KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
   2015/január
KÉZDI-KOVÁCS ZSOLT
• Gelencsér Gábor: Director doctus Kézdi-Kovács Zsolt (1936−2014)
• Kézdi-Kovács Zsolt: Nulladik, kiindulási pont Erdély leírása a XX. század végén
• Bilsiczky Balázs: Feledhetetlen múlt Erdély leírása a XX. század végén
VIDÉKI MAGYARORSZÁG
• Sándor Tibor: A paraszti sors változásai Vidéki Magyarország 1942-89 – 1. rész
MAGYAR BÖRTÖNFILMEK
• Soós Tamás Dénes: „Nincs feloldozás” Beszélgetés Gerő Marcellel és Monory-Mész Andrással
• Horeczky Krisztina: Kibukottak Gerő Marcell: Káin gyermekei
• Kolozsi László: Fiatalkorú és bűnöző Magyar börtönfilmek
ZSENIMOZI
• Andorka György: Agyak a tartályban A mindenség elmélete; Kódjátszma
• Huber Zoltán: Az évszázad embere Einstein moziba megy
MIKE NICHOLS
• Baski Sándor: A szerző, aki ott se volt Mike Nichols (1931 – 2014)
• Varró Attila: Két Robinson között Diploma előtt
VETERÁN AKCIÓHŐSÖK
• Szabó Ádám: Halálközelben Az akció öregkora
ANIMÁCIÓ
• Orosz Anna Ida: Rajzceruza és digitális ecset Anilogue 2014
• Varga Zoltán: A jegesmedvéket lelövik, ugye? Bucsi Réka: Symphony No. 42
ÚJ RAJ
• Kránicz Bence: Téli mesék Magyar Filmhét: Generációk
• Sipos Júlia: A távollét elviselhetetlen könnyűsége Menjek/maradjak
• Margitházi Beja: Hozott anyagból Füredi Zoltán: Világpark
KÖNYV
• Kelecsényi László: Vedd könnyedén Makk Károly: Szeretni kell
• Orosdy Dániel: A nevető bohóc szomorúsága Robin Williams
• Kovács Gellért: A világhírű duplőr Itt forgott – Főszerepben Budapest
KRITIKA
• Vajda Judit: Álomlányok Swing
• Vincze Teréz: Csehov Anatóliában Téli álom
MOZI
• Lichter Péter: Shirley – A valóság látomásai
• Jankovics Márton: 20.000 nap a Földön
• Kolozsi László: Sils Maria felhői
• Schreiber András: Keresztút
• Huber Zoltán: Spanyol affér
• Kovács Kata: Büszkeség és bányászélet
• Varró Attila: Hős6os
• Parádi Orsolya: Apropó szerelem
• Vajda Judit: Annie
• Forgács Nóra Kinga: Újrahasznosított szerelem
• Sepsi László: Exodus – Istenek és királyok
• Rusznyák Csaba: A hobbit: Az öt sereg csatája
DVD
• Záhonyi-Ábel Márk: Emberek a havason
• Gelencsér Gábor: Szerelmem, Elektra
• Pápai Zsolt: Az orvosdoktor
• Soós Tamás Dénes: Legénylakás
• Pápai Zsolt: Missouri fejvadász
• Géczi Zoltán: Super
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: PAPÍRMOZI

             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Új raj

Füredi Zoltán: Világpark

Hozott anyagból

Margitházi Beja

Magyarország jó hely – mesélik a több éve itt élő, sikeresen beilleszkedett migránsok.

Az új népvándorlás korában sohasem lehetünk biztosak abban, hogy jó helyen élünk-e éppen, mert simán lehet, hogy máshol jobb lenne – csak szervezés és kalandvágy kérdése; miközben van, akinek nincs választása: a menekülést, ország- és kultúraváltást kényszerűségből vállalja. Magyarország számára mindkét helyzet ismerős: a rendszerváltás után egyszerre volt a polgárháborúk, diktatúrák és szegénység elől kisebb-nagyobb hullámokban érkező menekülők célpontja, és maradt a jobb élet reményében emigráló, és ezzel rendszerkritikájukat is kifejező fiatalok hátrahagyott hazája. A kurrens és sokkoló hazai elvándorlási és bevándorlási adatokat több dokumentumfilm is egyéni élettörténetek formájában járta körül a 2010-es években: míg Somogyvári Gergő az Amszterdamot elárasztó magyar riksataxisokat (Riksaláz), Imre Loránd Balázs Menjek vagy maradjak című, több városra kiterjeszteni tervezett sorozata a New Yorkban, majd Londonban megélni próbáló fiatalokat faggatta, Nagy Viktor Oszkár a Magyarországra menekülők sorsához, problémáihoz hajolt közel néhány filmjével (Két világ között, Felsőbb parancs).

