KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
   2014/május
JANCSÓ MIKLÓS
• Hirsch Tibor: Volt bűne és erénye Jancsó nemzedéke, másképpen
• Gelencsér Gábor: Csend vagy kiáltás? Fiatalok Jancsó-képe
• Bíró Yvette: Szegénylegények Filmvilág-archívum
• Muhi Klára: 51 évig beszélgettünk Grunwalsky Ferenc Jancsóról
• Förgeteg Balázs: Kötések és oldások Beszélgetés Jancsó Miklóssal (1968) – 3. rész
• Szekfü András: Kötések és oldások Beszélgetés Jancsó Miklóssal (1968) – 3. rész
RESNAIS
• Bikácsy Gergely: Jövőre Marienbadban Alain Resnais – Idő és képzelet
MÉLY DÉL
• Varró Attila: Vadászok éjszakái Déli bűnfilmek
MÉLYDÉL
• Soós Tamás Dénes: Peremléti álmodozók David Gordon Green
MESTERSÉGES INTELLIGENCIA
• Géczi Zoltán: Genezis V2.0 Mesterséges intelligencia
• Sepsi László: A doktor bukása Transzcendens
HOLLYWOODI BIBLIA
• Andorka György: Kufárok és próféták Hollywood bibliai eposzai
MAGYAR RÖVIDFILMEK
• Schreiber András: Egyenlőség, szabadság, rövidfilm Beszélgetés Deák Dániellel
• Kránicz Bence: Az esélytelenek nyugalma Friss Hús-fesztivál
TELEVÍZÓ
• Baski Sándor: Pszichopaták előnyben Kártyavár
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: Kísérleti üzemmód Titanic versenyfilmek
• Szűk Balázs: Varázshangok Debreceni Szinkronszemle
TELEVÍZÓ
• Kolozsi László: Hozott szalonnával A látogató
KRITIKA
• Jankovics Márton: New York – Mississippi Llewyn Davis élete
• Árva Márton: Szépség és erőszak Beszélgetés Mariana Rondónnal
• Margitházi Beja: Göndör fürtök
• Pápai Zsolt: Családban marad Vérkötelék
MOZI
• Forgács Nóra Kinga: Lány kilenc parókával
• Baski Sándor: Borgman
• Zsubori Anna: Az elnémultak
• Vajda Judit: Saint-Tropez-ban történt
• Kovács Kata: Százkarátos szerelem
• Csiger Ádám: Salvo
• Sepsi László: Az eltűnés sorrendjében
• Kovács Marcell: Csúnya gonosz bácsik
• Kránicz Bence: Amerika Kapitány: A tél katonája
• Huber Zoltán: Flörti dancing
• Varró Attila: Angèlique
DVD
• Pápai Zsolt: Blackfish – Egy kardszárnyú delfin története
• Soós Tamás Dénes: Előttünk nincsenek titkok: A WikiLeaks története
• Varga Balázs: Tízezer nap
• Pápai Zsolt: A szív hídjai
• Géczi Zoltán: A Tai Chi harcosa
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: PAPÍRMOZI

             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Llewyn Davis élete

New York – Mississippi

Jankovics Márton

A Coen testvérek biopicja 1961-be röpít vissza, amikor a nagy folk-folyam Manhattannél torkollt az óceánba.

Úgy tűnik, hogy azok a filmek képesek igazán a 60-as évek amerikai ellenkultúrájának a bőre alá hatolni, amelyek levedlik magukról az életrajzi film hagyományos műfaji béklyóit – sutba dobva ezzel a kötelező áhítatot és tisztelettudást, valamint az aggályoskodó történelmi pontosságot. A múlt évtizedben vitán felül Todd Haynes formabontó alkotása, az I'm not thereBob Dylan életei jutott legmesszebb eme mítoszokkal gazdagon övezett kor megidézésében, most pedig a Coen testvérek kalauzolják el a nézőt 1961 fagyos, ám lánglelkű protest-dalnokokkal zsúfolt New Yorkjába (melyben mindenki vészjóslóan hasonlít egy valóban létező előadóra, de senki nincs nevén nevezve).

