberevő óriások birodalmában, akárcsak újdonsült, kis szövetségese, a családi közegben felcseperedő gyerekek között. A kívülálló párosnak hamarosan világmentő küldetése akad: megfékezni a falánk óriáscsürhét, akik – a Boszorkányok szipirtyóhadához hasonlóan – komolyan veszélyezetetik Anglia kiskorú-állományát, országos gyereklakomára készülve.

A Szofi és a HABÓ-ban – a mágikus látványvilág mellett – a nyelvi játék is kiemelt szerepet kap: az óriás sutaságából, tanulatlanságából bravúros, ízes szófacsarások születnek (amelyek magyar nyelvre átültetésére a fordító, Nagy Sándor mesteri megoldásokkal szolgált). Dahl művét többszörös reflexió szövi át: a szerző/óriás egy helyen Charles Dickens-t méltatja, amellyel egyszerre jelenik meg az árvaság és az írói tehetség tematikája, ehhez társul a HABÓ által befőttesüvegbe zárt sok ezer álom egyike egy kisfiúról, aki arról ábrándozik, hogy egy napon az egész világ az ő könyvét fogja izgalommal olvasni. Dahl a történet végén egyértelművé teszi, hogy a komoly írói babérokra érdemes, finom hallású szócsavaró ő maga, aki az emberek között megtelepedve papírra vetette közös kalandjaikat Szofival. Miközben a mese lapjain hatalmas ám barátságos személyében Szofi apukára és álomvilágra talál, a való élet ennél szívszorítóbb és kegyetlenebb történetet írt: a kis Olivia nyolc évesen agyvelőgyulladásban elhunyt, amit az író élete végéig képtelen volt feldolgozni. A Szofi és a HABÓ egyfajta művészi kísérletet jelentett erre (húsz évvel a tragédia után): nemcsak renitens humora és zseniális nyelvezete teszi kiemelkedővé a Dahl-csodavilágban és a világirodalomban, de az életmű legmegindítóbb gesztusával egyszerre két személyt emel a halhatatlanságba – írót és gyermekét.

 

Móra Kiadó, 1990 / Kolibri Kiadó, 2016

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2016/09 50-51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11983