A Világpark abban különbözik mindezektől a filmektől, hogy migráns szereplői nem azért kerülnek kamera elé, hogy beilleszkedési problémáikról számoljanak be. Egyesek családjukkal jöttek már sok éve, mások itt lettek szerelmesek a közelmúltban; van, akit a munka hozott, és van, aki tanulni jött – mára viszont mindannyian gyökeret eresztett, beilleszkedett emberek; túl vannak a nyelvtanulási és alkalmazkodási problémákon, mi több, a filmben saját nemzeti kisebbségi szervezetüket képviselik. A „veterán” bevándorlónak tekinthető orosz tanárnő, mongol ügyvéd, ukrán lány, perui srác, afrikai bártulajdonos és kubai munkavállalási tanácsadó mégis egy számukra teljesen új helyzetben kerülnek egymás mellé: közös projektbe fognak akkor, amikor a Nagy Sportválasztó keretében 2014 tavaszán néhány sátorban nemzeteik játékait és sportjait tervezik bemutatni.

Füredi Zoltán filmje a három hónapos előkészületi munka és a megvalósult rendezvény életképeit váltogatva villantja fel, és semmivel sem akar többet a dokumentálásnál. A módszer egyszerű, mégsem direkt: narrátor és kommentár nélkül, résztvevő-megfigyelő módon követni az eseményeket, melynek során az első találkozás és kisbuszos kirándulás kezdeti feszengésétől, a csapatépítő tréningek képzeletbeli várost felállító, erőforrásokat feltérképező gyakorlatai nyomán a szemünk előtt körvonalazódnak a karakterek és rázódik össze együttműködő csapattá a maroknyi emigráns. Így miközben egyfelől közösen kitalálják a „Világpark” nevet, elkészül a színes tenyerekből összemontírozott lógó és a mongol birkózás, kozák ujjhúzás, ukrán kakasjáték, afrikai vízhordótánc, valamint a birkabokacsont-lövészet szabályait tartalmazó tájékoztató füzet, annak is tanúi leszünk, ahogy utolsó este kivasaltatnak a népviseletek, elkésik a kisbusz, és ugyan éjszakai elemlámpa-fénynél, de a nagy napra végül felépül a mongol sátor is.

A migráns csapat az együttműködésen túl még valamiben kiemelkedően jó: otthon érzik magukat Magyarországon. Külön-külön felvett, kamerába elmondott miniportréikból hovatartozásukkal, nemzetiségükkel és „magyar” identitásukkal tisztában lévő, a bevándorló-léthez szükséges toleranciával tudatosan felszerelkezett emberek néznek szembe velünk. Először alkalmazkodni kell, elfogadni a befogadó ország játékszabályait – mondja a mongol Enki, aki mongolnak és világpolgárnak érzi magát; az afrikai Frankie szerint a negatív vagy pozitív attitűd parfümként leng körül valakit, és így azt is befolyásolja, hogyan viszonyulnak hozzá. Tény, hogy mindannyian dolgozó, aktívan közösségi életet élő, elsőgenerációs migránsok, akik sikerrel vették a letelepedés különféle akadályait, és ehhez nem kellett lemondaniuk kultúrájukról, szokásaikról. De ez nem csak a bevándorlóként kötelező optimizmus; ahogy beszélnek, az is világossá válik, hogy miért fontos a többség oldaláról a befogadás és az integráció: a bevándorlóktól magunkról tanulhatunk. Például azt, hogy itt gyakran épphogy pozitív a diszkrimináció (Javier), és hogy mekkora megtiszteltetés „Kelet Párizsában” élni (Lucy); mint ahogy arról is szó esik, hogy milyen olajozott itt a munka és a hétköznapok – de arról is, hogy hétvégenként hiányérzete lehet annak, aki Latin-Amerikában szívta magába a felszabadultságot és életörömöt.


VILÁGPARKmagyar dokumentumfilm, 2014. Rendezte: Füredi Zoltán. Kép: Dömötör Péter. Vágó: Szalay Péter. Hang: Kapcsos Vince. Támogató: Európai Unió Európai Integrációs Alap. Gyártó: Palantir Film. 60 perc.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/01 48-48. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12062