A két film ráadásul gyönyörűen ki is egészíti egymást: míg Haynes az éra főistenének titokzatos színeváltozásait vizsgálja, addig Coenék inkább a bálvány árnyékában ténfergő nyomorult kisember hányattatásaira kíváncsiak. Hogy ez a még az underground fősodra ellen is protestáló átfókuszálás teljesen tudatos a részükről, afelől a film nem hagy kétséget: a címszereplő Llewyn Davis pontosan olyan céltalanul és mit sem sejtve toppan be Dylan hőstörténetének első felvonásába, ahogy Stoppard Rosencrantza és Guildensternje csetlett-botlott egykor Hamlet tragédiájában. A dramaturgiai fricskában rejlő tanulság persze mindkét esetben az, hogy az igazán fontos történetek nem mindig a reflektorfényben zajlanak.

Llewyn-nak márpedig nem áll jól a szénája, mintha az egész világ – de legalábbis Greenwich Village – összeesküdött volna ellene. Mióta zenésztársa levetette magát a George Washington-hídról (pedig aki tiszteli a hagyományokat, az a Brooklyn-hidat használja erre a célra, mint azt John Goodman karakterétől megtudjuk), még a hippi-korszakot nagyban érlelő folk-kocsmákban sem találja a helyét, és valahogy a dalok sem szólnak ugyanúgy. Az egykori partner hiánya azonban nem sötét gyászként, inkább nyúlós szürke melankóliaként telepszik rá az egész filmre, mely nem ereszt, akár Chicagóba, akár a tengerre, akár a középosztálybeli barátok nappalijának polgári melegébe próbál szökni az ember. Persze ez a jeleneteket belengő „míg Mike élt, minden jobb volt”-hangulat időnként csalóka nosztalgiának tűnik – egy sosemvolt aranykorba való visszavágyódásnak. Ám, ha a főhősünket teljes emberré és alkotóvá kiegészítő társ létezése esetleg nem is, a hiánya kérlelhetetlenül valóságos.

Az elfojtott kétségbeesés hasonló szintjét látjuk itt, mint az Egy komoly ember csendes pánikba süppedő egyetemi tanárjánál, csak Llewyn-t nem a család, a munkahely és a közösség szabályai, inkább ezek teljes hiánya fojtogatja. Minden este más kanapéján alszik, a barátait vagy ő csalta már meg, vagy azok őt, de leginkább mindkettő egyszerre – ha pedig épp mégsem, akkor biztosan egzotikus trófeaként mutogatják őt a vacsoraasztalnál egybegyűlt előkelő társaságnak. „When ain't got nothing, you've got nothing to lose” – hogy klasszikust idézzünk. A felelősségvállalás apró szikrája egy véletlenül hozzácsapódó macska iránti törődésében villan föl egy pillanatra, de a cserbenhagyás itt sem maradhat el.

Ami marad mindezek után, az a zene. A folk, ami „sosem volt új, és sosem lesz régi” öleli magába ezt a megcsalásokkal és megcsalatásokkal teli emberi életet. Ebben a tekintetben az Inside Llewyn Davis az Ó, testvér merre visz az utad? szerves folytatása, hiszen ugyanannak a zenei hagyománynak a továbbélését mutatja be egy másik közegben. A Mississippi ekkoriban nem pusztán a Mexikói-öbölbe torkollott, hanem New York füstös kávézóiba is, ellenállhatatlanul beömlesztve a déli államok zenei kincseit a város – és ezzel együtt e világ – kulturális vérkeringésébe. A dalok hitelességéért ezúttal is a legendás T Bone Burnett felelt, mint a korábbi Coen-film – vagy legutóbb például a True Detective – esetében is, a Llewynt alakító Oscar Isaac pedig nem pusztán színészileg állt helyt, hanem zenészként is (minden dal élőben csendül fel a filmben). A hosszú út során természetesen sok minden változott: Llewyn ugyan már csak énekel arról a kötélről, ami Everettnek még tényleg a nyakában volt, de mégis sokkal elveszettebbnek érzi magát. A konok optimizmus helyét a makacs melankólia vette át, és így már a dalok sem juttathatják révbe a főhőst, inkább csak univerzális szomorúságukkal ölelik át, mikor épp senki más nem hajlandó rá.

 

Llewyn Davis élete (Inside Llewyn Davis) – amerikai, 2013. Rendezte és írta: Ethan és Joel Coen. Kép: Bruno Delbonnel. Zene: T Bone Burnett. Szereplők: Oscar Isaac (Llewyn Davis), Carey Mulligan (Jean), Justin Timberlake (Jim), Ethan Phillips (Mitch), Robin Bartlett (Lillian). Gyártó: CBS //Canal Plus//ACE. Forgalmazó: Vertigo Média. Feliratos. 104 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/05 51-51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11995